Alanis Morisette nem egyszerűen isteni, de - ha hinni lehet Kevin Smith Dogma című filmjének, és miért ne lehetne - ő maga Isten. De ahhoz képest, hogy énekesnőnek álcázva jár közöttünk, a vonatkozó műegészben meg sem szólal, csak mezítláb szaladgál a fűben, meg feltámasztja a halottakat, szintén mezítláb. Persze ott van neki Alan Rickman, mint Metatron, az egy igaz Úr hangja, hisz minden dokumentált esetben, mikor valaki azt állította, hogy beszélt istennel, igazából vele beszélt. (Metatron amúgy néhány misztikus-kabbalisztikus irományban szerepel, de a Tórából már kimaradt, nyilván ahhoz Rickman már túl angol volt.)
De vissza Alanisre. 1974-ben született, ami ezek szerint egy jó év lehetett, mert én is akkor (meg még kisebb jelentőségű alakok, mint Robbie Williams, Hillary Swank, Egerszegi Krisztina vagy Victoria Beckham), kanadai, de az anyja magyar származású, úgyhogy ennek megfelelően fiú ikertestvérének Imre középső neve, bár az övé meg Nadine. (Wade Imre Morisette amúgy egyszer leülhetne Benjamin Geza Affleckkel, hogy megalapítsák a "magyar középső nevűek" klubját, amibe rögtön be lehetne venni Alnis egyik fiát, akinek szintén Imre a középső neve.) És hogy ikertestvére hímnemű, jelzi hogy igazából kétpetéjű ikrek, bár az gyanús hogy mégis csak egyiküknek van petéje egyáltalán.
Alanis Morisette már jó rég a menő, néhol elég rockos jófej popcsaj figuráját hozza, aki nem áll be a Disney/MTV tengely műmájer senkiházi társaságába, hanem igazi autonóm művészlélek. Ennek megfelelően hol visszafogott, hol bevállalós, de semmiképp nem akar erőből trendi lenni, mondjuk minek is, ha így is eladott kábé hatvanmillió lemezt, összehozott 7 Grammy-díjat úgy, hogy nem kellett hatalmas műszempillákkal hülye ruhákban vörösszőnyegeznie.
Ez itt épp egy lírai-bevállalós darab, a régmúltból, konkrétan 1998-ból, ami jajj de több mint húsz éve volt már (én meg a második diplomámon dolgoztam épp, szóval öregszünk, én meg a művésznő is):
És itt van a Dogmából a remek utolsó jelenet, ahol feltűnik az Úr(nő), és isteni jellegét erősítendő egy csomó hollywoodi sztár is, mint a már emlegetett Alan Rickman, Salma Hayek, és persze egy Kevin Smith film esetében elmaradhatatlan Géza Affleck.
Hát, ha lenne isten, és ilyen lenne, igazából hinnék benne... De a zenéje az égi szférák támogatása nélkül is élvezhető, ráadásul ő az egyik legjobb énekes-dalszerző a női mezőnyben, és nem csak a lófejű kategóriában. (Félreértések elkerülése végett: nekem igen tetszenek a lófejű csajok, az kérem szekszi, miközben egy igazi lovat messze elkerülnék, hisz elöl harap, hátul rúg, középen meg ülni kellen rajta.)
És akkor még egy régi kedvenc. egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne szúrja be ide, de aztán tessék meghallgatni is, ha már:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése