Holnap névnap van (mármint sérelmemre), én meg nem értem az egészet, mit kell azon kényszeresen ünnepelni (torta és borítékok társaságában) hogy volt egyszer egy pacák, aki már rég meghalt, az általam meg nemigen tiszetelt katolikus egyház valamely pápája pedig nagyjából poltikai okokból az égben lakó szentnek nyilvánította a valószínűleg egyáltalán nem szentéletű rablólovag-királyt, akiről pont el vagyok nevezve. (Persze igazából nem is róla, hanem a vér szerinti apámról, aki lehet, hogy már szintén halott, bár ez nem oszt, nem szoroz.)
Értem én, hogy a szentek kultusza fontos volt a középkorban, bár nem mindig spirituális okokból (hatalom und pénz is komolyan játszott), meg hogy a névnek is különös jelentőséget tulajdonított a nép (és mondjuk nem nevezte el Ferencnek a gyerekét, mert vagy lány volt, vagy csak nem akarta senki, hogy szegény legyen és madarakkal beszélgessen), de ahogy nem szoktam húsvétkor locsolkodni meg karácsonykor betlehemezni, nem érdekel a névnap sem. Ja, és egyáltalán nem gazdálkodom, tehát a névnapok abból a szempontból sem játszanak, hogy jelzik, mikor kell vetni, aratani, meg amit még csinálni kell, valamint pl. a Lőrinc nap meg a dinnye összefüggésének sem tulajdonítok jelentőséget, legfeljebb veszek marokkói dinnyét, azok úgyis muszlimok, arra biztos nem jár a nevezett szent belehu...zelni a gyümölcsbe, ami technikailag amúgy nehezen kivitelezhető aktusnak tűnik.
És ha már idáig asszociáltam magam, a hétvégén igazi kertészeti csodára tettem szert: egy gyönyűrüen piros, magokat alig tartalmazó dinnyére, aminek viszont egyáltalán semmilyen íze sincs. Úgyhogy fölkockázom, és megcukrozom mint az epret, úgy már majdnem meg lehet enni, ha már drága volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése