2013. május 6., hétfő

Esélyek

Azt hallom ma a rádióban, valami elsősegély-nyújtási téma kapcsán, valami doktornőtől (ha jól emlékszem), hogy:
"Minden egyes perc, amit tétlenül töltünk egy halott beteg ember mellett, 15%-kal csökkenti a túlélés esélyét."

Na, azért itt belém fagyott a kakaó, hisz ez tényleg fontos információ. Jó tudni  ugyanis, hogy halott betegeknek egyáltalán vannak túlélési esélyei, kérdés persze,  ez minden halott betegre vonatkozik-e, vagy csak bizonyos halott betegekre? És tisztázandó, hogy mi lesz az élő betegekkel valamint az egészséges halottakkal. Nos, az élő betegek (miként amúgy az élő egészségesek is) meg fognak halni, kérdés csak, hogy mikor, ha már az élet a definíció szerint is egy nemi úton terjedő betegség, melynél a halálozási arány száz százalék. Tudomásunk szerint az életbe eddig még mindenki belehalt, ez tehát kipiálva. Miként a halottak is nagy arányban egészségesek, hisz aki halott az ugye már nem beteg.
Probléma, kérdés tehát tényleg csak beteg halottakkal kapcsolatban merülhetett fel, eddig! Most már tudjuk, mi a pálya: ha élünk majd meghalunk, ha halottak vagyunk nagy valószínűséggel egészségesek, ha viszont mégsem, tudjuk mik a túlélési esélyeink. Legalábbis akkor ha valaki mellettünk tétlenül tölt.
 Percenként 15%-kal növekvő eséllyel, vagy mi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése