A puha sajtok olyan önelégültek

A legújabb irodalmi kedvencem egy bizonyos Christopher Moore, aki nagyjából úgy ír, mint ahogy egy beszívott Kevin Smith (vagyis mint egy KevinSmith) filmet rendez, csak nála több a vér meg a szex, de például a trágárság az passzentosan ugyanaz. Meg a humor is, a címben idézett mondat például a Leghülyébb angyal című szösszenetben található, ott gondolja ezt a lökött csaj (aki hangokat hall a fejében, pedig csak egy gyümölcsevő denevér beszél hozzá, vagy a halottak a temetőből, ez végül is nem világos, csak mindegy) három csomag ricotta láttán.
A jeles műben amúgy van egy halom zombi is, akik persze nem igazi zombik, hiszen azok nincsenek, hanem a címbeli angyal által tévedésből feltámasztott hullák. Mert a béna (és Snickers- meg kábeltévé-függő) Úr Angyala egy igazi karácsonyi csodát akar tenni, de az ásóval megölt télapó helyett a helyi temető bentlakó állományát kelti életre, akik aztán agyakat akarnak enni majd elmenni az IKEA-ba. Van még benne füves helyi zsaru, kanos helikopter-pilóta, szabálytalanul közlekedő karácsonyfa meg a saját heréit elektrosokkoló büdös etológus, szóval pazar egy állatkert.

Meg a szokásos kisvárosi háttér, félúton John Steinbeck és Stephen King világa között, bár talán Steinbeck van közelebb (földrajzilag is, hisz a Kék öbölből ismerős Monterey csak egy köpésre van a több Moore-regény hátteréül szolgáló Pine Cove-tól), meg a mészárlás is röhejes, szándékai szerint sem akar horrorba hajlani.

A legjobb könyv eddig amúgy a Biff evangéliuma volt, ami nem meglepő módon Lévi akit Biffnek hívnak története, meg Józsua haverjáé, aki Kabultól Indiáig próbálja megtanulni, hogyan kell messiásnak lenni, még buddhista szerzetesnek is beáll pár röpke évre, de kiderül hogy sem taoista sem a hindu messiás-szak nem akkreditál Galileában, szóval marad a gyakorlati képzés meg a nyilvánvalóan eszelős Keresztelő János, aki vízbefojtásos technikával térít. (Jobban belegondolva, nem is csoda, hogy Biff evangéliuma végül kimaradt a Bibliából, amit amúgy maga jelenben feltámasztott Biff is elképedve olvas titokban a vécén, a Máté nevű fószer például egyáltalán nem ismerős neki.)

Egyszóval Moore egy vicces fazon, a szövegeinek nagyjából olyan hatása van, mint amikor az embert egy fagyasztott borz farkával csiklandozzák, miközben tortát eszik kanállal. (Nem a borz)

Indulok a választáson!

Nem, nem pont azon ami Isten Kalapjának Bokrétáján (vö. Petőfi) lesz jövőre, ha a Kegyelmes Úrék is úgy gondolják, megérdemli azt az istenadta nép. Hanem inkább a római cápa... izé pápaválasztáson, úgy hallom arrafelé épp üresedés van a főnöki székben. Nekem meg kedvem lenne uralkodni arrafelé, asszem menne is, a Vati Kánban nincs parlament se, nem szólnának mindenbe bele, a Püspöki Enklávé (vagy mi) meg úgyis csak akkor ülne össze, ha feldobnám a bakancsot, akkor meg már nem érdekelne, nyilván.
Állítólag a jelöltnek nőtlen, katolikus férfinak kell lennie, ebből kettő már eleve megvan (vagyis kétharmad!), a többi meg nem lehet akkora gond, mert bár sose voltam katolikus, van számos előnyöm:

- Nem vagyok olyan öreg, mint az eddigiek, szóval nem kell mindenhova olyan hülye üvegkalitkában tolni, bírja még a lábam.
- Hiszek istenben, bár nem pont úgy képzelem, mint egy Blake-rajzon (nagy szakállú ősz bácsi, félúton Poszeidón és a Télapó között), meg bírom  gótikát és barokott, a templomépítészetben is.
- Utaztam már páternoszterben, az valami ilyen katolikus lift, legalább is annak gondolom.
- Jól áll nekem a fehér, nem is kövérít, mert már nincs hova.
- Tudok olaszul - étteremben rendelni, meg pályaudvaron érdeklődni, de majd gyúrok a szaknyelvre is.
- Remekül tudok leborulni különböző kifutópályákon, bár poplemezt azt nem tervezek kiadni.
- Jó pénzért boldoggá avatok bárkit, aki nem ölt embert, de a pedofilokat azokat kíméletlenül kírúgom, mert én nem lennék egyik lekötelezettje sem.
- Eltörlöm a papi nőtlenséget, vagy nem, tudja fene (ezt még meghányom magamban), de a szex nem lesz bűn eleve, hallgatunk végre Freudra.
- A pápalátogatások sűrűbbek lennének itthon, és nem is lenne drága, nem kelle például szálllodába mennem, elég egy retúrjegy Kaposvárig.

Szóval kedves Bíbor Konkávok az Enklávéban (vagy hol, szóval ott Sziksztuszi Bábolnában), tessék engem választani Pópának, tényleg jól csinálnám, higgyék el! Még bibliám is van itthon valahol (megkeresem, ígérem), meg Bhagavat-Gítám, sőt egy Mormon Könyve is akad valahol, érdekel a geológia, nem is, a teológia és szépen integetek.
Választ az ímél címemre kérek, ha hívnak csak délelőtt, de ne olaszul, telefonban még kissé esetlen vagyok.

Schindlert listáznák

Mindenki fel van háborodva a csúnya eltés (eltebétékás) hökösök csúnya listázásán, melyben a szép reményű gólyatáborosok zsidó pofáját, illetve a csajok dughatósági faktorát szedik excel-táblázatba. De nem értem, mi ez a csodálkozás. A hökös, a hazai felsőoktatásban legalább is, a törtető bunkó szinonímája volt az elmúlt huszonévben.

 A hökös ugyanis nagyhangú, formátlan jellemű, tahó, magának, valamint rokonainak, barátainak és üzletfeleinek osztja az ösztöndíjat meg a kollégiumi helyeket, bulikat szervez tisztes haszonért és büdös a szája neki. A hökös felnőtt korában minisztériumi főosztályvezető helyettesként listázza a jó seggű titkárnőket, meg a haverjait veszi fel fénymásoló-kezelőnek havi nettó kétszázért (amivel az ember ugye könnyen viccel). Hökösnek lenni világnézet és életforma, kietlen hazánkat meg egy ideje már eluralta a hökösök irányította államapparátus, ami olyan is. Drága, de cserébe alig működik, valamint büdös a szája.

Szóval nem kell csodálkozni az eltés bunkókon, pláne, hogy a Jobbik immár komplett generációi kötődnek hozzájuk, a Szörnypárt kialakulásának története pl. elég jól lekövethető volt a BTK (korábbi) épületeinek fiúvécéiben, a falfirka formátumú politikai nyilatkozatok rendszerré szerveződésén keresztül. És ezek a véglények elvileg gyerekeket taníthatnának, meg tudományt művelhetnének, legalább is erről lesz papírjuk, mert lesz, efelől ne legyen kétségünk. Lehet, hogy ennél az is jobb, ha valami állami cég felügyelő-bizottságában nem csinálnak semmit, de még jobb, ha kimennek Londonba egy mekdonálcba éhen halni, a futballhuligán oktatáspolitikus kolléga szíves közlése szerint. Vagy csak egyszerűen menjenek a fenébe.

A retorika művészete - vagy valami, annak hiányában

Az alábbi szöveg Pocakos Tábornok méltán megütközést keltett Ópusztaszeri (tényleg, mitől is Ó? ) beszéde részletének hiteles, azaz guglis fordítása, pontosabban oda-vissza fordítása, a különösen giccses és szánalmas turulizé avatása alkalmából elkövetett röhejes öblögetés, röhejesebbé tétele. Alkalma pedig, hogy ma délelőtt épp a gépi fordításokról s hasonló témákról volt egy remek film a Spektrumon (nem is az MTV-n, elvégre nincs benne se püspök, se viktor , se operett), ott épp Kispál-szövegekkel játszott a Lévai (a Balázs) meg a Lovasi (a Lovasi, született András), de ez se semmi. A kiemelt részek összeolvasása már-már nostradamusi magasságokba emeli az amúgy vacak szöveget (az eredetit), melyet a dadaista félrefordítások csak viccesebbé tesznek, de elviselhetőbbé aligha.

„A prototípus a magyarok Turul archetípus. Születési idő, mint a nyelv és a történelem. A prototípus a vér és bukása otthon. Azóta a magyar és a világ jövünk, a hét törzs szövetségben a vérben a Szent István alapította a kormány hadsereg el fogja veszíteni a mohácsi csata, a Turul, amelyben ma élünk, meghalt, majd a kapott jelképe a magyar nemzeti identitás.
Azok, akik belépnek a politikai vezetés, hogy képes legyen olvasni a jeleket. A kormány célja, hogy olvassa el a jeleket. Azok, akik irányítják, tudja, hogy idő áll rendelkezésre. Jelzi, ha ez a munka, és ha van ideje a hallgatásnak. Beszélek ma napján St. Michael. Michael a gazdasági év során. Szerint a régi szokás a pásztorok a megadott számú jószágról rájuk bízott. Mi azt mondja, hogy a Szent György-nap, amikor mindenki tudja húzni egy pásztor, de abban az esetben, Szent Mihály, a fellendülés csak a napon a pap, aki a hatalom. A politikusok és a rendszergazdák egyaránt elismerik a pásztori népek rábízottakkal.”

Az eredetire keressen rá, aki mazochista, ennél jobbat úgysem talál. De tényleg, mint egy betépett indián főnök a washingtoni kongresszusban, amikor magasztos akar lenni,pedig csak nem beszélni nyelv, vérben.
De legalább Szent György nap alkalmából mindenki meghúzhat egy pásztort, ha  már a Főnök megígérte.

Betegség, szabadság...

E kettő kell nekem, na jó inkább csak a második. Mert a héten itthon punnyadok légcsőhuruttal, ez olyasvalami amitől az ember köhög és nem szmog. Én marha meg múlt héten azt fejtegettem valakinek a munkahelyemen, hogy minek előre ledolgozni az ebédszüneteket (minek ledolgozni egyáltalán???), mert mi van, ha mondjuk jövő héten ledönt az influenza, és be se jövök? Hát ez bejött, legfeljebb nem influenza, de a láz-takony-elesettség háromszög adott.

Plusz azt hiszem nyűgös beteg vagyok, nyilván az idegeire megyek a környezetemnek, csekély vigasz, hogy ebbe a saját idegeim is beleértendők (hogy azok miért tartoznak a környezetemhez, abba most nem menjünk bele, nyűgös vagyok, mondom).
És mivel minden rosszban van valami jó (bár hogy pl. egy tökönrúgásban mi a jó, azt nehéz elképzelni), így igyekszem számba venni a jókat:
- nem kell dolgozni
- valamint nem kell dolgozni
- a munkahely hanyagolásáról már nem is szólva

Hát, nagyjából ennyi, egyébként rémes...

Viszont vicces volt, hogy épp egy éve épp ez volt a bajom, úgyhogy a körzeti orvos ctrl+c/ctrl+v technikával írta fel a szereket...

Az világ romlásának egy médiás aspektusárul

A délutános műszakok túlélésének immár többször megénekelt eszköze a rádió. De mivel a közpártszolgálati csatorna agresszívan búsongó magyarkodása (nekik Trianon fáj, meg hogy már többször is nem pont Orbán Viktor lett a miniszterelnök – „eemútnyócéév” ugyebár) vicces ugyan, csak hót unalmas, naszóval ma (majdnem) végigszenvedtem az országos kereskedelmi csatorna kínálatát. Mert ugye csak egy van, a konkurencia torkát elegánsan elvágatták a nagyméltóságú médiatanáccsal, vagy hatóssággal, vagy szent inkvizícióval, gadnóz.

A műsor tömören: igen nagyon, elképesztő mértékben ótvar szemétdomb, közepesen érdektelen hírek szakítják meg a tök egyforma zenék áradatát, meg fejhangú kretének (ún. „műsorvezetők” ) sikoltoznak eksztatikusan ezeréves altesti poénokon, de akkor már inkább a slágerek… (Leszámítva azt az apróságot, hogy ha még egyszer végig kell hallgatnom Teló Misi „Ajjaj szőrcsipogó” című örökbecsűjét, akkor baltás ámokfutást rendezek a 23-as buszon vagy beállok trappista szerzetesnek, ahol némasági fogadalmat kell tenni, meg lehet sajtot csinálni, legalább is így hallottam.)

A derék Klasszefem (egy kolléga szíves közlése szerint F.szkefe) zenei kínálata amúgy nagyjából három Best Of cédében merül ki, gondolom bejön az aznapi zenei felelős, rádugja a telefonját aa gépre amin adást szerkeszt, aztán mehet a random lejátszás, ami húsz-huszonöt szám esetén állandó ismétlésekhez vezet. Még jó, hogy a következő héten más az ügyeletes és ő nem pont azt a Lédi Gyagya számot tárolja a telefonján, mint a kolléga, hanem egy másikat.

És a legjobb: este jön a Tsiszár Yenő (a fanszőrzet arcon viselésének hazai apostola) és olyanokat mond, hogy nézzünk fel a csatorna weblapjára (nem, nem, soha!), mert ott egy remek társaság van, aki(!) folyamatosan csetel meg lájkol! Aztarohadt… ezek nyilván azok akik a reklám szerint jó arcok és emelt dijakkal csetelnek, illetve akik régebben a bulizz saját mobilon! kampány célcsoportja voltak, és a mellékneveket is becézik, ami tényleg szupcsi.

Meg ilyeneket mond a Jenoe, hogy mindenki mesélje el milyen napja volt, a skála az „ingyenkávét adott az ótómata” sztoriktól a „kiraboltak, lelépett a csajom és meghalt a nagyapám”mini-horrorig terjed, a derék stúdiólakót persze az első típus érdekli, a másodikhoz már embernek kellene látszania/hallatszania, az meg neki nem zsánere.

Szóval e remek rádió azt a produkciót nyújtja amit két tizenöt éves, kicsit bunkó és rettenetesen rossz ízlésű csávó dobna össze egyikük szobájában pizza, meg az ágy alatt dugdosott sör társaságában. Csak ők a maguk szórakoztatására csinálnák, nem komoly gázsiért és nagy pénzekkel játszva, mint a rádió gyanús létformái.