Oszkár-díjat kapott a Saul fia, remek jobboldali portálokon meg már özönlenek a kommentek, hogy háromszáz zsidó adott díjat a háromszáz egyediknek és hasonlók, azaz várható módon beindult a imrekertészezés, kultúránk nagyobb dicsőségére.
Nekem személy szerint hányingerem van ettől, mert bár az Oszkár-díjat (feleleges modorosság Oscar-nak írni, hisz nem így hívják, hanem hogy Academy Award) nem tartom túl sokra, de ettől még súlya van. (Mellesleg: egy tökéletes világban annak lenne súlya, amire én rábólintok, hisz az én ízlésem príma és megkérdőjelezhetetlen, valamint lelövetném azt, aki ezzel nem ért egyet, avagy béke lesz és egyetértés, különben pofoz.)
Ám visszatérve az Oszkárra (ami nehéz, mert adott fáradtsági szinten már magam vagyok a kedvenc saját témám) az is vicces, hogy jó pát tudósításból ki sem derült, kik nyertek még, vagy csak valami alárendelt mellékmondatban...
Nem mintha én nagyon izgatott lettem volna, bár reggel fél ötkor, munkába nemet előtt ránéztem a netre, de semmi, háromkor hazaérvén meg előbb néztem meg egy kávés blogot meg töltögettem egy sci-fi podcastról, és csak aztán jutott eszembe utánanézni az Oszkár-ügynek. A zsidózó seggfejeken viszont jól szórakozom. Nekik nem savanyú a szőlő, hanem keserű, de asszem pont ezt érdemlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése