A legújabb irodalmi kedvencem egy bizonyos Christopher Moore, aki nagyjából úgy ír, mint ahogy egy beszívott Kevin Smith (vagyis mint egy KevinSmith) filmet rendez, csak nála több a vér meg a szex, de például a trágárság az passzentosan ugyanaz. Meg a humor is, a címben idézett mondat például a Leghülyébb angyal című szösszenetben található, ott gondolja ezt a lökött csaj (aki hangokat hall a fejében, pedig csak egy gyümölcsevő denevér beszél hozzá, vagy a halottak a temetőből, ez végül is nem világos, csak mindegy) három csomag ricotta láttán.
A jeles műben amúgy van egy halom zombi is, akik persze nem igazi zombik, hiszen azok nincsenek, hanem a címbeli angyal által tévedésből feltámasztott hullák. Mert a béna (és Snickers- meg kábeltévé-függő) Úr Angyala egy igazi karácsonyi csodát akar tenni, de az ásóval megölt télapó helyett a helyi temető bentlakó állományát kelti életre, akik aztán agyakat akarnak enni majd elmenni az IKEA-ba. Van még benne füves helyi zsaru, kanos helikopter-pilóta, szabálytalanul közlekedő karácsonyfa meg a saját heréit elektrosokkoló büdös etológus, szóval pazar egy állatkert.
Meg a szokásos kisvárosi háttér, félúton John Steinbeck és Stephen King világa között, bár talán Steinbeck van közelebb (földrajzilag is, hisz a Kék öbölből ismerős Monterey csak egy köpésre van a több Moore-regény hátteréül szolgáló Pine Cove-tól), meg a mészárlás is röhejes, szándékai szerint sem akar horrorba hajlani.
A legjobb könyv eddig amúgy a Biff evangéliuma volt, ami nem meglepő módon Lévi akit Biffnek hívnak története, meg Józsua haverjáé, aki Kabultól Indiáig próbálja megtanulni, hogyan kell messiásnak lenni, még buddhista szerzetesnek is beáll pár röpke évre, de kiderül hogy sem taoista sem a hindu messiás-szak nem akkreditál Galileában, szóval marad a gyakorlati képzés meg a nyilvánvalóan eszelős Keresztelő János, aki vízbefojtásos technikával térít. (Jobban belegondolva, nem is csoda, hogy Biff evangéliuma végül kimaradt a Bibliából, amit amúgy maga jelenben feltámasztott Biff is elképedve olvas titokban a vécén, a Máté nevű fószer például egyáltalán nem ismerős neki.)
Egyszóval Moore egy vicces fazon, a szövegeinek nagyjából olyan hatása van, mint amikor az embert egy fagyasztott borz farkával csiklandozzák, miközben tortát eszik kanállal. (Nem a borz)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése