És azért unalmas, mert sablonos, ettől aztán felesleges, nagyából ennyi mondható el A nő az udvaron című fene tudja miről (pszicho-horror?), amire majdnem másfél órát szántam tegnap este, még szerencse, hogy közben azért csináltammást is, mert ez a cucc háttérzajnak is vékony.
Annyi az egész, hogy van Ramona a mutter, aki valami autóbalestből lábadozik szó szerint, amennyiben mankóval botorkál egy ilyen filmekben ideáltipikusnak számító farmházban (a semmi közepén persze, ez alapvetés), és szigorú távolságtartással tojik a kamasz fiára, meg a kislányára, innen a gyanakvó néző már tudja, hogy magával van baja.
Aztán megjeleni egy fekete ruhás, az arcát is elatakaró nő a ház előtt egy széken ülve (a fiú első kérdése legalább jogos: Honnan szerzett széket?), és mikor Ramona kimegy, hogy mégis mi ez a birtokháborítás, közli vele, hogy „Ma van a napja!“
Misztikus, felettébb misztikus, pontosabban az lenne, ha nem láttam volna már tucatszor hasonló alsópolcos filmekben. (Tényleg, miért nézek én ilyeneket egyáltalán? Nos, talán mert titkon még reménykedem, hogy az egyik végre jó lesz.) A titokzatos idegen egy klasszikus ijesztegetős filmben lehet:
a) kísértet,
b) a Sátán maga,
c) boszorkány, vagy
d) mindezek valamiféle sajátos kombinációja.
De egy ideje már a horror-zsánert is túlfertőzte az indokolatlan, és nem kevésbé röhejes konyhai pszichologizálás, úgyhogy itta tudattalan gomolyog félelembe csomagolva, atavisztikus rettegések baszkurálják a jóravaló, de esendően bűnös lelkeket, és egyéb faszságok. Nem értem, hogy mostanában az összes szörny und rémalak csak a főszereplő elfojtott traumáinak/ bűntudatának/ rejtett gonoszságának fizikai kivetülés, ha fizikai egyáltalán.
Mert ennél a filmnél is csak ül, ül, a fekete ruhás izé, egyre közelebb kerül a házhoz, és láthatóan rámenne egy családbomlasztásra, főleg öngyilkosságra buzdítás által. És a gyereke is látják őt, csak nekem meg gyanús, hogy Ramona simán végigfeküdte az egész napot, és amit mi látunk, az az ő lázálma.
Amire persze minden oka megvan, az autóbaleset, amiben a férje meghalt, és amitől ő még mindig mankóval jár, azt ő maga csinálta össze, hiába hazudta azt mindenkinek, hogy a férfi vezetett. Csak épp veszekedtek, és nem figyelt eléggé, belehajtott az árokba, és az embernek lett nagy-nagy kaput. Aztán jön a lelkiismerete bűntudatnak öltözve, és arról beszél elég éneklős hangon, hogy ideje lenne már szájába venni a puskacsövet.
Na, ez annyira sablonos, hogy valójában semmi értelme nem volt megcsinálni ezt a filmet, nekem meg megnéznem, nincs benne semmi csavar, pedig a legtöbben - gondolom - azért szenvedik végig. Noname színészek, ezerszer látott beállítások, fenyegetőnek szánt, de inkább csak hülyén idegesítő zene, minden egyben van, hogy rossz film legyen belőle, és az alkotók nem is féltek élni a lehetőséggel.
Azért egy rendes történetet kitalálhattak volna, mert ennél lassan a csetdzsípítí is jobbat ír, pedig az nem mesterséges intelligencia, csak egy nagy nyelvi modell, és nyilván nem kreatív. de azok se, akik ezt műalkotást kitalálták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése