Nekem csak késő este esett le olvasni, hogy „November 5-én tartják a férfiak vacsorafőzésének napját (National Men Make Dinner Day), amely minden évben november első csütörtökén van“. Én feltehetően épp csütörtököt mondtam, mert valószínű, hogy egy adag főtt (fagyasztóból kiolvasztott) zöldség leturmixolása krémlevesnek, az főzésnek számít-e? Vacsorának biztos, mert este volt, ettem is belőle, de a mikrózás-botmixer-forralás háromsága nálam még nem igazán főzés.
Mint ahogy nem az a kenyérpírtás, akkor se, ha meg is vajazom a pirítóst, a lecsókonzerv felnyitása, a pizzarendelés, vagy gasztrorovatok nézegetése, de például a leveskockából sárga lébe tészta helyezése már megugorja a lécet. Vagy át.
Amúgy meg a dinner az mifelénk az ebéd, csak a hülyenagolok esznek délben szendvicset kávéval, és sült valamit főtt másvalamivel vacsorára, úgyhogy mégiscsak megtartottam a jeles napot, akaratlanul. Ebédre leves volt leveskockából, és pizza, aminek én csináltam a tésztáját, na az főzés! (De például ananászt tenni a pizzára az nem főzés, az kreténség, nemrég ki is rúgtak valahonnan egy olasz szakácsot, mert ezt megtagadta. Persze az olaszok tudnak főzni, csak nem szeretnek, a franciák szeretnek, de nem tudnak, a németeknek és az angoloknak meg mindegy…)
Állítólag van kapcsolat a főzés és mentális jóllét között, de szerintem ez baromság. A mentális jóllét a valamit csinálással függ össze, kivéve az ember erdei buddhista remete, mert akkor főleg azzal, hogy nagyon erősen nem csinál semmit (mert a meditáció nem valaminek a csinálása, hanem a csinálás elengedése). De hogy főzök, sétálok, takarítook, írok, az teljesen mindegy, mentálisan rendszerint szarul vagyok, csak már megszoktam. Na jó, az írás az rendszerint segít, a takarítás részben, a séta meg csak annyiban, hogy eljutok általa a boltba, és ettől nem halok éhen. Feltéve ha van pénzem, ami nincs mindig, ilyenkor kevesebbet is sétálok, de próbálok többet írni pénzért.
Megyek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése