Egy darabig tologattam magam előtt az új Csupasz pisztoly film megnézését, mert valamelyik tévécsatornán nemrég futottam bele a régiekbe, és nagyon nem tudtam röhögni rajta. Kínomban sem. De végül rávettem magam erre az idei verzióra, pont egy nappal előtte, hogy törölte az egyszem videómegosztó, amelyiken megtalálható volt.
Nos, összességében nem fájt, sőt, szórakoztatóbb volt mint az első három, Liam Neeson savanyú ábrázata ad egy vajszínű árnylatot Frank Drebin (az ifjabb!) karakterének, ami Leslie Nielsen fapofa-alapú bohóckodásából azért hiányzott. És egyáltalán, az egész cucc egy kicsit sötét, miközben egy klasszikusan blőd poénokra épülő szkeccsfilm, ahol a történet csak ürügy a kínos, de általában azért szórakoztató viccekhez. A Világot mint olyat leigázni akaró, zseniális pszichopata szuperbűnöző a biztosra menés biztos jele, akkora közhely, egy-egy ilyet legyőzött már több James Bond is komolykodva, valami Sir Austin Powers, Bud Spencer és Terence Hill, no meg Töki a Kinngsman-ből viccesen. (Az übergengszter Nagy Terve amúgy egy az egyben a Kingsmant idézi.)
Az a bizonyos szabóság, a Kingsman-ből.
(saját.én)
Valójában az összes Csupasz pisztoly egy, maximum kétlövetű, mert a poénjai annyira banálisak, hogy minden erőltetett abszurditásuk ellenére sem lehet rajtuk harmadszor röhögni. De kétszer mondjuk nagyjűáól. (És ezért nem működtek a régebiek, azokat eleve többször láttam kettőnél az elmúlt évtizedekben.) Ezt neveztem el "igényes gagyinak", ami nyilván egy oximoron, azaz önellentmondásos kifejezés, de hát ilyen ez a műegész is. Profi, igényes és szar. (Ezt eredetileg a Bödőcs mondta Ákos Dalszerző Úrról, én csak lopom.) És a maga idejében pont ilyen volt már az első film is, a távoli 1988-ban, és hát ennyi idő alatt igényesből unalmas gagyivá érett. Persze egy, a kortárs populáris filmeket parodizáló darab eleve nem túl időtálló, meg a sok megnézés és idézgetés sem segíti meg a mai élményszerűségét. Igazából én a Monthy Python dolgain sem tudok már jól szórakozni, egyszerűen belekoptak az unalomba, közhelyessé degradálódtak, de ilyen ez a popszakma.
Úgyhogy nem nagy baj, hogy nem tudtam még egyszer megnézni, pedig van az az ebéd közbeniség, mikor jól jöhet kulturális hátérzajnak (tényleg, az igényes gagyi pont erre lenne jó), de szerintem másfélszer pont elég volt megtekintenem, mert csak második nekifutásra jutottam el a másfél óra végéig. Elsőre nem érzetem kellően ráhangolva magam a primér altesti poénokra, de aztán jött az a hangulat...
Plusz Pamela Anderson egy igazi femme fatale, és a franchise-hoz hasonlóan nagyjából jól öregedett, miközben csaknem igazi színész lett belőle. Igazából ő volt a kellemes meglepetés, de Liam Neesonnál sincs az az érzése az embernek, hogy csak azért lett ő a főszereplő, mert neki is LN a monogramja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése