Az adatközlő:
"Minálunk, ezt nálunk úgymongyák hogy mifelénk, állítunk májusfát, arra jércéket és nyúlbogyókat aggatunk, szépen felpántlikázva persze, ezeket aztán hazaviheti ünnepi ebédre, már aki hajlandó felmászni érte. Rá.
Aztán a májusfa után legények szép sorba' beódalognak a vikunyásba, ahol meg süldő malacot pedzegetnek, szőrmentén. Akinek a legjobban megy, már hogy visít malac magába, az egy évig ingyen ihat a kocsmában, ha fizet neki valaki, meg viselheti a pálinkamintás cifraszűrt, de csak szőrrel kifelé, különben megverik. Kedden viszont egyáltalán nem viselheti, különben megverik..
Hát nálunk ez a népszokás, ezt szoktuk népni, ha már nem locsolkodunk, mert azt lányokkal kell, de nálunk nincsenek lányok (mer' azok angyalok, nálunkfelénk meg legfeljebb agyaggalambok vannak) csak nénik azokat meg nem locsoljuk húsvétkor mer' úgyis elhervadtak már, meg nem állítunk nekik májusfát, az olyan filla... falló.... fallikus, de tök indokolatlanul. De a pedzegetés után, a malacnak meg kell halni!"
A kultúrszociálantropopszichológus:
"A közösségi rítusok látens integrációs funkciója explicit jelenik meg (manifesztté válik) a malacfarok-húzás tradíciójában, segítve a kollektív viselkedés-alakzatok mintázatainak fenntartását, interiorizációját és továbbörökítését.
A malac ráadásul mint a disznó előképe (vagy annak idóluma) a jövőbeni jólét és bőség szimbolikus figurája is (vö. szilveszter), farkának húzogatása (túl azon annak animál-ödipál-erato-fallikus-maszturbatív konnotációin) a durkheimi értelemben vett organikus szolidaritás infantilisztikus verziójának szép példája is. Egyben."
A turista:
"Nemá, micsinálnak ezek szegény disznóval a bokor alatt????"
(És nem, semmi politika. Míg a disznó rá nem gyújt...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése