Mármint A sarki iroda című film, csak hogy megint egy film legyen. Ebben Orson (Jon Hamm) egy élére vasalt , ötvenes hivatalnok, aki a meghatározatlan állagú Authority Inc. új alkalmazottja, és egy íróasztálnál... csinál valamit, egy szánalmasan csupasz és rideg, szinte monokróm, csupa beton irodaházban. Kimért és robotszerű módon, ahogy az a hely szelleméhez illene.
Például 55 perc koncentrált munka után engedélyez magának 5 perc szünetet, és mindegy, hogy ha épp a szünet leteltével kell pisilnie. Akkor is visszaül az asztalához, mert a következő szünetben annál nagyobb öröm végre vécére mennie. Amivel nyilván azt akarja mondani a költő, hogy a pasi eleve nem normális, csak épp egy fából faragott bürokratába fojtja a kitörni készülő őrületét.
Ami érthető, hisz számára a külvilág egy idegen, rigid, és ha nem is feltétlen ellenséges, de minimum közömbös hely. Ahol odakint - hogy kellően metaforikus legyen a cucc - nem véletlenül van csak borult ég, szállingózó hó és betonba álmodott civilizáció, bent meg a szögletes, szigorúan monoton módon semmilyen iroda, sok egyforma asztallal, meg egészen fura kollégákkal.
thoughtcatalog.com
És akkor egyszer csak talál egy ajtót a lift meg a vécé között, mögötte meg egy irodát, ami üres, de mintha csak valami magasabb beosztású főnökre várna. És ez az iroda más, mint a kinti teremkarám, például alkalmas tartósabb emberi tartózkodásra, és vannak benne színek. De csak ott. Amikor beszél róla a többieknek, a főnöke közli, hogy de nincs is ott semmilyen ajtó, tehát nincs mögötte semmilyen iroda (és rajta kívül tényleg senki sem látja). Vagyis tényleg nem nagy megfejtés, a hely csak Orson fejében létezik, az az ő menedéke, ahová időnként visszavonul, míg ki nem vágják a cégtől, persze csak miután elzavarják pszichiáterhez.
Ő meg visszamegy, beveszi magát a színes, életszerű irodába, avagy a film logikája szerint nyilván megőrül. Már ha őrülésnek számít, hogy visszavonul a saját belvilágába, de a külvilág nyilván annak veszi. Levedli a szögletes bürokrata álcáját, és nem hagyja magát kidobatni a biztonságiakkal, hanem visszamenekül a privát menedékébe. És itt a vége, elfutott végre, hisz a saját elménkből már tényleg nincs hova hátrálni.
A sarki iroda remek kis film, és tényleg kicsi. Jóformán egyetlen, unalmas térben játszódik, néhány karakterrel, és az elhangzó szövegek kábé kilencven százaléka Orson belső monológjainak füzére, minek következtében még az is gyanús, hogy az egész, tokkal-vonóval az ő fejében játszódik. Szóval monodráma ez a nyomasztóbb fajtából, ami viszont fura módon elég sokszor humoros is egyben, ami számomra azért igazi csemegévé teszi a műegészt. Kamaradarab egy szürreális világból, olyan sötét humorral, hogy röhögni sem lehet rajta. Vagyis éppen jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése