Drónrepülésről döntött a kormány, elrendelték a Szabolcsi csapattelepítés tilalmát, bár nincs közvetlen katonai cikkely, így nem is indokolt a NATO 4. fenyegetését életbe léptetni - valami ilyesmiről riogat a Dagadt nagyon hazafias háborús rettegtetése nyomán a sajtója, amivel van tele.
Mi vagyunk az egyetlen ország az egész Unióban, ahol a háborús veszélyhelyzet az államforma, miközben többen mások még határosak is a Kisszovjet-Nagyorosz Birodalommal, mint a lengyelek vagy a finnek. Nekünk ellenségünk Ukrajna, aki meg is támadott már minket, ezért a pártvezér és kancellár ingerült, de legalább bunkó fészbuk poszttal visel hadat ellenük, mert semmije nem maradt már, csak teli torokból azt ordítani, hogy vagy ő marad az örökös legfőbb hadúr, és mögötte a Hatalmi Főpárt az egyetlen, vagy mind megdöglünk a háborúban, amit éppen vív. (Mert rajta és kis segédein kívül kurvára senki nem beszél egyfolytában háborús képekben.)
Jogos, kérdés, hogy ezt most így hogy? Nos, logikát nem kell keresni, a dühödt toporzékolás nem racionális, hogy ésszel megérthető legyen, ezt élni kell, mint a megafonos csávóknak, akik nem is mernek fél centinél jobban eltérni a hivatalos állampárti propagandától, mert a végén még besül náluk az újbeszél duplagondol. (Igen, még mindig Orwell és az 1984 a referencia, kellett a hülye angoljának már 1948-ban megírnia előre is az önkény propagandájának történetét és dinamikáját.)
Jut eszembe, mi a Megafon ellentéte? Nos, a mega mint előtag a milliószorost jelenti, a mikro meg a milliomod részt, legalább is az SI-rendszerben, ami valami rövidítés lehet. Vagyis a Megafon ellentéte a Mikrofon. Ez így médiailag is összeáll, a Beszélő Fejek Művek működéséhez ugyanis két dolog kell, egy kamera mikrofonnal, meg egy súgógép, mert még egy mikro-megafonosnak is lehet annyi esze, hogy érzékelje a sötét ostobaságot a ledarált szövegében, márpedig nem azért fizetik, hogy érzékeljen, hanem hogy közvetítsen. (Már látom, ahogy nemsoká lecserélik őket AI-generált arcokra, azok még fizetést sem kérnek, meg washingtoni utat, legalább is míg öntudatra nem ébred a Skynet, de akkor már kegyelmes uramék is mennek a levesbe.)
Most pedig megyek egy kicsit nagyon félni a háborútól, aztán csapatösszevonást hajtok végre a konyhában, amennyiben kinyitom az ablakot, hogy később áttelelt poloskákat vadásszak a lakásban. És ez most nem metafora, konkrét poloskák vannak, kettőt már láttam az erélyemen napozni...
p.s. Igazából persze nem félek a háborútól, nincs vesztenivalóm, mint Wagner úrnak Rejtőnél, mikor a pénzt vagy életet fenyegetésre annyit válaszol, hogy életet! Kifejtősebben ez úgy néz ki, hogy ő ingyenélő, tehát arra nincs rezsije, de ha odaadja a rablónak azt a huszonöt centest, ami nála van, honnan szerez másikat?
Amúgy is, a felcsútista rettegtető videó szerint a háborúban mindig szürkés nagyon ősz van, sár, hideg és halál, itt meg süt a Nap, valami perverz, előrehozott tavasz keretében hétágra. Nem bírja a szemem ezt az éles napfényt, de azért nagy fenyegetést sem érzek benne.
Még a mandineres hülye kommentelők (lásd az előző posztot) sem érzik át az ukránok háborús fenyegetését: „Azt se veszik figyelembe, hogy Magyarország a Türk Tanács meghívott tagja!“ Erős érv, igen nagyon erős!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése