Ma van a tudomány világnapja, ami nagy dolog, nem fontos, de nagy. (A naptudomány világa fontosabb, de azzal kevesen foglalkoznak, nem is tudunk magunknak saját Napot csinálni. Kis betűvel sem.) Magam is foglalkoztam tudománnyal, de inkább fogyasztottam, mint csináltam, mondjuk ebből máig megmaradt annyi, hogy minden nap minimum két pohár tudományt beviszek, az egyik narancsos, a másik citromos, de egyformán tudományosak, mondhatni a tudomány viszi beléjük a pezsgést. (A kávé az nem tudomány, bármennyit is hókuszpóknak körülötte, az még csak nem is művészet, az popkultúra, igaz abból a fogyaszthatóbb.)
Mikor még a felsőoktatásban untattam jellemzően csekély számú közönségeket pénzért, ilyentájt kötelező minimum volt valami házi konferencián előadni, én pedig elővettem valamelyik állandó mániám, és bármikor letoltam róla fél órát. Valójában menne ma is, ha bárkit érdekelne. De a neokantiánus kultúrafelfogás, a kései Wittgenstein, vagy a módszertani individualizmus és kollektivizmus lényegi egysége eléggé rétegműfajok, mint a káposztás fagyi, vagy az etnikus poszt-sub-pop.
Egyesek szerint a tudomány egy része szellemi önkielégítés, ami persze igaz, de csak ha jól csinálják. Ha nem, az is unja aki csinálja. Jártam anno olyan egyetemi kurzusra, ahol komolyan felmerült bennem a kérdés, vajon az előadó alszik-e el hamarabb, vagy mi, de nem emlékszem a válaszra…
A tudomány nagy kérdései meg mindig filozófiaiak igazából, mostanában határozott gyanúm, hogy a kozmológia egy része az, mikor egy fizikusból kijön a filozófus, csak matekul filozofál, de hát végső soron a filozófia minden (nyugati értelemben vett) tudomány felettes énje, bár nem emlékszem, miért is. De egyszer már ellogikáztam magam idáig, ez tény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése