A kultúra fertőz, és?

Vidnyánszky Attila szerint nemzetellenes bűn, hogy a kultúrán és a médián keresztül fertőztek meg sokakat. Szerintem meg Vidnyánszky Böhömke egy hülye, pontosabban belehülyült a valamilyen sajátlagos sértődöttségbe, miközben a hatalom ölében ülve játszotta az Elnyomott Nagy Művészt. És gyűrte maga alá szinte a komplett magyar színházi életet, pontosabban annak intézményesített részét. (Egyébként így megy ez, mert szerényen megjegyezném, hogy a kultúra maga egy fertőzés, legalább is van ilyen releváns nézőpont - nagyjából úgy hívják, hogy memetika.)

"...az elmúlt időszak legnagyobb, megbocsáthatatlan bűne Magyarország ellen az volt, hogy a kultúrán és a médián keresztül naponta azt sugallták a magyar fiataloknak: itt nem lehet élni, és külföldre kell menekülni." Ehhez képest viszont a fiatalok nagy része valamitől mégis itthon maradt (kalandvágyból, ja), és jól elküldte a picsába Böhömke bácsi kedvenc kormányát.

Most akkor vagy az van, hogy a fiatalok annyira hülyék, hogy már agymosni sem lehet őket (gondolom már agyuk sincs, csak fogyasztói ösztöneik), vagy azok a sugallók, a tuggyukkik (tudja a franc) voltak nagyon bénák. Így mondjuk nem tudom mi volt az említett bűnökben olyan nagyon legnagyobb und megbocsáthatatlan, plusz "időszakok" ritkán bűnöznek, az olyan emberi szokás. Már így a valóság nevű dologban.

Jó, hát nem kell rendszert keresni a meg nem értett művész pózába merevedő korábbi kegyenc őrületében, de Vidi bácsi tényleg kövérlászlói mélységekből nem érti a világot. És mivel nem érti, gyűlöli is kissé.

Amúgy a jutyúbos interjút képtelen voltam komolyabb idegi fájdalmak nélkül végigszenvedni, még jó, hogy a Zorigó a fenti  borongás után azért három pontban összefoglalta a magamfajta nemfiatalnak is a lényeget, miszerint:

1. A magyar ember alapvetően jókedvű, és ezt a pozitív életérzést mindenképpen vissza kell szerezni, függetlenül a nehézségektől. (Mert ugye most csak azok vannak, ávéhás diktatúra, liberálbolsevik lelkiterror, európai szovjetunió, miazmás.  Még szerencse, hogy emberünk hisz abban a hülyeségben, hogy létezik valahol tömegesen az ideáltipikus "magyar ember", és aki nem pont olyan alakú, az nem teljesen okésan magyar.)

2. Bármilyen helyzet adódik, az Úristen megóvja a nemzetet, így nincs ok a kishitűségre. (Én tényleg nem tudom, ezek milyen istenben hisznek, de amit például a nagy keresztény egyházak reklámoznak, az éppen hogy nem a nemzeteknek nevezett emberiség-darabkák mikormenedzselésével foglalkozik. Ha például a katolikus azt jelenti, "egyetemes", márpedig azt, akkor a nemzet  - mint nem univerzális kategória - max másod- vagy harmadlagos. Ha elsődleges lenne Úristen admirális-generálisnak, lennének még frankok vagy longobárdok, lenne Kurdisztán és mondjuk nem araboznák le a perzsákat a pap bácsik Mi meg sértődés helyett röhögnénk azon, ha valami hülye külföldi ugye Budapetet Bukaresttel... Tényleg, mi Idaho fővárosa? Elárulom. Boise, de csak azért tudom, mert ismerek onnan valakit. Ott bezzeg Idaho az idahóiaké!)

3. Bátran, egyenes gerinccel kell élni, mert az, amit a magyarság eddig elért és létrehozott, mindenkinek okot ad a büszkeségre – méghozzá az egész világgal szemben. (Az egyenes gerinccel élést Vidnyánszky már elbaszta, hűbéres rendszerkegyenc lett, és most, hogy buktak az urai, szarul érzi megát, dehát ilyen a szelaví, elvtárs! Az meg, hogy a világgal szemben kell büszkének lennünk bármire, akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Az ugyanis nem úgy van, hogy van a világ, meg vagyunk mi (kik is?), hanem hogy a világ része vagyunk, ha nem lennénk... nos, nem lennénk. Á, nem is habosítom tovább ezt a szellemi leárnyékoltságot.)

Az Ő Hazájuk teljes frakciója  épp állatira büszke

 a világ ellen, a parlament előtt (Reddit)

Azért a hármas ponthoz lenne még egy hihetetlenül nemzetellenes hozzáfűzésem: részemről nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok. Nincs is bajom vele: ez egyszerűen egy állapot, amibe beleszülettem és belenőttem, nem volt választásom, de nem is tettem érte az égvilágon semmit, egyszerűen így esett.

Amúgy nem vagyok büszke arra sem, hogy kék a szemem, hogy a füleim közt hordom a fejem, hogy férfi vagyok, hogy ritkul a hajam, hogy szeretem a paradicsomos spagettit, a fekete komédiákat és alapvetően egy függő személyiség vagyok. Még a diplomáimra sem vagyok büszke, utólag belegondolva azok is inkább csak megtörténtek velem.

De erre majd csak jövő hét végén alapítok vallást, addig még van némi munkám, és legalább egyszer ki kell porszívóznom.

p.s. Ja, még az első ponthoz: Már megint nem vagyok magyar ember (nem csak nem büszke rá), hiszen nem vagyok alapvetően jókedvű. Évtizedek óta élek már, és évtizedek óta vagyok egy alapvetően szorongó alak, aki néha jókedvű. Függetlenül amúgy a nemzetiségétől.