2011. augusztus 2., kedd

Mai találatok


Ma valahogy a normálisnál is fogékonyabbnak éreztem magam az egyetemes emberi hülyeségre, így a délután folyamán úgyszólván bármi elszórakoztatott, lehet persze, hogy az is benne van: holnap (illetve a hét hátralévő részében) délutános leszek, vagyis nem kell négykor kelni. Éljen, hat előtt fel sem kelek!

Na szóval, a mai termés:
1. Kutyasétáltatás közben láttam egy hirdetést egy autó motorháztetején (már ez is milyen), miszerint „Célzott alakformálás”. És mellé egy lőlapot imitáló, szellemesnek gondolt embléma. Vagyis ha jól fejtem meg a marketingüzenetet, a célzott alakformálás azt jelenti, hogy valami lőfegyverrel leszaggatják rólunk a felesleget, formásra lőnek, remélhetőleg legalább helyi érzéstelenítés mellett. Az ilyenfajta radikális plasztikai sebészet (sebészet a „sebet okozás” értelmében) helyett nekem egy sokkal szofisztikáltabb ötletem lenne, szemléltetve valahogy így:
- Jó napot, olyan alakot szeretnék, mint a Brad Pittnek. Lenne rá lehetőség?
- Persze, reinkarnációval.
(Persze a Word nem ismeri a szofisztikált szót….)

2. Petra megint felcipelt mindenféle reklámújságot (na jó, lehet hogy csak egyet, de többet szokott), én viszont nemigen tudok mit kezdeni velük. Túl hamar kiolvasom őket, mert már előre ki vannak színezve…

3. Voltunk vacsorázni is a kedvenc pizzériánkban, és remek egyéb vendégeket láttunk und hallottunk. A szomszéd asztalnál két nő beszélgetett, és az egyik (nyilván valami közös ismerősükre, meg a főállású anyaságra célozva megjegyezte hogy: „XY megpályázta az anyaságot.” Ez így viszont az óvszer nélküli dugást jelenti, arra viszont elég eufemisztikus kifejezés. (Érdekes, Word kolléga az eufemisztikust nem húzza alá pirossal…)

4. És jött egy pasas (a naná, hogy szőke nőjével), akire a legtöbben a ’kigyúrt kopasz’ kifejezést használnák. Ez a legtöbbször indokolatlan, hisz a nagydarab kopaszok túlnyomó többsége egyszerűen kövér, azaz a testépítés csak az asztal mellett űzi, ez esetben azonban stimmelt. A fickó annyira kigyúrt, hogy valószínűleg évek óta nem tudta leengedni a kezét. Háború esetén, mint közkatona állandóan a fogdában ülne, mert képtelen lenne egy szabályos vigyázzállást bemutatni, a hóna alatt cipelt láthatatlan dinnyék miatt. Ráadásul, mint az ilyenek általában a homlokán hordja a napszemüvegét. Nem a szemén, hogy védje a nap ellen, vagy a feje tetejére feltolva, mert bejött az árnyékra, hanem pont a homlokán. Nyilván a sok gyúrástól/szteroidoktól megnyílt egy-két extra csakrája. Meg a harmadik szeme, de még elég új és érzékeny, hogy azt kell védeni, mindenek előtt.
A nagyonszőke nőjével amúgy valakiről beszélgettek. (Az emberi butaság egyik jó fokmérője lehet, hogy az igazán sötét emberek mindig csak valakiről beszélgetnek, mert ugye nincs miről. Filmek, könyvek, munka, utazás, egyáltalán: az élmények számukra közvetlenül nem hozzáférhető és kibeszélhetők, így diskurzusuk világa jobbára főnökökből, munkatársakból, haverokból, celebekből és egyebekből áll) De arról a valakiről is elég egysíkúan, gyakorlatilag mindketten ugyanazt ismételgették: „- De hát hogynézmáki, nemad magára. –Ja, tök kövér, hogynézmáki. - Ja én is mondom, tök kövér. –Mer nem ad magára, azér….” –és ez így ment hat-nyolc percen át, aztán szerencsére eljöttünk. Hát, boldogok a lelki szegények. Reméljük, legalább azok.

4 megjegyzés:

  1. Csak egyetlen egy darab reklámújságot vittem, de azt is elhoztam haza. :D
    A harmadik szemen még most is visítozom. :) Az utolsó történethez egyébként hozzátenném a "nincs neki nyaka" megállapítást is... :)

    VálaszTörlés
  2. Télleg... Nincsen neki nyaka...

    VálaszTörlés
  3. mer' a vörd a szofisztikáltról csak azt hitte, hogy rosszul írtad, az eufemisztikusról viszont eleve fogalma sincs :-D

    Persze mi sosem szoktunk másokról beszélgetni, úgymint kupac sóder, hóna alatt cipelt dinnye, labdázás a strandon, barna nadrágkosztüm, ésmégsokanmások,mehetsz a sunyiba a szofisztikált ötleteiddel :-D

    VálaszTörlés
  4. De, mindenki szok másokról beszélni, a határ ott lehet ha csak arról , vagyis ha minden jelenséget csak valakin keresztül, megszemélyesítve képes megfogalmazni (szar az ország, mer hüje a miniszterelnök, utálom a munkám mer hüje a főnök stb.) Tipikus eset:Láttad X filmet? Válaszkérdés: Ki játszik benne? (Avagy: Láttad a Dzsúliaroberces filmet a Győzikés tévén?)

    VálaszTörlés