2013. április 25., csütörtök

Itt jön május elseje (énekszó és táncköszöncse)



Mostanában egyre nagyobb divatnak tűnik a retró, ami az érett (és bűzlő, akárcsak a sajtoknál) Kádár-rendszer tárgykultúrája iránti rajongást jelenti főleg. Vetkőzős tollak a Meggymárkában, hangalámondásos Terminátorok a Commodore 64 mögött, Tisza-cipőben nyilván. Pedig az egész hülyeség, én például egyáltalán nem kívánom vissza a kőkemény Sport szeletet (ami nem a mai), a bádog holdrakétát, a műszálas iskolaköpenyt a kisdobosok hat pontjáról meg az úttörők piros nyakkendőjéről már nem is beszélve. Meg a honvédelmi ismeretek nevű tantárgyról : „A kapitalizmus általános válságának talaján küzd a fennmaradásért” – kezdi rögtön a tankönyv, mondjuk ezt  mintha egyre többször hallanám újra.(Na jó, egy zenélő kvarcóra azért még most is kéne. Négygombos!)

És különösen nem hiányzik a május elseje , amikor köztudomásúlag azt ünnepeljük, hogy Csikágóban sztrájkba lépett a használtcipő-maffia a szakszervezetek ellen, 1716-ban, délután.
Mert május elseje szünet volt ugyan, de nem úgy, hisz fel kellett vonulni, perverz tornatanárok  által kiötlött alakzatokba – ekkor nyert szánalmas értelmet a sok tesiórai menetelés, meg jobbra át, balra át,  szóval ez a katonásdis alakizós baromság. Az egész mintha valami világi és végtelenül bunkó körmenet lett volna (na jó, ez speciel egyenes menet volt, nem holmi klerikális kóválygás), csak a szentháromság helyett maradt a Kádárlázárlosonci triumvirátus, nagy fekete-fehér képeken, rúd által cipelve, meg a Marx und Engels, csak arról sosem tudtuk, melyik melyik, két torzonborz német, ennyi elég is.

Jó volt viszont délután a majális, inkluzíve körhinta, ragacsos édességek, meg ragacsos édességekkel összekent műanyag (Playmobilnak látszó) figurák, miket kötelezően be kellett szerezni, nagy mennyiségben, a zsebpénzem sérelmére.

Ma már szerencsére nincs felvonulás, belegondolni is szörnyű milyen lenne. (Mondjuk Kormány Viktor orbánfő integet a tribünről, a hangszórókból recsegve üvölt Ákos és Demjénrózsi duettje,alant pedig hernyógyári munkások skandálják, hogy „rezsicsökkentés-rezsicsökkentés”. Később körmenet, az ünnep munkásmozgalmi gyökereire tekintettel Szent Bal körmenet, ez amúgy olyan mint gusztushuszadikán, csak nem visznek aszott végtagot, meg ellenkező irányban járják körbe az amit, az egyensúly érdekében.)
Majális az még van, de csak a tehetősebbeknek, nekik még telik a sör-virsli kombóra, a többieknek marad a falafel-limonádé, a krisnások ételosztásán. Talán lesz paradicsom is, ha már a munkásosztály oda megy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése