Megnéztem az új Guy Ritchie-filmet, csak mert ez az új film Guy Ritchie-től, pedig várható volt, hogy a szokásos alkotói hullámvasútban most a lefelé sikítás jön. Mert a múltkori, A piszkos hadviselés minisztériuma elég jó lett (szigorúan szerintem főleg), tehát a ritmus azt diktálja, hogy most valami megúszóst kellett jönni látnom.
És tényleg. Az ifjúság forrása egy dizni-kompatibilis Indiana Jones (jó, az eredeti is az, úgy nagyjából), csak ez már 21. századian akciófilmes, sokkal pazarabb látvánnyal, meg kicsit több mint két órába belesűríti az összes Indiana Jones filmet. Van itt helyszínként Bangkok, London, Bécs, Egyiptom, vannak földön, víz alatt, a levegőben, már tényleg csak az hiányzott, hogy elmenjenek a Holdra, elvégre ott még vannak náci bázisok, és egy rendes indianás filmbe kellenek nácik.
És a főszereplő itt is egy régész, aki már csak volt, mert azóta profi műkincstolvaj, aki amolyan etikus hekker, mert - ha jól értettem - ő a végén visszaadja a cuccot a nagy múzeumoknak, a megtalálónak járó díjért, és szerinte ez egy win-win szituáció. A világutazó szélhámoskodás (ez nem „szélhámozás“ lenne helyesen?) amúgy családi vállalkozásban megy, a főférfi visszarángatja a bizniszbe válófélben lévő, múzeumi kurátor lánytestvérét is (meg annak a kölykét, muszájból) , aki a londoni National Galleryben kúrál, ahh... És Natalie Portman játssza, ő az egyetlen akit felismertem a főbb szereplők közül. A nem annyi főbbek közül meg a Tucccsit, a sztenlit.
És hogy mire is hajtanak, az nem nagy meglepetés, már ellövik a címben. Meg a végére kiderül, hogy az ifjúság forrása geci aljas egy hely, mert úgy fiatalít meg, hogy elszívja az életet abból, akit a legjobban szeretsz. (spoiler: A színtelen-szagtalan főgonosz magát szereti legjobban, így bele is döglik a forrásba, és múmiává aszalódik, ami adekvát, tekintettel arra, hogy a forrás a gízai nagy piramis alatt van. Azon a környéken már a náciknak is leolvadt az arca, mikor kinyitották a Frigyládát, mint az közismert.)
A film amúgy tényleg megúszós, annyi eredetiség van benne, mint bármelyik ócska sitcom tizedik évadában, Indiana Jones (A fene sem emlékszik a nevére, valamilyen Luke, nem színész a szerep, a művésznek a keresztneve sincs meg, talán John. John Walaki.) itt kicsit James Bondot is játszik, meg annak a paródiáját, mert rengeteg monyója van, röptében megdugná a főrivális csajt is, már amikor az nem akarja épp megölni.
Igazából Ritchie annyira túltolta a sablonosságot, hogy az már kissé szórakoztató, legalább is tegnap nekem teljesen bejött egy késő esti filmnek. Mikor már nem bírnék mit kezdeni Tarkovszkijjal, csak bambulnék valami látványosat, ami úgy szórakoztat, hogy közben nyugodtan bele is alhatok, nem veszítek vele sokat. Valójában a kamaradrámába keretezett szenvedéstörténeteket szeretem nézni (van abban valami felemelő, ha másoknak is rossz), de épp ezért azokat álmosan soha. Olyankor kell egy ilyen kreatív vizuális rágógumi, ami - mint általában egy rágógumi - nem jó semmire, nem laksz jól tőle, de addig is csinálsz valamit, amíg nem csinálsz semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése