Igazán nem tudom hogy csinálják ezt a tévécsatornák, de szombat este olyan lejárt szavatosságú vacak filmeket adnak, hogy kiszárad tőle a cserepes tujám. Mert az asztalról elég jól rálát a tévére, de nem értékeli a Múmia visszatért vagy mondjuk Dzsentlemanus című ócskaságokat. (És még nem is ezek a legelrettentőbb példák - a Múmiánál sokkal szenvedéstelibb lehet a Mamma mia, de ami meg nézhető, azt már láttam.) Még jó, hogy van DVD meg internet, és hagyhatom a fenébe a tévéműsorokat.
Igaz, a neten viszont főleg közéleti vitaműsorokat nézek, de nyilván perverz vagyok, hisz ezek engem szórakoztatnak. Nem minden alkalommal, de legtöbbször. Ha véletlenül mégsem, akkor jöhetnek a Star Wars-os youtuberek a mindenféle rajongói elméleteikkel, amikkel el lehet menekülni a hazai közélet elől, egy elképzelt univerzumba, mert annak ugyebár nincs valódi tétje, hogy ki lehetett Snoke legfőbb vezér. Viszont a sztárvórz már gyerekkoromban beakadt nekem, nyolcévesen még dzsedi-lovak akartam volt lenni, hisz tényleg menő lehet ha az ember a fotelben ülve, az Erő segítségével szedi elő a vaníliapudingot a hűtőből.
Szóval mennek ezek a videók rendszeresen, de ma véletlenül a tévében is találtam valamit, ami igen csak nézhető. Délután, naná, a főműsoridőbe már csak vackokat lehet beszerkeszteni. Ez pedig a Totál káosz (Big trouble) című remek vígjáték, én filmen tényleg rég röhögtem ennyit. És most láttam először, holott 2002-es, és több kedvenc színészem (na jó, igazából színésznőm) is játszik benne. Afféle lövöldözős-üldözős-félreértéses helyzetkomikumra épül főleg, hihetetlen a tempója, de tényleg végig lehet röhögni. Talán Guy Ritchie filmjeire emlékeztet leginkább, de több a humor és lájtosabb az erőszak. Elkövette Barry Sonnefeld, aki a Men In Black-et is, és akkor már sejthető a stílus.
Legalább annyira ajánlott mint a C-vitamin, ha már a nevetés közismerten gyógyít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése