Nem tudom miért pont most szedte az első a Zindex egyik melléküzemága a „kitalált középkor“ című nettó összeesküvés-elméletet, biztos nem történik semmi a világban, ami ennél aktuálisabb lenne. Az amúgy ótvaros nagy marhaság egy Heribert Illig nevű német germanistához köthető (én magyar hungarológus vagyok, szóval ezt értem), szerinte a 7–10. század eseményei más korokhoz köthetők, vagy teljes egészében kitalációk. Azaz a történészmaffia utólag hozzáadott nagyjából 300 évet az európai történelemhez, így például Nagy Károly frank uralkodó (aki nem volt német-római császár, az a birodalom csak a halála után jött létre) sem élt, kábé annyira valóságos, mint Farkas Piroska abban a kibelezős gyerekmesében.
Illig módszertana egyszerű, ami bizonyíték van (és nem csak európai, de mondjuk arab források is), az hamisítvány, ahol meg valami ellentmondásba botlik, az maga a mindent vivő bizonyíték az agyréme mellett, e tekintetben klasszikus áltudomány amit művel, hisz az elmélete nem bizonyított, miközben nem is igazán falszifikálható, mert szerinte aki cáfolni próbálja, az eleve összeesküvő és/vagy megtévesztett baromállat. Az ő elméletében kérem hinni kell, csak a hit ad neki erőt, és mindent lebíró akaratot. (Tudom, meg a Puffin lekvár is.)
Arra az egyszerű kérdésre azonban nem nagyon van válasz, hogy de mégis hová lesz a cui pprdest? Avagy kinek az érdeke, belehazudni háromszáz évet a történelemben, ez egyáltalán miért lehet jó bárkinek is? Van valami hadova a követői körében, hogy utólag is legitimálni akarták a nagynémet törekvéseket az egykorvolt birodalmi múlttal, de mikor épp nagynémet törekvések gerjedtek fel a germánokban (lásd a Vilmos császárokat, vagy Adolfot), akkor pont magasról tettek rá, hogy mit szól a világ az ő dicső múltjukhoz, ők dicső és pusztító jelent akartak.
Viszont ha Illignek igaza lenne, akkor most 1728 lenne. Ami meg szar lenne, akkoriban még Magyarországon is zajlottak boszorkányperek máglyahalál-jellegű gyakori kimenetellel, bár abban az évben született James Cook angol tengerész und felfedező is. Viszont még a „hosszú tizenkilencedik század“ sem kezdődött el. Pedig az is csak annak bizonyítéka, hogy a történészek azért szeretik újra meg újraértelmezni az egykor volt korokat, azaz már a múlt sem a régi. (A hosszú 19. század amúgy 1789-ben a francia forradalommal indult, és tartott 1914-ig, az első világháború kitöréséig. Cserébe meg rövid volt a huszadik század, amennyiben ugye 1914-től 1989-90-ig tartott, ott vége lett az addigi világrendnek.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése