Erplén

Na jó, még nem könyvről van szó, de:

Az a helyzet, hogy az évszakhoz képest már én is igencsak mennék Londonba pedig hol van még az ősz (mire a levelek lehullnak), de ami ennél is furcsább, kedvem lenne repülni valahová, na jó, tuggyuk hová, tuggyuk kivel.

Márpedig én definitíve utálok repülni (vagyis a repülés utálása épp annyira része (ön)meghatározásomnak, mint hogy nagydarab, szőrös, középkorú fószer vagyok, szociológus, Queen-rajongó, szakmunkás, valamint falkavezér Büdinek a labradori dudlinak), és különösen utálok repülőtereken sorban állni, becsekkolni,  biztonsági vegzálást elszenvedni, kényszeresen ajándékot venni (kényszer nélkül persze isteni, főleg magunknak - hisz jobb adni mint kapni, legalább tudjuk, mire vágyunk, magunk meg a párunk), meg tülekedni a beszálláskor, mert  nem fapados áron mért fapados beszállókártyára nem bírnak  egy búvalbaszottbélelt ülésszámot rányomtatni (oké, innentől lehetek trágár, így is jól bírtam az új évben a fogadalmat).

A repülés meg maga a rettenet, emelkedik, meg süllyed meg kanyarodik/bedől az ócskavas, és én huszadszorra (vagy tuggyafene, nem számolom), is frászt kapok, mert biztos vagyok benne, hogy zuhanunk. De az biztos, hogy mikor 1981-ben először ültem ilyen halálmadáron, még tetszett, mondjuk ebben benne lehetett az újdonság varázsa, meg hogy hétévesen két konyakos meggy is hatásos, miket elém rakott a léginéni, meg akkoriban volt sztár a farkasberci, meg láttam az ablakból a tengert, bár mint utólag kiderült, ez a Rijekába menő vonatról is megvan, nem kell a Rijekába menő csárter

Ám a repülés nem csak félelmetes, de unalmas is, az ablakból nem lehet látni érdekesen lepukkant állomásokat, meg nincs büfékocsi. (Nem, amit a ott középen tolnak az nem az, nincs benne pörkölt, meg káposztaszag, meg nem ráz a váltókon.) Plusz a nénik rendszeresen angolul szólnak hozzám, még szerencse, hogy főleg alszom, ha már úgyis napokat kell angolul tölteni, legalább a gépen beszéljenek velem mogyeriül. (Ebben talán segíthet egy nem szélsőjobbos póló, "Magyar vagyok és turista" felirattal.)

De ha az ember vizes kávéra, értékelhetetlen szendvicsekre, és igazából rendben lévő, de durván túlárazott csipszekre vágyik, ijesztően műanyag mosolyú csajoktól vagy pösze, de irritáló csávóktól, jól érzi magát a fedélzeten. Ajánlott kedvelni, ha egy előttünk ülő barom, ülését hátradöntve kíván aludni, neki ugye elfér a lába, mert bár kövérebb de alacsonyabb nálunk, meg az őelőtte ülő jó fej (mint mi) és nem dönt. Hátra. Mert utálhatjuk, is de mire megyünk vele, még csak az ablakon sem vághatjuk ki menet közbe. Nem fér ki ugyanis.

És a reptéren (minden reptéren) rettenet alulfizetett, de ritkán udvarias alkalmazottak, ócskaságok drágán, nem annyira ócskaságok még drágábban (amúgy Barcelonában tűnt fel először, hogy a modern reptér egy pláza, ahonnan időnként repülők is indulnak), tömeg és síkidegség (van ilyen szó? legyen!), a reptéren kérem az egyetlen értékelhet dolog a vécé. Ugyanis a reptéri vécék rendszeresen átlag felettiek, kivéve Angliában, ott azok is büdösek, igaz, van az a folyékony levendulaszappan....

Szóval repüljön az, akinek két anyja van (vagy két apja, nekem, mint elvált szülők gyerekének ez igazából megvolt - harminc éve), de repülhetek én is, bár egy kétórás vonatút jobb lenne. Tehát vagy legyen rohadt gyors vonat (700 km/h asszem megfelelne), vagy tolják közelebb Britanniát. Amúgy is sziget, biztos könnyen mozdítható, na legfeljebb elfedi Svejcot, vagy Ósztriát, bár az Alpokra igazán rá lehetne támasztani. Így nem kellene repülő, csak vonat. Meg sílift.

Addig marad a Vizzer, azt a keveset kibírom, csak hagyjanak aludni.