A biztonságos ülés a tévé előtt van!

Hova üljünk egy repülőn, hogy biztosan túléljünk egy balesetet? Hülye egy kérdés, fel se keljünk az ágyból! Mert ugye attól, hogy nem ülünk föl a repülőre, még elüthet a hetvenkettes busz, de ha az épp nem jár, akkor a negyvenes. Vagy a kilencvenegyes, és ez csak néhány azok közül, amik itt járnak az erkélyem alatt.

Repülés esetén persze a legbiztonságosabb ülés a reptéri váróban valamelyik hátsó sorban lévő szék, már arra az esetre, ha a barcelonai járat nem bír megállni a terminál épületénél, és benéz a büfébe egy túlárazott sörre. Persze a reptérre még kell jutni, és ahogy a taxisok vezetnek... Ezért jobb, ha el sem indulunk otthonról (ebben én kifejezetten jó vagyok), sőt otthon se keljünk fel valamely stabil bútorról, legyen az ágy, fotel, kanapé, mindegy. Ettől még kaphatunk trombózist, vagy valami koszorúér-izét, de az legalább nem baleset, azért már meg kell dolgozni. Komoly meló egész nap a laptopba bámulni, viszont lehet rajta képeket nézegetni Barcelonáról, szóval még egy ok, hogy ne utazzunk. A reptérre, ahonnan előbb-utóbb úgyis repülni fogunk, kevesen járnak oda pusztán azért, mert színvonalas a vécé.

Az elején linkelt Index-cikkben amúgy hivatkoznak valami kutatásra, amit a londoni University of Greenwich professzora performált, és abban azt mondta, hogy a mai gépek azért már akár 16G erejű becsapódást is kibírnak. Ami elsőre jól hangzik, csak akkor meg az a helyzet, hogy a repülő nagyjából egyben marad, de 16G-től az emberek nagy része meghal  benne. Sokan már 12-től is, pedig nem is tudják, mit jelöl a G. (Ez esetben azt, a normál gravitációhoz képest hányszorosára nő valaminek a súlya, a gyorsulástól vagy lassulástól, melyek itt lényegében ugyanazok.)

Sosem szerettem repülni, hiszen tériszonyom is van, aminek viszont az a kétségtelen előnye, hogy amíg a lezuhanástól féltem, nem volt időm azon aggódni, hogy terroristák robbantják fel a cuccot. Így aztán sohasem próbáltam ki a gyakorlatban az elméletet, miszerint ha meg akarunk úszni egy merényletet, vigyünk mi egy bombát a gépre. (Ezt már egyszer említettem: annak a valószínűsége, hogy bomba van a gépen, mondjuk egy a pártízezerhez, de annak, hogy kettő bomba, az már egy a sok millióhoz.)

Ilyenkor viszont - mármint mikor repülnöm kellett - elgondolkodhattam azon, vajon igaz-e, hogy egy zuhanó gépen nincsenek ateisták? Szerintem vannak, megtérni egy zuhanó  gépen nem olyan egyszerű, másfelől meg ha valaki jó helyre ült (hátra és valamelyik vészkijárat közelébe), lehet, hogy nem is érzi szükségét...

Mondjuk a jövőbe látás is egy lehetséges módszer...

A kitagadás alapjai

Trampli Donáldnak nem tetszik, hogy a beiktatásán félig leengedve maradnak az amerikai zászlók. Merthogy nemrég halt meg Jimmy Carter volt elnök, nem mellesleg száz éves korában, és ilyenkor az a szokás, hogy harminc napig mindenhol félárbócon a zászlók. Ezt most iss elrendelte Bájden Dzsó, a Trampli meg besértődött. de ez van, erről pont nem ő dönt, a beiktatás huszadikán lesz, bőven a 30 napon belül még.

De mivel Donáld egy ócska bunkó, közölte, hogy direkt a demokraták akartak kibaszni vele, és most örülnek, hogy ő szarul érzi magát. Mondjuk legalább implicite elismeri, miszerint maga nem demokrata. Igen persze a demokrata pártra gondol, de én meg nem. Én arra, hogy ő a rossz, aki rosszra gondol.

Biztos Carter is direkt azért élt ilyen sokáig, hogy pont most halhasson meg, és Tramnplinak legyen egy vacak napja, elvégre a néhai elnök is demokrata színekben volt az. A demokraták pedig a mindjárt mármegint elnök szerint a egyszerűen nem szeretik  a hazájukat. mert ilyenek ezek mind!

Nekem meg persze, hogy ismerős ez a retorika, így beszél egy tőről metszett despota, hónapok kérdése, és a demokraták nehogy nem szeretik majd Amerikát, de egyenesen nem is amerikaiak. Elvégre nálunk is szokásban van egy ideje, a kormányhitűek körében, kitagadni a nemzetből azt, aki nem a felcsútista szekta tagja. (Egyszer Bencsik „Bubu" András ment nagyot, mikor valami műsorban benyögte, hogy alig kétmilliómagyar maradt ebben az országban. Azaz  a fidesz utódpártjának szavazói. Ami fasza, én akkor sosem voltam magyar, mint ahogy nem magyar az összes 18 év alatti, hisz ők eleve nem lehetnek kedvenc pártjának szavazói. Ami legalábbi is vicces jövőképet jelent, már ha.)

Ajánlott kifejezések a leendő elnöknek: idegenszívű, hazaáruló, bűnöző, drogos, buzi, de mindenek előtt: migránshátterű! Szívesen...

A nem német német

Ma van Friedrich Dürrenmatt kerek születésnapja. A 104. amiben van egy nulla, és az kerek. Gondolom. Ő úgy volt egy német író, hogy svájci, aminek köszönhetően megúszta a hitlerájt, meg később mondjuk az NDK-t. Amíg nem messze épp egy világháború zajlott, ő egyetemre járt, ahol filozófiát meg németet tanult, bár végül is - ha jól tudom - nem végzett. (Ez rögtön egy közös pont bennünk, nekem sincs diplomám se filozófiában, de németből, bár én - későbbi születésem okán annyival vagyok menőbb, hogy nem is tudok németül! Ő meg író lett ezen a nyelven. Miközben eredetileg festő und grafikus akart lenni.)

Nekem igazán két műve nagy kedvenc az életművéből, egy korai drámája (tragikomédiája) A nagy Romulus, azt a helyi (kaposvári) színházban kábé ötször láttam, plusz egyszer közvetítette a királyi tévé, akkor meglett videón. Ez annyira magával ragadott, hogy a nyolcvanas évek elejéről való tévéjáték változatot is csak vagy tíz évvel később láttam, elvégre Bezerédi Zoltán, mint Romulus császár (és elsősorban tyúktenyésztő), meg Kulka János, mint Odoaker germán fővezér (és ballonkabátos, unott értelmiségi) pont elég volt egy időre. Minek nekem másik feldolgozás?

A nagy Romulus amúgy annyira bejött a szerzőnek, pontosabban annyira nem akart kritikai siker lenni, hogy négyszer vagy ötször dolgozta át, mire már nem.

A másik kedvenc meg egy kései műve, a Zűrvölgy volt, ami egy kisregény a róla elnevezett kötetből. Itt már az eredeti Romulushoz képest negyven évvel később vagyunk, 1989-90-ben. És a szerző 90-ben halt meg, szóval ezek az utolsó írások. Van bennük minden, mint milliomos zsarnokok, bérgyilkosok, vallási  őrültek, a Harmadik Világháború valami égi meg valami földi Isten, és az egész groteszk, meghökkentő, eredeti és számomra rém szórakoztató. 

És valamiért nem nyomasztó, pedig ezt sokan felrótták neki. A nyomasztó a világ maga, nem az irodalom, az már kissé a feloldás része...

Az értelmetlenség és a többszörös jelentések

Az ünnepek alkalmából már hiányoltam a karácsonyfa-sommelier-ket, de mikor délután megnéztem az előző posztban emlegetett izét, először a videómegosztó még elém lökött egy amúgy szimpatikus „süticoach-ot“, hogy sütizzen valami sütést egy konyhában, de arrébb ugrottam, főleg szimbolikusan. (Az ember a fotelből ne ugráljon csak úgy arrébb. Az fájhat.)

De mi ez a sütikócs, mit csinál? Sütiket edz? (Mert nekem van némi mák a szekrényben, feltornázhatná már magát valami pitévé, de legalább mákos kiflivé. Majd ráküldöm a lisztet meg a vajat, bár tudja fene azzal kellene-e kigyúrnia magát.)

Ellenben én a karácsonyfa-sommelier-t viccnek szántam, de ez nem tűnt annak, szóval ha a közeljövőben lesz tortaépítész, szóda-dizájner (több buborékot elvtársak, több buborékot!), csokistatisztikus valamint rántotthúspilóta a választható szakmák között, akkor én tejjel-mézzel folyó szeretnék lenni, nem középiskolás fokon. (Jöhetne még a biostatikus, aki kiszámolja, hogy összedől-e a fa, ha madárka szállik rája, de az már komoly tudomány lenne, nem annyi, hogy húsz deka cukrot hány tojással kell felütni, hogy el ne basszuk.)

Persze mivel a nagybritánoknál a coach az a távolsági busz is egyben, lehet hogy az egész csak annyi, hogy a süticoach az olyan menetrend szerinti, ami sok almás pitét szállít. És mint a Szörnyecskék című film talán második részében elhangzik, annak az íze akkor is ugyanaz, ha valaki véletlenül ráül a buszon. Perre arról már senki nem tölt fel videót a hová.

p.s. Tényleg a süti az meg cookie angolul, de ugye egy kukit edzeni... Egy buszon?

Ami rossz az rossz, pláne ha főleg

Sérelmemre megnéztem tekinteni a Szkeleton Krú című kóbor alakultat legutóbbi epizódját, nem mintha vágytam volna rá, csak. A StarWars ugye gyerekkorom mitológiája, innen a Messzimesszi Galaxis-függőség, képtelen vagyok nem odanézni, pont mi valami szaftosabb pornónál vagy horrornál. Tudom, hogy nem fog jól esni, de ha már láttam pár részt, idegesít, ha nem tudom mi a vége. Nem érdekel, pusztán idegesít.

Jobbára ezért kerülöm a sorozatokat, de erről már nyavalyogtam korábban, úgyhogy most nyavalygok arról, hogy de ez tényleg nagyon rossz. Rosszabb, mint az előző kettő hasonló próbálkozás, pedig az egyikre már nem is emlékszem.

Ez egy gyermeteg törénetecske (csak a cselekmény vékony, és a drámaiság hiányzik), ez egy kibaszott videojáték, aminél a legfőbb elem, hogy Jude Law próbál sármosan nézni, de nem megy neki, akkora ripaccsá öregedett. A fazon kábé Jude Law- t tudja eljátszani, úgy nagyjából, de egyre gyanúsabb, hogy van, hogy lennie kell pár tehetséges fiatal színészenk, aki jobban tudná alakítani őt.

A többiek meg nála egy fokkal videojátékabb karakterebbek. Nem tudom, hogy Disney-nél ki játssza épp végig ezt az izét, de kurva unalmasan csinálja. És itt is lenne valami nagy-nagy rejtély, de számomra ez annyi, hogy kik rakták össze ezt a gányolmányt, és főleg, hogy szereztek rá pénzt? (Ez utóbbi érdekelne, tapasztalataim szerint tudok szart írni, és naná, hogy van az a pénz.)

Na, ez volt az újévi traumám. Meg hogy minek új év egyáltalán, én már a régit is utáltam... Jó, hát épp megint a fejem búbjáig ér bennem a takony, a homlokom meg lassan kettéreped, de ez a sorozat ettől még egy hulladék. Mit hulladék, egy komplett kulturális szemétdomb, és igen nem én vagyok a célcsoport, de sok tökjó filmet láttam már, ami kifejezetten az ifjúságot célozta meg és szerintem is jó volt, mi több élveztem. Elvégre mindenkiben lakik valahogy egy gyerek, bennem egy 7-11 éves lakótelepi srác, akitől épp sorozatosan elveszik az egykori kedvenc történetét. És két rész még hátravan, ha addig nem kapok agyvérzést, arról majd lelkesebben számolok be. Mármint hogy nem kaptam agyvérzést.

Addig is eszem egy kis szaloncukrot, igen kitűnő fajta amennyiben sós vajkaramell, és az a márkája, hogy Őrült Tehén. Gondolom a vaj miatt...

shutterstock.com

p.s. És közben elolvastam, meghallgattam egy-két kritikát, ahol azon lelkesedtek, hogy micsoda jellemfejlődése volt a szereplőknek, és hogy végre! Nos, nem. Jellemfejlődéshez jellem kell, de itt a négy kölyök úgy fest, hogy van a jócsaj, a fura csaj, a feka csávó, meg a kiselefánt. Ezek nem jellemek, ezek maximum sablonok, azok nem fejlődnek, nem természetük nekik. Legfeljebb történnek velük dolgok, meglepő módon.

(Az űrkalózok ellenben gonoszból gonosszá válnak, micsoda íve van a sok látványstatisztának, te jó ég!) A Dzsudló-féle karakter meg tényleg annyit tud jellemfejlődni, hogy egy kissé titokzatos gyanús alakból hat rész alatt egy öregedő strici lesz. 

Mondjuk ezt a jellemfejlődés-mániát se értem, olyanja volt a Rómeó és Júliának is, azt' mire mentek vele?