Gondolom mindenkivel előfordul, hogy valami dal belemászik a fejébe, és egész nap nem megy ki belőle. Az persze kérdés, hogy egy bármelyik dal pontosan hol mászik ki az ember fejéből (én az orra tippelek), mikor végre, de az biztos hogy a fülünkön át megy be. Emlékszem arra a nyárra, amikor a Chumbawamba című magnó nem bírt leállni odabent bennem, főleg az A lábamon alig, alig, alig, mégis elhányok a falig című nettó világsláger (Tubthunping amúgy, de a lényege tényleg a magyarosított cím), ami egész fura módon még ma is csak egy kicsit idegesítő. Pedig egy ilyen koros sláger már annyira az ember agyára bír menni, mikor ezredszerre is lenyomják a torkán, hogy például ha meghallja hogy iminimiszeminimijupasuvaminimi, akkor kedve támad a szervezett bűnözéshez, már csak a fegyveres leszámolás lehetősége miatt is. De a Chumba világszáma mégis csak némi vakarózást okoz, esetleg kisebb kiütéseket, de ma sem támad kedvem maffiózni tőle. Ebben persze benne lehet az is, hogy távolba vesző egyetemista ifjúságom idején sosem hallgattuk józanul, mondjuk kérdés, hogy de akkor mit.
Ellenben, és ez az egész apropója, ma egy Kispál szám nem bírt leállni a fejemben lévő magnóban. (Igen nekem még az van a fejemben, én már fiatal felnőttként vettem életem első cédéjét, a tinédzserkorom az kazettákkal telt el, a késő nyolcvanas és a korai kilencvenes években.) Mer a Kispál az ifjúságom lexebb dalai, ez mondjuk pláne, sérelmünkre:
Ismerős ez a dal rajtam kívül még valakinek? De komolyan...
Vagy ez? A tegnapi magnó a fejembe:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése