2025. április 24., csütörtök

A drog tekintetében sürgős klíma

Hazafelé a buszon hallgatom a rádiót, a legkormányhitűbbet, ami nem az állami (régebben közrádió, de mára ez már értelmezhetetlen szójáték csupán), a Hírefem Tévéefemet, mert abban van a Paláver nevű felcsútista betelefonálós önfelcseszés, ahol éltes és néha részeg parasztok, valamint harci nyugdíjasok és a fals „hazaszeretettől“ idegállapotba került háziasszonyok erősítik egymást, hogy egy igaz út van, és a Pártvezér annak a prófétája. Szórakoztat, na. Különösen ha a Gajdics nevű Ottó a műsorführer és modortalan moderátor, aki lebasz minden telefonálót, aki nem kellően pártszerű, aztán ki is kapcsolja őket, mondván, hogy az ő hallgatóik nem szeretik a más véleményeket hallgatni. Milyen rendes, elvégre közéjük is lövethetne. (De a csúcs az volt, mikor valakivel közölte, hogy megvan telefonszáma, lenyomozzák(!!!) a nevét és a címét - azaz gyorsan megtanulják használni a telefonkönyvet - és feljelentik. Mert a nem kormányhitű hozzászóló az mondta, hogy úgy hallotta, G. nertárs még elvtárs korában munkásőr volt. Nagy ügy, én meg úttörő!)
Szóval G. úr X-ben, és jön a háziasszony, aki aszongya:

Ez a Zelenszkij drogos, ez látszik a szeméből a plakáton, meg hogy szar színész, egyébként drogos, és tizenöt villája van. Utóbbi érdekelne, biztos jól lehet csajozni a „tizenöt villám van“ tekintettel, csak az a lényeg, hogy ne látszon, ebbe már a süteményes villákat is beleszámoltam. (Jobban belegondolva, azokkal sokkal több van tizenötnél, bár enni rendszerint egyszerre csak egyel szoktam.) Aztán kiderült még, hogy az ukránok mind nácik, és Zelenszkijt meg Brüsszelből küldték, hogy tegye tönkre Agyarországot. Legalább is így halottam, mert Magyarországot a Dagadték teszegetik tönkre, Agyarország meg ők maguk, és tényleg be vannak tojva kissé, de lehet, hogy ez meg a húsvéti  nyúl utóhatása.

De a részletes kifejtést elnyomta a buszra felszálló nagyon kövér anyuka döbbenetesen nagyfejű kisfia, aki üvöltve toporzékolt, hogy nem kapott meg valami játékot, vagy csokit, vagy játék csoki, tudja fene, üvöltve nehéz artikulálni. Úgyhogy bambultam ki a busz ablakán, és láttam egy furgont, amire meg az volt írva, hogy „Sürgősségi Klímaszállítás“, én meg ettől elképedék. Mert olyat láttam már, hogy sürgősségi gyógyszerszállítás, vagy hogy sürgősségi vérszállítás (ugyanis vannak a Vérsz Állítók, a Vérsz Ivók, mag a Vérszagra Gyűlés, utóbbi valami klub lehet, mint a csirkészek, akik tábortűznél énekelnek), de azt nem sejtettem, hogy ennyire rossz a klímahelyzet.

Oké, sokak szerint van valami klímaválság a klímaváltozás miatt, de annyira gyorsan nem változhat az. Mert ha valahol egyáltalán nincs klíma, de egy deka se, akkor ott már úgyis mindenki elhunyt meghalni, oda már nem sürgős szállítani, a Holdra (ott speciel egyáltalán nincs klíma, ahhoz állítólag légkör is kellene) meg a sürgős is túl hosszú, szóval mehet simán is. De mióta láttam már rendőrautó-festésű Skoda Valami Nagyot (nincs meg a típusa), csak épp narancssárga villogókkal, és az oldalán a felirattal: Kéményseprők, már semmin sem csodálkozom túlzottan.

És akkor még nem voltunk a harmadik megállónál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése