Ócska sztereotípiák III.- avagy: "a latte az egy kávé, neem?"

Nos jöjjenek nyelvi, avagy beszélt szubkultúrák:

1. A trágár:  A trágár először is az ami. Vagyis hogy arról ismerszik meg, hogy mondatai kezdete a "faszom" kifejezés, a mondatvégi írásjel meg "bazmeg". Hogy kérdő, vagy kijelentő mondat, azt a bazmeg hangsúlya határozza meg. Ha egy darab bazmeg a mondat, akkor a mondatvégi írásjel természetesen felkiáltójellel értelmezendő. Amúgy a magyar trágár (félrészegen) hajlamos értekezni arról, miszerint a magyarok (esetleg nagy M-el) sokkal jobbak, sokszínűbbek, káromkodásilag, mint pl.a hülye angolok. Mert azoknak csak néhány négybetűs szó jut, nekünk bezzeg… Pedig az átlag hazai trágár nem lép túl a SZPGFP-paradigmán (sz.r, p.cs, g..i, f.sz, p.cs), legfeljebb több a lehetséges permutáció (gecipicsafaszköcsögszaralak etc.). És ami fontos: a trágár nem is tudja hogy az, ő csak spontánnak és őszintének gondolja magát. A lelki szegénység fel sem merül.

2. Az idegen: szakkifejezésekben beszél. Nem doktorál, píédzsdízik, témája a „ Konvergens lingvisztikai rendszerek emotív allokációja- Avagy: Az e és a betűk aránya József Attila szerelmi költészetében.” Nála strukturális szükségszerűség a kognitív recepció kritikája, legalább is tematikusan. Mert sztochasztikus a hozzáférés a jelentésekhez, és kontingens az értelmezés. Vagy nem… tuggyafene.

3. A trendi:  Lájkolja a kommenteket, minden ízi és kúl, vagy gáz (deaz nem angol hányás), mítingel, fészbukol, de nem beszél nyelvet. Annyiban nem idegen, hogy gőze sincs arról,  mit szövegel, de van fíling. Mert a fíling a lényeg, meg csetelés – a többi meg gádnóz – bár Isten tudja mit is jelent…

4. A nótaénekes: kicsi szívem, drága galambocskám…. (Mondja bárkinek a világban) Csak virágénekekben beszél, húszéves, és olyanokat ír, hogy: „kukoricaszártövében tutúúú,virágszálam rám tetkintett tuúúúúú”

Folytatás később…