Láttam egy kis videótt Petra fészbuk-oldalán Londonról, és igen nosztalgikus hangulatba kerültem tőle. Lassan két éve nem jártam arra, és mostanában nem is fogok, ha még egyáltalán, pedig messze a legjobb hely nekem, ahol szeretek lenni. Leginkább. Jobb mint a bármelyik tengerpart, jobb mint a második kedvenc városom (az szerintem Prága, a harmadik meg Rijeka, elvégre kikötőváros), és lehet hogy jobb mint a heroin, bár utóbbit nem próbáltam.
Mert Londonban irdatlan a tömeg, csúcsidőben kész túlélőtúra metrózni. Vannak igazán lepukkant lakótelepek, jelentős bűnözési rátával, az elegáns kerületekben meg ferde szemmel néznek rád, ha lefotózol egy Rolls-Royce-ot, pedig te ilyet itthon már csak a képeken láthatsz. A Kensingtonhoz hasonló negyedek pedig tele vannak tök egyforma utcákkal, amik tök egyforma viktoriánus házakból állnak. A helyiek folyton rohadtul sietnek, és vagy nem beszélnek angolul, vagy annak valami érthetetlen akcentusát, de azt legalább nagyon multikulturálisan. Ha a külvárosban laksz, egy órát utazol, nem a célállomásig, csak az első értelmes átszállási pontig, de legalább van időd elmélkedni, mikor a buszod fél órákat áll a dugóban, buszsáv ide vagy oda. A levegő szennyezett, de legalább gyakran esik, a parkok szépek, csak a nagyobbakban el lehet tévedni, miközben vizslató tekinteteket érzel magadon a közeli bokrokból. Londoni volt Hasfelmetsző Jack, a britek Charles Mansonja, de kortárs maffia az legalább már orosz. A fapados repterek kurva messze vannak a belvárostól, de legalább drága a közlekedés, a City Airportról vagy a Heathrow-ról meg vagy nem jön felénk gép, vagy nagyon drágán. A közlekedés baloldali, a kormány bezzeg nem. Mindenféle konyhát ki lehet próbálni, eszméletlen sok a színdarab világsztárokkal, de egy átlag turistának mindkét kategória megfizethetetlen. Drágák a hotelek is, de ami még pont kifizethető, ott három négyzetméteres gyufásdobozban kell lakni,ami a hátsó udvar szemeteseire néz. Kulturáltabb kifizethető szoba viszont a külvárosban van, ahonnan másfél óra az első értékelhető múzeum, de a sarki kocsmából legalább kinéznek a helyiek. Egy átlag brixtoni sarkon muszlim radikálisok ordítva éltetik a dzsihádot, mellettük raszták nyomnak szafaládé méretű jointokat, de ha te nem találsz bele elsőre a szemetesbe a papírzsepiddel, elvisz a rendőr. A nagy múzeumok jellemzően ingyenesek, de a shopjaik már nem megfizethetők, viszont mindenhol hatalmas ládákkal kunyerálják a donésönt, mintha nem az angolok rabolták volna végig a fél világot, hogy legyen mit rakni ezekbe a nagy múzeumokba. A kocsmai csaposok flegmák, a vendéget szükséges rosszank tekintik, de legalább nem kell nekik borravalót adni, a kávézók és éttermek pincérei viszont flegmák és elvárják a borravalót. Az ember nem tud nyugodtan turistáskodni, mert minden tele van a sok hülye turistával. A buszon mögötted mindig valaki valami karibi nyelven üvölt a telefonjába, miközben előtted egy igazi fat mama üvölt a gyerekével gyarmatiul.
Mit ne mondjak, imádom ahogy van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése