Sötétzöldek

Minap beszélgettem egy kollégámmal a vegetarianizmusról, ennek kapcsán képződött meg bennem az alábbi szöveg. (Vagyis. Mi lenne, ha nem az állatok, hanem a növények jogait védené valami militánsan radikális mozgalom? Avagy a régi poén: Védd a fákat, egyél hódot!)

Általában az Albán hozta a karfiolt a találkozókra. Igazából persze nem is volt albán, csak régebben érintőleg kedvelte Delhusza Dzson dalait, így ragadt rajta a név, de ma már nemigen bánja, megszokta asszem. (Kiugrott jogász volt amúgy, egy igazi Dr. Alban, aki a növényi jogokra specializálta magát, és bedolgozott több növényvédő szervezetnek is.) Aktív tagja volt összejöveteleinknek, csakúgy, mint a kemény mag többi tagja, azaz Lujdzsi a cukkinigondozó,  Nagy Böhöm az ipari alpinista és főzelékmentő, Guszti a fotoszintetizáló analitikus és Dzsó a Varánusz, aki informálisan a kolbászlobbit képviselte. Meg persze jómagam, Tapogató Ló. (Magamról szerényen csak annyit jegyeznék meg, hogy  én szerveztem a gabonatőzsde elleni bűzbomba-merényletet, meg a Büdöspusztai állami gazdaság konzervüzeme elleni támadást, ahol három raklap üveges zöldbabot szabadítottunk ki, hogy aztán méltó módon temethessük el (por)hüvelyeiket.)

Így együtt mi voltunk a Free Növények! – Anti-Vegán Front helyi csoportja, egy csapat elszánt és kíméletlen növényjogi aktivista. Nem ismertünk pardont, ott voltunk mindenhol, ahol a kiszolgáltatott zöldségek, gyümölcsök és gabonák mellett kellett kiállni. Csak húst ettünk és tejet ittunk (néha pipáztunk, jó hírünkre jól vigyáztunk), és őriztük a mozgalom titkos rítusait is. Ez amúgy főleg zöldségekhez imádkozást jelentett, szimbolikusan felszabadítva őket az emberi zsarnokság alól. Az imádandó zöldfélék közül rám a répa és petrezselyem jutott, ezeket mindig én tehettem az oltárra, hogy aztán felajánlhassam őket a Földanyának. (Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy újra elültettem őket, aztán lestem, hogy magukhoz térnek-e?)

De nem a rítus volt a lényeg, azt csak eszköznek tekintettük, hogy általa megacélozzuk elszántságunkat, melyet a véres hurka (rizs nélkül, extra vérrel) napi fogyasztása miatt már eleve magas szintűnek volt nevezhető.

Egyszer találkoztunk egy csávóval aki úgy nevezte magát, hogy a Nyulak Barátja, na őt nyilván jól megrugdostuk, más nem is járhat egy mocsadék répagyilkosnak. Aztán elindultunk megkeresni a nyulait, hogy jól megegyük őket, elvégre a Biblia szerint szemet fogért, vagy mi. (Nem emlékszem pontosan, valami van a szemfogakkal...)

Ezután indultunk meg a lejtőn, kiderült ugyanis, hogy a nyulas ürge valami magas állású mókus, így aztán kezdtek ránk szállni a zsaruk. Egy komolyabb céklatüntetés alkalmával megrépáztunk néhány mosdatlan állatvédő fasisztát, és erre bevarrták a mozgalom legjobbjait. Lujdzsinek pl. kukoricán kellett térdepelnie és csak spenótot kapott enni, Nagy Böhömre meg lenvászon inget adtak, hiába hivatkozott arra, hogy lelkiismereti okokból csak bőrruhát hordhat…

És így tovább…