Vannak kitüntetett pillanatok, mikor az Univerzum megáll egy picit, álmában csönget, a természet törvényei egy pontba tartanak, eljön az igazság és kiárad a kegyelem. Ekkor megtalálhat valakit vagy valakiket, és eljön a megvilágosodás, láthatóvá válik a múlt és a jövő, új kanyarba fordul a történelem.
És ha e kivételes pillanat, e misztikus metszéspont véletlenül mellétrafál, az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy megvilágosodás és kozmikus szeretet helyett csak annyi történik, hogy egyszerre Alice Coopert látja minden csatornán. A prosztó helyeken gusztustalan szendvicseket zabáló dagadt jenkivel fal hot-dogot miközben a csatornán, ahol főleg Top Gear megy, épp Top Gear megy, és a heti sztárvendég pont Alice Cooper. És mindezzel paralel egyszerre két zenecsatornán is egy-egy klipje megy, meg egy régi száma a fenet tudja melyik rádióban, abban amelyiket a kopasz sofőr hallgatja a buszon.
Vagyis a valóságnak, az általunk megismerhető világegyetemnek lézetik legalább egy érvényes nézőpontja, ahol majdnam mindenki Alice Cooper, és ez csak kicsivel jobb annál, mint ha mindenki John Malkovich lenne, legalább is a vonatkozó műegész szerint. A mindenség metszépontja néha egy valószínűtlen fejű kiöregedett rocksztárra esik, ő maga lesz az út, és az értelmezés alapja, az origó, ahonnan a viszonyok épp akkor levezethetők.
Isten ilyenkor elégedetten néz végig a teremtésen. Vagy tanácstalanul. Vagy röhög végtelen számú markai egyikébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése