Hurrá, optimizmus!

Rishi Sunak az Egybesült Nagybritán Királyság miniszterelnöke, mint annyi más elődje, az aktuális válság elől választásokba menekül, és bízik benne, hogy a pénteki szavazás után is ő marad a főkormány miniszterfő. Amire gyakorlatilag semmi esélye, de fő az optimizmus ugye, meg a lepényhal meg utoljára. Miközben a konzervatívok fennállásuk legrosszabb eredményére számíthatnak, valami elsöprő munkáspárti fölény mellett. legalább is ezt mérik a közvéleményt kutatók. (Hogy pl. a Labour akár 450, míg a toryk talán ha 75 képviselő helyre számíthatnak. És ezt körzetenként kell mérni, hisz arrafelé csak egyéni választókörzetek vannak, semmi pártlista, így könnyebb mellémérni, de ekkora különbségnél azért nehéz lenne Sunak folytatódó miniszterelnökségére fogadni. Nem is igen teszi senki.)

Szóval ő már nem sokáig lakik a Downing Street 10-ben, de ahhoz képest hogy hindu, mintha nem venné komolyan a karmát, a társadalomkutatást meg a fogadóirodákat, persze valószínű, hogy dehogynem, ez részéről csak a kötelező optimista duma, ha a szakadék szélén, akkor ott.

Nekem meg erről eszembe jut a Dagadt, akinek ilyesmi miatt nem kell aggódnia ugyan, de ettől még beszélhet hülyeségeket. (Tényleg, milyen lenne már, ha a Felcsútok Géniusza áttenné a székhelyét a Downing Streetre, persze csak azután, ha Brüsszel után Londont is elfoglalta...)

Most például azt a dumát tolja, hogy hamarosan az általa összekalapált "frakció" lesz Európa legnagyobb jobboldali frakciója. Pedig nem. Először is nem frakció, amit az osztrák meg a cseh nacionalista-protofasiszta kollégákkal összehozott, mert az EP-ben egy frakcióhoz kell 23 képviselő (ez megvan), de az is, hogy hét országból legyenek tagjai, a három meg nem hét, még a felcsútista matekban sem. Meg hát ők eleve nem jobboldaliak (az Európai Néppárt meg nem baloldali, bármit is hisztizik erről dajcstamás), csak populista hatalomtechnikusok, akik még simán liberálisok lennének, ha az hozná a több szavazatot. Esetleg félkatonai nácik, munkásőrök vagy vadakat terelő juhászok, amire csak igény mutatkozna.

Szóval valahol viccesek lennének ezek hurráoptimista pártvezér és kancellárok, mint a miénk meg nagybritánoké, ha közben nem lennének szánalmasak. Bár nem egyformán veszélyesek, ez kétségtelen, mert a demokrataság kettejük közül csak Mr. Sunak oldalán játszik.

A menekülő ember

A nagy menekülő című filmnek annyi a lényege, hogy Michael Caine meglóg az öregek otthonából, mert sürgős mennivalója van egy normandiai partraszállással kapcsolatos megemlékezésre. Ha már anno ott volt partra szállni, vagy hetven évvel korábban. Amiből látszik hogy Bernard (Caine) nem igazán fiatal már, amire még rá is játszik, de ez persze nem nehéz neki. Mert a film tavalyi, ő meg már akkor is kilencven volt. (Glenda Jackson, aki a feleségét játszotta, azóta meg is halt.)

Volt nemrég a Harold Fry valószínűtlen utazása, de a "vén fószer világgá megy" tematika igazi klasszikusa A százéves ember aki kimászott az ablakon, és eltűnt. (Utóbbit előbb olvastam, csak aztán láttam a filmet, de véletlenül mindkettő tetszett.)

Itt is kapunk egy klasszikus road movie-t, csak részben hajóval, egy csomó flashback-et a háborús időkből, meg a feleség szelíden ironikus drámáját. Ja és van Bernardnál újabb keletű veterán is, egy fekete fickó, aki biztos valahol a közel-keleten hagyta a lábait, vagy legalább is az egyiket, de az övé egy kevésbé kibontott történetszál.

Amúgy szépek a képek, részben mert szép a táj, de ez angol illetőségű filmeknél úgyszólván megszokott, a sztori meg szépen 8avagy különösebb pátosz nélkül) mesél arról, hogy igazából nem lehet szépen megöregedni, csak megöregedni lehet, de rengeteg mindent túl lehet élni közben, és nem érdfemes különösebben bánkódni az elmúlt idő miatt.

Lehet, hogy ez lenne A nagy menekülő tanulsága, de lehet, hogy valami más, tanulságokban mostanában nem vagyok jó.

Például nem tudom, mi elől is menekül Bernard, hisz ő lenne (az újságok szerint) a Nagy Menekülő, de ez nekem nem jött le a képernyőről. Viszont feltűnően hasonlít az egész Harold Fry sztorijára. Mindketten pontosan tudják, hová tartanak, és hogy nem lesz könnyű menet, mindketten otthon hagyják az asszonyt, akivel évtizedekig éltek egy igazi kispolgári életet, és aztán egyformán címoldalra kerülnek a lapokban, meg a tévé képernyőjére. És mindkettejüknek valahogy a múltjukkal kell megbékélniük, talán ez elől menekülnek.

Eltűnőben a visszavétel

A Felcsútok Géniusza szerint Az emberek megkezdték Európa visszavételét. Remélem tőle, mert leginkább ő akarja elvenni. Az a populista, öntelt hadoválás, amit mostanában, de főleg az EP-választások óta előad, egyszerre szánalmas és felháborító, ami legalább egy valamirevaló teljesítmény, ha sérelmünkre is.

Ilyeneket delirál, hogy "Eltűnőben az életünk kereteit meghatározó keresztény civilizáció", amin persze maga is dolgozik, hisz annyira keresztény, amennyire én helikopter. Vagyis nem igazán. Miközben a legkormányhitűbb szennylap már arról ír (közöl heveny epeömlést), hogy „Manfred Weber elképesztően frusztrált ember, megátalkodott ellensége Magyarországnak“. Mer' ez a Weber ez ilyen, tisztára meg van átalkodva, főleg ellenünk. Én mondjuk nem tudom, hogy kell átalkodni, főleg meg, de én nyilván hazaáruló vagyok, mert nem tetszik a Dagadt rendszere, nagyon nem.

Meg a felcsútinak az is baja, hogy a "brüsszeli bürokraták" folyton Ukrajnába küldik a pénzt. Ha már a a kedves mentora, VV Putyin volt szíves egy mocskos háborút indítani ellenük, akik ráadásul a szomszédaink. Ja, és Ukrajna is Európa, ha ez eddig nem esett volna le a főnöknek, nagy löttyös indulatában.

Persze hülyeségeket beszélni mindig könnyebb, és rendszerint kifizetődőbb, elég megnézni a legutóbbi kampányukat, ami annyi volt, hogy "Háború!", meg béke, és arcokat is mellékeltek hozzá, csak hogy tudja az egyszeri ember is, ha nem a felcsútista szekta nyer (az EP-választásokon, az önkormányzatit azt pont leszarták), akkor lesz itt olyan atomháború, hogy több már biztos nem. De szerencsére nyertek, csak nem eléggé, a többség azért más pártokra szavazott, miként az Európai Parlamentben sem vette be őket egy frakció se, most próbálnak hegeszteni valami alkalmi koalíciót legalább, de frakció valószínűleg abból se lesz.

Szóval hogy is áll most ez a "foglaljuk el Brüsszelt" projekt? Rosszul, Brüsszel feltűnően még mindig Belgium fővárosa, és nem mondjuk Komárom-Esztergom megyéé. Illetve vármegyéé. És egy rohadt főispán sincs ott, hogy rendet rakjon a mocsadék bürokraták között, persze jobban belegondolva a főispán is csak egy rosszul hangzó bürokrata. Várjuk Európa visszavételét, pláne mert a magyar pártvezér és kancellár kiközösítésére is egyre több az ötlet, hiába leszünk mindjárt a Soros elnökök... Te jó ég, a mik?

Szurk

Én annyira nem követtem a fodbal EB-t, hogy csak két nappal később értesültem róla, hogy kiesett a magyar válogatott, mert mondjuk pontosan ennyire érdekelt. Most viszont arról szól minden, hogy milyen remek volt szurkolni, csak azt nem tudjuk, az pontosan mit jelent.

Nos, szurkolni néha remek, de csak ha versenyautók köröznek egy pályán (ez palikul úgy volt, hogy aszfaltcsíkon), de ha mindig ugyanaz nyer, az kurva unalmas, leszámítva ha az illető az, akinek szurkolunk, mert akkor lelkesítő és unalmas.

A szurkolás egyébként azt jelenti, szurokkal önteni le a törököket a vár fokáról, igen lelkesen és közepes halálfélelemből fakadóan, ez ma azt jelenti, hogy a stadionokban lehet "mocskos buzik!" skandálással lelkesedni, hogy aztán legyen egy kis kocsmai verekedés is. A fogalommá vált B-közép például azt jelenti, hogy részeg és agresszív idióták balhét akarnak, de minden áron, így aztán meg is kapják.

Ez persze rém leegyszerűsítő és tudománytalan álláspont, de mindegy, soha nem voltam egy szurkoló alkat, így soha sem tartottam fontosnak elmélyedni a szurkolás árnyalataiban, lélektanában, vagy esztétikájában. (Bár egyszer, nem is olyan rég írtam valami sport-tárgyú szociálpszichológia cikket, mert akkor jó ötletnek tűnt, de emlékeim szerint a szurkolás ott is csak egy lábjegyzet volt, hogy identitásképzés meg hasonlók.)

Szóval én alkatilag nem értem a fradistákat és hasonlókat, de a még a Forma-1 Ferrari-fanatikusait se, és mostanában ott is leginkább csak annak drukkolok, hogy izgalmas legyen a verseny, de nem bír az lenni. A fodbal meg - legalább is válogatott szinten feltétlenül - a sportok március 15-ikéje, amennyiben az eget is piros-fehér-zöldre kell olyankor festeni, és aki nem tűzi ki a kokárdást, az egy hazaáruló mocsok. Persze a fodbalban és a március 15-ben közös, hogy mindkettő nagy üzlet, csak az utóbbi politikailag, az előbbi meg gazdaságilag is.

Amivel meg legyen boldog, aki erre gerjed, csak engem hagyjanak békén vele. (Avagy: csinálják otthon a négy fal között? Na jó, csinálhatják a stadionokban is.)

Sportjában él a nemzet... vagy hal. (vecteezy.com)

Csatába ereszkedni

Még mindig akkora békepártiság van a kormányhitű oldalon, hogy a fal adja a másikat. Kedvenc szennyoldalam főcíme persze a fodbalról szól, mi másról, de a mindent átható békeszeretet még ennek kapcsán is átszüremlik, miszerint következik a: „A mindent eldöntő, skótok elleni gyilkos csata“.

Gondolom a gyilkos csata is arra való, hogy béke legyen, és azért mindent eldöntő, mert ha a szoknyás viszkivedelők nyernek, akkor most azért fog kitörni az atomháború. Meg a valahányadik világ. Elvégre ha a diplomácia a háború folytatása más eszközökkel, akkor a fodbal a háború kiterjesztése más területekre. A fodbal az kérem harc, egy bajnokság az hadjárat, a fodbalisták meg hősök, akiket épp ezért jól meg is kell fizetni, ha már hamburgerek reklámozásából nem jön össze az új Ferrari. Egy háborúban, pláne egy gyilkos csata kapcsán semmi nem lehet elég drága, aki meg szánalmasnak tartja az egészet az nyilván egy mocskos hazaáruló. Aki vagyok.

Ehhez képest az úszás például maga a béke szigete. Az immár nagyjából NER-kompatibilis Indexen például az úszó EB kapcsán az a cím, hogy: „Mennydörgés Belgrádban, már nyolc aranyéremnél tartunk“. Oké, értem én, hogy a mennydörgés az másképpen égiháború, de mégis csak egy időjárási jelenség, ami nem gyilkos csata, még annak sem, akit agyonbasz a villám. (Mert az gyilkosnak gyilkos ugyan, de nem csata, a villámmal nem lehet megküzdeni. Annál már egy szélmalommal is esélyesebben.)

Szóval vannak egyfelől a labdakergetős csapatsportok, ott csatákat vívnak, meg az egyéni izék, ott simán csak versenyeznek. (Persze a labdakergetősöknél is csak az az igazi, ha (mű)füvön történik a megesés, elvégre van az a kifejezés, hogy csatamező, ami nem annyira illik egy fedett sportcsarnok műakármi borítására.)

Ez eddig egy kompakt elméletnek tűnik, hogy tehát az igazi harc a csoportos futkározás, de akkor mi van a boksszal, a birkózással, meg a vívással? Képzelem, ha azok lennének a Dagadt kedvencei, micsoda nyelvezetet találna hozzá a sajtója, te jó ég!

Szürke és majdnem monodráma és szórakoztató

Mármint A sarki iroda című film, csak hogy megint egy film legyen. Ebben Orson (Jon Hamm) egy élére vasalt , ötvenes hivatalnok, aki a meghatározatlan állagú Authority Inc. új alkalmazottja, és egy íróasztálnál... csinál valamit, egy szánalmasan csupasz és rideg, szinte monokróm, csupa beton irodaházban. Kimért és robotszerű módon, ahogy az a hely szelleméhez illene.

Például 55 perc koncentrált munka után engedélyez magának 5 perc szünetet, és mindegy, hogy ha épp a szünet leteltével kell pisilnie. Akkor is visszaül az asztalához, mert a következő szünetben annál nagyobb öröm végre vécére mennie. Amivel nyilván azt akarja mondani a költő, hogy a pasi eleve nem normális, csak épp egy fából faragott bürokratába fojtja a kitörni készülő őrületét.

Ami érthető, hisz számára a külvilág egy idegen, rigid, és ha nem is feltétlen ellenséges, de minimum közömbös hely. Ahol odakint - hogy kellően metaforikus legyen a cucc - nem véletlenül van csak borult ég, szállingózó hó és betonba álmodott civilizáció, bent meg a szögletes, szigorúan monoton módon semmilyen iroda, sok egyforma asztallal, meg egészen fura kollégákkal.

thoughtcatalog.com

És akkor egyszer csak talál egy ajtót a lift meg a vécé között, mögötte meg egy irodát, ami üres, de mintha csak valami magasabb beosztású főnökre várna. És ez az iroda más, mint a kinti teremkarám, például alkalmas tartósabb emberi tartózkodásra, és vannak benne színek. De csak ott. Amikor beszél róla a többieknek, a főnöke közli, hogy de nincs is ott semmilyen ajtó, tehát nincs mögötte semmilyen iroda (és rajta kívül tényleg senki sem látja). Vagyis tényleg nem nagy megfejtés, a hely csak Orson fejében létezik, az az ő menedéke, ahová időnként visszavonul, míg ki nem vágják a cégtől, persze csak miután elzavarják pszichiáterhez.

Ő meg visszamegy, beveszi magát a színes, életszerű irodába, avagy a film logikája szerint nyilván megőrül. Már ha őrülésnek számít, hogy visszavonul a saját belvilágába, de a külvilág nyilván annak veszi. Levedli a szögletes bürokrata álcáját, és nem hagyja magát kidobatni a biztonságiakkal, hanem visszamenekül a privát menedékébe. És itt a vége, elfutott végre, hisz a saját elménkből már tényleg nincs hova hátrálni.

A sarki iroda remek kis film, és tényleg kicsi. Jóformán egyetlen, unalmas térben játszódik, néhány karakterrel, és az elhangzó szövegek kábé kilencven százaléka Orson belső monológjainak füzére, minek következtében még az is gyanús, hogy az egész, tokkal-vonóval az ő fejében játszódik. Szóval monodráma ez a nyomasztóbb fajtából, ami viszont fura módon elég sokszor humoros is egyben, ami számomra azért igazi csemegévé teszi a műegészt. Kamaradarab egy szürreális világból, olyan sötét humorral, hogy röhögni sem lehet rajta. Vagyis éppen jó.

A Nagy Felszolgálás

Galileo Galilei 1633-ban ezen a napon (a main) vonta vissza tévtanát, mely szerint föld kering a Nap körül. Hogy virágföld vagy szántóföld az mindegy is, de a Nap körül nem kering semmi, mert a Nap egy nagy lámpa a lapos Föld (így, Nagy Betűvel) felett. Sőt, egyes elméletek szerint a ebből a Napból van vagy 365, és minden nap másik Nap világít, ezért pont ilyen hosszú egy év. Nem a szökőév persze, mert olyan nincs, az év eleve nem tud szökni, mert az ilyen idő, az meg legfeljebb eltűnt lehet, de annak a nyomában egy Marcel Proust nevű alakot küldött a Háttérhatalom, akiről azóta is kevesen hallottak. Még olvasva is!

Szóval Galilei tévedett abban, hogy a bármi kering a Nap körül, de tévedett a korabeli inkvizíció is, mikor azt mondta gondolni, hogy az egész fordítva van és a Nap a Föld körül (állítólag nyolcvan nap alatt). Mert a Föld lapos, ha nem az lenne, az ausztrálok leesnének róla, meg a délamerikánok is, plusz a délafrikánok, bár e három közül Ausztrália valószínűleg nem létezik, pontosabban csak annyira, mint Középfölde, azaz kissé. Elvégre még sohasem ismertem senkit, aki találkozott volna már olyannal, aki járt Ausztráliába, az ország neve is valószínűleg egy félrehallás, miszerint Ausztria, csak valakinek sok volt a sör, és nem bírta rendesen kimondani.

Szóval a lapos Föld egy nagy korong egy bura alatt, meg jégfallal a szélén (ezt hívják Antarktisznak) és a burán körbe vannak a napok, amik így mindig egy kicsit máshonnan világítanak, ettől vannak évszakok. A Hold meg nem sajtból van, csak sajt alakú ezüstből, de abból csak egyre futotta a Teremtőnek. Aki feltehetően egy kozmikus séf, és komoly teológiai valamint természettudományos kérdés, hogy akkor most előételnek vagy főfogásnak szán minket? Amúgy nem szán minket, ezért is fog felszolgálni, miután leveszi a burát (pontosabban a miénket), a különféle szentírások ezt hívják világvégének.

A klímaváltozásnak nevezett globális (korongális) felmelegedés pedig azt jelzi, hogy hamarosan elkészülünk, már kezdjük is érezni ahogy puhára fő bennünk a lélek, szóval hamarosan következik az Armageddon, magyarul a Felszolgálás. Persze Galilei mindezt még nem tudhatta...

A Bostoni Egyetemen legalább nagyjából tudják.

(bu.edu)

Belze Bubi

Nem, ő nem egy rajzfilmfigura vagy bárénekesnő a múlt század húszas éveiből, a Kolor Lokálból, hanem Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Akinek a Dagadt szerint „belzebubi“ szerepe van. 

Nyilván azért, mert felvették a tiszaparti Tiszapárt képviselőit a néppárti frakcióba az EP-ben, amitől Felcsúton időzvén Bicskéig felbaszódott benne az ideg, csak ezt így nem lehet lekommunikálni, még a kormányhitű médiában sem (ami ezúttal persze az állami médiarádió), úgyhogy marad a szokásos mantra. Miszerint háború emberek, há-bo-rú (!!!), meg a háborúpártiak, akik arrafelé javarészt a Néppárt. Hiszen ahogy szokásos péntek reggeli kinyilatkoztatásában felböffentette magából a Felcsútok Géniusza, gyorsuló ütemben formálódik Brüsszelben a háborúpárti koalíció.

De akkor idáig mi a vihar volt? Hisz eddig úgy tudtuk (tőle és kis hűbéreseitől), hogy ott már baromi régen háborúpárti a koalíció, mer' Európa nagy része eleve háborúpárti, de a Néppárt (aminek nemrég még a felcsútista szekta is tagja volt), na az főleg, és igen nagyon. És nem csak hogy pártolják a háborút, de „Ennek a koalíciónak a második programja az migrációpárti, ők a Soros terv végrehajtói, és újabb migránsokat akarnak Európába hozni ". Jó, mi? Ez a faszi volt már a Liberális Internacionálé alelnöke, most meg a liberálisok a démoni sátánok, nemrég még a Weber vállát veregette, most meg ő a Soros ellenség, az ördög maga, akinek patáinál csak szarvai látványosabbak. Ő meg harcos békepárti.

Köpönyegforgatásban már régen abszolút rekorder a pártvezér és kancellár, valóságfüggetlen ostobaságok puffogtatásában is feketeöves (ott mondjuk vannak derék újfasiszta versenytársai, szerte a kontinensen), de mindig tud szintet lépni, ha épp minőségileg nem is, akkor mennyiségileg. Márpedig minőségileg már egy ideje nem, van a:

- dollárbaloldal,

- a Soros-terv,

- a migráció,

- meg a háborúpártiság, azt' annyi.

Abban viszont tud csúcsokat dönteni, hogy percenként hányszor tudja kimondani hogy 'háború', elvégre ismétlés a tudás anyja, apja, valamint kedvenc háziállata. Csak épp ezeket a terapeutájának kéne nyomnia, valahol távol a közélettől, de nincs ilyen szerencsénk.

Az önző Én

Azt olvasom az internetes újságos világhálón, hogy valahol Puerto Rico közelében, egy szigeti makákók (akik majmok, bár ők ezt nyilván nem tudják, vagy nem így) az aktuális hurrikán után sokkal kedvesebbek lettek egymással. Pedig a cerkóffélék (cercopithecidae) családjába tartozó makákók arról hírhedtek, hogy egymás közt is agresszívak, két pengőért az anyjukat is, mert bár nem olvasták Darwint, de az evolúció az evolúció!

Erre a hurrikán után nem basszák ki egymást az árnyékból, miközben a negyvenplusz fokban pont az árnyék az egyik legfontosabb erőforrás, sőt az is lehet (bár ezt brit tudósok pont nem figyelték meg), hogy vesznek virágot meg bonbont egymásnak a születésnapjukra. Szóval a makákóknál a baj szolidaritást szült (bár a japán makákóknál tudja fene), ebből is látszik, hogy legalább nem emberek.

Nálunk ugyanis a szolidaritást többször annyian tartják fontos értéknek, mint ahányan gyakorolják, de hát mi vagyunk az intelligensebb faj, nálunk a dolgok már inkább fejben zajlanak. Elméletben védjük a környezetet, gyakorlatban bazi nagy benzinfalók ablakán vágjuk ki a szaros pelenkát műanyagba zacskózva, elméletben tisztességesek vagyunk, miközben nem kérünk és nem adunk számlát, de hazavisszük a fél gyárat/irodát, csak mert jól jön otthon egy harmadik négyes imbuszkulcs vagy tűzőgépes pendrive.

Aminek az a lényege, hogy az emberek többsége önző és képmutató egyszerre, nyilván mert ők már legalább is hallottak Darwinról. Utálom is őket rendesen.

közönséges makákó

(hu.wikipedia.org)

A ponyva újabb árnyalata

"- Mit csinál egy író, mikor nyaral?

 - Máshol próbál úgy tenni, mintha írna."

A Csábító leckék végre nem egy rossz film, de nem is elég jó. Mélyre menően emelkedett akart lenni, valami Dosztojevszkij-magasságú, de csal lektűr lett, ha már irodalmi hasonlatoknál tartunk. És ott is kell tartanunk, mert a a film nagy része narráció, a főszereplő  csaj több részletben, de a végére konkrétan felolvassa a novelláját, amitől ő elhanyagolt tinédzserből végre felnőtt lesz, a tanára meg egy roncs.

Mert az alaphelyzet az, hogy van egy festőien világvégi kisváros valahol Tennessee mélyén, és ott él a sikertelen íróból lett irodalomtanár, meg a csaj, akit a gazdag szülei magára hagytak egy bazi nagy házban, ezért író. Márhogy kitöltse valamivel az ingerszegény életét. És eme igyekezetében rákattan  a tanár úrra, vibrál is köztük valami, de igazából a szövegek szintjén zajlik a románc, mert a csaj ír, a pasi meg olvassa, és fotografikus a memóriája, úgy néha egyikük, néha a másikuk fejében szól a szöveg, gondolom innen a sok narráció.

Fizikailag igazából nem történik köztük semmi, egyszer talán csókolóznak, de gyanús, hogy az is fikció a fikción belül. Legfeljebb cigiznek együtt az iskolai focipálya szélén, meg kávéznak a nagydarab fekete tesi- (und fizika, asszem) tanárral, aki a baseballcsapat edzője, de nagyon jót sütiket is süt, csak titkolja a renoméja miatt. (Amúgy ő lenne a vígjátéki elem, ha már a műfaji megjelölésben a dráma mellett ez is szerepel.)

port.hu

Szóval Cairo (Jenna Ortega) meg Miller tanár úr (Martin Freeman) kapcsolata kicsit titkos és misztikus, ám egyáltalán me utópisztikus. A vége legalább is. Mert a pasi nem akarja a fizikai közeledést (amúgy is van egy nimfomán, alkoholista neje), az alapvetően érzékeny és sebezhető (mi több, sebzett) csaj meg átmegy Fekete Özvegybe, és bosszút áll. Bepanaszolja Millert az iskola vezetésénél, hogy kikezdett fele, ettől azt felfüggesztik, elhagyja a felesége, de végre van miről írnia. Amit Cairo művel, az meg maga az intellektuális bosszúpornó, csakhogy ugye pont ettől válik felnőtté. Hogy egy gátlástalan kis ribanc lesz belőle, aki a legjobb barátnőjét is kész már kicsinálni, ha az nem tart vele. Miközben értjük őt, csak nem szeretjük értre, a tanár úr meg egy nettó lúzer.

A Csábító leckékben a legjobb az atmoszférája, vonzó és nyomasztó egyszerre, kicsit mindenki szeretett volna egy efféle középsuliba járni annak idején,  miközben néha azért a hideg veríték kiveri az embert tőle. Meg a diákjaitól, írnám, ha nem csak kettőt ismernénk meg közülük, plusz a két elcsábítandó tanárt. (Persze ebből jön az atmoszféra nyomasztó fele, ebből az ürességből.)

A színészek jók, a képek hatásosak, a dramaturgia ötletes (remekül folyik össze a fantázia a világa a valósággal), de nincs elég súlya az egésznek. Dráma avagy sorstragédia helyett tényleg csak egy lektűrt kapunk, ami még mindig nem rossz opció, tekintettel a sok szemétre való filmre.

Ráadásul ebben a gimnazista csaj - középkorú tanár témában nem megy elég mélyre, az egész kapcsolat taglalása jobbára kimerül mindenféle irodalmi idézetek puffogtatásában, amik kissé üresen konganak, és a lányt nyűgözik le, de a nézőt kevésbé. Meg hát az egész egy képes hangoskönyv, ami nem lenne baj, csak akkor az a könyv legyen is olyan. Mert Cairo novellája mondjuk csak egy szoftpornó, egy kísérleti jellegű fantáziálás, aminek aztán túl komoly következményei lesznek, sérelmünkre is.

Indokolatlan többes szám

„Óriásit küzdött a magyar csapat, de a borzalmas holland bíró ellen nem volt esélye - Skócia ellen dől el a továbbjutásunk“ ez egy cím a Zorigóról ma estéről.

Hát ja, ha a fodbalisták kikapnak válogatottilag, az nem az ő hibájuk. Óriásit küzdöttek, csak az a kurva holland bíró, csak az ne lett volna! A hollandok az új svédek, bizony mondom néktek!

Elvégre a magyar az fodbalista nemzet (meg lovas, szóval egyben lovaspólóban is jók vagyunk, főleg az uszodában), és olyan nincs, hogy szarul játszanak a fijuk, hisz a szövetségi kaptányt is többszörösen szentté avatták már a kormányhitű médiumok, szóval a borzalmas nemzetköziek miatt nem nyer a válogatott. Tényleg, ezek hollandok nem európai uniósok véletlenül? Mer' azokkal hadban állunk a szabadságunkért, mert mi békepártiak vagyunk, ezért is foglaljuk el Brüsszelt. Majd később.

És ebben az egészben az a szánalmas, hogy van a Dagadtnak ez kattanása, hogy fodbal, így ebbe ömlik számolatlanul a sokszáz milliárd, miért nem bír ennek a neo-téeszelnöknek a színház vagy a zene lenni a hobbija? (Persze a zene nem a Közepesnél Kisebb Grófót jelenti, az nem zene, csak formailag, ám tartalom nélkül.) Ám mivel a felcsúti a fodbalt karmolja, a Zorigó bő nyáltermeléssel fröcsög mögötte, teljes nyelvszélességgel. Én meg csak nézek, hogy két hete még mindjárt kitört az atomháború, most meg semmi világvége, csak közepesen műveletlen pasik, akik egy felfúrt bőrgolyót kergetnek a füvön, rohadt unalmasan.

Ja, és indokolatlan a többesszám, hogy Skócia ellen dől el a továbbjutásunk. Mert az enyém ugyan nem, milliméternyit nem érdekel az egész. Csak ha ki lehet röhögni.

Az Ágikus Majtó

A Mágikus Ajtó című film rossz. Pedig nem különösebb hobbim rossz filmeket nézni, csak gyakran beléjük szaladok. Ebbe azért, mert egy urban fantasy, ami ráadásul Londonban játszódik, és a főszereplők közt ott van Sam Neill meg Cristoph Waltz. És bár klasszikus fantasyt nem szeretem (ahol szőrös-büdös férfiak harcolnak mindenféle sötét erővel, kardozva), sőt kiver tőle a víz (negatív értelemben), a jelenben játszódó nagyvárosi változat néha jöhet. Anno élvezettel olvastam pl. Neil Gaiman Sosehol (Neverwhere) című könyvét, ami szintén egy alternatív, de kortárs Londonban játszódik, de nem rémlik, hogy abból készült volna film, mondjuk szerencsére.

És lehet, hogy az eredti Tom Holt-regény jó, csak nem sikerült egy értelmes adaptációt kihozni belőle, de gyanús, hogy az alapmű sem egy Shakespeare. Mert a cselekménye (a filmnek) zavaros, de legalább értelmetlen, mágikus izéket izélnek fura alakok, a kötelezően lúzer fiatal főhős meg csak összejön a jócsajjal, miközben maguk is egy mágikus izét (az ajtót, azt) izélgetik, persze nem erotikus értelemben.

Ez a film annyit tud, hogy a közepétől egy kukkot sem értettem belőle, ami vagy annyit jelent, hogy lassan elhülyülök, de valószínűbb, hogy a a forgatókönyvíró és/vagy dramaturg nagyon be volt szívva, a rendező meg vagy részeg volt, és nem tűnt föl neki, mi a frász ez az egész, vagy pont így szerette a scriptet.

Úgyhogy annyi maradt meg belőle, hogy London, szépen fényképezve (valszeg az operatőr volt az egyetlen józan a stábból, mert nagyot ment), menő díszletek (oké, akkor a díszlettervező sem volt beszívva), és jó színészek elpazarolva egy ilyen hülyeségre. Amit azért végignéztem, mert a vizualitása tényleg jó, meg cuki a fekete csaj.

Ellenben még egyszer csak akkor, ha valaki komolyabb összeget fizet érte. Felárért még a könyvet is elolvasom, hátha kiderül, az meg remek, csak a belőle kivont mozgókép lett egy zagyvaság.

Ennyi

Az úgy van, tisztelt bíróság, hogy akkor én holnaptól várnám a békét. A kurva nagyot persze, mert a kurva kicsi béke az még a háború más eszközökkel, de azt velünk szemben vívja a felcsútista izé. Épp most olvastam Gustave LeBon könyvét (Franklin társulat kiadása, 1922. - mer' nekem ez megvan), aminek az a címe, hogy Vélemény és hit. Nem mintha nem foglalkoztam volna eleget ezekkel a témákkal, még anno, szociológus koromban.

Nos, nem kérdés, hogy a hazai szektások (a Fletó meg a Dagadt hívei) melyikben utaznak, szóval ha nyert volna a háborúpárti izé, akkor holnap dobnák ránk az atomotot, de mivel nem, holnapra várom az örök békét. És mivel ez hitalapú, sose fogom megérteni. "A hit birodalma mindig is a titokzatosság örökének látszott. És ezért van az, hogy a hitről kevés könyvet írtak, míg az ismeretről számtalant."

"A hit (croyance) a bizalom (foi) öntudatlan eredetű ténye, a mely rábír bennünket arra, hogy egy eszmét, egy véleményt, egy magyarázatot vagy egy tant egészében elfogadjuk. Látni fogjuk, hogy kialakítására az észnek nincs befolyása."

Tömör. Vallási kontextusban ez nyilván bonyolultabb ügy (maga LeBon is fejtegeti aztán), de politikailag ennyi. Mikor egy párt, vezér, mozgalom, sok hülye egyben szektaként kezd működni, ennyi marad. A kibaszott puszta hit a vezérben, mint afféle lokális megváltóban, pedig a megváltás művelete eleve globális und nem pártos.

De nálunk most két önjelölt izé a politikai megváltó, erről szólt ez az egész, de én nem akarok választani a Dagadt már Nárciszussz között. Szar nekem.

Na ennyit a választásokról.

A film, ami nem is az

Pontosabban filmnek film, de műfajilag egy átverés. Merthogy sérelmemre megnéztem A bérgyilkos, aki nem is volt (angolul kicsit egyszerűbb: Hit Man) című filmet, a minek ? Merthogy valami krimi-vígjátokot ígértek be, de úgy a harmadánál átment romkomba, márpedig a romantikus vígjátékokra egy ideje allergiás vagyok, tüsszög tőle a fülem.

Úgy indult, hogy van egy egyedülálló faszi (két macskával), aki valami helyi főiskolán tanít filozófiát meg pszichológiát (na ja, majd matekot, persze lehetne irodalomprofesszor is), akinek hobbija az elektronika, és bedolgozik a rendőrségnek, amennyiben lehallgatókat meg rejtett kamerákat buherál. Szóval igazán hiteles, mi több, hihető figura, aki aztán kamu bérgyilkosnak áll. Avagy továbbra is a rendőröknek dolgozik, csak innentől bérgyilkost bérelni akaró, csúnya rossz embereket kell lebuktatnia, hogy azok aztán börtönbe jól.

port.hu

Csakhogy beleszeret az egyik potenciális ügyfelébe, és önkéntes pszichológusaként (ha már azt tanít ugyebár) ledumálja a bérgyilkoltatásról, mert alapvetően megdugni akarja, ami meg nehéz, ha közben a csaj egy börtön bentlakója lesz a következő években. De hogy ezt lehet-e egyáltalán, ez lenne a kurva nagy, ám kurva unalmas erkölcsi (ál)dilemma, meg innentől tényleg egy romkom az egész, kis csavarokkal a sztoriban.

Az mondjuk még nem rossz, hogy a nő végül is megöli a férjét maga, elvégre az ingyen van, meg úgyis egy bérgyilkossal randizik, és innentől majdnem lenne egy erkölcsi dilemma (ami még mindig nem az, a gyilkost fel kell adni, azt' jónapot), de nem nagyon lesz, csak kis feszkó, meg a csókolózásba torkolló happy end. Pfujj...

És bár a sztoriban azért lenne kraft, de olyan vacakul van megcsinálva a szerelmi szál, ócska dramaturgiával, dermesztően bugyuta párbeszédekkel, hogy attól félrenyeltem a pirítóst. Ja, és szarok voltak a színészek, leszámítva talán a főszereplő faszit, aki a fogyasztható első harmadban minden ügyfélhez hozzáöltözött, és felvett egy-egy teljesen más karaktert, ami jó volt. De ennyi, semmi több, mert a többi sablonos klisék halmozása, sablonosan.

A Tét

Fú, már úgy izgulok, késő estére eldől, lesz-e Harmadik Atomháború.. izé, Világ, világháború, atomvilág, vagy atomvillanás valamerről, dehát mindenki érti. Mert ha a békepártiak nyernek a háborúban, akkor nem lesz, ha a háborúpártiak békéje jön el, akkor legfeljebb egy esőnapnyit marad el az Armageddon, már megint nem a brúszviliszi értelemben.

De ha a Dagadték nyernek az EP-választáson (ami amúgy valószínű), és eléggé nagyon nyernek, akkor nem lesz világháború, csak azokon a helyeken, ahol viszont az önkormányzatin nem nyernek egyáltalán. Azok kapnak a nyakukba atomot, nem mintha eleve nem atomokból állnának, de az ilyen bombák lényege, hogy egyfelől rakéták, másfelől meg azoktól túl pont sok lesz az atom bennük, amitől aztán gombafelhővé robbannak.

Én nem félek, egyfelől mert az életem eleve kudarc, avagy nincs vesztenivalóm, másfelől meg nálunk harminc éve felcsútista a bürgermájszter, szóval ránk nem dobnak lőni atomot, a hidrogénbomba meg nem számít, a víz kétharmada is hidrogén, azt' mégse nem veszélyes.

De a választások tétje akkor is nagy, mert fontos, hogy pontosan milyen nukleáristól nem pusztulunk ki. Én egy hagyományos atombombától szeretnék nem isa por es homuvá lenni, de van akinek jobban tetszenek az interkontinentális ballisztikus izék, azoktól nem meghalni szerintük sokkal jobb. Legalább is sokkal menőbb. Persze attól még mindig kaphatunk agyvérzést a felcsútista kampányplakátoktól, de az amúgy is a háborúpárti dollárbaloldal miatt lenne (miattuk kell ekkorát kampányolni szegény jó pszichopatáknak), szóval a helyes gondolkodás,  a szelektív észlelés és  a jól megválasztott drogok megvédenek majd bárkit a valóság ellen. Ami egyébként is unalmas, valamint.

Rep, Haza, Tér

Valami jutyúb videó közepén jött szembe a lelkesedő hirdetés, hogy hogy  az állam visszavásárolta a budapesti repteret. Pontosabban a nyolcvan százalékát, de erre már nem tért ki a reklám, no meg arra sem, hogy eben a gazdasági válsághelyzetben erre 1200 milliárdot basztak el. Mindez nem érdekes, mert a felcsúti eldöntötte, hogy nekik kell a reptér, és pénz nem számított. Még Korda Gyuri tatát is bevetették, mert neki valamikor még 1823-ban volr egy Reptér című sláger-szerűsége. (Tényleg, a bácsi miért nem megy már végleg nyugdíjba, és hagyja békén a kortárs magyar kultúrát az idegesítő manírokkal előadott ún. táncdalaival?)

Amúgy az volt a szlogen, hogy repülőtér hazatért, ami akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Elvégre egy repülőtér lényege, hogy maga nem repül el, oda van betonozva, és szerintem a pesti sem mozdult el Ferihegyről, még akkor sem, mikor épp francia tulajdonban volt a nagy része. (És még mindig a húsz százaléka.)

És nekem aztán nem szempont, ki a tulajdonosa, annyi számít, hogyan működik. Illetve annyiban mégis számít, hogy mifelénk az állam legendásan rossz tulajdonos, mert mindig túl sok elvtárs, meg "baráti" cég nyüzsög körülötte, akik afféle közpénz-szivattyúnak tekintik, már várom is hogy Lölö haver mikor kap meg ezerkétszáz évre valami reptéri koncessziót. Mindannyiunk javára persze, ahogy az már csak szokás nálunk.

Ez legalább nem Korda Bá'...

Mikolitus?

Megtekintettem Az akolitus című starwars-sorozat első két részét. (Az akolitus ilyen katolikus izé, gyakorlatilag templomszolga, de azt olvastam vészhelyzetben még gyóntathat is. Vagy valami mást. A sorozat címe egyébként angolul is The Acolyte, amit nem értettem, ez a szó nem szerepel a szókincsemben, a szótárban meg az volt akolitus, amitől nem lettem okosabb.) Ebben, mármint a tekintésben nincs semmi különös, így vagyok ezzel általában is, hogy megtekintek, csak itt már nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire egy kaptafára mennek ezek a cuccok.

Úgy tűnik kötelező elem egy Star Wars sorozatban, hogy a hős (vagy mostanában hősnő) bemegy egy szakadt kocsmába, ahol fura fejű idegenek vannak (amúgy két kezük és két lábuk lészen, semmi csápok és akkorák, mint egy ember, csak a fejük nagyon fura, hogy ebből is látszon, űrlények). Na ezeket a hős(nő) szétveri, persze a kocsmával együtt, és akkor el is indult a történet. Hogy mitől ilyen dühös/frusztrált, az a továbbiakból kiderül, az meg hogy mitől ilyen jó verekedő, az némileg később. Vagy fordítva, de a lényeg a szétverés.

indiewire.com

Ez egy magánéleti szál keretében van elmesélve, ahol a főszereplők lelkébe látunk, már amennyiben az két perces, tőmondatos párbeszédek által egyáltalán lehetséges. Nehéz gyerekkor, minimum egy halott szülő (tényleg, valahogy mindenki legalább félárva), valami isten hátra mögötti bolygón, ahol főleg sivatag van, esetleg jégmezők, és ez utóbbinál főleg esik is.

Ez után jön a politikai szál, hogy mégis hogy van az, hogy Szenátus meg mifene, meg galaktikus köztársaság, azt mégis valami harcos szerzetesrend (a dzsedik ugyebár) a hatalom egyik fő birtokosa, és tagjainak akkora arca van, hogy az űrből is látszik, ami jól jön, mert rendszerint pont arra van dolguk.

Mindenféle hülye bolygókon, ahol jellemzően vagy középkori városokban, vagy valami ultramodern metropoliszban üldöznek valakit, aki nagyon rossz ember/űrlény, ezért is kell jól megüldözni. Ennek folytán gyakran lövöldöznek és vívnak fénykardokkal, utóbbi akkor is jól jön, ha nincs náluk zseblámpa.

És minden egyes bolygón, akárhány féle lény is lakja, pont földi gravitáció van, naná hogy földi légkörrel, ami mindenkinek megfelel. Szóval egy baromság az egész, nem is írom le a sztorit, de én meg kényszeresen nézem, és általában még tetszik is, mert ami gyerekkorban akadt be (úgy a nyolcvanas évek legelején), attól az ember már nem szabadulhat. Mint ettől az új sorozattól, ami ahhoz képest szép teljesítmény, hogy a múltkor azt írtam, nem nézek sorozatokat. Igaz azt is hozzátetettem, hogy kivéve a Sztárvórzokat.

starwars.com

Háborús bullshit

A vasárnapi EP-választáson kapunk egy esélyt a háború megállítására - mondta a Dagadt az ő szokásos péntek reggeli rádiós igehirdetésében (hisz ezek nem interjúk, ezeknek a műfaja valami profán, aljas indokból elkövetett igehirdetés).

Nagyszerű, tehát ha jó helyre húzzuk az ikszet, Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov rögtön kivonul Ukrajnából? Nem, ez felettébb valószínűtlen. Akkor az oroszok megállnak és befejezettnek nyilvánítják a különleges katonai háborús műveletet? Nem, ez sem valószínű.

Szerintem a Felcsútok Géniusza arra gondolt, hogy az ukránok ne kapjanak több nyugati támogatást, és kapituláljanak szépen. lefeküdve a ruszkiknak. Hisz ő szabadságharcolhat Brüsszellel, kérhet hozzá fegyvert (persze csak szimbolikusan, persze), de még egy focimeccs-sorozatot is minősíthet hadjáratnak, ettől ő még kurvára békepárti. Már több,  mint húsz éve csak háborús metaforákban képes beszélni, nyilván mert ahhoz, hogy eljöjjön béke, szerinte háború kell. Meg békeharc, mint a létező szocializmusnak csúfolt rendszerben. (Ami nem volt az, csak valami fura, diktatúra-alapú államkapitalizmus.)

Ami neki személy szerint már tetszik, hisz maga mondta el egyszer az ő szájával, hogy neki és haverjainak nem is a diktatúrával volt bajuk, csak azokkal, akik azt működtették. ez mondjuk látszik az egész rendszerén, fasza kis önkényuralmat hozott össze, ráadásul választásokon legitimálva.

Az EP-választásoknak meg nem sok hatásuk lesz a háborúra. Az EU-ban ugyanis a nagy ügyek a Tanácsban meg a Bizottságban dőlnek el, az EP ezekhez képest csak harmadlagos. De egy populista eleve össze vissza beszél. Főleg, ha az önkormányzati választásokról láthatóan nincs semmi mondanivalója, de ezt a béke-háború baromságot mindenki érti. Az értelmesebbek azt is, hogy baromság.

A visszalépés méltóságtalansága

A hét közéleti híre végül is az, hogy Szenkirályi Alexandra visszalépett a főpolgárjenőségi versenytől. (Az nem tudom, hogy ő az ásványvízről van elnevezve, de inkább Szentkirályi utcáról, ahol nekem a kedvenc kínai büfém volt az egyetem alatt, persze nem a tulajdonosa voltam, csak a törzsvendége, de a csaj sem néz ki nyolcadik kerületinek. Vagy csak ügyesen házasodott tudjuk kivel.)

Mondjuk én pont nem vagyok érkelt Budapestben, nincs benne réászvénycsomagom, ahogy amúgy semmiben sem, de az a választás legalább érdekesnek ígérkezik. Mert nálunk harminc éve ugyanaz a polgármester, és ez szerintem így is marad, többek közt ezért gondolkodom azon, hogy elmenjek-e választani egyáltalán. Meg taknyos is vagyok, és tegnap délután úgy beállt a derekam, hogy még ma is mozgáskorlátozottnak számítom magam.

Végül is csak fáj, ha leülök, ha felállok vagy jha járok, de ez holnaputánra még változhat. Hogy a fűvárosban, az meg majd eldől, egyelőre a fene se tudja. Minden esetre az jellemző, hogy Dagadt a Békamenetenet sem szólt egy szót sem arról, hogy Szandrát visszaléptetnék, pedig nyilván ő döntött, és nyilván már régebben. A csaj meg az utolsó pillanatig nyomta, hogy dehogy lép vissza, hát micsoda ostoba feltételezés ez. Ő nyerni akar, hogy mégis hogyan, az persze rejtély volt. (Meg érdekes analógia, hogy pár nappal az orosz-ukrán háború kitörése előtt mondotta volt valamelyik párttévében Bayer Ötöszszámú Párttagkönyv, hogy mekkora nagy hülye, aki szerint háború lesz, mert nem lesz. Azóta meg folyamatosan van.) És hívják ezt a szánalmas bohózatot politikai politikai stratégiának, amihez innen is gratulálok.