2018. június 2., szombat

Nácik, ufók, szellemek

Tudom hogy nem kellene, mégis rendre meglepődöm azon, hogy az úgynevezett ismeretterjesztő tévécsatornák hétvégére valami mássá változnak. Persze hét közben is vannak zálogházas, raktár-árveréses meg ház- vagy autófelújítós műsorok, de olyankor van ismeretterjesztés is. Már azon kívül hogy hány font egy használt (és csak félig szétrohadt)Mini Morris, hogyan üvöltöznek kidagadó nyaki erekkel középnyugati bunkók egy különösen kívánatos fűnyíró-szállítmány felett, meg hány dollárért nem veszi meg a zálogos fickó az állítólag John Lennon által összehányt cintányért.

Szóval mennek ezek hétköznap is, de van egy kis csillagászat, biológia, komolyan vehető történelem ( a kevésbé komolyan vehetőről majd később), kis földrajz meg műszaki izék, bár ez utóbbiakról csak annyit tudok van délelőttös meg délutános műszak, de itt inkább gépeket szerelnek össze, vagy szednek szét emberek szerszámokkal. (Tényleg ezeknek a műsoroknak lehetne az összefoglaló címe, hogy "Emberek Szerszámokkal", ha már nem valósult meg az afro-amerikai Muppet-show, a "Niggerek Bábokkal". A poén egyébként Chris Rock szájából hangzik el a Jay és Néma Bob visszavág című műalkotásban. Ennyit az indokolatlan Kevin Smith referenciáról.)

Hétvégén viszont jönnek a címben jelzett nácik, ufók és szellemek, paranormális izék, rejtélyes gyilkosságok meg hogy Hitler impotens volt-e vagy csak kicsit, illetve gyarmatosította-e volna a holdat, ha van rá ideje. Nyilván azt gondolják az ilyen diszkoveri nécsör hisztöri lörning csatornák szerkesztői, hogy ahogy hétvégén iskolába sem kell menni, a csillagászat meg a biológia órákat is szüneteltetni lehet a csenelen, ilyenkor jöjjön a szórakoztatás, azaz az infotaintment kifejezésből nyugodtan kimaradhat az information, elég az entertaintment, azaz a szórakoztatás. Márpedig az egyértelmű, hogy szórakoztatni valami ismeretterjesztésnek álcázott dolog kapcsán alapvetően nácikkal, földönkívüliekkel meg szexel lehet, bár a szex eleve csak esete tizenegy körül jöhet szóba, és akkor sincs sehol mondjuk egy fetisisztákról szóló doku, a legszendébb netes pornóhoz képest sem. Vagyis a szex felejtős, a többi kategória viszont összevonható, bár ebben sem diszkoveri-jellegű adók az úttörők. Mert náci szellemeket, náci ufókat, ufószellemeket már láttunk számtalan zs-kategóriás filmben, sőt azokban az alkotói képzelet még szabadabban szárnyalhat, úgyhogy jöhet a kannibalizmus, az ördögűzés und fekete mágia, a kínzókamrák és az elevenen eltemetés meg hasonló ínyencségek. 
Amiből persze látszik, hogy az ismeretterjesztő csatornák valami lájtos horrorral próbálnak szórakoztatni, rejtélyes gyilkosságokkal meg kísértetjárta házakkal meg titkos náci hátborzongatásokkal, csak nem érdemes.


Mert ha valaki összeesküvés-elméletekkel, sorozatgyilkosokkal vagy épp szentek által elkövetett csodákkal óhajtja szórakoztatni magát, az remek darabokra lelhet az említett zs-kategória izgalmas világában, de ha finnyás hozzá, nézzen Indiana Jones-filmeket, meg Davicsikódót meg Ördögűzőt, vagy bármit. (Az én személyes kedvencem a Hellboy, ebben van másik dimenzióból jött ördögi poronty, Raszputyin mint afféle sötét mágus, no meg nácik, zombi formában is a kihagyhatatlan titko bázison világmegmenető - naná - jenki tudósok és titkosügynökök mellett. Amúgy ha jól rémlik ilyesmik vannak a Marvel-filmek néven emlegetett képregényizékben is, de azokat én nem nézem, nekem annál drágább az időm, hogy ilyesmire pazaroljam.)

És erről jut eszembe, az emlegetett csatornáknak pont a magamfajta nézőkre kellene tekintettel lennie, akiket kurvára nem érdekelnek a szuperhősök (ufók, szellemek, konteók), de bármikor elbambulnak egy órácskát azon, hogyan épül föl egy repülőgép, vagy milyen az élet a Nílus mentén, esetleg milyen volt.

De most megyek, mert valahol már megy az aktuális nácis műsor, miközben máshol meg épp anyahajót építenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése