2013. szeptember 4., szerda

Közröhej

Na most, csak higgadtan, mert megint politizálás következik, de ekkora bornírtságot tényleg nem lehet szó nélkül hagyni. Van ugyanis ez az Obersovszky nevű tévés mikrofonállvány, aki egyfelől 2005-ben még fel volt háborodva azon, hova züllött a hazai média (na jó, a tévék), aztán jött a rezsimváltás, és jött Smittpál (vagy hogy is írják?), akinek emlékezetes botránya után, és nem sokkal a lemondása előtt, olyan alákérdezős, vazallusi áhítattól csöpögő interjút rittyentett a naná közszolgálatiban, hogy azóta is aa nyelvén érzi Elnökúr prosztatájának aromáját. (Tényleg az megvan, hogy smittpálnak sikerült egy igazi bravúr is: alulmúlta gyurcsányferencet, pedig mindenki arra fogadott, hogy az Őszöd utáni fletónál már nem lehet politikus népszerűtlenebb kies hazánkban. De fletónak még mindig vannak rajongói, mérhető mennyiségben, miközben smittpalin már mindenki röhög, leszámítva néhány, magát valszeg "budai úriasszonynak" definiáló egykori bérszámfejtőn, akik persze nem jönnek rá, hogy valójában OVi-ba szerelmesek, a smitt nevű keszytűsbáb részükről csak projekció tárgya.)

És ez a csodalátos Obersovszky ember, ez a jellembálvány, a bíbíszíi értelemben vett közösségi média gyűrött arcú férfias apostola lesz mostantól az "köz"tévé elsőszámú közéleti műsorának egyetlen műsörvezetője, eltévelyedő szerkesztők pásztora valamint a Párt szeme és füle és szája. És ökle, nyilván. Ők kérdezheti orgazmusig az osztódással szaporodó fideszes szóvivőket a Bjanaigyurcsány Maffiabaloldal-Gárda várható rémtetteiről, hogy fogják majd szűz lányok és kerényiimre vérét venni, hogy a magyar családokat sanyargató tuggyukki cégek érdekében alkalmazzanak fekete mágiát, vagy máglyát, már ahogy írják ezek a gonoszak.

Na bumm, egy okkal több (a tucatnyi eddigi mellé), hogy ne kapcsoljak oda, de a vége megint az, mint az előző posztnak. Ezt már megint az én pénzemből csinálják, pedig szerintem inkább a saját faszukkal kellen verniük a csalánt, a saját nevükben. Csak hogy egy nem dakota, de igen népi mondással zárjak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése