Esti mese

Frau Tébláb mindig is bizonytalan volt. Nem így született, a bizonytalanság nem eleve adottsága, talán attól a traumától lett visszahúzódó és döntésképtelen, hogy tinédzserként fültövön hányták egy Metallica koncerten az Enter Sandman alatt. Így aztán, mire eljött az ideje, hogy hozzámenjen Herr Téblábhoz (akit egyébként a pasikbaszniakarnak.com nevű romantikus párkereső oldalon ismert meg), már azt sem tudta, fiú-e vagy lány, a lelkész szokásos kérdésere pedig azt felelte: talán...izé, ja, asszem.

De a házasság sem hozta meg számára a bizonyosságot, például mindvégig gyanította, hogy férjét elrabolták az ufók, és hozták helyette ezt az izét, amit csak bottal piszkált volna meg, de inkább úgy sem. Herr Tébláb ugyanis az említett oldalon közölt fotóján feltűnően hasonlított Mel Gibson ifjúkori önarcképére, az első randin egy sztriptíztáncosnak öltözött férfi prostituáltra, az esküvőn azonban már úgy festett, mint Darth Vader sisak nélkül, viszont szemüvegben. De Frau Tébláb mindezt betudta a legénybúcsú okozta másnaposságnak, arra gondolt, egy anál-animál drogparti után maga sem festene különbül. Igaz, a randin látott prostival későb is összefutott egy kövérnő-bárban, de nem gyanakodott, hogy férje annak idején mást küldött volna maga helyett. Inkább azt feltételezte, hogy van egy ikertestvére, aki nem kokainnal szórja meg a szilvásgombócot és nincs bérlete a kerületi nemibeteg-gondozóba, ezért érthetőek a kis különbségek. És bár nem tudta, hol is szeretne élni, férje munkája (aki vándor csirkenem-megállapító volt) vidékre szólította, így megtelepedtek a bájos Schvleighwunderbaumschergdorfban, egy alig négyszázezer lakosú, Ruhr-védik kis hegyi faluban.

Eredendő bizonytalanságát csak tovább fokozta első (és mint később kiderült, egyben utolsó) gyermekük születése, illetve a tény, hogy sokáig azt hitte hízik (hisz attól nem lehet gyerek, ahhoz minden mértéktartó romantikus regény szerint szerelem kell), így a mazgatnak zabkorpa, reszelt alma és fitneszvideók segítségével kellet volna fejlődnie , ami nemigen sikerült. Születésekor 128 grammot nyomott, kicsit volt súlyosabb, mint egy csomag szeletelt felvágott, de anyja legalább azt sem tudta, hogy akkor most szült, vagy csak komolyabban görcsölt a gyomra. Az orvosok egyöntetűen azt ajánlották, ne próbálja felnevelni újszülöttjét, ez úgyis eleve reménytelen, de csináltathatna belőle mondjuk egy brosst, ízléses arany foglalattal. Hála azonban egy melegszívű inkubátornak, a kis Tébláb (nemére nézve hermafrodita) mégis megmaradt, és néhány év alatt már el is érte egy három hónapos csecsemő fejlettségi szintjét. Tízévesen már óvodába mehetett, és alig volt harminckettő, mikor sikeresen abszolválta az érettségit, ötödik kísérletre.

A gyerek később egyébként pizza-designernek tanult külföldön, a West Eastern Longboroughshire-Warthoglandshire közösségi főiskolán, ahol semmi cum laude fokozattal szabadultak meg tőle, a tanári kar nagy megkönnyebbülésére. (Diplomamunkája a pepperonis mákosbukta volt, így érthető a megkönnyebbülés.)

De Frau Téblábot ekkor már nemigen érdekelte a gyereknevelés, otthon vezette a háztartást (mivel sosem tudta eldönteni, melyik is lenne a neki való állás), és e mellet jellegzetes vidéki hobbiajinak élt, mint mondjuk a borjútenisz, a répaigézés, a biciklilopás vagy a klimax. Aztán egy nap váratlanul meghalt Herr Tébláb, már ha váratlannak számít az ilyesmi hat szívinfratus és két agyvérzés után.

Megöregedvén rájött, hogy lélekben még fiatal, és elhatározta, hogy elmegy újra egy Metallica koncertre, melyet James Hetfild kilencvenedik születésnapja alkalmából rendeztek a Lemon megyei aggok házában. Frau Tébláb izgatottan ült fel a repülőre Frankfurtban, majd még izgatotabban szállt le róla ugyanott, mikor kiderült, hogy nem fér bele az ülésébe. Mert a megelőző években tényleg meghíztott, hiába szedett antibébi tablettát, naponta többször is. Így aztán megnézte a koncertet a TeCső-n, ami kissé pixeles, de legalább nem hányják fültövön az embert. Ebben legalább biztos lehetett.