Sz*ros száj

Azt gondoltam, idén nem írok már politikai témájú semmit, de hát házhoz jön a lófasz, a téma az utcán lever, ésatöbbi.
Olvasom ma este békés levesszürcsölgetés közepette (tudom, én vagyok a hülye, kell nekem vacsora közben olvasgatnom, pláne ilyet), hogy a szigetvári polgármester hálálkodó levelet írt a Kormánynak (csoda, hogy csak a kezdőbetű nagy, bár helyesírásilag az is gáz), valahogy így:

„Magyarország egy van, annak Kormánya egy van. Aki itt él, dolgozik annak kötelessége megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Ahhoz, hogy ez a megfelelés gördülékeny és elfogadható legyen meg kell lenni a megfelelő kapcsolatoknak, mind a Kormány felé, mind a választópolgárok felé. Jelen esetben kormányunk gesztust gyakorolt Szigetvár Város Önkormányzata felé, melyet akkor lát biztonságosan, ha a megfelelő személyek is jelen vannak az önkormányzat épületében. Mi, a város jelenlegi irányítói nem csak most, hanem egészen 2019-ig meg szeretnénk, meg akarunk, és meg is fogunk felelni a Kormányunknak. Nekünk jelen esetben semmi más dolgunk nincs, mint meghálálni azt a gesztust, amit a város kapott, meghálálni pedig tisztességes munkával, költséghatékony és költségcsökkentő gazdálkodással lehet.“ (forrás:index.hu)

Na, ettől tényleg kiakadtam. Adva van egy polgármester, aki nem a sajátjait, a saját választóit akarja képviselni, csak nyal a kormánynak (ami ugye köznév, tehát kisbetű), költséget csökkentene, de ide a rozsdás bökőt, hogy nem magán meg a haverokon kezdi. Plusz nem tud értelmes magyar mondatokat megfogalmazni. Asszem Hofi mondta, hogy aki segget nyal, annak szaros lesz a szája, onnantól meg hogy beszéljen értelmesen (vö. biztonságosan látja  a kormány az önkorit, ha megfelelő személyek az épületben.... jajj!), íme! No more comment.

World War IV.

Már zajlik a negyedik világháború, mondja a morcos, bajszos házelnök házmester, ez nyilván azt jelenti hogy én meg átaludtam a harmadikat, vagy hazug, kommunista történelemkönyvekből tanulta. Vagy úgy jártam, mint Ozzy Osbourne, aki nem emlékszik a nyolcvanas évekre, nekem is kiesett valahogy a harmadik világháború. Vagy esetleg - és ez a legvalószínűbb megfejtés -  az is csak a bajszos fejében játszódott le, akkor meg nem csoda, hogy nem tudok róla, elvégre nem vagyok gondolatolvasó, de ha az lennék is, kövér lászló gondolatai lennének az utolsók, amikre kíváncsi lennék.

Az idei év amúgy is az összeesküvés-elméletek szezonja volt a a kormányzati kommunikációban (tényleg, a kormányzatnak lassan már csak kommunikációja van, azt gondolják kormányzásnak, no meg a haveri zsebek tömését), ennyi ürgebőrbe vart, CIA-féle, tuggyukkik által támogatott, külföldről pénzelt, belülről bomlasztó támadás még nem érte ezt a lángoktól ölelt kis geopolitikai realitást, mint idén. És mindez csak azért, mert a felcsúti ramszesz három választást is nyert a saját maga írta szabályok szerint és gyakorlatilag harminc évre eladta az országot az oroszoknak. (Csak hogy kerek legyen: pont huszonöt évvel azután, hogy saját és hívei emlékei szerint hazazavarta őket.)

De ezt ugye a nemzetközi pénzügyi körök, meg a Bilderberg-csoport (már ha a kettő nem ugyanaz) nem hagyhatják, mer a végén a fijjug még bebizonyítják, hogy sokkal jobban tudnak nem-kapitalizmust csinálni, mit amazok kapitalizmus, akkor meg a Róccsildok meg Bilgéccek mehetnek híd alá, égő hordó fölött melengetni pénzszerzésben elkarvalyosodott mocskos kezeiket. Szóval ezeknek már nincs más választásuk, végső kétségbeesésükben mindent bevetnek a szeretett vezír megbuktatásáért, csúnya cikkeket íratnak a Nyújorktájmzba, meg több száz dühös nyugdíjast és egyetemistát vezényelnek az utcára, pénzért, kézvezérléssel.

De mi ezt nem hagyjuk, már készül az országvédelmi akcióterv (újabb közbevetés: Pancser kormányunknak eleve nincs programja, nem is szándékoztak ilyet írni, ha gáz van gyorsan bejelentenek egy akciótervet, mely amúgy annyiból áll, hogy bejelentik.), az majd jól odabasz a gaz külföldnek meg a belső ellenségnek, mi meg maradhatunk végre magunkban (Vlagyimir Vlagyimiroviccsal), nyereg alatt hátrafelé nyilazva, ha már előre semmi sincs. Pedig kár ellenséget keresni, ahol ilyen kormány van, külön ellenségre már nincs szükség.

Kutyadék

A kutyadék a legújabb műszó, amit kitaláltam (talán a potyadék mintájára, tudja a fene), ez az a feketés, trutymó-jellegű elszíneződés, amit a kutya állít elő a szőnyegre, úgy értem a szőnyeg sérelmére. Mert ha épp nem vagyok itthon, Dudli a büdi rendszeresen a szőnyegen fogyasztja az ebédjét, illetve néha az enyémet is, ha épp lopós üzemmódba kapcsol. Ez eleve kosszal és kutyanyállal jár, pláne ha utólag még nyalogatja is kicsit a tetthelyet, így aztán a kölcsönös vonzások elvének megfelelően újabb kosz rakódhat rá.

Tényleg, a kutyanyál és a por, meg bármilyen cipőtalpon behordott kosz - esetleg némi kutyaszőrrel körítve - kitisztíthatatlan elegyet képez, a legmenőbb, legdrágább, aktív molekulás vagy milyenes szőnyegtisztító is esélytelen ellene. Legegyszerűbb újabb réteg szőnyeggel letakarni, ez egészen addig folytatható, míg a szőnyeghalomtól még épp látjuk a tévét,ekkor költözünk ki a konyhába,és nézzük az ottani tévét. Feltéve ha nincsenek benne kutyák egyáltalán, bár gyanús, hogy ilyen tévét nem is árulnak egyáltalán.

A kutyadék egyébként ágyak és fotelek előtt képződik elsősorban, ennek okát a tudomány még nem ismeri (nem is meri), brit tudósok jelenleg is kutyatták kutatják, épp labrador-tesztek fázisában járnak, szóval van remény.

Börtönbe a Mikulással!

Nem értem én a Mikulást kérem, sőt kifejezetten gyanús nekem. Először is ugye ott a hosszú ősz szakáll, amiből arra lehet következtetni, hogy vagy ZZ Top-ból lógott meg egy váratlan pillanatban (nyilván unta már a négyakkordos gitározást meg a rekedt kántálást), vagy még rosszabb, és mondjuk a Pokol Angyalait erősítette, és ezért hord mindig hosszú ujjú ruhát, hogy takarja a bandatetoválásokat.

Ugyanakkor a hivatalos életrajz szerint pap, sőt püspök, ami még nagyobb gáz, mert mire gondolhat az átlagember, ha arról hall, hogy van egy piros orrú (alkoholista), túlsúlyos idős pap, aki nagyon szereti a gyerekeket, annyira, hogy csokit meg cukorkát osztogat nekik. meg az ölébe és ülteti őket. Na? Bizony, a Mikulás pedofil! (És akkor ezt a virgácsos-elfenekelős szexuális féist még szóba sem hozzuk, illetve most igen.)

Ráadásul a pereputtya is, finoman szólva, kétséges elemekből áll. Ott van mindjárt a Télapó, meg a köztük lévő teljesen tisztázatlan viszony, melyre több elmélet is született, mértékadó tudományos körökben:

1. A Télapó a Mikulás avatárja, mert a Mikulás karácsonykor annyi tojáslikőrt nyakal, hogy már nincs ereje újra bevetésre indulni, így a másolatát küldi el. Ez egyébként is hagyomány, lásd a csokimikulások esetét, az öregnek az a kattanása, hogy egyszerűen mindenhol jelen szeretne lenni valamilyen formában, a csokimikulás ebben a kontextusban bálvány és/vagy totem, elfogysztása pedig az úrvacsora parafrázisa.

2. A Télapó a Mikulás csicskája, igazából már a kis csizmácskákba is ő tömköd mindenfélét. A történet röviden az, hogy egy tetemes kártyadósság miatt Vaszilij Arkagyijevics Paprikov murmanszki gázszerelő a Mikulás tulajdonába került, azóta ő szerzi be az édességet, a vodkát meg ő melózza végig a decembert, az év többi részében pedig virgácsot farag, meg a szaloncukor-papír végeit vagossa be kis körömollóval, minimálbérért persze.

3. A Télapó a Mikulás törvénytelen gyereke, innen a hasonlóság, esetleg elhallgatott féltestvér, vagy egymás klónjai (vö. avatár-elmélet), vagy simán mindkettőt a szijájé csinálta junó, élő szövet a fémvázon aztán ne csodálkozunk, hogy egyszer csak büntetni kezd,  golyószóróval, nem virgáccsal.

4. A Mikulás a kokakóla ügynöke, a Télapó meg a cégnél termékmenedzser, a Mikulás meg nyal neki, direkt úgy öltözik mint ő, pont úgy nem borotválkozik mint ő, és pont úgy beleőszült a stresszbe, meg elhízott a stresszoldó nassolástól, mint a főnöke. Utálja is rendesen a Mikulás a Télapót, ezért hoz ő hamarabb ajándékot, hogy jobb fejnek tűnjön. De mivel csak beosztott, kevesebbre telik, ő csak csokit, a főnök meg persze legót virít, naná kokakólával. (Attól ragad a legó, jól!)

5. Nincs is Télapó, az is a Mikulás, csak ezzel az olcsó trükkel két fizetést tud felvenni, ami a fűtésszámlát és a decemberi benzin/kerozin költséget (hiszékeny gyerekek kedvéért: rénszarvas-abrak költséget) figyelembe véve, legalább is érthető.

De mindegy is, az biztos, hogy a Mikulásnak vaj van a fején. (Nem is megy a napra, a legrövidebb napokon büntet, meg akkor is éjjel, nyilván a biztosra megy szóval valószínűleg vámpír is egyben, ha az eddigi bűnlastrom nem lett volna elég.) Szóval mondom feleim, lássátok szümütükkel, ne egyetek  mikuláscsomagokból, mert a Mikulás egy ex-badatag, alkoholista pedofil vámpír püspök, aki a kokakólának ügynököl, rabszolgát tart (esetleg ő az) és nem vennénk tőle használt autót. Mert hát ez a mérce, az északi sarkon is...

Szobrászat alapfokon

Igazi hazai történet, hogy a csertői polgármester a hivatala udvarán álló (15 millió forint értékű) szobrot egyszerűen feldaraboltatta, majd eladta ócskavasnak. Később azzal védekezett, hogy egyfelől nem tudta, hogy nevezett műtárgy értékes, másfelől meg tök jól jött a pénz az önkorinak, és igazán nemes célokra költötték a százötven kiló bronzért kapott pénzt.

Még szerencse, hogy a nyomozók nem így látták, úgyhogy jöhet a vádemelés, de sajnos csak itt ez esetben. Mert mondjuk az illetékes államtitkár egyfelől nem hajlandó megmondani mennyibe kerül a főminiszter hivatalát a Várba költöztetni (rohadt sokba nyilván, mennyi bronzot lehetne venni ezért), másfelől a költözés mindenki örömére történik, szerinte legalább is.

Mondjuk szerintem is, el is határoztam, hogy mást már nem is kérek karácsonyra, akkora az öröm az én szívemben, hogy a tokás főminiszter ezentúl fizikai értelemben is lenézheti az ő népét, ez tényleg szívmelengető érzés nekem is, egyébként jelzem, hogy januárban meg születésnapom lesz, arra egy birkame... békemenetet kérnék, bayerzsolttal átkötve ha lehet, de az sem baj, ha őt kötik át az ápolók egy tradicionális ruhadarabbal.
És ha valaki hülyének nézne, azzal közölhetem, hogy kérem én nem tudtam, hogy ez egy balfék und agresszív kormány, én kérem a Kossuth rádióból meg a Magyar Nemzetből tájékozódom, szerintem minden szép és jó, mindennel meg vagyok elégedve, egyébként sem vagyok politológus (ahogy az emlegetett polgármester sem esztéta vagy művészettörténész, miként az idézett államtitkár sem építész vagy költöztető, hanem alanyi költő és verbális önégető), és egyébként is olyan jó hallani a sok jó hírt, olyan jó érezni, hogy a kiválasztott nemzet tagja vagyok (és szomorú, hogy a világ többi része még vonakodik elismerni ezt a ténybeli faktumot), és igenis örülök, hogy az adómból új hivatala lesz a miniszerek elnökének. Meg stadionja. Elvégre annyit dolgozik az a derék ember, álló nap csak az jár a fejében, azon eszi magát, hogy hogyen védjen meg engem a mindenféle ármányoktól, hogy nekem jobb legyen azért.

És szolidaritok (vagy hogy kell ragzani) a csertő polgármesterrel is, elvégre minek is az a sok mindenféle szobor, elég ha minden faluban vagy egy szentistvános-milleniumos műkő obelix, meg egy trianonos-székelyzászlós asterix kopjafa, azzal ki van fejezve a nemzeti érzés,  jó napot. Nem kell de művészkedés kérem, ilyen gyerekek játékmozdonnyal, meg pláne nem kell aszbar... abszart... abszkart vagy milyen szobormű, ami csak két haság meg meg egy ferde tojás, hát ki érti azt. A jó szobor az olyan, hogy érthető, rá van írva mi az, hogy most német megszállás, vagy nem nem soha vagy ötödik hugó, és akkor tudjuk. Vagy ha már ezt nem legalább írják rá, mondjuk a hátuljára, vagy tegyenek rá egy táblát, pl. hogy „eztet itt Tőkeházi Jabba, Munkácsy- és Táncsics díjas népi fafaragó szoborta, értéke 34 millió buznyák“, és akkor mindenki tudná. És akkor az ilyen Henri Múr szobrokat, amiken nem is mindig látszik, hogy pont szobor, nem adnának el kilóra sírkőnek, meg mindeféle félkarú nők is mutogathatnák a csúnyájukat, mert ha művészet akkor szabad. Ami meg ugye drága, az már biztos művészet. Azt nem adják el ócskavasnak/tűzifának.

Ilyen egyszerűen el lehetne igazodni az esztétikai kérdésekben is, egyszeri polgármestereknek pont úgy, mint gyümölcskertész államtitkároknak, mindenki örömére.

Lájv

Most már mindenhol belefutok egy hirdetésbe, amiről nem tudom mia fene lehet, de legalább nincs is kedvem megtudni. Valami kreténhajú, diszkópatkány kinézetű fickó néz magabiztosan maga elé, és annyi van odaírva, hogy Havasi, meg az is hogy szimfonik lájv só.
Szóval zenebohóc lehet a cukorfalat, de hogy hegedül, zongorázik (a lábával citerázik), vagy csak időnként „Szimfonik!“ felíratű táblákat tart fel (mit tette ezt a suszterlóri a pémobilban, csak rokkal), meg a tökét vakarja.

De mindez mindegy is, azigazi gáz ez a lájv só. Ilyen a szekszbárokban van, ahol egy drogos szerncsétlen kefél egy kiélt prostit unottan a közönség előtt, de ha egy zenakar fellép, akkor az (nem csak magyarul) koncert néven ismert közösségi aktivitás. Szóval a lájv aréna só mlegetése, egy enyhén stricikinézetű palival kombinálva hát... másféle reminiszcenciákat kelt, mint mondjuk egy Dvorák-szimfónia. De ha már aréna, azért el lehet képzelni az milyen műsor lenne, ha mondjuk kéttucat kiélt prostit gyaknának futószalagon a Royal Albert Hallban, miközben a szmokingosközönség időnként udvarisan tapsol.

Éntévé

Tisztelt médiahatósági bizottsági kuratórium! Mellékeljük a tervezett új tévécsatornánk elképzelésének rövidre tömörített változatát a tartalmi elemek belsőségeire koncentrálva, melyek megmutatják, hogy milyen komoly szakmailag alátámasztott koncepcióra támaszkodva kívánjuk beindítani új projektünket, a ZiZiTV csatornát. És kérelmezzük az internetes műholdas frekvenciakábel vagy mi odaítélését cégünknek, a SuperMegaProSat 2000 kft. Bt.-nek, úgy nagyjából 10-20 évre, vagy tovább, ha lehet.

Már készülőben az új stúdió felszereléssel a Meghökkent Gandalf utcai gyártóbázisunkon, ahol CGI-zett 3D-s digitális tartalmakat fogunk előállítani 4G-technológiával, HD-minőségben. Kívánságra újabb betűszavakat is beilleszthetünk a műszaki leírásba! (Pl. CCTV, HDD, BLT,  BBQ, STB.)
A tartalomról. Műsoraink tartalmasak lesznek. És családbarátak (családbarátok?) meg a nemzeti kultúrát korszerű formai világgal közvetítőek a mának szólóan napjaink audiovizuális nyelvén a nemzetnek. Lenne közszolgálati tartalomszolgáltatás is, az objektivitás maximális látszatának permanens megőrzése mellett, de semmiképp sem helyette. És hogy konkrét műsorblokkra sávosítsuk a tartalmi elemek portfólióját:

- Lesz híradó, ezt egy az egyben átvennénk valakitől, akik olcsón adják, mi így a hírtévére gondolunk, az szerintünk tetszenene a méltóságos hatóágnak is, pártatlanul. Esetleg csinálnánk saját gyártásban sztárhíradót sztárokról nem sztároknak, ezt ilyen Blikk és Jutyúb-alapú szerkesztéssel érnénk el egy laptopon, így nem kell kimenni a jó meleg stúdióból a faszomgeci hidegbe.

- Lesznek kifejezetten családi műsorok, itt olyan régebbi produkciókra gondoltunk, amiket olcsón lehet megvenni, mondjuk a Rém rendes család (ennek már a címéből is látszik, hogy nagyon családbarát, értékközpontú humanitást sugárzó lehet), a Családi kör (még fel kell venni a kapcsolatot a producerre, valami Arany János, de nem válaszol az íméljeinkre) meg a családi kiszerelésű vaníliajégkrém.

- Aztán lennének sorozatok is, többféle sokszínű többféleség változatossága jegyében széles spektrumon, szóval lenne helyszínelős, üldözős,lövöldözős, romantikus, vámpíros meg dugós, illetve ezek kombinációi (dugós-lövöldözős, romantikus-helyszínelős, lövöldözős-vámpíros stb.), ahogy kijön a költségvetésből meg a reklámbevételekből.

- Mert lenne reklám is, nem sok, hogy ne riasszuk el a nézőket, a teljes műsoridő 65-70 százalékánál nem is tervezzük többre az arányát, legalább is eleinte. Lenne közte sok teleshop is, ezt részben bevállalnán saját gyártásban is, kamera van, stúdió van, csodaserpenyő van, mag van remek szoftverünk, ami Katikából a titkárnőből lelkes tömeget csinál. Digitálisan!

- Ehhez kapcsolódóan lennének főzős műsorok, ahol celeb hírességek, mint a Totya, Lulu és Viku meg Gázóraleolvaó Józsi főznének egymás konhájában ilyen rántott borsólevest meg buggyantott dobostortát, aztán lefilmezzük ahogy hánynak. A borsót a falra, lehetőleg.

- Mivel a pornót durván adóztatják ebben az országban, ezért éjszaka mi is inkább akváriumot adnánk, persze olyat, ahol a halak szekszelnek, ha meg ezt is megadóztatják akkor régi Fásy-mulató ismétléseket, ahol a háttérben halak szekszelnek.

- És lennének ilyen ezoterikus jósolós műsorok is, azok húde megdobják majd a bevételt. Olyan nemzetközileg is ismeretlen sztárokat szerződtetünk, mint Doktor Artemisz a tisztánlátó, Frakk Mester a tisztánszagló, Maya Gold (ő régebben pornózott, de most alkimista, karmikus alapon), meg Grahovácz Lajos lóbélből jósló mágikus cigányasszony.

A nézettséget tekintében, vagy a tekintettséget nézve nagy terveink vannak, kezdetben 1-2 nézővel számolunk, naponta és összese. Ez ugyan elsőre kevésnek tűnik, de épp itt van a dinamikus növekedés lehetősége, mert ha később mondjuk már tízen néznek minket, az minimum ötszáz, de lehet, hogy ezerszázalékos növekedés. Dinamikusan! És a határ csillagos ég, mind emberileg, mind szakmailag egyaránt.

Atomot nekünk!

A tolna megyei Tolnán tiltakoznak a helyiek az ellen, hogy néhány árva gyerek odaköltözzön, nevelüszőkkel, lakóotthonba, az egyébként méltatlan körülményeket biztosító és zsúfolt megyei intézet helyett. Vagyis a derék helyi tahók azért tiltakoznak, nehogy az árváknak egy kicsit jobb életük, netalán több esélyük legyen az életben. Merthogy ide ilyen gyerekek ne jöjjenek, ez kérem egy békés település vigyék ezeket máshová. (Hát én meg abba a szarfészekbe nem költöznék semmi pénzért, ahol ilyen sűrűségben laknak bunkók, beleértve a képviselő testületet is, akik szintén, és helyzetükből adódóan hivatalosan kérik, hogy ne hozzák ezeket, persze csak „a gyerekek érdekében“, hogy szakadna rájuk a plafon, lehetőleg máma még.)

Hogy mi az oka a nagy löttyös felháborodásnak azt sejtjük. Az intézetis gyerek ugye eleve fiatalkorú bűnöző, meg cigány, meg szipuzik és kurválkodik felváltva. ha meg csak még nyolc éves, akkor még nagyobb baj hogy ezeket csinálja! Ja, hogy nem csinálja? Majd fogja kérem, és megrontja a mi ártatlan gyerekeinket, akiklegfeljebb részegen motoroznak, de nagyon rendes gyerekek amúgy, két pofonból mindig értenek.

Meg hát van az az általános elv (nem csak nálunk), amit angolul úgy hívnak, hogy not in my backyard, vagyis legyen lakóotthon, menekültábor, szemétégető, fogyatékosok intézete, csak ne nálunk kérem, mink egy békés falu vagyunk. A gond csak az, hogy minden egyes településen létezik a helyi lakosoknak az az önző mód bunkó csoportja, aki elég hangosan kiabál, és nem lát ki a saját vörös fejéből, így atán az árvákat, fogyatékosokat meg a háztartási hulladékot ki kellene lőni a Holdba.

Illetve inkább a Marsra, mert a végén még az lesz, hogy egy szép nyári éjszakán kimegy a bunkó a ház elé/kinéz az ablakán, meglátja a Holdat és felbaszódik benne az ideg, hogy baszki ott meg az a sok nyomoronc lakik, nekem meg ezt kell bámulnom, mikor romantikusan csöcsörészném a szomszéd Marikát???

Aztán elkezd aláírásokat gyűjteni helyben, meg csatlakozik az „Atomot a Holdnak/Nuke the Moon“ fészbuk-csoporthoz, plusz betelefonál a Lánchíd-rádióba, és akkor kap csak élő adásban agyvérzést, mikor már amúgy is a parlament előtt van a holdmegtisztítási kormánybiztos fegyverkezési programja.

Ünnep ellés

Kész, vége visszavonhatatlanul beköszöntött a karácsony. különben minek lenne  gyakorlatilag a legkisebb üzletben is egy-egy durván ízléstelen karácsonyfa (némelyik zenél is, pontosabban kvarcórahangon cincogja a dzsigölbellzt), a munkahelyen is karácsonyi dekorációt helyeztek ki, és ami a legbiztosabb jel: a kokakóla is elkezdte nyomni az adekvát reklámjait. Mert az még oké, hogy pár héttel korában már hangolni akar a kereskedelem, de legalább a nyavalyás karácsonyfákkal megvárhatnák a nyavalyás decembert, de nem, november végére már a sarki pék is LED-es műfenyőt applikál a pultra, pedig oda nem azért jár az ember, hanem a kifli illatáért.

Emlékszem, gyerekkoromban meg voltam lepődve, hogy a boltban is van karácsonyfa, hisz a karácsonyfa az volt, amit otthon díszítettünk, és szigorúan csak 24-én. A bolti ráadásul zöld szőrös partvisnyél volt, mondjuk gazi szaloncukorral, de azokból meg nem lehetett csórni, mert ott ült mellette a nagydarab pénztárosnő, én meg ötévesen attól féltem, na. De ha jól rémlik, azért nagyjából csak két héttel az ünnep előtt rakták ki, már csak azért is, mert mikuláskor volt bolti mikulás, de ahhoz meg nem illik a karácsonyfa, az egy másik ünnep, én mondjuk máig sem igazán értem miért. Akkor most a Mikulás meg a Télapó az ugyanaz, vagy csak rokonok, esetleg munkatársak, netalán konkurensek? (Mert ha az utóbbi, én a Télapót választottam volna habozás nélkül, ő ugyanis legót hozott meg távirányítós kamiont, a Mikulás meg csak csokit, ami azért, valljuk be őszintén, nem egy súlycsoport ajándékilag.)

És az jó volt, hogy december elején is még csak vártuk a karácsonyt, szemben azzal, hogy ma már novemberben is térdig gázolunk benne. (Mert persze marhaság, hogy régen miden jobb volt, legfeljebb gyereknek lenni volt jobb, mint stresszelt középkorú felnőttnek, a legtöbb dolog sokkal vacakabb volt, de a karácsony az nem.) Talán kellene még néhány ünnep, hogy ne kelljen rögtön a karácsonyt várni, amint beköszönt az ősz. A briteknek van még közben halloween meg Guy Fawkes night, meg emlékezés napja, nekünk meg október 23, ami minden csak nem népünnepély, halottak napja (legtöbbünknek mindenszentek nélkül), meg a zavaros identitású mikulásolás, mint kvázi-előkarácsony, ami amúgy ne értünk. Szóval így novemberben lehetne valami jó kis ünnep, mittomén az Avarbanfetrengés Éjszakája, sütőtökkel meg mézes sütikkel, vagy a Nagy Lampion Nap, mint afféle fényünep a korán sötétedés negatív hatásai ellen.
Őseinknek egy népi kultúrában persze voltak ilyenjeik, a komplett Advent meg a Luca-nap és hasonlók, de mi modern városiak már elvesztettük ezeket (egy maroknyi hívő ill. néprajzos hagyományőrző kivételével), nekünk maradt a Szombati Teszkózás Mekivel újkeletű rituáléja. (Esetleg Ikeázás Húsgombóccal Vasárnap, sunday bloody sunday...)

Cost of the koszt

Étteremből előfizetéses ebédet rendelni kényelmes dolog, pláne ha az embernek munka után legfeljebb egy sajtos szendvics elkészítésére lenne ereje, de az meg már három nap után unalmas, sőt néha már első nap is, figyelembe véve a közeli bolt negatívba hajló sajtkínálatát. (Távolabbi boltba meg csak ritkán megyek, meló után én már főleg csak a fotelomba vágyom, meg a fürdőkádba, úgyhogy marad az ami itt van a sarkon. Ott meg a kockasajt a csúcsgasztronómia, meg a másfél kilós trapistatömb.)

Szóval főzőcskézés helyett adott az éthordós kiszállítás, amivel csak az a baj, hogy ugyanaz a két tucat étel cirkulál a menüben, no meg a tömeges étkeztetés racionalitása, minek nyomán:

- Kétféle alapleves van: az áttetsző sárgás, répadarabokkal, meg a pirospaprikás zsíros, répadarabokkal. Ünnepnap, ha valami hagymaleves vagy spárgakrém adódik, ez nyilván akkor fordul elő, ha akciósan tudnak szerezni ilyen levesport, ötvenkilós, műanyaghordós kiszerelésben. (Ez a amúgy nem vicc, már láttam ilyet.) Ha nem, marad az évtizedes alaplé, amiből mindig hagynak annyit, hogy a következő levesnek megágyazzon, így aztán sosem fogy el, B-tervnek meg ugye ott a pirospaprika meg a krumpli. A húszkilós zacskós fagyasztott répakockák mellett természetesen. ha meg elvétik a rendelést, és  répa-kukorica kombót hoz a szállító, akkor pirospaprika helyett paradicsomkonzerv megy a kondérba, és máris mexikói zöldségleves néven lehet futtatni. Gyümölcsleves nincs, ne is tessék érdeklődni. (Egyszer mondjuk volt sárgaborsó-krémleves, de arról az étlap tanulmányozása nyomán kiderült, hogy főzelék.)

- A főétel az általában valami döglött állat-darab, aminek a kutyám örül, én meg feldobom a köretet, valami szósszal, meg a hűtőben fellelhető falafellel, süt zöldséggel, ilyesmivel. A köret amúgy vagy főtt krumpli, vagy rizs. Ha krumpli, akkor a levesben is van belőle, ha rizs akkor az édességben, ha meg tészta, akkor a levesben is van belőle, tészta lesz a másik főétel, de valami édesség is lehet belőle. Ha előző nap szerepel a választhatók között pörkölt, másnap tuti lesz brassói és/vagy hortobágyi palacsinta, így csak egyszer kell megfőzni, ha meg mondjuk gombás rizs volt szerdán, akkor gombadarabok feltűnnek a csütörtöki zöldséglevesben is.

- Desszert nincs, de általában az egyik választható főfogás édes,ma pl. almás pite, amit viszont tényleg jól csinálnak, ma biztos egy cukrász főz, és nem egy főzász cukr. Jó még az aranygaluska, a többiről meg annyit lehet elmondani hogy...hát édes.

Ezzel együtt persze még mindig sokkal jobb, mintha nyolc óra gyár után nem ehetnék valami meleget, csak ha előtte egy órát állok a konyhában, a főzés amúgy is hétvégére való szabadidős kikapcsolódás, pont úgy mit a bélyeggyűjtemény rendezgetése, ahhoz idő kell és elmélyülés, nem lehet csak úgy, egy rohanós hétköznap délután kanadai bélyegeket áztatni, vagy szusit készíteni. Meg klasszikusokat olvasni sem, ezekre van a hétvége kitalálva, meg arra, hogy akár egészen hatig - fél hétig alhassak. Mert kipihenten, már főzni is tudok, hétköznap meg marad az éttermi kiszálítás. Ami nem is olyan rossz ám, a börtönkoszt biztos rosszabb lehet nála. Miként egy atomtámadás is.

Katonadolog

Olvasom, milyen nagy a kormányzati elszánás, hogy most akkor aztán korszerűsítik végre a hadsereget, és ettől olyan korszerű lesz, hogy csak na, mi leszünk a NATO (ejtsd: nátó) élcsapata, az ugye franciásan avantgarde, bár egyelőre úgy néz ki ezen belül mi a dadaizmust vállaltuk be.

Mert vett kies hazánk, meg annak golyófejű, általános pártkáder honvédelmi hadügyminisztere néhány kivénhedt orosz (pontosabban még szovjet, annál rosszabb nekünk) helikoptert, durva drágán, hogy hátha jó lesz valamire, pedig nem. Kicsit olyanok ezek, mint a gyárban bizonyos gépek, melyek úgy németek hogy még az NDK-ban készültek, nem is jók már szinte semmire, de legalább lehet fontoskodó/elgondolkodó arccal álldogálni mellettük.

Meg vannak ugye Gripenek (magyarosan ejtve: gripppen), ezek tök jók csak minek, kicsit drágábbak lettek, mert fontos volt, hogy lehessen őket a levegőben utántölteni. Sörrel meg ropival nyilván, mert üzemanyaggal egy akkora légtérben, mint a miénk (és szomszédos szövetségeseinké) teljesen felesleges, meg nem létező tankergépről elég nehéz kerozint leszívni. De ha egyszer majd minimális repülési időn tengődő pilótáinknak kell megvédeniük a világbékét a nemzetközi terrorizmus/háttérhatalom/lófejű úfók ellen valahol a Csendes Atlanti Ósön felett, akkor de jól jön majd, hogy tudnak felvenni extra ropit meg müzliszeletet, menet közben is. Persze ha a harmadik opcióra készülünk, vegyünk egyből csillagrombolót, az nekem amúgy is régi mániám. (Egyébként ezt a menet közben tankolást bevezethetnék máshol is, szinte már látom, ahogy Lewis Hamiltont egy tartálykocsi üldözi a monzai célegyenesben, mondjuk egy pont olyan mint Spielberg Párbaj című hidegrázásában.)

Mg hát amíg a hadsereg nagyrészt nem katonákból áll, hanem bajszos, suk-sükölő, izzadt hónaljú íróasztali levélnehezékekből, akik „állomány“-nak hívják az embereket, nos addig nem is negyvenéves szovjet haditechnika a legnagyobb gond arrafelé. Emlékszem, annak idején, 98-ban, valami méltán  elfeledett kisgazda lett a hadvédelmi honügyminiszter, kirakatta a képét a laktanyákban, hogy megiserjék, ha arra jár, mert előtte volt eset, hogy nem hitték el, hogy ő az. Persze ha valaki téeszjogász kinézetű téeszjogász, akkor ezen nem lehet csodálkozni. Ráadásul ma is pont itt tartunk a hadsereggel, lehet, hogy be kéne szántani az egészet, a helyét beszórni vegetával majd kis párolt hagymával nagy lángon.... (ja nem, ez egy recept).

Szóval szerintem fizessünk egy kicsivel több pénzt a nátónak, és ez az egész védelem dolog legyen innentől az ő gondjuk, mi meg mehetünk végre meccsre, ha már ott az a sok szép új stadion. Vagy fizessünk egy kicsit többet özv. Tarhonya Béláné Irénkének a Ló u. 3. nótafájának, és majd jól elveri partvisnyéllel a gaz ellent, ha rontása tör ránk zúgó viharnak. Ráadásul Irénke hónaljszagban is hozza a magyar haderő sztenderdjét, csak épp a csapásmérő képessége jelentősebb.

Ízek

Értem én, hogy a csokigyárak nem csak csokit akarnak eladni, hanem életérzést, de a ma (esetleg máma) vásárolt milkaizé kiverte a biztosítékot. (Mondjuk úgy kell nekem, a túlsúllyal, amim van, minek veszek csokit egyáltalán...). Mert egyfelől tényleg fura, hogy sós kekszes tejcsokit gyártson valaki, az mondjuk nem olyan fura, hogy én nem veszem észre, hogy sós kekszes, de az, hogy lényegében ízlik is, na a az elég meglepő.

Javasolnám innentől a csípős-savanyú dobostortát (esetleg a csípős-savanyú dobsotortás csokit), a majonézes trüffelt és a vaníliás hotdogot, kakaós-fokhagymás bundás kenyeret meg a kokainos-fogkrémes túrókrémet, borsos almával. Lehet, hogy nem mindegyik lenne finom, de izgalmasak lennének az biztos, márpedig az izgalom a lényeg, attól alszik meg a tej a' ember szájában,vagy ébred fel, kinél hogy.

Valamint ha az ember a főzés közben összekeveri a római köményt a fahéjjal, mert őrülve ugyanúgy néznek ki, nátha okán meg szaglássza a fene (kinek hiányzik, hogy bele is tüsszentsek?), érdekes krumplis fogásra tehet szert, tényleg,a fahéjas hagymára csak az csipetnyi petrezselyem hiányzott, hogy ne csak úgy nézzen ki, mint a hányás, de egy idő után olyan illata (izé... szaga) is legyen. Az ízét meg tudja a fene, a hányást sem kóstoljuk meg utólag, ha már úgy jártunk.

Na, ehhez képest a sós keksz tejcsokival nem is gáz. Csak a  tudat...

Nem bátor, csak vak

A honvédelmi miniszter, aki nyilván alapszinten sem tud latinul (pedig asszem jogász) Communitates Fortissimae címet adományozott néhány vasi falunak, köztük a felejthetetlen nevű Pornóapátinak, amivel azt akarta mondani, hogy ők (?) a leghűségesebb falvak. Csakhogy ugye a fortissima azt jelenti hogy legerősebb, a leghűségesebb pedig fidelissima, ezt egy fideszes izének (ilyen politikusnak látszódni akaró izének) legalább értenie kéne, vagy hozzá. Hamár.

De persze honnan is tudjon Hende minimál latinul, honnan is sejtené a felcsúti ramszesz, hogy milyen ma Európa etc. Bocs, ez megint politika, de kulturálisnak indult, én sem szólítok fel cunnilingvatióra senkit akit utálok, úgysem érti hogy az seggnyalás (vagy más külső nemi szerveké), bár lehet, hogy gyakorolja, de nem zargatom latinnal. Ha már kulturáltak vagyunk. Ha viszont kúltúráltak, akkor bármi lehet, még az is, hogy a fegyverünkhöz kapunk a kultúra szó hallatán, mint a dicső elődök,vagy legalább is azok, akiket a dicsőnek tekintett elődök dicsőnek tekintettek. (Mert félreértés ne essék, itt a nácikról van szó, akik számára nyilván a fortissima volt a fontosabb, aki az erő azé a dicsőség, ugyebár....)

És innentől megint nem politika, csak kultúra. Egy kormánynak legyenek normális emberei, akik normális döntéseket hoznak, normálisan indokolva, úgy,hogy nem alázzák meg azokat a közösségeket, melyeknek épp kedvezni akarnak. Mert aki azt is nevetségessé teszi, akit épp kitüntetni , az szimplán bunkó. Lásd a nevezett minisztert. Mert a viccbéli cigány lovával ellentétben ő nem bátor, hanem vak, úgy megy a falnak....

És unom az internetet is

Az egészet, ahogy van, tokkal-vonóval. Mer' ugye mi van a hálóközi kommunikációs információs szupersztrádán? (Ezt de szerettem volna már leírni....) Hát kérem semmi, Áder János pucér fenekét tojással dobálják meg egy mangalicatelep borító-fotósorozatán, érdektelen majdnem-ismerősök rohadt unalmas cicafotókat nyomatnak a fácsén, valamint ismeretlen robotok pénisznövelőt és csodagombát akarnak eladni nekem, vírussal.

A baj az, hogy a hálón kívüli élet is szánalmas, tejbevonó-jellegű mikulásfigurákat akarnak rám sózni műanyag üveggömbök alatt, miközben a karácsonyi hangulat sikoltva menekül tőlem, legalább is egyelőre, mert ugye karácsonyig még túl sok műszak a gyárban, még túl meleg van a télikabáthoz, de legalább már kurva korán sötétedik, nem mintha ez nagy élmény lenne.

A karácsonyban amúgy is az a legjobb, hogy lehet várni, olyan ez mint a szilveszteri kabaré, vagyis a tavalyi mindig jobb volt, mert mikor bekövetkezik, mindennapi és szánalmas, mint igazából bármi közelről, ami távolról csillogó vagy annak reméljük. (Mint gyerekként bámulni a repülőket, sőt repülni is - igazi álomvilág, aztán felnőttként menni a fapadossal, egy bunkókkal teli zsúfolt gépen, a büdösben, de legalább kialvatlanul -és már csak azt várjuk, mikor találják fel végre a teleportot.)

Hát, a karácsony is ilyen, idén igyekszem majd a lehető legkisebb felhajtást csinálni, egyfelől nincs rá igény, másfelől most tényleg pihennék inkább, olvasás, bélyeggyűjtemény-rendezgetés, plusz az öreg kutya sétáltatása épp elég lesz, fiatal kutya mondjuk nincs is kéznél, szerencsére. Vagyis a karácsonyi szünetet úgy képzelem mostan magamnak el jól, mint a hétköznapokat, csak nem kell dolgozni, meg olvashatok sokat, meg mondjuk kamionozhatok szerte ejrópában, virtualice. (Téynleg, Virtu Alice létező személy, vagy csak valaki Csodaországból?)

És minimalizálom majd az internethasználatot, egyszerűen nem bírom már ezt a rettentő redundanciát, hogy közösségi oldal vagy hírportál, mindig egy gigantikus szemétkupacból kell kiguberálnom azt a pár morzsát, ami érdekelne. Az lesz majd az igazi pihenés. Ami persze nem jelenti azt, hogy magam ne tennék hozzá időnként eme kupachoz. De csak mert jól esik. Úgyhogy nemsoká írok valamit Iain M. Banks-ről, hátha nem érdekel senkit.

Meguntam a politikát

Érdekes, ha az ember egy hétig külföldön van (és ott nem netezik), annyira kiesik a hazai közéltből, hogy utána már nem is érdekli. Én is így voltam vele, mondjuk Lutonban már rámentem a - korlátozott idejű - ingyen wifire, de ki sem használtam, nem érdekeltek kedvenc hírportáljaim sem.
És azóta is az a helyzet, hogy kábé félóra alatt végigpörgetek négyet-ötöt, de a hírfüggőség elmúlt, inkább letölthető hangos- meg e-könyvekre vadászok, meg nézegetek képeket régi buszokról, esetleg receptek. (De nem, a macskás videók meg a lobogó fülű, bociszemű kutyákat ábrázoló fotók sem érdekelnek továbbra sem, ilyeneket legfeljebb vásár- és ünnepnapokon vagyok hajlandó nézegetni, maximum tíz perc terjedelemben, nettó.)

De  szintén nem érdekel a kormány ostobasággal párosult aljassága, az ellenzék balfaszsága, sőt hetek óta rádiót sem hallgatok, már a fideszes harcinéniken sincs kedvem röhögni. Ez már nyilván kóros, de még egy vidaildikózásba csomagolt simicskázás norvégalapos kontextusának lázárjánosi értelmezése sem éri el az ingerküszöbömet, akkor se, ha napi két sajtótájékoztatót tartanak róla, pro és kontra.

Majd írok recepteket.... (Ja, meg január legvégén megyünk megint Londonba, az érdekes lesz.)

Persze ha holnap megint felböfögök valami politikai témát az nem az én hibám, azt a politikai osztály cseszi el. Ekkor hirtelen felindulásból bejelölöm ismerősnek Elsimon Lászlót az iwiwen! Valamint netadó!

Repülarepüla

A repülés az most nem is volt olyan rossz, az elsőbbségi beszálással sokkal kisimultabban várja az ember az indulást, persze a hülye vizzer rányomtathatná végre azt a nyavajás ülésszámot a beszállókártyára, de nem, szeretik futtani az utasokat. Mi meg nem szeretünk futni inkább fizetünk. Amúgy visszafelé sem volt már busz  a terminál épületéig, most már ekkor is a szimpatikus, amerikai börtönfilmeket idéző rácsos folyosón kellett beslatyogni az útlevél-ellenőrzésig. Az utasok nyilván ezt is igen megkedvelték, különösen, hogy a biztonsági őrök nem verik meg az utasokat, legalább is egyelőre. Persze lehet, hogy legközelebb ezért is pótdíjat kell fizetni, mint a Macskafogóban, vagyis szolid felárért nem kapunk két hatalmas pofont és /vagy nem ugrálnak a rakodómunkások a csomagjainkon.

Ami viszont idegesítő volt, az a visszúton előtem ülő nőszemély, aki felszállás után jól hátradöntötte a székét. Az oké hogy ezt lehet, csak nem illik (köpködni is lehet, csak gusttustalan), a fapadosok ugyanis nem azért fapadosok, mert fa a pad (az ülés az bőrbevonatú, nyilván nem luxus miatt, csak könyebb takarítani), hanem, többek között, mert sok ülést zsúfolnak be, így minimális a lábtér. Egy hátradöntött ülés gyakorlatilag vákumcsomagolt felvágottat (na jó, a biztonsági övre tekintettel: kötözött sonkát) csinál egy magamfajta testalkatú állampolgárból. Úgyhogy lehet, mégis szerezni kellene abból a kis műanyag eszközből, amivel ki lehet ékelni az előtted lévő ülést, aztán ártatlan bociszemekkel nézni az egyre idegesebb tahót, aki szeretné szétpaszírozni a térdeidet, és nem érti, miért nem megy neki.

Valamint kiderült, hogy már egyáltalán nem éri meg a lutoni reptéren vásárolni. A boltok választéka egyre vacakabb, de legalább jól megemelték az árakat. A reptéri beszerzésnek eddig az volt az értelme, hogy addig sem kellett cipelni az ajándékba (főleg persze magamnak ajándékba, elvégre jóban vagyunk!) szánt biszbaszokat, plusz a a dutyfree-s szatyrot a léginénik sem tekintették extra kézipogyásznak. Eddig. De most már félpercenként hívják fel becses figyelmünket, hogy egy (one, ein, uno, jedan) kézipoggyászt vihetsz fel a fedélzetre, a duty freeben meg nincs is az tea, amit pont valakinek akartál hozni, ami meg van, az horror áron (tényleg ez jó név lenne: Horror Áron - tisztára, mint valami karhatalmista tömegoszlató), úgyhogy legközelébb a reptéren tényleg csak szendvicset meg üdítőt veszek. Az csak kicsivel drágább mint a városban, és ezért a különbségért nem éri meg majonézel összekenni a frissen beszerzett bélyegeimet.

Lándön-vegyes

Na most, én kérem arra jutottam, hogy semmi kedvem bármiféle rendszerességgel írni az idei londoni kóválygásról (erre amúgy is ott a jobbik felem), úgyhogy csak címszavakban emékezem meg, ötletszerűen, de legalább az ábécé-sorrend, időrend vagy épp az elemi logika nagyívű mellőzésével. Tehát:

A kaják

A Pizza Expresst eddig is bírtuk, a kocsmai fish&chips eddig mindenhol jó választás volt (a nyolc harangról nevezett fulhami bejzliben is), tavaly óta meg van kedvenc török éttermünk is, ott idén megint hú de jót ettem.Meg végre a kedvenc indiai éttermünkben is, ami úgy volt kedvenc, hogy még sosem jártunk benne. Ám a többféle sabjival, rizzsel, lepényekkel és dhallal súlyosbított zöldség-curry meggyőzött, hogy tényleg ez a kedvenc indiai éttermem. Meg azt a némileg részeg/beszívott helyi menő csávót is, aki a kirakaton át lelkesedett kissé, a mondjuk tényleg látványos vacsoramenüm láttán.
Vagyis a helyzet az, hogy éttermeket már nem kell keresni arrafelé, megvannak a fix helyek, a többi negyvenkétezer ki nem próbált faloda meg hajtson a maradék turistákra, a Masalában amúgy is megígértem (az értékelő kérdőívükön) hogy legközlebb is náluk vacsorázunk, és egy úriember szava szent, de még az enyém is ér valamit.

Hírességek

Petra szúrta ki, hogy Catherine Tate épp kávét (vagy mit) vesz egy kávézóban/éttremben vagy hol, én meg a buszról kiszúrtam a zebránál álldogáló, amúgy elképesztően slampos (szerinte nyilván művészien laza) Stephen Fry-t. Plusz a lutoni reptéren valaki rámköszönt, hogy „Helló tanár úr!“, szóval lokális hírességnek én is jó voltam, ha csak egy pillanatra is.

A Mázlista

No, ez a Petra lészen. Mert ugye szerdán megyünk Brightonba, sétálunk jól a kötelező turista-célpont felé, ami a móló (ami egy víz fölé telepített vidámpark amúgy), és látjuk ezeket a viccesnek tételezett nyerőgépeket, némelyikből marék aprót lehet nyerni, némelyekből meg plüssállatokat halászni. Illetve lehetne, de nyilván arra megy ki a játék, hogy ne lehessen. Néztem is, ahogy egy párocska már utolsó fémpénzeit vadássza az összes lehetséges zsebéből, egy utolsó utáni utáni próbálkozásra, hátha lesz a csajnak cuki plüssállat, mikor szívem csücske odalép az általuk nyúzott géphez, és bedobja a szükséges 30 pennyt. Magamban kissé elnéző mosollyal néztem, végül is igazán apró a harminc pé, egy egészen kicsi csokit sem adnak érte, nem baj ha benyeli a markolós(mer ugye nem félkarú) rabló, sőt készítetem elő még harmincat, legyen még egy kísérlet, ha párom ettől szórakozik jól...
Ám ő elsőre, egy határozott mozdulattal kikapta a kinézett pandát, a párocska furán nézett, én meg vinnyogva röhögtem, hogy ilyen nincs is.
És másnap meg két ötfontost is talált, csak úgy, a járdán/lépcsőn... (Meg a panda után egy húszpennyst, amitől az extra nagyszemű manga-panda egyből csak tíz pébe fájt, ami nincs negyven forint sem aktuális árfolyamon.)

Who the fuck is Milly Johnson?

Ez tényleg kérdés. Kellett volna vennem ettől a nőszemélytől könyvet, de nem ment. Amit Erika felírt (kettőt, két popsláger címűt) nem leltem, pedig lelkiismeretesen bementem minden könyvesboltba, ami utamba került, de csak a teázó a sarkon címűt leltem, meg valamit, aminek nem emlékszem a címére, de benne volt hogy görl. Bíztam a Piccadiyn lévő megaméretű könyvesboltban, de ott a nevezett szerzőtől még mutatóban sem volt semmi, ám legalább vettem bíbíszís főzős újságot Marisnak, ha már ő is rendelt valamit. (Mondjuk én bírom a bíbíszít, de főzve nem biztos hogy tetszene, persze lehet, hogy az újságban mégsem a bíbíszít főzik, hanem ő (?) főz, de akkor meg minek az újság, nem lehetne rendelni inkább a kajából, feltéve hogy nem égette oda? A bíbíszí.)
Perta meg vett a interhálón dedikált könyvet, amit el sem olvas, mert angolul van, de legalább meg sem kapta, úgyhogy mehettünk reklamálni a helyi boltba, ha már arra járunk. Pontosabban én reklamáltam, mert családilag engem tartanak kommunikácóképesnek angolul, el is társalogtam az eladóval az időjárásról, tényleg igaz, ha a helyiek kínosnak érzik a csöndet, rutinból elkezdik szidni az időjárást, és máris van öt percnyi téma... (Én mondjuk közöltem, hogy épp nem esik, ergo jó idő van, különösen annak fényében, hogy mindeközben mi volt itthon.)

Brighton

Brighton remek hely, olyan mintha Pécsnek tényleg mediterrán hangulata lenne és valaki áttolná a délangol tengerpartra, majd meglocsolná jó sok esővel a tévétornyot meg belesöntené a tengerbe mólónak. Jut eszembe, a móló az tényleg jó arrafelé, klasszikus (avagy retro, esetleg vintage) vidámpark a viharos víz fölött, úgyhogy ha a legvalószínűbb forgatókönyv szerint összeszakad az ember alatt a régi hullámvasút, a szörnyethalás mellett a vízbe fulladás is reális opció lehet.
Ami meg nemvidámpark a mólón az játékterem, plüssállathalászattal és aprópénz-izélő automatákkal. Az utóbbi azt elenti, hogy sok apró megy egyelőre-hátra mozgó tálcán, a hülyék meg próbálják leverni újabb aprókkal, nyilván mindenki látott már ilyet, de remélem más sem tudja a nevét. Ja, meg volt pachinko is, mondjuk egy-kettő csak, de annak legalább tudom a nevét, de cserébe nem tudom mit csinál a mivel, mert nekem csak annyi van meg belőle, hogy egy Pogues szám címe valamint egy játék, amit már láttam távolról, a tévében. (Utánanézni meg szokás szerint lusta vagyok.)
Ráadásul Brightonban több napra való látnivaló van egy kényelmesen körbesétálható környéken, mint a helyi múzeum, a Rojál Pavilon (szerencsére rojálbébi nélkül), az egyfontos bolt, a kilencvenkilenc pennys bolt, vagy épp a méltán népszerű kilencvennyolcpennys bolt.
Meg vannak bélyegboltok is, legalább kettő, ami pont kettővel több, mint itthon.
A mólóra visszatérve: az meg angolul ugye pier, az meg mejdnem Pierre, ami legalább is gyanús, mert...

 A franciák

Idén valahogy mindenhol franciául beszéltek körülöttünk, a buszon, a boltban a reptéri vécé szomszéd fülkéjében, sőt az olaszul vagy spanyolul beszélőkről is gyakran derüt ki, hogy igazából franciák, csak elsőre hallottam félre. Ha viszont önmagában Londonban ilyen nagy a francia-koncentráció mi lehet a helyzet az egész Egybesült Kirájságban? Avagy: tessék mondani, maradt valaki Franciaországban is? Csak hogy vigyázzon  a házra, meg locsolja a fokhagymát. Borral.

Bélyegek

London mellett Brightonba is találtnk ugye bélyegoltok(at), úgyhogy komoly mennyiséggel értem haza, még bele sem dolgoztam az egészet a gyűjteméybe, pedig ma direkt korábban keltem. Van az egésznek egy ilyen svéd gyerekvers hangulata, hogy apám hozott egy kiló bélyeget és azóta nem is gyűjtöm már, blabla, de az az igazság, én bírom a kilóra vett bélyeget is. Napokig lehet válogatni, be lehet mindent teríteni még töredékes sorozatokkal, és hetekkel később is bélyegek kerülnek elő a legváratlanabb helyekről, mint a hűtő teteje vagy a buszbérletem.
És igen jól mutatnak a polcon a nagyalakú albumok, mondjuk kellet is nekik külön polcot venni. (Ez az, amikor a bélyeggyűjtés egy szint után a Praktikerben folytatódik.) Az aktuális album, jelenleg a 10-es számú, pedig ugye még nincs tele, ezért az aktuális, így aztán kell beszerezni sok bélget, hogy megteljen. Pontosan persze nem kiszámítható, mikor lesz tele, így aztán kell az új album a kimaradó daraboknak et cetera...

Boltok

Én egy átlagos hónapban összesen annyit nem tartózkodom különböző üzletekben, mint ilyenkor pár nap alatt, könyves-, teás- ajándék- és bélygboltok eőételként, de a főfogás a Tesco - Sainsbury«s -M&S Bermuda-háromszöge, ahol összesen órákra el lehet veszni, íránytű nélkül, de legalább több évi hideg élelemmel.
Mert a szendvicseknél ellenőrizni kell, hogy nincs-e benne majonéz (illetve, hogy van-e benne elég), van-e bizonyos típusú tea (nincs, nem volt, nem lesz, nem van), ráilleik-e egy homályos leírás valamelyik teára, van-e karamellás nápolyi (nincs, miért is lenne, ha mi keressük) valamint milyen poharas tészta van (ugyanolyan, mint mindig).
Plusz van még a drogéria (nem ám úgy általában, hanem konkrétan Boots, ami evidens, mert gyakorlatilag minden sarkon van egy belőlük), a Birodalmi Bőr fedőnevű szappan elsődleges forrása, egyúttal másodagos szendvicsbeszerzési-pont, és a világ legdrágább csapvizeinek lelőhelye. (Tényleg, az ember csak utólag csap a homlokára, hogy másfél font az mégis közel hatszáz forint, ami kissé erős fél liter buborékmentes nem ásványvízért, ami viszont legalább hűtött, kell is az az októberi végi őszben. Viszont a flakonját ezek után ki sem dobom, elvégre csapvízzel én is meg tudom tölteni a hotelben, a kupakja meg este jó káddugónak, amitől még ennyi év után is irózni látszik a hotel személyzete. Persze lehet hogy raknak ők dugót a fürdőszobába, csak mindig pont az előttünk lévő vendég lopja el, mert ilyet nem kapni otthon, Franciaországban...)

Porcelánok, üvegek, stukkók

Nos, korábban már az Apsley House sem volt semmi, vagy a parlementi termek csicsája, de idén is sikerült beleszaladni néhány főúri lakba itt-ott, elsőként mindjárt a Wallace Collection címűbe, ami után konkrétan mérgezést kaptam az aranyozott barokk kandallópárkányoktól, a francia porcelánoktól meg a németalföldi csendéletektől. (A kristálycsillároktól nem, azokat még mindig bírom, nagy, fejjel lefelé fellőgatott üveg karácsonyfák, csak ne vigyék túlzásba az aranyozást a fémrészeken.)
Hirtelen elbizonytalanodtam, hol is láttam az a rengeteg csendéletet, melyeken kivétel nélkül lábuknál fogva fellógatott döglött nyulak voltak, vigyorgó kutyákkal és opcionális, ám feltétlenül döglött fácánokkal. Esetleg egy kis tök gyümölcsel az állatok mellé, aranyozott keretben, kevéssé ismert flamand mesterektől.
És ha mindez nem lenne elég, egy csomó mindent meg lehetett vásárolni a múzeumi ajándékboltokban, fröccsöntött-kicsinyített formában, jellemzően mágnessel a hátukon, hogy le ne essen a hűtőajtóról. Amúgy festmények melett lehetne mást is hűtőmágnesként újrafogalmazni,aranyozott barokk kandallópárkányokat például, hisz milyen ironikusan poszt-posztmodern gesztus lenne egy kandallópárkány a hűtőn.

Hát, egyelőre ennyi, ha eszembe jut valami, még úgyis megírom, és ezt mindenki nyugodtan veheti fenyegetésnek.

Szólásszabadság-adó?

No, megjöttem Lándönből, és látom, hogy internetadót akarnak a seggfejek, akik pár éve még az istenadta népet védték volna a szabadság ilyenforma korlátozása ellen, most meg bevezeteik. Hiába no, a felcsúti ramszesz, mint már bevallotta, nem a diktatúrát utálta, csak azt, hogy nem ő a diktátor. Márpedig ha az akar lenni, a minimum, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozni kell az államfüggetlen kommunikációt. Ceterum censeo: Rohadjon meg Orbán Viktor, lehetőleg máma még! (Inkuzíve Putyin elvtárs; én tényleg egy skandináv típusú demokráciában szeretnék élni, brit díszlettekel ha lehet.) Rovásírjon aki akar, de nekem ne legyen kötelező, junó, boldogasszonyanyámozzon aki akar, ha engem hagynak harekisnázni. Virágozzunk mind sokfelé, mint lándönben szoktak, amiről már épp írok, coming soon...

Elmúlt negyven év

Nem meglepetés e költemény. Aszongya a főpárti főminiszter az ő tokája fölött a szájával neki, hogy a cél a teljes foglalkoztatottság, meg célozgat rá, hogy ezentúl egyáltalán nem lesz segély, ha nem találsz munkát megdöglesz, vagy mész közmunkára, ha nem jut közmunka megint csak megdöglesz.

Ez a „segély helyett munkát“ populista lózung persze úgy baromság, ahogy van. Mert:

- A munanélküli ellátás nem segély a hatalom kegyelméből, hanem társadalombiztosítási elem. Amikor ugyanis az ember dolgozik, a fizetése egy részét épp ilyen célra szedi el az állam, nem véletlen, hogy ha valakinek még sohasem volt munkahelye nem is jár neki ilyen címen pénz. Vagyi, munkanélküliként épp azért jára támogatás, mert korábban mi is befizettünk abba a kasszába, amiből az akkori munkanéklülieket támogatták.

- A közmunka nem munka, hanem modern röghöz kötés, kvázi-rabszolgaság. Mert kötelező elfogadni, akár van köze hozzá az mbernek, akár nem, ráadásul a helyi kiskirályok amolyan kegyként osztogatják, illetve népnevelő/fegyelmező eszköznek tekintik. (Jellemző, hogy nem is a szociális kormányzathoz tartozik, hanem a belügyhöz, a rendőrminiztériumhoz.) Plusz egy napi nyolc, heti negyvenórás munkáért járna (a létminimumot amúgy el sem érő) minimálbér, de a közmunáért ezt sem adják meg. A közmunka ráadásul sokszor értelmetlen, és jóval drágább, mintha a bérét odaadnák segélyként - milliárdok mennek el arra, hogy fásult emberek úgy tegynek, minta csikkeket söpörnének össze a buszmegállókban, vagy leszedjék a meggyet a jegyző kertjében.)

- Teljes foglalkozatotság márpedig nincs. Nem volt, nem lesz, nem van. Olyan ugyanis elméletileg sem fordul elő, hogy adott pillanatban, adott területen pontosan fedje egymást a munkaerő-kereslet és kínálat, hogy mindenki aki épp keres, találjon valamit, ami megfelel, mindkét félnek. A gyakorlatban a teljes foglalkoztatottság mondjuk 2-3%-os munkanélküliséget jelent, ennyi puffer mindig van a rendszerben, és ekkora aktuális munkanélküliség bőven finanszírozható, menedzselhető is.

- Teljes foglalkoztatottságot utoljára a Kádár-rendszer tűzött ki célul, eredménye pedig a kapunk belüli munkanélküliség lett. Azaz mindeniknek volt állása, de nem mindenkinek volt munkája, asok zabhegyezőtől meg döglődött ia az egész állami ipar, kereskedelem, közigazgatás meg minden.

De hát mai uraink, ezek a piros-fehér-zölddel pántlikázott neobolsevikok valószínűleg épp oda, a Kádár-rendszerbe vágnak vissza, ők akkor volt gyerekek meg ifjak, érthető hát a nosztalgia, plusz az a rendszer is kényelmes állóvíz volt, igazából leválthatatlannak látszott. És fontos hangsúlyozni, hogy csak látszott. A főpárti főorbán is észre fogja majd venni, hog elmúltak a hetvenes évek és nem jönnek újra el, de addig hallgathatjuk ostoba mantráit, háttérben pártunk und kormányunk félrészeg zümmögőkórusával. Csak épp minél tovább dünnyögik maguk elé a kisdobosok/uttörők/orbánisták hat-tizenkét pontját (rezsicsökkentés, szabdságharc, keleti nyitás, teljes foglalkoztatotság etc. - fú, már én is de unom), annál durvább lesz a másnap.

A főorbánnak meg szólhatna valaki, hogy nem negyven évvel ezelőtt vagunk, ő sem tizenegy éves rövidnadrágos hülegyerek, szóval tessék már nomálisan kormányozni, a pálinkaszagú böfögések helyett.

A zebránál tolakodó néni

Hát, ez igazán új jelenség. Eddig ugye volt a néni, aki eléd áll a postán, mert nyugdíjas és siet, és egyébként is csak tizenöt csekk van nála, meg a lottóját adná fel, plusz a visszajáróért kér kaparós sorsjegyet, nem fáraósat hanem dinnyéset, komolyan olyan mintha LSD-bélyeget akarna, és lenne saját kódnyelve a pult mögötti dealerével.
Meg van a néni, aki eléd áll a buszmegállóban, először kicsit inog a padka szélén, aztán letámasztja a gurulós szatyrát a lábadra, és feszülten figyel, hogy biztosan ő szálhasson fel elsőnek a buszra, ami onnan indul, csuklós, és kábé hatan várunk rá a megállóban. Ennek gyakori alváltozata, hogy beáll a busz, a néninek gyanús, hogy nem is erre várt, ezért (miután a gurulós szatyorral gondosan eltorlszolja az ajtót) kedélyesen kiabálni kezd a sofőrrel, hogy ez a busz megáll-e a Lótetű köznél, illetve ha nem, akkor melyik igen. És az honnan indul? És az a másik megáll-e ottan, illetve messze van még onnan a Lidli, vagy az Aldi vagy a melyik van közelebb?

De ma találkoztam az abszolút nénivel ha lehet ilyet mondani, aki a címben jelzett módon tolakodott előre a zebránál! Mert neki fontos, hogy ha zöld lesz, ő lépjen le elsőnek, ez nyilván valami háziverseny lehet a szomszéd Arankával(akinek már húsz éve gyakorlatilag a „szomszéd“ a vezetékneve, előtte Konyhás Arankának hívták, mert főzőnéni volt a Gríz és Pelenka Művek üzemi étkezdéjében), hét végén összesítik, ki volt többször első a zöldnél, főútvonal duplán számít!

Esetleg siet. Esemest kapott, hogy a teszkóban most tolja ki a szakember a friss kenyeret, még meleg, a Fülzsír utcaiak meg már lesben állnak a halaspult mögött, nyilván eistandra készülnek, de ezt ő, a Vakondturha 23/b nótafája és önkéntes szomszédfigyelője ugye nem hagyhatja. A teszkó az ő területükhöz tartozik, a Fülzsír utcaiak járjanak csak a CBA-ba, az az ő oldalukon van. Durva, mikor a bandaháború elszabadul, jobb időben ott lenni, és megmutatni, ki a keményebb.

Az is lehet persze, hogy egyszerűen csak buszmegállónak nézte a zebrát, bár ehhez túl céltudatosan robogott tova, miután határozottan félrelökött két babakocsis anyukát, meg a postást. De elképzelhető, hogy egyszerűen csak haza akart érni a postás előtt, és az ilyen versenyben fontos a jó rajt.

Királyság

Már jó sok éve volt, mikor röhögtem a „bulizz saját mobilon“ felütésű reklámon, ahol a telefon nem kommunikációs eszköz, hanem életstílus, laza fiatalos partyarcok fitalosan trendien fiatalos divatkiegészítője és státuszjelzője volt. Ami eleve egy baromság, hisz a szalagos magnó vagy a wurlitzer sem attól lett szimbólum, hogy egy viszonylag új technikai eszköznek számított, hanem attól a tartalomtól, melyet közvetített. Ha például a nagyi Polkás Dzsoni Csak polkázz! című felvételét nyúzta rajta naphosszat, akkor már hatvankettőben, New Jersey-ben sem volt menő. Pláne nem király, az ugye Elvisz volt, a Prézli.

A buta, maj egyre okosabb telefonok sem menők, részei a mindennapoknak, ahogy a kanál is, arra mondjuk nem csodálkozunk rá naponta, hogy hú de kúl, de ez csak azért van mert kicsit régebben találták fel, mint az érintőképernyőt. A tévét meg jóval későb a kanálnál, nem is akkora szám, nem lehet felvágni vele, hogy „nekünk van ám otthon tévénk, bebebeeee...“ Amúgy lassan már valami bazinagy plazmasárkánnyal sem lehet.

Ugyanakkor a tévét és a telefont is el kell adni valahogy, és ennek két módja van: egyfelől csicsás szarokat gyártanak, amik másfél év után tönkremennek, és vehetsz újat, másfelől az újban mindig van valami új, többnyire tökéletesen felsleges funkció, ergo menőbb. (Az új funkció amúgy a régiben is lehett volna, csak nem tették bele, mert jövőre is el kell adni valakinek az új bizbaszt.)

És persze itt a régi jó trükk, nem árut kell eladni, hanem életérzést, ez a kokakóla óta mindeniknek alaprecept. Így aztán lehet nyomni, hogy mekkora „királyság“, ha tudod hol buliznak épp a haverok. Mert ugye ezt tudnod kell feltétlenül,  ha már a haverjaid, bár kérdés, hogy akkor miért nélküled buliznak, illetve ha már igen, miért nem tudod eleve? De ez ugye csak hülye okoskodás, nem laza jófejség, a lényeg az, hogy szabadnak érezd magad attól, hogy állandóan tudatd mi van veled, hol vagy, pedig gyerekkorodban valószínűleg épp azt utáltad a legjobban, amikor az őseid  indenáron tudni akarták, hol vagy, kivel vagy és mit csinálsz éppen? Akkor ez ketrecnek tűnt, ma meg a többség vígan besétál, és királyságának teljes tudatában magára zárja a rácsot. Aztán meg pszichiátriai ellátásra szorul, ha otthon hagyja a mobilját, vagy egész délelőtt nem jön be a fészbuk. (Én meg simán itthon hagyom a szigorúan buta telefonom, és csak este tűnik fel, ha telefonálni akarok.)

De tényleg, milyen az a reklámban megidézett „totális királyság“? Abszolút monarchia? (Isten óvja a királynőt és az ő fasiszta rezsimjét!) Proletárdiktatúra? Vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Ennyire egy mobilcégnek sem kell nyalnia a hatalomnak, legalább is máma még...

Egészen ség az ügy

Szokás sokat és hangosan panaszkodni az egészségügyre, nyilván joggal, mert makroszinten minden mutató azt támasztja alá, hogy nagy a gebasz, de mikroszinten mintha működne a rendszer. Mondom én, a nagyon-nagyon korlátozott tapasztalataim alapján.

Mert az elmúlt hetekben (igazából lassan hónapokban) többször voltam nagyszüleimmel a kórházban, és meglepően flottul ment minden. (Ja igen, ez itt kisvárosban csak "a" kórház", nem kell hozzátenni, hogy Kaposi Szarkóma Mór, még jó, hisz milyen hülyén hangzik a városunk neves szülöttéről elnevezett szar kóma.) Nem halt be az informatikai rendszerük, készségesek voltak az adminisztrátorok meg az ápolók, jófejek az orvosok, semmi stresszelés meg ingerült odamondogatás, sőt, az embereket kifejezetten emberként kezelték, nem pedig tárgyként/ügyfélkódként/esetszámként.

És ez lenne a normális persze, hogy az orvos az emberrel is foglalkozon, ne csak a fülzsírjával vagy a szaruhártyájával, hisz minden szaruhártya mögött egy személyiség van, sőt a szem a lélek tükre, a tükör által meg ugye homályosan... na jó, abbahagyom, mielőtt rám szakad a közhelyplafon. Szóval a sok politikusi szólam meg a munkáslevelezők sirámaival ellentétben az egészségügyet valószínűleg nem megmenteni kell, csak hagyni normálisan működni. Ahogy nézem itt nálunk az infrastruktúra már nagyjából rendben van, még személyzet is akad, de ezt a maradékot már nem kellene elüldözni.

Erről jut eszembe, Moldova írt valami ilyesmit anno, hogy a hetvenes évekre a vasútnál csak a hülyék és a mániákusok maradtak. Elmondása szerint ez a kitétel a vasutasokat nem nagyon zavarta, legfeljebb megkérdezték egymástól, hogy te melyik vagy? És ez az a helyzet, ami semmilyen szervezetnek nem tesz jót, kórházi vonaton vonalon is itt kellene változtatni, mert személyes lelkesedésre nem lehet hosszú távon alapozni Ettől még kelemes csalódásban volt részem, bár lehet hogy a helyi szemészet/kardiológia csak hűs oázis a reménytelenség forró sivatagában... (Esküszöm, még egy ilyen mondat és felíratok magamnak valami fogalmazásgátlót, közhely és giccs ellen. Ha már egészségügy...)

Indián nyár

Az azért elég abszurd, hogy október közepén (jó, majdnem közepén) kellemesen enyhe nyári idő van. Mármint nyárinak enyhe, július-augusztusban épp ilyet szeretnék, de októberben nekem legyen csak tizenöt fok, félig felhős-félig napos idő, meg kora reggel könnyű köd lebegjen az őszi avar felett. Amely avar, nem mellesleg, költőien aranylik valamint színekben játszik, meg amit még az ilyesmi csinálni szok.

Mert ilyekor lehet viselni kényelmes pulóvereket, a nélkül, hogy a hátamon csorogna a víz, lehet inni fura izű teákat, meg kritikusan méregetni a sütőtököket a zöldségesnél, mert sült tököt csak tökéletes darabokból érdemes készíteni, a sütőben megsütve őket, mert igazából ettől lesz a sütőből sült, hogy sütjük. Gondolom így már világos.

Meg ilyenkor lehet menni Londonba. Idén tényleg nem tudom melyikünk van jobban besózva, én általában az indulás előttig flegma vagyok, aztán meg nincs kedvem idegen ágyban aludni, de idén valahogy mennék már, igazából hetek óta. Valószínűleg annyira egyhangú az életem az utóbbi időben, hogy igazán rám fér már valami környzetváltozás, lehetőleg egy másik időzónában. Emberszagot akarok a londoni metrón, öltönyös indiaiakat akarok látni a vonaton, ahogy papírpoharas kávéval nyomkodják a Blackberryt, labdakergető labradorokat akarok látni reggel a Hyde parkban, szusit akarok vacsorázni a hotelszobában, meg currys tésztát,  (meg falafelt, cheescake-et, tojásos szendvicset, jamaicai gyöbéres üdítőt, cidert, kínai rizssütit, meg félliteres tescós tejet, aminek a kupakja jó lesz majd káddugónak is... - jó, mondjuk ezeket nem egyszerre.)

De egy hét múlva már még mindig itthon leszek, viszont a nagy gurulós bőrönd mellett aggódom, hogy mit felejtettem ki, valamint hogy, jesszus, de tele van ez már megint, hogy fér majd bele a sok cucc visszafelé? Remélhetőleg addigra már sem itt, sem ott nem lesz melegebb tizenöt foknál (celsiusban, a ennyi faranheit már igen kellemetlen lenne, kelvin-fok esetén meg várhatnánk míg a jövő orvostudománya rájön, hogy lehet kiolvasztani és feléleszteni a fagyasztott embereket, és megelőzni a fogkövet), nem kell majd a bőröndbe csomagolni a pulcsit és/vagy a dzsekit, főleg visszafelé fontos, hogy magunkon vigyük, mert kell a hely a teásdobozoknak, a karamellás nápolyinak, meg a toronyórának, lánccal of course. Én mondjuk szokás szerint bélyegeket veszek majd, az meg jól elfér a kézipoggyászban is, a beszállókártyák mellett. (Mely utóbbiak egyébként tényleg beszállnak, csak nem maguktól, vinni kell őket, ami a nevük alapján azért csalódás.)

Egyszóval jó lehet még ez az október, csak az időjárás meg Indra elvtárs odafenn nézzen már rá végre a naptárra, és viselkedjen az évszaknak megfelelően. (Az amúgy igen vicces, hogy a legtöbb ember egyébként a naptár és nem az időjárás szerint öltözködik, ennyi kabátot meg sálat a járókelőkön én huszonöt fokban még nem láttam. Nyilván amolyan polgári engedetlenség keretében, öntudatosan kiállnak a globális felmelegedés ellen. Vagy mellet, amnnyiben szeretik, ha melegük van.)

Önkormentesség

Hallgattam ma a pártszolgálati rádióban a Vasárnapi Újság című népnemzeti giccs elejét, nem mazochizmusból, csak unalom ellen, kutyasétáltatás közben.
A műsorvezető úgy vezette fel a mai adagot, hogy mivel önkori választások vannak esedékeskedni a mámai napon, ezért ma arról beszélnek majd, milyen fantasztikus dolog ha kormányzunk ön, ez a demokrácia csúcsa, valamint non plus ajaxa egszersmind. És ezt ők példákon fogják bemutatni!

Ez után jött egy tudósítás valami kis pilisi faluból, ahol két néni önként vállata, hogy beszedi az egyházi adót az beteg plébános helyett, összefogással felújították kápolnát, egy pasi meg kimentette az önkétes tűzóltók égő garázsából a motorizált fecskendőt. De speciel az önkormányzatiságról egy szó sem esett, bár ha tovább bírom hallgatni, nyilván még megtudhatom, milyen fasza kiflit sütött a helyi pék, mielőtt elütötte egy traktor.

A műsor szerkesztői - nyilván szándékosan - összekeverik az önkormányzatiságot az önkéntességgel, hisz akik ennyire hű vazallusai a Felcsútinak, azok számára evidens, hogy önkormnyzat nincs is! Az kérem a központi kormányzat meghosszabított keze, valamint izéje, amivel a csalánt verik. (Ennek érekében a Főpárt egyébként meg is fenyegetett minden magyar települést, ha fejlesztési pénzt akarnak, a nekik kedves jelöltre húzzák az ixet. Mert ugye ők szépek, okosak, alkalmasak, meg kell nekik a pénz és a pozíció, egyébként is a Marika, a Lajos nővére tudják, unokaöccse is köztük van.)

Az önkormányzat túl sokszor jelenti azt, hogy helyi hűbéreseinkenek is kell valami, akik aztán a feudális logika mentén, maguk is igyekeznek lokális hűbérurakká válni. Vagyis sok polgármeseter amolyan döbrögi-féle, ő mondja meg ki hal éhen hamar és ki később, utóbbiaknak ugyanis juttathat közmunkát (amiért a létminimum felét fizetik), néha a saját gyümölcsösében vagy fatelepén. Hisz helyben ő a nagy almatermesztő és a főpárti faszállító.

Egy VÚ-típusú, végtelenül szervilis műsorban erről nyilván nem beszélnének, meg ugye az egyszerűvidéki-dolgosfalusi nép nem is akar erről hallani. (Tényleg, mutasson már valaki egy egyszerű vidéket, lehetőleg olyat, ahol csak falvak vannak, és mindenki dolgos, de nem bonyolult városi módon, hanem olyan egyszerűen.) A pénz és hatalom kérdéseibe ne lásson, és főleg ne dumáljon bele minden jöttment (rezsicsökkentés és kussojá! értve vagyok?), a nép az csak járjon misére meg hímzőkörbe, meg rezsifórumra nyilván. De ezzel a hozzáállással nincs miről tudósítani az önkormányzatok kapcsán, maradnak a nénik, meg a plebános úr...

Emeletek elmélete

Ép most futottam bele ebbe a cikkbe: http://cink.hu/a-jovo-temetojet-lathatjatok-1644324475 és igen remek ötlet, vagy igen bizarr, nézőpont kérdése, de hát nyilvánvaló, hogy mivel egyre régebben vagyunk egyre többen a Földön, egyre többen vannak a halottak is.

A briteknél márpedig nem lehet a sírhelyeket újrahsznosítani, elvégre mi van, ha a keresztényeknek van igazuk, jön a feltámadás, a halotak maradékainak meg hűlt helyük, szóval mindenki marad ahová temették, és nem teszik ki mondjuk 25 év múlva, hogy más is fekhessen ott egy kicsit. Így azonban megtelnek a temetők, újaknak meg nem feltétlenül jut hely (hisz parkolni meg strichelni is kell valahol, hogy csak két fontos közterületi aktivitást említsek), marad a "négy koporsó egymáson" módszer, ami az emeletes buszok hazájában nem is olyan meglepő gondolat. (Ez persze azt is jelenti, hogy az egymásra temetettek egy esetleges feltámadáskor kénytelenek lennének fordított sorrendben támadni fel, vagyis a később meghaltaknak egy kicsit több jutna az örökkévalóságból, már ha az örökkévalóság vonatkozásában egyáltalán van értelme néhány percen/órán (tényleg, ez meddig is tarthat?) vacakolni.

De a buszok, a lakótelepi házak meg a temetők után máshol is lehetne a vertikális terjeszkedéssel spórolni. A kórházakban pl. lehetnének emeletes ágyak, az iskolákban emeletes padok, az alsó és a felsőházat is egymásra tolhatnák a parlamentben, ha már így hívják őket (igaz, csak magyarul), sőt a high church - low church anglikán kettőssége is implikálná az emeletes templomokat, a legtöbben úgyis elég nagy a belmagaság. Az emeletes metró nyilván nekezebb ügy, de az emeletes járda műszakilag egyszerűbb, ráadásul az ember már két sarokkal korábban felmehetne az első emeletre, így mikor célhoz ér, nem kellene lépcsőznie. De a csúcs az emeletes lift lenne, ami egyszerre két szinten áll meg, sőt egy ötemeletes épületnél lehet ötemeletes lift, így annak meg sem kellene mozdulnia, rengeteg energiát spórolva ezzel. Mindenki ott szállna be, ahová menni akar, és rögtön ki is szállhatna, így ez a lift klauztrofóbiásoknak is remek lenne.

És persze működne mindez horizontálisan is, lenne mondjuk Kaposvártól Dombóvárig érő személyvonat, ahol egyszerűen csak az első kocsiba kell átsétálnunk, vagy egy Szántódtól Tihanyig érő komp, nulla fogyasztással. Vagy egy kurva hosszú, Budapest-London kifutópálya, egy kétszáz kilométeres repülővel , így aztán elég lenne napi egy járat, amit az összes légitársaság közösen üzemeltetne, és az is utahatnának rajta, akik félnek a repüléstől.

A temetőkre visszatérve: a britek meg inkább hamvasszanak, amúgy is írva van, hogy porból leszünk porrá, csak így kicsit gyorsabban, ami viszont helytakarékos. A családokat például össze is lehet önteni, így egymás közelében maradhatunk addig, míg az Úr szétválogat minket, elvégre egy mindenhatónak ez igazán nem lehet gond. A probléma csak az, hogy ez is legalább annyira bizarr, mint a sok koporsó egymás tetején, sőt, belegondolva talán még inkább az. Még szerencse, hogy a léleknek csak időlegesen van köze a testhez, és ha lelép, ez utóbbi már tényleg csak egy adag szerves anyag, a miél benne, az már leginkább csak bakteriális szinten. Szóval a derék britek nézenek csak Indiára, nekik ez a temetősdi egyáltalán nem gond, bár a világot sem pont úgy látják, mint a legtöbb nyugati

A múlt folytonosan változik (csak a jövő biztos)

A jobboldali médiumok rendszeres fogyasztója vagyok, főleg a hardcore fidesz-nyalást kedvelem, egyszerűen felhőtlenül röhögök azon, ahogy Magyarország legnagyobb szektájának tagjai azonnal és gondolkodás nélkül képesek felülírni tetszőlegs korábbi véleményüket, ha a Főnök ilyen irányban böffent valamit. Ez olyan igazi Orwell-paródia, az 1984 tragikomikus feldolgozása. Mert ugye a regényben egyik hétről a másikra már nem is Eurázsiával, hanem Keletázsiával állunk háborúban, de onnantól mindenki úgy tudja, hogy mindig is Keletázsiával álltunk háborúban

Itthon meg mindenki úgy tudta, hogy Putyin egy volt KGB-s, posztkomcsi diktátor, Gyurcsány meg hazaáruló, mert leáll vele holmi gázvezetékekről tárgyalni, most meg a fidesz-fanok úgy tudják, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics a legnagyobb barátunk, és  Főtábornok mindig is vele akart gázvezetékezni, sőt atomerőművet is csak a ruszkik tudnak nekünk építeni. (Az amerikaikat ugyanis utájuk, valójában mindig is utáltuk, cserben hagytak minket 56-ban, a franciák meg ugye megcsinálták sérelmümkre Trianont - azt amúgy tényleg ők csinálták, hisz az egy kisebb kastély Versailles-ban - egyszóval egyik sem építhet atmerőművet nálunk, nem is tudnak olyat, sőt soha nem is tudtak, pont.)

Plusz ugye a luxusbaloldal limuzinszocialistái, a szijjártópéteri definicó szerint, kaviárt szabálva szívják a vérünket, vagy vért zabálva a kaviárunkat, de a derék (népben-nemetben gondolkodó, keleti nyitó, polgári-keresztény értékrendet felvállaló) rezsiharcosok százmilliós vagyongyarapodásai teljesen rendben vannak, elvégre egy miniszter vagy polgármester nem lakhat egy vacak sorházban, sőt nem lakhat pusztán egy házban, kell neki néhány, ez persze sokba kerül, meg ugye a rezsi (bár azon speciel elég nagyot nyerhet), meg ugye a család is kidolgozza a belét érte, de ők hősiesen meghozzák ezt az áldozatot, hogy a zemberek vezetőiként méltóak legyenek a kétharmados bizalomra. Az meg ugye saját uszoda nélkül nemigen megy

De mostanában a „jobboldali“ (nem konzervatív, hanem nacinalista-bolsevik-populista) politikusok, meg rajongóik, már nem csak sokat akarnak maguknak, hanem igazából mindent. Egyre többször merül fel ugyanis a gondolat, hogy ellenzék nem is kellene, vagyis hogy van pofájuk egyáltalán lenni? Hisz megvan már a tökéletes Isteni Mester, a stadionépítő, nemzetegysítő szabadságharcos, aki csak évszázadonként egy születik, lassan kész a tökéletes rendszer, ezek meg csak áskálódnak meg rombolnak, a kakán is csomót keresnek, meg sírnak, hogy nem lophatnak, illetve, hogy nem ők. Innen aztán már logikus, hogy a fideszes néni egy rádióműsorban háborodik fel azon, hogy egy ellenzéki polgármesterjelölt az utcán kampányol.

És tényleg, hogy jön ő ehhez? Egyáltalán, micsoda pofátlanság már, hogy egyáltalán van ellenzék, és még a választásokon is elindulnak, a helyett, hogy csendben meghúznák magukat, és örülnének, hogy nem lógnak a lámpavason. De ezek elindulnak,és van pofájuk kampányolni, mintha legalább is demokrácia lenne, pedig csak egy igazság van, ezért csak egy párt kel, aki ezt képviseli, azt annyi.
De legalább a lelkes kormánypárti demokraták arról is büszkén beszámolnak, hogy ők bizony letépkedik az elenzékiek plakátjait, ne rondítson már bele a sunyi képük a közterületekbe, meg begyűjtik az ellenzéki szórólapokat és kidobják vagy eltüzelik őket nagy tételben, a műsorvezető meg lekesen ecseteli, melyik szórólap ég jobban. És ezen az egészen felhőtlenül jól szórakoznak. Hát, csak gratulálni tudok ehhez a mélyen demokrata mentalitáshoz, de mióta a plurális demokrácia nagyobb dicsőségére teleplakátolták az országot azal, hogy „csak a fidesz!“ (ami persze egyenes következménye volt annak az axiómának, hogy ők a haza, az meg nem lehet elenzékben), nagyon mást nem is lehet várni tőlük.

Úgyhogy vasárnap elmegyek szavazni (against all odds) ésszavazok bárkire, aki nem a főpárt jelöltje,nem azért mert húde támogatom a jelenlegi balfaszellenzéket, csak kifejezném ellenérzéseimet. Plusz esetleg rajzolok egy pöcsöt a főpárti jelölt(ek) neve mellé, azt hiszem ettől még nem lesz érvénytelen a szavazat. Ennek még utánanézek, de szerintem működik, hisz ugye virágot a virágnak...

Októberfeszt

Végre jó az idő, azaz 15-16 fok, borús-ködös, és bár sokan utálják, nekem kész felüdülés a nyári kánikulák után. Persze sokan panaszkodnak, hogy nem is volt igazi nyár,pedig szerintem még sok is volt belőle, pocsékba megy minden nap, mikor ronggyá izzadom magam, és napi három pólót fogyasztok, azintenzív folyadék-kiválastásból kifolyólag. A nyáron néha már azt hittem klimaxos vagyok, megjöttek a hőhullámok, aztán mégsem. (Volt amúgy három, lábon kihordott infarktusom is, orr-rákom ami azóta elmúlt, és legaláb kétszer akart megmérgezni a CIA/KGB/Moszad, romlott sajttal.) De végre itt az október, egyik kedvenc hónapom, mikor kiderül végre, hogy volt hőhullám, csak épp külsőleg, ahogy eltűnik a párás meleg, és jön a megnyugtató nyálkás őszi hűs, mindjárt jobban vagyok, sőt a kedvem is jobb.

Ennek persze ára van, elsősorban a nátha, amit viszont jól tudok kezelni kamillateával, vitaminokkal, meg azal, hogy igyekszem nem tudomást venni róla, hátha a bacilusok is sértődősek. És mikor átesem végre a rendes, ütemezett őszi náthán felhőtlenül élvezhetem a felhős időt, plusz nemsokára lehet megint színes őszi leveleket fényképezni, ami jó az idegeknek, meg székrekedés ellen is. (Mert ugye sokat kell mászkálni a városban fel s alá, igazán színes leveleket keresve.)

A kutya is egészen feléledt, a meleget ő sem tolerálja jól, tűző napon sétálni talpig fekete (néhol már erősen őszülő) bundában csak akkor jó, ha egyébként a hőmérséklet nem megy a lélektani határnak számító tizenöt fok fölé.

Plusz ősszelehet hordani szekrényszagú pulóvereket, melyekből tavaszra persze kizellőzik a szekrényszag, így mehetnek is vissza a szekrénybe a következő októberig, meg lehet inni furcsa teákat, állítólag kifejezetten a hűvös időre konstruált ízekben. Az eddigi legbizarrabb a szilvás-vaníliás volt, ehhez képest a citrusos-csipkebogyós-fahéjas szokásosak már kifejezetten unalmasnak hatnak, de érdeklődéssel várom a málnás-fehérborsos, az epres-puncsos-mustáros vagy a korianderes-mentás-currys teákat, esetleg kipróbálom még a kakaót Erős Pistával.

Viszont nem tudok mit kezdeni a szekrényben található citromos sörökkel, az kifejezetten nyári ital, mit legyen vele ilyenkor? Melegítve ugye túlzottan hányásízű, tavaszig ugyan eláll, de nagyon poros lesz, úgyhogy mégis inkább megiszom, patogtott kukori mellé, a tévé előtt, ahogy azt kell.

Miért nem bírom a sztendaposokat?

Mert nem humorosak. Már eleve az elnevezés is taszító, ez magyarosítoott angol, rémes ragozott szerkezetekbe foglava. („Mentem falunapra sztendapolni. A műselyemgyár céges buliján nyomtam egy sztendapot. Ő is egy ismert sztendapos“
Aztán ott vannak a magukat humorosnak gondoló sztendaposok, akik nem viccesek, vagy csak nagyon kocsmai, nagyon maligánfokos szinten, de ez meg az a fajta humor, ami másnap már fáj, és szégyelljük, hogy egyáltalá röhögtünk rajta.

:A magyar mezőny egyébként majdnem egyenletesen szörnyű (kivétel. Kőhalmi, Bödőcs, azt ennyi), mondjuk pl.az angol is elég egyenetlen (legalább is ahogy a BBC-n látom), de arányaiban mégis több a jó előadó, akinek van karaktere, sztorijai, plusz még színpadképes is.

Ezzel szemben az átlag magyar sztendapos eleve fapados kiadás. Legrosszabb esetben ő maga is jót röhög a viccein, ha szerencséje van nem csak ő, de ha véletlenül nem magát szórakoztatja, akkor sem bízik a közönségben. Vagyis igyekszik eleve orientálni őket, emfatikus gajdolással jelzi mi következik:
- Most poén jön: „Figyejjé, figyejjé má!“
- Most poén volt: „ Hallod?? Ilyet???“
- Most poén van: „Hát mondom, ez nagyon durva!“
- Lesz még nagyobb poén mindjárt: „Várjávárjá!“

És ha mindez nem elég, el lehet eljteni néhány diszkréten félig lenyelt bazdmegeg, kurvaanyát, seggpicsafaszt, azon az úri közönség mindig önfeledten röhög. Lehet aztán még pálócosan beszényi ál-sálgótárjáni kiejtéssel, ez egyúttal cigányvicceknél is működik, kiegészítve a „tezsvérem, more, devlá“ kifejezések random használatával.

És tényleg ennyi a forma, ennél több stílusbravúrt nem várhatunk, de legalább a tartalmi elemek is szánalmasak. A legfontosabb témák (sok évadnyi ún. kabaré végighallgatása után):

- Nagyon részeg voltam valahol a múltkor/ valaki más volt nagyon viccesen részeg, valahol a múltkor.
- Voltam buliba, ahol nagyon részeg voltam, másokkal.
- Disznót vágtak tahó falusiak részegen, esetleg hülye városiakkal.
- Elutaztam valahová külföldre, de semmilyen nyelvet nem beszélek (a magyart is alig) és nagyon vicces volt, ahogy a helyiek hülyén néztek. Meg el is tévedtem.
- Gyerekem született, sokat szarik és megeszi a kutyakaját is.
- Én is sokat szarok, múltkor beragadtam a vécébe otthon/a plázában/ a repülőn, még papír sem volt!
- Iskolába ment a gyerek, nekem meg a harmadikos matek sem megy, ez vicces.
- Híres vagyok, megismernek az utcán, mióta vagyok a tévében/rádióban.
- Minden celeb hülye, a kertévék műsora szar, nem nézem, de mindent tudok róluk.
- Karácsonykor felgyújtottam a fát, húsvétkor a nyulat, a kettő között meg vicces prosztatavizsgálatokra jártam...

Újgazdagodom

Töredelmesen be kell vallanom, hogy én  indokolatlanul sokat gazdagodtam az elmúlt négy évben, nekem ráadásul családi kölcsön se kellett hozzá, én simán egy tisztességtelen ám pitiáner alak vagyok, még külügyminiszternek is jó lennék.

Először is, három éven belül már másodszor vettem akciós laptopot a teszkóban, mert a helyett, hogy becsületesen kapálnám pitymalattól napnyugtáig a cserepes virágokat, ilyen „számítógépek“ előtt rohadok sokat, a kozmopolita intereten is lógok, ami a bűn előszobája, pláne, ha az ember nem jár vasárnapi misére, mint ahogy én se.
Van egy hatalmas, tövbb, mint ötven néygzetméteres lakásom, fűthető (!) fürdőszobával (benne kád!) - na ez konkrétan családi ajándék volt anno, de azóta tényleg mindent magam loptam össze.

Összeharcsoltam egy bélyeggyűjteményt, luushobbiként egzotikus hűllőket (na jó, hüllőt, egy ékszerteknőst) tartok, és évente egyszer luxusutazok Angliába. (Bőrülésben terpeszkedem a repülőn, hetijeggyel flancolok a metrón, a Hyde park mellett egy exkluzív olcsó hotelben szállok meg és többször is étteremben étkezek, a londoni árak mellett! Meg vásárolok is dolgokat!)
Karácsonykor különösen jellemző rám a hivalkodó rongyrázás, három (!) műfenyőm is van, ráadásul mindháromra jut a díszekből is, plusz legalább kétféle szaloncukrot veszek. Meg zseléset! És a díszekből még így is kimarad néhány, annyit halmoztam fel az évek allatt, féktelen mohóságomban.

De legalább nincs ízlésem, szürke nadrághoz húzok barna zoknit, leopárdmintás luxuspléddel takarom le az ágyamat, ami nagyon prosztón mutat a levélmintás szőnyeghez képest, régen kedveltem Fábry Sándort (bár ma már undorodom tőle), és kanálal eszem a tarhonyát.

Viszont buta is vagyok, valamint agresszívan műveletlen, de annyira, hogy azt se tudom, hogy lehet pont agresszívan műveletlennek lenni. Ostobaságom viszont önhittséggel párosul, szívesen oktatok ki bárki bunkót, aki nem tudja, hogy Törökország fővárosa Isztambul (Konstantiné meg Nápoly) vagy hogy Nelson admirális Napóleont győzte le a Waterloo pályudvaron, ahogy az ABBA nevű novég zenekar is megénekelte.

Így aztán nem csoda, hogy azt sem tudom mennyi pénz van a bankszámlámon, néha előfordul, hogy hatjegyű számokat kellene megjegyezni, az meg ugye kinek menne, mondjuk egy Ejnstejnen kívűl, de úgy hallottam, ő már meghalt. Ettől persze szeretem, ha van pénz a számlámom sok, úgyhogy eladó a lakásom, 167 millióért elvihető, kis felújításra szorul, de a konyhába még be lehet suvasztani egy zuhanyfülkét, ha valakinek kevés az egy fürdőszoba.
Plusz ugyanitt államtikkári állást is vállalok, ott most úgyis van üresedés.

Próféciám

Már megint beefutottam néhány igen kretén ezoterikus oldalba, és rájöttem, hogy ilyen szinkretista baromságokat én is tudok. (A Föld amúgy lapos. Vagy üreges. Vagy mindkettő, bár akkor már elég hülyén néz ki.)

A Hold belépett a Mars házába, de nem törölt lábat, ezért a közeljövőben nagy esők és áradások várhatók. Ezek negtív hatását azzal lehet enyhíteni, ha naponta háromszor fogyasztunk kefírrel elkevert, porrá tört ametisztet, a „kurvára megúsz ommm“ mantra tízszeri recitálása mellett.

Segíthet még, ha a feng shui elveinek figyelembe vételével  az oldalára állítjuk ágyunkat, és úgy alszunk benne legalább kétszer három éjszakán át, de legalább holdtötéig. Fontos, hogy az ágy vége ne a tévé felé nézzen, mert ez az ún. „villanyszámla érkezik“ pozíció, ami jelentősen rontja esélyeinket a pénzenergia vitalizálására. Ez ellen piramissal lehet védekezni. Aludjuk egy piramisban, ha nincs, építsük magunknak, ha nincs hol, építsünk plédből a nappaliban, ha a család tiltakozása miatt az sem megy, meditáljunk piramist ábrázoló képeket nézve.

Lehívhatunk még angyali ufóenergiákat is fehér mágiával, ez esetben a kozmikus rezgések pozitív felharmonikusai vízállóvá teszik házunkat, kutyánkat valamint a szemgolyónkat, így a nagy áradás idején is valódi tisztánlátóként érzékelhetjük a Földanya szeretet-üzeneteit. Ez egyébként karmikusan is igen hasznos, megkímél minket attól, hogy vízbe fulladva tükörpontyként reinkarnálódjunk, és megegyen minket a kutyánk,vagy esetleg elveszítsük a kapcsoltatot a Világszellemmel, azÚr Jah spirituális aspektusával.

Ha sikeresen túléljük az őszi felhőszakadásokat, magasabb tudati síkra emelkedhetünk, megvalósítva félisteni természetünket, mely lelkünk kiterjedését jóval fizikai testünkön túl is meghosszabbítja, egész a Szíriuszig, mely mint köztudott, minden bölcsesség eredendő forrása. A megvilágosodott repülő csészealjak is onnan jönnek mind, igaz van aki átszállással.

Lelkünk kiteljesedésével párhuzamosan anyagi képességeink is megváltoznak, puszán gondolati úton képesek vagyunk távol tartani az ártó szellemeket, a gázóra-leolvasót és Jehova Tanúit. Utóbbiak amúgy is a hamis Út követői, akik nem ismerik fel a szamszára valóságát, hisz ők nem kapták meg a kristálykoponyák univerzális sugárzását, ami pedig a felszabadulás előfeltétele karmikusan, ahogy azt banánlevelekre leírták hatvanhúszezer évvel ezelőtt indiai buddhista csillagász-papok, kung-fu jelekkel.

Akik azonban elmerülnek a Fényben, elérik az evilági tökéletességet és betölti őket a Szent Szellem, így aztán amikor a Hold egy kedvezőtlen pillnatban a Plútó házába lép, szarnak rá magasról.

Vej Ling tanításai

Vej Ling egy délután a kolostor kertjében sétált egy fiatal szerzetessel, amikor hirtelen meglátott egy színes pillangót a fűben.
- Látod milyen szép ez a pillangó? - kérdezte Vej Ling a szerzetest - Pedig milyen egy randa szőrös hernyó volt korábban, most pedig, hogy ráléptem milyen gusztustalan sárga lé folyik belőle? Tisztára büdös lett tőle a sarum.
- De miért kellett eltaposni?- kérdezte a szerzetes.
Vej Ling erre jól pofán vágta. A szerzetes hirtelen megvilágosodott.

***

Vej Ling egszer elutazott Gung Bao kolostorba, hogy az ott élő híres lámával megfoltoztassa rizsfőző lábosát, egyúttal húsz év után újra megfürödjön a szent Lapsang Souchong forrás vizében. Hogy húsz év után fürödjön egyáltalán.
Mikor megérkezett a kolostorba meglepődve látta, hogy a szent forrás elapadt. Így aztán rögvest visszafordult, mert egy büdös és retkes szerzetesnek nagyon megfelel a lyukas rizsfőző lábas is.

***

Vej Ling híresen kényes volt szépen hímzett papucsaira, így a személyes szolgálatára rendelt novíciusnak mindig különös gondot kellet fordtania a papucsok tisztán tartására, valamint arra, hogy finom szantálfüsttel illatosítsa őket.
Egy alkalommal azonban elfogyott a szantál, így  novícius rózsaoljat öntött izzó faszénre, és így füstölte át a papucsokat.
- Nagyon ötletes, nagyon ötletes - mondta ere Vej Ling, majd feddőleg eltörte a tanítvány térdkalácsát egy mángorlóval, a homlokát és a nyakát peig kakukkfűvel dörzsölte be, elrettentésül a többiek számára.
- Köszönöm Mester - köszönte meg a tanítást a novícius, majd pár hét múlva meghalt seblázban, és mosónőként született újjá Radzsasztánban.
- Így megy ez - mondta az esetről Vej Ling. A szerzetesek hálásak voltak a tanításért.

***

Manamana kolostorában, melynek Vej Ling egy időben az apátja volt, rendszeresen kísértettek a Tan előtti időkből ismert démonok. Az apát kinevezésekor fogadalmat tett, hogy addig nem vesz magához tisztított vajat, míg meg nem tisztítja a démonoktól a kolostort.
Vej Ling már három éve száraz lepényeket evett reggelire, üres teával, mikor megelégelte a böjtöt, és egy reggel vajas teát ivott, és fűszeres vajat kent a lepényére. A szerzetesek értetlenül nézték a két pofára zabáló apátot.
- Mester, vajat eszel, pedig a démonok még a múlt éjjel is gyötörték Darjeeling testvért. Miért teszed ezt?
- Untam már a száraz lepényeket, meg ugye a gyomorsavam... - mondta elgondolkozva Vej Ling - Egyébként is, igyon ezentúl üres teát Darjeeling testvér, mondjuk, hogy most ő jön.
A szerzetesek tisztelettel hajoltak meg apátjuk bölcsessége előtt. És cellájukban tettek félre vajat későbbre.

***

Egy alkalommal egy vándor varázsló érkezett Manamanába, és különböző varázsfőzeteket készített a szerzetesek nyavajáira. Felkereste az apátot is, és érdeklődött, hogy neki milyen problémái vannak.
- Fáj a derekam és beteg a kedvenc kecském - válaszolta Vej Ling.
A varázsló készített is egy főzetet a fájós derékra kalucsnis útifűből, rettegő pitypangból és friss jakhányásból, melybe tett még majorannát, kurkumát és egy csipetnyi vadborsot is.
Vej Ling beleszagolt a főzetbe majd elégedetten bólintott.
Később jóízűen fogyasztotta el a frissen sült kecskehúst (a kecskét le kellet már vágni, nagyon beteg volt), melyet egy újszerű páclével készítettek. Volt benne kalucsnis útifű, rettegő pitypang, majoranna, kurkuma, vadbors, és valami furcsán ismerős, de nem meghatározható összetevő is.
- Höhh - böffentett elégedetetten Vej Ling, és letörölt a szája sarkából egy darab répát.

Üzenet a' elnöknek

Hát kérem szépen, először is. Mitet ugrál itten ez az Obama (aki ráadásul barack is, meg Husszein) Orbán Viktor Miniszterelnök Urunk ellen? Egy ilyen néger? Hát ki ez, hogy csak itten beszól a Fideszkádéenpé Kormánynak. Eztet ki választotta meg egyáltalanán?

Mer ugye az van, hogy Miniszterelnök Urunk egy Világraszóló Politikus, és Magyar! És ez fáj az ilyen Obamákoknak, mert ők a cipőfűzője megkötéséig sem érhetnek föl a derekáig se, azért irigyek rá, meg gyalázzák. Miközben amerika meg ártatlan palesztin gyerekek vérét bombázza Izraelben a Háttérhatalom utasítására a bankárokkal!!! Ez az igazság, eztet ki kell mondani végre, hogy a Zobama az csak egy báb a Háttérhatalom Bilderberg Csoport kezében, akik ellen Orbán Kormányfő Úr szabadságharcot folytat a bankokkal,fő fegyvere meg a rezsicsökkentés amivel kinyitotta a kaput a Magyarság előtt, hogy azok, izé mink, haldhassanakunk a Jóisten fényében előre.

Csak vanna ezek a nemzetközi bolsevik kommunisták,  bomlasztanak meg áskálódnak, meg terrorizálják a békés magyarokat ilyen buzivonulásokkal meg devizahitelekkel, ezeket direkt rá kényszerítik az Igaz Magyarokra, hogy ne legyenek Igaz Magyarok, hanem legyenek inkább buzi adósrabszolgák, kiszolgáltatva a Háttérhatalomnak.
De mink eztet nem haggyuk!!! Mink kiállunk Orbán Urunk mellett a Birkameneten is mindég, az Obama Husszein meg jobban teszi ha vigyáz magára, mert ha a Derék Magyar emberek a markukba köpnek, akkor jajj lesz nekije. Megkapja a kokit meg a sallert, meg szétrúgjuk a fekete fenekit nekije, a fehér házban is! Szóval csak huzza meg magát gyorsan. Meg alaposan.

Mer ha a világ a Jóisten Kalapja, akkor ugye mink vagyunk a bokréta rajta, nem a zsidók, azok csak áskálódnak Háttérhatalomban, illetve vele. Ez így van, eztet el kellfogadni. Mink vagyunk a Szüzanya országa neki felajánlva, Viktorunk monta, hogy Szent Jobb Első István Királyunk pont Felcsúton ajánlotta, állítólag pont a szakrális Pancsó Aréna közelében legfeljebb.

Még a Géfodor Ur is megmondta, hogy az Obama gyenge meg irigy, azér szól be, de ne tegye, mer mink ténleg megutálljuk, akkor meg rossz alesz neki, meg a nem alszik rendesen a Ovális Fehér Házi irodájában neki. Pláne ha odemegyünk civilösszefogva Birkamenetelni az ablaka alá, na akkor má késő lesz így esedekelni meg minden, akkór már foshat.
Szóval szerintem csak kérjen bocsánatot Orbánurtól, meg tanuljon tőle szerényen rezsicsökkenteni, különben betilcsuk a véreshurka ekszportyát, meg a pálinkájét, azt nézhetnek majd a hülye amerikaiak, hogy nem lesz nekik egy rendes disznótorosuk se! Én szótam!

Munka vs. utazás

Végre péntek és végre túl vagyok az elmúlt két napon, mikor is délelőtt tíztől este tízig dolgoztam (a lelkem a vállalatot illeti meg!), és meglehetősen jól bírtam, csak most vagyok fáradt, mint szíjártópéter egy azerbajdzsáni túra után. Legfeljebb én nem a bizniszkalsszon lazítok, hanem itthon a fotelban, meg csak egy fürdőszobám van, de úgysem tudnék két kádban heverni egyszerre.

Viszont jó eséllyel közeleg a délelőtti műszak, melynek előnye, hogy az embernek legalább lehet magánélete, viszont hajnalban kell kelni, olyankor meg nekem hányingerem van, fejfájásom, négy körül pont a leghülyébb álmaim közepén ébreszt a telefon és egy maghatározhatatlan álagú csütörtök üldöz. De legalább kettőkor le lehet lépni, és fél háromkor már a kutyával indulunk neki a sétának.

Ezért hát én leginkább mondjuk tíztől kettőig szeretnék dolgozni, maximum heti három napon (hétfő-szerda-péntek jó lesz) a mostani fizetés alig néhányszorosáért, de ha a fizetés marad, én benne vagyok pusztán a munkaidő-csökkentésben is. Velem lehet tárgyalni. (Mondjuk néha hétfőn lenyomnák egy ilyen tagnapihoz hasonló tizenkét órás kéjhömpölyt, azt' meg is lenne a heti munkaidő, én meg mehetnék valahová pihenni, ahol.)

Amúgy alig több, mint három hét múlva London, most kezdek besózódni, ez az a fázis, amikor van kedvem utazni. Aztán az indulás előtti napon már befelé nyafogok, hogy most alhatok utoljára a saját ágyamba, meg jön a bőröndrángatós vasútállomásos-repülőteres tortúra, és igazából maradnék itthon, egy kicsit még dolgozni is bemegyek, ha nagyon muszáj.... Aztán itt rájövök, hogy dehogy is, dolgozzon a fene, akkor jöjjön inkább a vizzzer és az ő faszista rezsimje, hajnali kelés van ott is, de utána a gépen visszaalhatok kicsinykét, a végén meg Londonba érkezünk, ami a villamossági gyár és a 23-as busz viszonylatában nem igazán mondható el...
(Városnézésre utazni meg ugye azért jó, mert az ember nincs otthon, de mégsincs a természetben.)

Névmágia

Van ez a jelen pártunk és ormányunk által preferált marhaság, hogy bármilyen projektbe kezdenek, annak azzonnal valami rég halott, ismert vagy inkább a „franctuggyaki“ kategóriába tartozó fickóról kell elnevezni. (És soha, de soha sem nőről, hogy is nézne ki az már egy olyan ormány részéről mely kizárólag buta tekintetű, magabiztos, sötét öltönyös férfiakból áll.)

Így aztán a mezei (valamint falusi és városi) állampolgárnak esélye sincs kiigazodni a sok Kukori Béla Terv meg Hüllyeffy Aladár Tasziló Program között, hisz ki az a kretén, aki fejből tudná, hogy például Kukori Béla jelentős megújítója volt a csirkenem-megállapítás módszertanának, a kiegyezés után, Hüllyeffy pedig parkettáncos és ünnepelt strici volt a két világháború közötti Hódmezővásárhely bohém éjszakai életében.

Pedig a sok hangzatos elnevezés jellemző módon csak arra szolgál, hogy elleplezze a nagy büdös semmit, a tényt, hogy a minisztériumi laptopokon pornót néző közhivatalnokok és fideszközeli unokaöccsök a semmiért kapnak nagy pénzt, pontosabban nem a semmiért, hanem azért, mert egyrészt ők unokaöccsök, másrészt ha nem azok, hallgatnak róla, hogy a többiek de mégis, és más oka nincs alkalmazásuknak. Plusz az aktuális szóvivődroid a „kérdezni nem lehet“ típusú, ún. „sajtótájékoztatón“ nagy hangon jelenthesse be, hogy épp most indul a köztéri vécék reorganizációját (micsoda szó!) célzó Hugyos Józsi Toalettügyi Cselekvési Terv, az ellenzék meg szarja össze magát, plusz elmúlt nyolc év!

A terv keretében aztán feláll az Állami Nemzeti Köztoalett Illemhely-kezelő Holding Zrt., igazgatótanáccsal, felügyelőbizottsággal (rögtön mennyi remek álláslehetőség, költségtérítéssel, ahogy azt kell), operatív programokkal és közbeszerzés nélküli megbízásos pályázatokkal (melyeket valami furcsa véletlennek köszönhetően mindig a Közgép nyer meg, esetleg Mészáros Lőrinc valamelyik cége), hárommilliárdos induló költségkerettel, melyet aztán átcsoportosításokkal rendre duplázni lehet, ha kell még néhány Audi vagy Miami tanulmányút.

A pénz nagyrész persze nem vécéfelújításra megy el, pláne nem új vécék építésére, hisz a kiképzőőrmesterek régi mondása szerint, akire rájön a szükség, az krákogja fel és köpje ki. Viszont a működési költségek (irodaház, autóflotta, tanulmányutak, meg rengeteg, haveroktól megrendelt, max. másfél oldalas tanulmány, darabja húsz milláért), meg az imázs- és tájékozatató kampányok („Használj vécékefét! - Kibróbáltam, a papír jobb!“) tévében, rádióban és óriáslakátokon elviszik a keret 99%-át, a maradékból meg kifestenek három budiajtót és vesznek néhány csomag piszoár-tablettát, melyet kisorsonak a közvécék között. Ha addig vakai haza nem viszi mind.

De hát így működött ez már minden Nevesített Projekt ősapja, az első Kormány orbán első Széchenyi-terve idején is, amikor többet költöttek óráasplakátokra a Lajosnál meg nemvállakozó amatőr színészekkel forgatott tévéreklámokra, mint tényleges vállalkozások tényleges támogatására.
Mára ez annyt fejlődött, hogy sok ilyen program tényleg csak kommunikatíve létezik. Attól van, hogy nevet adtak neki, márpedig aminek neve van az tényleg van, legalább is a fejekben. Névmágia és szájkarate, tú in van.

Kutyavilág

Ma reggel séta közben (mármint kutyasétáltatás közben) már megint nekem szegezte egy félagyú másik kutyás (kinek nem a kutája volt félagyú) az obligát kérdést Dudlira bőkve: "Kislány?"

Nem, nem kislány, de már a kérdést sem értem. Mert egy rövid szőrű kutya esetében egy pillantással felmérhető a neme, a labrador meg nem puli. Plusz ha már kérdezi, kérdezheté azt is, hogy, szuka-e vagy esetleg hogy nősténynek tetszik-e lenni a vonatkozó ebnek, akin egyébként jelentősen látszik már hajlott kora. De erre a "kislányozásra" csak egyetlen oda illő választ adhatnék: Nem, nem kislány, hanem NÉNI, bazmeg!

De udvarias vagyok, mértéktartó stílusú, ráadásul rohadék mód náthás, úgyhogy csak annyit nyögtem, hogy ja. A kutyafáját.

Ha csak így nem...

„Azt csak tudták, hogy a Békemenet Fidesz-rendezvény!“

Mondta a Heti Válasz újságírója egy nem jelentős zenésznek, interjúból kifolyólag, bár legalább őszintén. Eddig az volt a hivatalos vonal, hogy a „békemenet“ de kurvára civil, teljesen civil, semmi köze a pártpolitikához. Erre jön a kormánypárti Heti Szabadnép, és kicsusszan az őszinteség.... (Baleset volt, tudjuk.)

A függetlenség napja

Pár napja úgy nézett ki, hogy Skócia mégis csak elszakad az Egybesült Sirályságtól, ma meg úgy néz ki, hogy mégse, de  a meccs már egy ideje kéesélyes.

Pedig innen nézve nem is kérdés a kérdés, mert oké, van skót nacionalizmus is (bár ami a hazai nacionalistáinknak a az ún. "nemzeti rock", az nekik az ausztrál Mel Gibson, meg a francia Christopher Lambert ilyen amerikai filmekben), bírják a haggist meg a viszkit kockás lepedőkbe csavarva, de ennek az elszakadásnak azért finoman szólva is csekély racionalitása.

Mert ugye a független Skócia nem lenne eleve EU-tag, kezdhetné előlör a cstlaakozási tárgyalásokat (hisz kezdenie kellene valamit UK háttér nélkül), mondjuk nem is biztos, hogy felvennék, kellene gyorsan saját pénz (mert az agol fontot elveszítik), meg át kellene vállalniuk a GDP-arányos államadósság-részt is, anélkül, hogy lennének uniós támogtások, hogy a remélt tengeri olajlelőhelyek mennyit hozhatnak, az meg erősen kétséges.

Plusz tényleg fura lenne, hogyha egyszer csak határállomásokat telepítenének Anglia és Skócia közé, hisz ez lenne az EU egyik külső határa, mondjuk egy nem-schengeni ország felé, de azért lenne útlevél- és vámvizsgálat, meg kölcsönös vegzálás a két ország egymást immár nem igen kedvelő hivatalnokai részéről.

Vagyis érthető, hogy hosszú ideig masszívan vezetett a különválást elutasítók tábora, és tényleg csak egy mindent elsöprő populista kampány tudta szorossá tenni a versenyt. De sértetségből, karriervágyból meg lenületes ködképekből még sohasem született működőképes függetlenség. Elvére a skót öntudattól (ahogy a baszktól, a bretontól vagy a katalántól) még nem lesz több munkahely, jobb infrstruktúra, nemzeti zászlókat lehet lobogtatni, de megenni nem lehet őket. Vagy igen, csak nem elég táplálóak. Tényleg nem értem, afüggetlenségpárti skótoknak miért nem elég a jelenleginél több autonómia, a királynőt meg utálhatják nyugodtan magukban.

Van amúgy skót parlament, skót kormány, skót fociválogtott valamint skót juhász már most is, és ebbe a föderalista irányba lehetne menni tovább nyugodtan.

Persze az is lehet, hogy az egész nem más, mint egy félresikerült zsarolás. Elég lenne a nagyob autonómi a királyság védőszárnya alatt, de hogy ezt elérjék, valami nagyoban kellett mondani. Hangosan kövtelték a függetlenséget, hogy aztán London majd agon több pénzt meg jogkört, de elszabadult a populista hajóágyú, és most már nincs más lehetőség, mint kapaszkodni bele.
(Az mondjuk vicces lenne, ha leválnának, aztán keresnének valami Stewart-házi leszármazottat királynak, ha meg nem akdna meghívnák a trónra Mel Gibsont, ő amúgy is  régi, elkötelezett fogasztója nemzeti italuknak.)

Magyar szájba magyar lóf.... répát!

Kedvenc, korábban elkötelezetten kormánypárti rádióműsorom már nem is annyira kormánypárti, már amennyiben eddig a kritikátlan seggnyalás, és a mást gondolók bomlott agyú gazembernek nevezése jelentette a kormánypártiságot. De hát ez van, a Lánchíd Konyakról elnevezett rádió a Simicska-féle (hírtévés, magyarnemzetes) konzorcium része, a főnök meg ugye épp kisebb cicaharcban van a felcsúti ramszesszal. (Vagyis vitorlázik, gondolkodik majd médiumaiban kritizál, még nem a Keresztapát magát, de az alvezéreinek ágyába már elküldte a verbális-vizuális lófejet, várkertbazározás, fácánvadászatozás, és hasonló finom utalások formájában.)

Persze azért a betelefonáló droidok még tartják az eredeti, bayerzsoltos, kerényiimrés, és nemritkán alig lájtosan náci vonalat, gyakorlatilag napok óta zsidóznak. Meg valamelyik nap volt az a hithű, mélymagyar, aki közölte, hogy ő ezentúl csak olyan élelmiszereket fogyaszt, melyeket teljes eglszében Magyarországon (ez neki persze Nagy-Magyarországot jelenti) termeltek, állítottak elő. Ugye ruhára vagy mobiltelefonra, meg bármilyen átlag használati tárgyra nem mer ilyen fogadalmakat tenni, mert mehet vissza a jurtába kecskét nyúzni fakéssel, de gondolta az élelmiszereknél azért ez még belefér. És nyilván működhet is, de megnézném ahogy a magyar termesztésű teába magyar citromot tesz, vagy hazai ültetvényről származó kávét iszik, és mivel a kakaó sem magyar sikernövény, ugrik az összes csoki meg a legtöbb sütemény. A rizseshús is jó eséllyel (bár rizst még néha termelnek is nálunk, de elenyésző), az összes tengeri hal (igen, a hekk is, az csak lefejezve-panírozva balatoni hal), déligyümölcs, de alma sem lez ezentúl egész évben, üdítők és sörök jelentős része, és bizony a pilótakekesz is, az is lengyel, mint Cadbury.

Egyszóval meg lehetne csinálni, de könyörgöm, minek? Mindenki csak azt egye, ami saját geopolitikai realitásában megtem? Mert akkor sajnálattal közlöm a húsevőkel, hogy a magyar kolbász csak háznál készül magyar disznóból, a húsüzemi gyakorlatilag soha. Még jó, hogy ez engem nem érint, nem eszem kolbászt, és nem vagyok ostoba link hangmagyar, leglábbis eddig még nem éreztem mgamon ilyen tüneteket. Még a Lánchíd hatására sem, viszont jót röhögök rajtuk.