Ár van, víz nincs. Volt sok, de már elment. Ez lenne A végétől kezdjük (The End We Start From) című tavalyi angol film lényege. Hogy annyi eső esett, ami már-már bibliai léptű özönvizet generál, okoz valamint idéz elő. Úgyhogy kitelepítik az alacsonyabban fekvő városok lakóságát, így a névtelen főhősnő is indul a férjével meg az újszülött gyerekével a férfi szüleihez menekülni. Ahol aztán anyós pajtás szó szerint agyontapossák valami ételosztáson, az após ettől öngyilkosságot kap, úgyhogy mennek tovább. Valami menekülttábor-félébe, hol már elválasztják őket, de oda meg jönnek a fosztogatók, úgyhogy a Nő, a kicsivel megy tovább északnak, hátha arra valami élhetőbb világ van.
Aztán kikötnek valahol az isten háta mögött, egy afféle kommunában, ahol egyesek már rádiót se akarnak hallgatni, merthogy a külvilág egy szar hely, de ők legalább egy menedék, ahol aztán lelkizős beszélgetésekkel meg a semmibe bámulással múltaták a melankóliát. Hát ja, van az egésznek egy világvége-hangulata, de mikor a végén anya és fia visszatérhetnek Londonba, annak még inkább. Csak az egyik fizikailag van a világ végén, a másik meg úgy néz ki, mint amire ledobták az atomot.
firstshowing.net
A végétől kezdjük az elejétől nyomasztó egy darab, de kétségtelenül van hangulata, jók a képek és erősek a színészek. Jodie Comer a Nő, neve nincs, de senkinek, a férje például R, Persze a világvége közben kinek kellenek már nevek? Így aztán Mark Strong csak N, Benedict Cumberbatch AB (Neki legalább már egy monogram jutott), Nina Sosanya G (pont G, ez jó), Katherine Waterstone meg O. Akinek persze van története...
Véletlenül szaladtam bele, de néha jók az ilyen katasztrófás-túlélős filmek, elvégre ha már lúd legyen kövér, a katasztrófa legyen minőségi pusztulás, úgyis megérdemeljük, gondolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése