Már megint közzétették az ország legjobb gimnáziumainak rangsorát, amit nagyon lelkesen nem olvastam el, mert semmilyen szempontból nem érint, érdekel vagy számít. Hiszen sose jártam gimnáziumba, és mégse lett belőlem senki! Ezzel a háttérrel azért dolgozni kellet ezen, keményen sodródva az árral, aztán hülyén körbenézni, hogy nocsak, hol vagyok? Jé, diploma! Nahát.
Na jó, jártam gimnáziumban, talán háromszor-négyszer, ebből volt két buli, egy Kispál-koncert, meg egyszer eltévedtem. (Ugyanígy jártam több angol egyetemre is, pisilni főleg, az oxfordi Christ Church College vécéje például igazán pöpec, oda járnék szívesen itthon is.) Viszont sokszor mentem már el különféle gimnáziumok előtt, ilyesmi még néha ma is előfordul, tényleg adhatna már valamelyik valami papírt, elvégre az is számíthat, hogy harmincpár éve gyakran megyek arra.
Általában persze szeretem a mindenféle listákat, mint „A világ tíz legjobb rossz filmje“, a „Top 5 balatoni étterem, ahol pontyból van a hekk“, vagy „A három legfontosabb dolog, amit meg kell kérdezned a szomszédtól, mielőtt lelököd a lépcsőn“. Az a lényeg, hogy lehetőleg ne legyen semmi gyakorlati értelme az efféléknek, mert hát szép az ami érdek nélkül tetszik, azaz szórakoztat.
Innen nézve érdekelnie kellene a gimis listának, mert az égvilágon semmi jelentősége sincs számomra, de közben unalmas is, és nyilván felesleges, De ha mondjuk 17 éves lennék, lenne relevanciája a dolognak, viszont ebben az életben annyi már nem leszek, a következőben meg nem biztos hogy lesz gimnázium, karmikusan. Így nem olvasok bele. Mint ahogy abba sem, hogy miért titkoljam el a világ elől, hogy kecsappal eszem a szusit, mert eszembe se jutna, wasabival enném ha lenne itthon. Meg szusi is. (Ja, kecsap az van, teszek majd a sült rizsre. A sült rizst én egyébként úgy készítettem, hogy főztem, de elforrt róla a víz… Na, például ezt is csak az Élet Iskolájában lehet saját káron megtanulni!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése