Neveletlen oktatás

 Odanyilatkozott valamelyik közbutításügyi kormányzati protokolldroid, hogy márpedig digitális oktatás az nem lesz, az iskolák nyitva maradnak (kivéve azok, amiket a fertőzött tanári kar miatt be kell csukni mégis). Mert ugye az iskolák feladata nem csak az oktatás, hanem a nevelés is, azt meg nem lehet digitálisan onlájnolni. Mondjuk senki sem mondta hogy lehet, épp ezért hívják a tavasszal rögtönzött módszert digitális oktatásnak. És persze, hogy az iskola nem képes digitálisan nevelni, arra a közösségi oldalak vannak, akár tetszik, akár nem, de az a nagy büdös helyzet, hogy az iskola offline üzemmódban sem képes nevelni.

Persze, még nekem is azt magyarázták tanárképzős koromban, a múlt század vége felé, hogy az iskola funkciója kettős, azaz oktatás és nevelés. Tanítottak is a főiskolán neveléselméletet, ami igen találó elnevezés, mert az iskolai nevelés jobbára csak elmélet, vágykép, utópia, írott malaszt, a miafrászvan minősített esete. Mikor én iskolás voltam, nyilvánvaló volt, hogy az iskola célja másképp kettős: hogy a tanarak egyfelől leadják a tananyagot (inkább mennyiségi, mint minőségi módon, szoros határidőkkel), aztán meg számonkérjék, büntető jelleggel. Nevelésről szó sem volt, amit mostani kormányzati pöcsfejek annak gondolnak, az szimpla fegyelmezés, ennél több ambíciója sosem volt ennek, a még mindig száz évvel ezelőtti módon poroszos mentalitású közoktatásnak. (Persze egy fideszkádéenpés rabszolga számára a fegyelmezés maga a nevelés, máshogy el sem igen bírja képzelni.)

Amúgy az iskola remek szocializációs színtér, csak nem a tanerők, hanem a kortárscsoportok által. Vagyis a személyiségfejlődésünk (már ha volt nekünk olyan) nem az iskoali tantervek által, hanem azok ellenére történhetett meg. Osztálytársak, barátok, ellenségek, soha be nem vallott szerelmek formáltak minket, az iskolát csak elviseltük mert muszáj volt, és gyűlöltük, ahogy csak tudtuk. És örültünk egy influenzának, mert akkor egy hétig a közelébe se kellett menni, lehetett naphosszat tévézni és elolvasni a megfelelő kalandregényeket, amikre a sok hülye házi feladat miatt korábban nem volt időnk. Szóval egy frászt nevelt az iskola, sosem volt az szokása neki. Szerencsénkre.

smartclinic.hu

Az iskola bizonyos értelemben olyan volt mint a sorkatonaság. Én ugyan sosem voltam az, túl sokáig jártam fősulira meg egyetemre, aztán meg a pszichonéni megkönyörült rajtam és alkalmatlannak nyilvánított, de sokan mások bevonultak. És nem, senki nem akarta íly módon szolgálni a hazáját (aki igen, azt javarészt azért kiszűrték a pszichomókusok), hőn utált kényszer volt az egész, túl kellett élni, pont mint az általános iskolát. Már nem emlékszem pontosan, talán Uj Péter írta egyszer, hogy a sorkatonaság arra volt jó, hogy amúgy rendes fiatalokat megtanított piálni, cigizni, hazudni és lopni.

Mert az valahol természetes, hogy az ember lázad a totális intézmények ellen, mint a hadsereg vagy az iskola. A totális intézmény amúgy olyan, hogy lehetőleg egész lényedben akar kontrollálni téged (az oktatásban a bentlakásos iskola a legilyenebb), mint a kolostor, a börtön, és legtöbbször a kórház. Mikor kell kelni, mikor kell lefeküdni, mikor és mit kell enni, és hogy mit csinálj ezek között, azt elég pontosan előírják és számonkérik. Hát nem jobb ennél egy kis digitális oktatás (ha rendesen megtervezik és nem pánikban rögtönzik)?

Persze, nincs hozzá infrastruktúra, de például ha az állam a tizenhatezer lélegeztetőgép helyett csak feleannyit vesz, vehetett volna a rászoruló kölyköknek olcsó laptopot interneteléréssel. És ha nem elég, egy stadion árból is kurva sok kijött volna.