A csütörtöki nyomozóklub lényege, hogy néhány korosabb fazon unatkozik egy elég luxinak tűnő idősotthonban, úgyhogy megoldatlan bűnügyeken agyalnak (amiket egy korábbi klubtag szállított, úgy is mint egykori nyomozó), meglepő módon minden csütörtökön, szigorúan tortával és teával. Négyen vannak (Helen Mirren, Pierce Brosnan, Celia Imrie, Ben Kingsley), és elég különböző fazonok, de ettől lesz nézhető az egész. Azaz nem egy főszereplő van, hanem négy, pontosabban a főszemétláda-alakú antagonistával (egyik antagonistával) együtt öt, és az öregfiú-lányoknak a korukból adódóan már nincs vesztenivalójuk, a csúnya rossz gengszerfazonnak meg csak bűnlajstroma van lelkiismeret helyett, szóval ő is kockáztathat. (A hatodik főbb szereplő meg a rendőrnő, aki korábban Londonban, de vidékre vágyott, a hetedik meg ne te magad légy. A légy az egy horror.)
Aztán egyszer csak megölik az otthon egyik tulajdonosát, aki országos haverja volt az öregeknek, és a nyomozóklub teljes személyzete lázba jön, hogy végre egy igazi agyonverés, lehet éleseben nyomozni, az amúgy unatkozó, lokális zsarucsajjal is bandázva.
A történet egy kicsit sem titkos vagy misztikus, nem utópisztikus, ellenben sablonos, szokványos és csaknem lapos, de furcsa mód ezzel együtt is szórakoztató. Van tehát az idősek otthona a vén rókákkal, meg van az egyik tulajdonos, akit David Tennant ad (a Tizedik Doktor, ha valaki nem tudná, nagy műveletlenségében), és aki el akarja tüntetni az egykori zárda melletti temetőt a picsába, hogy luxuslakásokat építsen a helyébe, az épületből meg fitenszvelnessz rendezvényközpontot csinálna. Na igen, így megy ez, a helyi szervezett bűnözés plakátarca ingatlanbefektető, mi más is lenne (vö. Trampli Donáld).
Láttuk ezt már sokszor, hogy a kisemberek összefognak a gonosz und pénzéhes, korrupt disznó(k) ellen, és mindennapi hősökként megmentik a valamit, ami fontos nekik. (Érdekes, de ez rendszerint valami ingatlan, azaz arborétum, árvaház, bingóterem vagy muzeális értékű kínzókamra, mindegy is, a megmentés a lényeg. Mert a Gonosz mindig buldózerrel érkezik, és bár építeni akar, na de mit, emberek, hát mit? Irodaházat, meg luxusapartmanokat a hozzá hasonló pénzes mocsadékoknak, azt! Ez akkora közhely egy ilyen filmben, mint puncstorta a sulibálon. És a gyilkossági ügy a hab a tortán.)
A csütörtöki nyomozóklub tehát nem eredeti, de jó nézni. Jók a színészek (akik láthatóan élvezik az egészet), jó a vidéki Anglia, jó a ritmusa az egésznek, és meseszerű a látvány világa. Igazából olyan, mintha hőseink egy hógömbben élnének, idealizált neogót udvarházukban (ami állítólag kolostor volt korábban, csak ezt nem hisszük el róla), és szerencsére senki nem rázza meg a gömböt, bár eső az néha esik. Dehát arrafelé az közhely.
Vannak még családi feszkók, főleg a leszármazottakkal, csokizabáló tufa rendőrök, csak rejtély nincs, azt azért nagyjából az elején lehet sejteni, ki ölette meg a néhait (hisz elég hamar szó szerint képbe kerül), kicsit mint anno a Columbo-sorozatban. Annyiban is, hogy az halott megérdemelten lett az. Azaz elsőre kriminek ez is elég zen buddhista, ahol nem a cél, a megoldás a lényeg, hanem maga az oda vezető út, a nyomozás. De hogy mégis igazi krimi, arról az utolsó húsz perceben azért gondoskodik a forgatókönyv, mert az unalmas tévésorozattal ellentétben, itt legalább van valódi csavar a végén. És fény derül az időközbeni másik gyilkosságra is, így lesz a fináléra Columbo helyett egyfajta Miss Marple történet az egészből.
p.s. A film amúgy Richard Osman (egyben tévés műsorvezető) regényéből készült, ami állítólag egy könyvsorozat része, tudja fene, nem olvasok krimiket. Viszont érdekes részlet, hogy az egyik mellékszerepet játszó Ingrid Oliver (az egykori Watson & Oliver komédiasorozatból) az író felesége, szóval bele kellett tenni. Amúgy játszott ő is a Dr. Who-ban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése