Ma alkalmilag megint egy korábbi filmes műsor felvételeit hallgattam unaloműző (munkaűző) gyanánt, és volt benne egy mondat, amitől kikapcsoltam. Az valahogy úgy hangzott a Puzsér nevű ordibátor szájából, hogy most akkor a többiek szeretik-e magukat Rodrigóban, vagy Rodrigót szeretik-e? És az egész szólt egy filmről, ahol egy mozgásképtelen ember meg akar halni. Én meg nem értem a dilemma nem értését, hogy segítsünk-e a halálhoz valakit, akit szeretünk vagy mégsem, miközben ő meg akar halni.
Ilyen dilemmázás filmeknek megengedett (például ezért vannak műalkotások, lásd a Bibliát vagy az Antigonét), de ha valaki kiabálva közöl ilyen közhelyeket, hogy akkor a szerettei magukat szeretik-e vagy őt, és hogy ez egy kérdés lenne, az tényleg menjen a fenébe. És az ilyen sekélyes alakok könyveket írnak a spiritualitás témakörében (Müllerpéter ajánlásával: "Amit feláldozok abban örökkévaló vagyok", hogy rohdana meg az ezoszar közhelyeivel.)
Én meg évekkel ezelőtti műsorait hallgatom, ahol minden kicsit is elgondolkodtató film "vídiakeményen brutálisan drámai", ahol szépek a képek az "grandiózus", ahol meg van forgatókönyv az "nícseimélységű", mintha lenne ilyen. Pedig csak szar ízlés van, meg szűklátóköröűség, bár a rádiós őrjöngés, meg maszturbatív bölcsészkedés, hallgatóként kétségtelenül szórakoztató. egy darabig legalább is.
De azért a Hét mesterlövésze a kétszáz megért adásával együtt is a bulvár-trash, nekem már röhejes, ha valaki meg nem ismeri nyugodtan hallgasson bele, amolyan podcastként legalább is böngészésre érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése