Tegnap vettem pálpusztai sajtot (lehet, hogy nagy betűvel kellene írni, mert tulajdonnév, nemtom) és ma megettem pirítóssal, de úgy, hogy már reggel kivettem a hűtőből,hisz hűtőből csak ipari trappistát fogyasztunk, de azt meg minek. Viszont hiába dekantáltam egész nap a pálpusztait, ez a szemét még estére sem lett elég büdös, és ezzel együtt aromás.
Pedig a rendes pálpusztai már alapjáraton, azaz hűtve is olyan büdös, hogy a szagára rá lehet könyökölni, még oktatóként jártam úgy, hogy a táskámat nem mertem bevinni az előadóterembe, mert az egyetemre menet a sarki boltban megörültem, hogy jé, van pálpusztai.
Ezzel szemben ezek a mai darabok csak csomagolásukban hasonlítanak, de nincs meg bennük az a régi tűz,nincs az az érzésed, hogy az életedért küzdesz, hisz a sajt bármelyik percben megmozdulhat a tálcádon, és rád vetheti magát. Nem, a mai pálpusztai döglött, csak egész kicsit büdös, és alapvetően túrószerű. Tisztára, mint egy kádéenpés államtitkár, ahhoz meg kinek van gusztusa.
És közben meg egyre több mindennel járok így, az Erős Pista régen csípős volt, ma már csak sós, egyszer tisztán tudományos céllal bekanalaztam egy harmad üvegnyit, és semmi, még csak nem is csípett, mondjuk meg voltam fázva épp, de akkor is reagálnom kellett volna, csak pirosra paprikázott sókrémre nehéz. Az íze leginkább egy tengerben pácolt benzinkutas-hullára emlékeztetett, amennyiben az olajos overall-jegyek szépen egészítették ki a sósavakat, a színe pedig mint a vér, vagy egy széttaposott lárva, enyhe rothadásos felhangokkal, hosszú
lecsengéssel.
Tényleg, lehetnék étel-szomelié. Vagy kócs! (Mai kedvenc rádiós kérdésem: Össze lehet e hangolni az alvás-kócsingot az egészség-kócsinggal? Válaszom: Rohadjatok meg, kócsinggal lehetőleg, az menőbb, de többe kerül... megrohadás-kócsing, az már valami lenne.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése