Jelentésnáciság

Néztem valami beszélgetést valamelyik tévében, ahol a műsorvezető, kérdező, interjúkészítő épp vitázott és személyeskedett, és azt mondta, hogy ő ezt jobban tudja, mert már 1823 óta „riporter“. Nekem meg tele van a tököm hócipője azzal, hogy minden tévés beszélő fej riporterezi saját magát, pedig a riporter az kicsit magyarosabb kifejezéssel: tudósító. Az meg olyan, hogy kimegy a stúdióból. Aztán forgat egy anyagot (úgynevezett tudósítást), vagy bejelentkezik élőben onnan, ahol árvíz van, háború vagy járványhelyzet, vagy csak az Oszkár-gálára vonulnak be semmirekellő celebek, akik nagyon örülnek maguknak.  És ha mázlija van, tud közben egy-két interjút is összecsapni. Mondjuk a víznek árjával.

De aki a stúdióra sminkelt fejével alákérdez, cseszeget, esetleg semmibe vesz valaki vele szemben ülőt, az nem riporter, mivel az interjú nem riport, akkor se, ha amúgy minőségi munka. Más műfaj a kettő. („Adtam egy riportot“ - mondja a fogalmatlan, aki csak kérdésekre válaszolt. Brrr...) És ha valaki már a múlt században is sajtóvonalon bomlasztott, akkor tudhatná ezt, mert különben azt kell mondanom, elvesztegetett évtizedek voltak azok. (Mint nekem, aki harminc éve nem tud tökéletes palancsintát sütni, csak olyat, ami még épp ehető, vagy akinek középiskola óta nem sikerült megkedvelnie Ibsent, a jazzt, a bármivel töltött halat, a porszívózást vagy a rántott Mars-szeletet. Ja, meg a fodbalt.)

Biztos a korral jár, de mostanában kezdek „nyelvtannáci“ lenni, és már ezt a kifejezést is idézőjelek közé teszem, mert fogalmakat keverni nem a szűkebben vett nyelvtan kérdése, nincs köze a ragozáshoz, a tárgyesethez, a többes számhoz, ez szemantikai, avagy jelentéstani probléma, tehát inkább „jelentésnáci“ lennék. Nem az aki nácikat jelent (fel), nem ismerek személyesen nácikat, valahogy kerülnek, biztos mert nem egy kő alatt lakunk, hanem az a kötözködő alak, aki szereti jelentésüknek megfelelően használni a szavakat, már csak az érthetőség kedvéért is. Meg túl sok német társadalomtudóst olvasott, a németek olyan elvágólagosan definiálnak mindent, az utolsó igekötőig.

Egyébként ha elvesztik a szavak a jelentésüket, és ez nem egy organikus változás, akkor jellemzően elveszik a jelentésüket, gyakran a hatalmasok, akiknek érdekük a bármiféle kretén újbeszél, mint a „Nemzeti együttműködés“ vagy a „békepártiság“ esetében. De ilyen „az Éjjel-Nappal Dugunk sztárja“, pedig csak párszor tűnt fel valami minden alatti takonyban, vagy a „mém“ kizárólag mint hülye kép vicceskedő szövegel. Na, ez utóbbiért mondjuk kár volt egy teljes könyvet írnia Richard Dawkins-nak (Az önző gén, 1976), ahol még utánzással terjedő, önreprodukáló kulturális mintázatokról volt szó, mint a gondolatok, divatok, slágerek vagy szlengek, ha már a nyelvnél tartok.

(Az megvan, hogy például a pszichiátria nem is ismer olyat, hogy szociopátia? A szociopata is csak egyfajta pszichopata, aki antiszociális, ezért lelkiismeretlenül átgázol másokon, de az ilyet szociopatának igazából csak a sajtó hívja. Meg én, de a jelentésnáciság lényege pont az, hogy egy szó jelent-e valamit, és ha nem, akkor mit, azt majd én mondom meg!)

Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, egy tudósításban lehet interjú is, de egy interjú önmagában nem lesz tudósítás. Valamint egy fecske nem csinál nyarat, de több fecske már legalább is jelzi annak közeledtét, mikor leszarja az ember fejét. (Fontos természettudományos kérdés amúgy, hogy mi az a fehér rész a madárszarban? Nos, az is madárszar, mint ezt korábban már biztos kifejtettem.)

És akkor valami nagyon más. ezt még hétfő reggel kellett volna ideszúrnom, de tudtomon kívül csütörtököt mondtam magamnak, azért jó lesz ez ma is, talán nem először: