Ki állít?

Az úgy volt bazmeg, hogy elementünk, megnézni ilyen festményeket. Mer' az kultúra bazmeg, azt nézve kell fogyasztani, Rubens meg másik hollandok, kövér pucér nők, oké kicsit randák, de nem lehet mindenki orosz pornósztár Pesten.

De ezek a flamand vagy milyen festők, ezek néha direkt pucér szőlőket meg almákat festettek, mintha most akkor felállna nekem egy csendélettől. Pedig nem, csak szólok.

A lényeg az, hogy nekem egy festmény az szóljon valamiről, az hogy egy afféle Dzsekszon Pollok vagy valaki miket fröcsögtet, az nekem simán tetszik, csak nem szól semmiről. A hülyéje.

A festészet, az kérem olyan, hogy apa meg anya fogja egymás kezét a karácsonyfa előtt, a háttérben gyümölcstál. De lehet pucér csaj is a falon a képen, csak jó legyen a segge. És igen, mondhatják hogy ez szekszizmus, de az. A festészet, az kérem negyed rész alkoholizmus, negyed rész önimádat, a többi már a jó seggeken meg a csendéleteken múlik, de ha absztrakt, akkor csak is a kandinszkiji értelemben tegye. Vagyis menjen  a kanapé mintájához.

Nekem a kedvenc festőm amúgy a izé, az a faszi akinek ott lógnak a képei a hol. Abban az izé múzeumban, ahol nincs belépő, voltam is már párszor néhány alkalommal. Mert van nekem ízlésem, kifinomultságom, meg az ingyen múzeumban ingyen lehet pisilni, hát istenem, vannak közbe' képek is, engem nem zavarnak, tényleg... De legalább van kedvencem baszod, van rajta ilyen naplemente meg hajó. Tökre tetszik, komolyan.

De a legnagyobb kibaszás az emberrel, idegi alapon, hogy ezek a festőfélék csak festegettek, festegettek egész nap, a melós meg megszakadt a gyárban a gép mellett. Most egy ilyen festegetésből lett egy főfékhenger-tengely? Kérdem én.

Nem, nem lett, tudod ez olyan, hogy van aki csinál is valamit, aztán vannak ezek a művészek vagy kik, aki írogatnak, festegetnek, meg szerintük már az is művészet, ha egy Robertdeníró hülye a tükör előtt.

A világnak egyszerű és érthető művészet kell, mint a behajtani tilos tábla, vagy a kolbászoszsömle. Azokat értjük, érted, az a nekünk való, most tényleg mi egy Kandinszkij egy véreshurkához képest? Mustárral.

Ez a Kandinszkij ez bazmeg ennyit tud, most komolyan, ér ez fél kiló krumplit?

fidelio.hu

ps. Persze szarkasztikus vagyok, business as usual, de tegnap beszélgettem a párommal arról, hogy most nyílik a Szépművészetiben egy Rubens és a németalföldi barokk tematikájú kiállítás, én meg huszonöt éve szerelmes vagyok ebbe a festészetbe. És erről jutott eszembe, hogy már több európai városban sikerült lemaradnom Kandinszkij-tárlatokról, de egyszer az életben, még megnézném a dolgait, saját szememmel.
Mert a válasz arra a kérdésre, hogy mit tudott az a Kandinszkij, az hogy mindent.

Kultúr

De most tényleg, mennyi dolog történik a világban, amiről érdemes tudni? És ebből mennyi érdekel? Hát semmi kéremszépen, én már amúgy is halni készülök (jelzem a világgal együtt), de Petrának elkészült a regénye. Szerinte is, amit én meg szeretek,nyilatkoztam már elfogultam e helyt, de ennyi nekem jár.

Úgyhogy innen most minden jót a Nefelejcsnek.

For R. Adalom

A Fekvehányás utcába sem akar eljönni az ősz. Olyan rohadt nyár van, hogy utálok kinézni is ablakon, pláne kilépni az ajtón (de persze az ablakon kilépni utálnék a legjobban). Ez a vakító napfény, meg indokolatlan huszonfok végképp megrendíti azt a hitemet, hogy a világban alapvetően rend van. Na jó, eddig sem volt az a kézzel hímzett vallásos hitem benne, de most már biztos, hogy az alapelv a káosz, ehhez képest meg minden rendezettség látszata csak illúzió, az elme trükkje.

Én mondjuk voltam ma boltban is, elvégre holnap van a Nagy Októberi évfordulója, ki tudja mikor nyitnak a bolt előtt söröző bácsik, akik nagy nyilvánosság előtt isszák le az ellenforradalmat a történelem szemétdombján. De gondoltam veszek tejet, nekem az kell a kukoricapehelyhez, ehhez képest vettem zabpelyhet, mert ugye pehely.pehely, ki bírja már észben tartani azt a sok lótápot. Mindegy is, van valami nyammognivaló reggelire, bár ma a párom is hülyén nézett, ahogy egy tálka száraz kukoricapelyhet rágcsáltam, natúrt persze, mert már csak azt szeretem, de kérem ezzel semmi baj, annak is kukoricaíze van, legfeljebb legközelebb öntök instant tejeskávét. (Pedig: natúr pehely, simán tejjel, évek óta így az igazi, de a zabfalatokat majd beáztatom forró vízbe.)

És mindez volt a hülye Nap miatt, ami csak süt, vagyis világít meg melegít egybe', mer külön nem megy neki, én meg nem találtam tőle az akciós feles tejet, és tényleg, mit adott nekünk a Nap? Életet? Hát élet ez? - És ez már nem az én kérdésem volt, hem a szögletes fejű bácsié a garázsbolt előtt, aki szerint szar a sör, akkor is ha be van hűtve, de mégsem megy a Ritzbe, mert itt jobb a társaság.

Viszont a kisbolt holnap is teljes időben üzemel, még friss zsemle is lesz, gondolom direkt a forradalmárok tiszteletére, akik így is örülnek az anyázó pékek erőfeszítésének, pedig ilyen államnemzeti ünnepen (tényleg, ez most államinak vagy nemzetinek számít-e, illetve mi a vihar a különbség a kettő között?) annyira nem fontos a zsömle. Én teljesen korrekt kaját tudok készíteni némi savanyú káposzta, liszt, só meg olaj segítségével, csak nem tudom hogy hívják. Káposztás izének leginkább, és igen forradalmi ételnek tűnik, pláne a krumplileveses elnyomáshoz viszonyítva. (Oké mondjuk káposztás táskának, de akkor kell sütőpor is a tésztába, csak hogy ne törjön bele a fogam másnap reggel.)

Ehhez képest holnap gnocchi lesz, de felém, a Fekvehányás utcában ilyenkor így elmékezünk meg a hős Garibaldiról, meg a hős valamilyen ingeseiről. Asszem vörös, vagy azok a Nem Pál Utcai Fiúk?

Mindegy is: Érted világ forr a dalom! Érted? Világforradalom! (Ez Moldova, ha jól emlékszem, de szerintem kicsit átírtam:-)

Durcás

Boris Johnson, aki valami fatális tévedésből kifolyólag épp miniszterelnök (nem nálunk, Londonban, de itt sem jobb a felhozatal), aszongya, ha a parlament nem szavazza meg  Brexit-megállapodást, akkor új választásokat írhatnak ki. Na ja, ez már csak így megy, ha apuci besértdőik, csapkodja kicsit az asztalt durcásan, meg az ajtókat, hátha bejön. Hát igen, van olyan hogy népfelség, meg választott parlament, de az csakkor érdekes ha támogatja őt. Mondjuk abban igaza van, hogy egy új választásnak nem biztos hogy betonbiztos esélyese lenne Borisz, és akkor jön a "le is lehet lépni"-opció, ami jobb mint ajtócsapkodás.

(Mellékes, de az előbb valami hatodik-hetedik kísérletre bírtam leírni azt, hogy Johnson, nálam valahogy mindig s-re végződött. És akkor most az van, hogy kezdődik nálam a megkésett diszgráfia, talán mégis kevés így a sötétben ez az olvasólámpa vagy szimplán csak fáradt vagyok, mondjuk fáradt is vagyok, pláne ennyi külpolitikától.)

Viszont van belpolitika is, ha már durcáskodás, mert Baján közölte a helyi fidesz, hogy nekik aztán nem kel az ellenzéki polgármester által felajánlott alpolgármesteri hely, mert "nem vesznek részt pártpolitikai csatározásokban". Ja igen, ez milyen meglepő is lenne, egy politikai párt, mely pártpolitikai csatározásokban vesz részt, hát hova jutna a világ ha mindenki ilyen hebrencs módon venne részt benne. A végén még politizálnának ilyen politikusok, pedig köztudott hogy az a pandák és szobanövények dolga, csak ők lehetnek elég civilek. Nyilván csak az esetben ha a Párt épp veszít, mert ha nyer, akkor onnantól már nem is politizálás zajlik, hanem nemzetegyesítő szeretetcunami, népi kéjhömpöly és az aranyfogaknak csikorgatása.

Az valamiért nem tűnik fel a bajai halászlé, izé fidesz képviselőinek, hogy nem csatába hívták őket épp, hanem együttműködést ajánlottak nekik?

De hát a durca, az már közéleti kategória, tényező, valamint közösségformáló erő, már ha a pártokat tekinthetjük közösségnek.

Szerintem egyébként nem, még a briteknél sem, és ebben azért Dorisz Bronzon, vagy hogy hívják, nyakig benne van. Még jó hogy a haja jó marad, legalább.

ps. És felmerül persze a kérdés, hogy lehet-e nevekkel meg kinézettel viccelni? És a válasz az hogy hát persze, különben miből élnének a karikaturisták? Udvari portrékat fessen más, de nekik speciel az a dolguk, hogy beletapossanak a közszereplőkbe, akár érdemeik elismerése nélkül is, bár úgy már nem lovagias.

Zeneszövegkép

Ez persze hogy három szó, csak pont ebben a sorrenedben, de mégisegybe. Mer' az úgy van, hogy észrevettem magamon (máson mondjuk nehéz is lett volna), miszerint a zene az minden mozgóképnél egyre fontosabb, időnként sorsdöntő. Mert amikor félig ostoba komédiasorozatokkal múlatom az időm, és nyilván csak afféle háttértévézésként (mint épp most is), akkor direkt sokat számít a zene. Egy-egy alapvetően nem kedvelt sorozatra is rá tudok kattani, hát oké, a saját határaimon belül, ha jó a zenéje. És ezzel párhuzamosan, mások által népszerűnek mondott cuccokat sem tudok kedvelni, ha szar a zenéjük.

Avagy: prosztó hülyegyerek vagyok, mert engem kilóra megvesz egy jó főcímzene, utána azért legyen persze sztori is, illetve egy sitcomnál poénok, és onnantól magasról teszek rá hogy milyen az operatőri munka. Egy sitcom az pont nem művészfilm, ott elvárom hogy igen is nyűgözzenek le a képek (nem a hollywoodi-képregényfilmes értelemben, mert azoktól rámjön a sikongatós lábrázás), legyen bennük igazi atmoszféra meg hangulat, de csak akkor, ha ez a kettő valójában nem ugyanaz.

Mellékszál: huszonéve írogatok filmkritikákat pénzért, úgyhogy rutinból megy az hogy atmoszféra, dramaturgia, kamerakezelés meg történetvezetés, és hogy posztmodern nézőpont, eklekticizmus, a műfaji határok átlépése, miszerint Free Cinema, Nouvelle Vague, Anderson, Godard, Wenders, crossover, Scorsese, Forman, New Cinema, John Cassavetes und Tarantino. És épp ezért bírok elbizonytalanodni, hogy akkor most a hangulat meg az atmoszféra, az filmesül tényleg két külön dolog-e?

Hülye-e vagyok? Naná, de legalább nem lepődöm meg rajta, már megbékéltem a bennem lakó bölcsésszel, aki egy buszmegálló célközönségéből is meg akarja fejteni a világot, a saját életét viszont úgy menedzseli, hogy minden rendes cégtől kirúgnák érte, de legalább utál minden rendes céget.

És az a szörnyű gyanúm, hogy pont ebből a hülye-e-vagyok -ból jön, hogy engem megvesz egy jó zene is kilóra.

Meg persze az, hogy alapvetően háttértévézek, azaz ha a Már megint Malcolm című izé (csak példaként) olyan gitárriffekkel jön itt nekem zeneileg, hogy a fikusz menekülőre fogja a virágállványról, akkor nálam az már jó, úgyis írok-olvasok közben, de erre még felkapom a fejem.

Ha már valamire egyáltalán...

World's End Pop

Tévedtem az előző poszt címében, még mindig világvége van, csak már nem annyira, illetve egyre inkább tényleg jön a világmindegy. Vagy a világtökömtudja, de persze ez is a mindegy kategóriája. Nekem meg nem volt indíttatásom írni (kedvem még lett volna, ha valaki grafomán az így jár), de épp az egyre állandósulóbb magánválságom élem, és ilyenkor az embert még az sem vidítja fel, ha ikerlányok borkaiznak egy bérelt yachton az Adrián, pedig a közéletnek ez volt legfontosabb fejleménye.

Állítólag volt valami választás is közben, ahol arról szavaztak az emberek (polgárok, lakosság, populáció, ostoba tömeg - mindenkinek ízlése szerint), hogy holmi önkormányzatokban innentől ki mondja meg a frankó arról, Margitka fia lehet-e közmunkás, tanár, önkoris megrendeléseken hízó vállalkozó, vagy akár a későbbi helyi Döbrögi. Elvégre mindenki a táskájába hordja (menőbbeknek hordják) a maga mészároslőrincét, a köznevesített lehetőségét annak, hogy egyszer még neki is lehet cégbirodalma, olyan cukkerberg-szerű szinten.

Szóval ennyi a közélet, most egy kicsit mások is tapicskolhatnak a saját kis pocsojákban, esetleg lehetnek kiskakasok a szemétdombon, de csak az egyik, mert egy kakas a pocsolyában az hülyén néz ki, főleg kapirgálva.

Viszont bizony mondom tényleg jön  világvége, hát Iggy Pop is hogy néz már ki?

index.hu

Oké ő már huszonöt éve is úgy festett, mint egy halni készülő heroinista, aki viszkivel öblíti a cuccot. Meg már a Trainspottingban is azt hitte Dana, a tizenhat éves csaj, hogy rég halott, és az a film '96-os... 1896-os, ahogy mostanában érzem.

De ő még legalább az a kiskakas, aki próbál kapirgálni, és az élete során elfogyasztott sok-sok tudatmódosítót a saját kemény munkájával kereste meg. Tényleg, néha pont úgy fest mint aki fiatalon sokat gyúrt, később sokat heroinozott, majd kikötött egy öntödében mint segédmunkás. De emellett még mindig énekel, elvégre a munkásdalárdáknak nagy hagyománya volt egykor, ő meg nem az a kimondottan mai csirke. (Aki ugy kapirgál, ami azért szép tőle.)

Múltkor olvastam egy beszámolót a legutóbbi pesti koncertjéről, és ott tényleg az volt a konklúzió, hogy a legtöbben azért mentek ki, hogy még egyszer utoljára lássák, pedig még igen életben van. De hát Lemmyről a Motorhead-ből sem gondolta senki, hogy már alig hetvenévesen leadja a szerelést, ha már ötven éven át láthatóan nem tudott vele kikezdeni a viszkikóla, a rengeteg cigi meg a speed. És Iggy már hetvenkettő!

Bizony mondom, ezek itt már az utolsó évek jelei, ami abból is látszik, hogy ma zabkását reggeliztem. Ebédre meg natúr kukoricapehely volt cornflakessel, izé tejjel. Meg csilis hagymaleves.

Valami nagy-nagy tüzet kéne nyitni... írta a költő, illetve nem pont ez, de ez a verzió sokkal viccesebb. És az már valami, ha valami legalább vicces.

Meg Iggy a Royal Albert Hallban. Hogy mik vannak?

Világeleje

Ha a világnak van vége, akkor nyilván van eleje, de nem egyszerűen csak volt valamikor. Az kérem van folyamatosan, a világ ugyanis nem esemény hanem állapot, mondhatni a létezés minősége, már hogy az egész kurva bagázs világként van, és nem mondjuk enyhén punnyadt banánként. (Ha a lét banán lenne, nyilván mi lennénk a kis barna foltok rajta a héján neki, később a héj alatt, és sérelmünkre csak a teknős szeretne minket, mint annyiszor.)

És ha már  világ eleje mindig van, akkor kérdés, hogy de mégis miért, hogyan kezdődött és miért kezdődik még mindig, avagy. Akkor most a teremtő játékos kedvében levarázsolta a majmokat a fáról, akikből lettünk, vagy örök lelkek vagyunk idekúrva-leszületve, vagy ez az egész csak vicc, és valami sokadik dimenzióba valaki baszottul röhög, hogy ezek az emberek is de hülye egy bábok, viszont legalább szórakoztatóak.

És itt bukik meg minden episztemológia, avagy magyarul ismeretelmélet, hogy ugyanis semmit nem ismerünk, és minél inkább tisztában vagyunk azzal, hogy mi mindent nem ismerünk annál okosabbnak érezhetjük magunkat a nagy nemtudásunkban.

Und mielőtt átmennék valami buddhista tanítóba (hogy elkezdenék a nirvánáról delirálni, és nem a Kur Cobain-i értelemben), inkább megállapítom, hogy a világ eleje az valamikor délután három körül volt, egy őszi-tavaszi napon, az évszám meg bizonytalan. Én David Bowie '72-es Santa Monicai koncertjére tenném, de csak mert később születtem (le?), és határozott emlékeim vannak, hogy kiskoromban is volt már világ. 72-ben viszont  Bowie olyat tett, hogy az engem részemről huszonévvel később is alapvetően  megérintett, megzenésítette az autópályán buszból bambulást valahol Farnborough magassságában. Kis híján űrhajós lettem miatta, kár hogy szar voltam fizikából (csak négyes lett az érettségim), tériszonyom volt már akkor is, és alig volt kevesebb fogtömésem mint fogam. Cobain viszont halott, én meg még nagyon nem, de akkor a világ eleje, ami kulturálisan erre lehetett:

a nirvána bowie-t énekel, unplugged

Hideg unalom

Most hogy végre nincs már hülye meleg, végre lehet a hidegre panaszkodni. Mert reggelente már hideg van, de legalább sötét, délután meg túl enyhe az idő hőmérséklete, plusz az ember szemébe süt az a rohadt nap, vagyis mindig egy adag felesleges cuccot kell magammal cipelnek. Reggel a napszemüveget kell elpakolni, mert fél hétkor tényleg viccesen festenék azt viselve, hazafelé pedig a kabátot, pulóvert, mifenét, mert bár szeretek szaunázni, de nem a 31-es buszon. Miért nem tud egyforma időjárás lenni egész nap, mondjuk egy borult napi középhőmérséklet, minimál esővel, de csak ha nem vagyok az utcán vagy két percen belül hazaérek. Olyan kellemes lenne reggel és délután, jövet-menet ugyanabba öltözni, de úgy tűnik, ahhoz meg kell várni a telet, pedig eddig azt hittem az átmeneti évszakokat kedvelem, úgy mint a tavaszt, az őszt, meg a februárt.

És nagyon úgy néz ki, cipekedni és izzadni jobban utálok mint fázni, mer reggel egy szolidabb pulóverben indultam, és csak menet közben esett le, hogy igazából a nagykabát-sálsapka-kesztyű hármasra lenne szükségem. (Oké ez négyes, de nem tudok addig számolni  hat fokban, reggel hétkor, mert épp lefagynak az ujjaim, fejben meg ki a fene tudna sokáig számolni, annyi kevés fokban a reggel hánykor?)

Szóval mégsem bírom ha még elég sötétben jeges szél vágja az arcomba a... a... nos, a jeges szelet .(Tényleg ez olyan mint valami pálcikás jégkrém, mármint "jeges szelet", csak az finom, ez a hurrikán meg nem, különösen mert a szél nem csak a hideget csapja az arcomba, de faleveleket, kisebb döglött bogarakat és laposra taposott csikkeket is, bónuszként, gondolom.)

Ezért holnap kabátban megyek, még jó hogy az előrejelzés szerint délutánra 15 fok lesz, és gyakrabban kisüt a nap

Mert reggel még ez az andalító, bukolikus hangulat várható, munkába menet:

És nem a munka miatt, az nem biztos hogy lesz. Ma is az volt a fő tevékenységem, hogy beírtam magam a jelenléti ívbe reggel, aztán meg újra délután, és a kettő között igyekeztem úgy tenni , mint akinek mindjárt sürgős dolga lesz. Persze a kollégáimmal együtt, és nem mellesleg az is kiderült, hogy unatkozni együtt is unalmas. Pont mint egyedül, illetve rosszabb, mert másokat is el ell viselni, pont a legelviselhetetlenebb állapotukban. És akkor még kisütött az a kurva Nap is...

Privát mániák

Ma igen nagyon sokat dolgoztam, annyit hogy még most is a hatása alatt vagyok, kényszeres főzéssel und egyéb házimunkával pörgök tovább. Na jó, igazából az volt, hogy a mai nyolc és fél órából (nyolcból, mert ugye fél óra az ebédszünet) nettó két és fél telt munkával, egyszerűen ennyi jutott, én meg csak egy könyvet vittem, meg némi hallgatnivalót. Pedig jól jött volna még egy vastagabb rejtvényújság, vagy egy kifestőkönyv, olyat úgyse színeztem gyerekkorom óta, de néha úgy érzem, ez felel meg a mentális állapotomnak.

Aztán beszélgettem egyik kollégámmal (igazából többel is, de mikor az egyikkel), aki kérdezte hogy mi a hobbim. Mondom neki, hogy az egy klasszikusan unalmas, mer' bélyeget gyűjtök, és ha épp nincs azzal dolgom a pázölöm a kirakóst, vagy hogy ragozzuk is ezt. Amire azt mondta, hogy na ja, az tényleg unalmas, de lehetne rosszabb is, lehetne a hobbim az olvasás. Mire mondtam, hogy de az olvasás az nem hobbi, az létállapot, alapvető működési mód, valamint az idegenekkel való kényszerű beszélgetés elkerülésének legjobb eszköze, buszon, vonaton, hajó.  Repülőn nem, mert ott Petra ül mellettem, én meg alszom Jut eszembe az alvás a második legjobb kivédése a nem kívánt beszélgetéseknek, és azért nem az első, mert ha az ember egyedül utazik, megfújhatják a kézipoggyászát, a tartalék fogkefével és alsógatyával.

De hogy az olvasás hobbi lenne? Esetleg, de gondolom főleg azoknak, akik nemigen szoktak olvasni, pontosabban nem sok mindent a teszkó-prospektuson, a villanyszámlán meg a kukoricapehely zacskóján kívül. Bár az utóbbi bizos igazi kihívás, nyelvi ínyenceknek való, nálam épp kétféle pehely van itthon és az egyiknek úgy kezdődik a szövege hogy: "maistiguma deklaracija" ami a magyar változatban pár sorral lejjebb "általános tápérték", de mivel jóban vagyok a gugli fordítóval, én jól tudom, ez valójában azt jelenti: "táplálkozási nyilatkozat". Litvánul, legalább is a fordító annak azonosította.

Szóval olvasni, főleg ilyen könyveket, amik vastagok és érthetetlenül kevés a kép bennük, lehet épp hobbi, de biztos valaki másnak.  Nekem ez annyira hobbi, mint az alvás, bírom és napi szinten rámfér, de nincs belőle külön program, egyszerűen csak lefekszem eset, hogy reggel félálomban kurvaéletezve nyomjam ki a hülye telefont. Vastag regényeket olvasni ugyanez a napi rutin, munka után, vacsora előtt vagy hétvégén punnyadva, de persze csak akkor, ha épp nem vagyok rajta a szeren, azaz nem egy puzzlet rakok ki éppen, vagy nem a bélyegalbumaim tizenkét kötetét nyálazom át, hogy megvan-e már a kollekcióban az a gyanúsan ismerős lengyel darab, a sárga Trabanttal. (Vagy csak azért ismerős, mert egy sorozat darabja, amiből már van több is, csak pont ez nem.) Esetleg addig nem nyughatom, míg meg nem lesz a Károly-híd balról a harmadik kandeláberének talapzata, ami a puzzle-darabkán nagyjából egy barnás alapon elmosódott kosz-szürke trapéz lenne, és már csak hat-hétszáz elemet kell átnézni hozzá.

De azért valahol  lelkem mélyén (nagyon igen mélyen) maradtam valami lelkiismeret-furdalásos, avagy kényszeres értelmiségi, és nem esik jól, ha nem olvasok naponta eleget, mert mi a fenének is van az embernek tök jó és kellően kiterjedt házikönyvtára, ha csak portörlés okán kerülnek kezébe a könyvek.

Ezért hát az olvasás deklaráltan nem a hobbim, majd ha legközelebb kérdezik, azt mondom hogy a lélegzés az. Végül is komoly levegővétel-függő vagyok, ha egy darabig nem anyagozom már rohadtul hiányzik a cucc, és első nagy levegőnél hihetetlenül jó érzés önti el az embert, de olyan jó, hogy aztán már meg sem tud lenni a nélküle. De tényleg, a levegő-elvonás nagyon könnyen halált okoz, leszokni róla lehetetlen, egyszóval durva egy függőség, de nagyon kifinomultnak hat, ha a hobbinak állítjuk be.

Nihilbe hajló

Zülledék Alfréd, született Fülig Frédi alapjaiban értette a világot, ha megkedvelni nem is tudta. Túl sok volt benne a pénzügyi probléma, a nemi betegség és a korán záró kocsma, és bár tisztában volt a dolgok állásával, azért biztos ami biztos alapon nem vett soha tartós tejet, és nem tartott macskát. És tényleg: ha nincs otthon macska minek a tej, és ha nincs otthon tej, mit inna a macska? Mint látható, Herr Zülledék képes volt a dolgokat összefüggéseiben szemlélni, heti rendes megvilágosodásai is többnyire ebből fakadtak.

Megvilágosodásra rendszerint délután öt és este nyolc között kerített sort, főleg Ködharapó Borbár És Melegétel Nincs nevű helyen, ahol törzsvendég, önkéntes pohárleszedő és esti szendapkomedi volt egy személyben, bár az utóbbit ő tanításnak hívta. Pontosabban "tanítás, bazmeg"-nek.

"Mától minden mától lesz, adjuk át e tegnapot a múltnak még ma" - nyilatkoztatta ki egy este a Tanítást. Pontosabban annak csak vázlatos bevezetését, mert a teljes tanítás átadásához három nagyfröccs és három kis szilva kellett, a tanítványok által fizetve, ha már Frédi Mester aszkézist fogadott.

Mikor viszont megvolt a kellő üzemanyag, a tanítás egyre sztochasztikusabb lett (kár hogy e szót nem ismerte senki, de legalább ki sem bírták volna mondani), de minél kevesebb értelmet láttak benne a megjelentek (közül a hazaindulni képtelenek), annál inkább értékelték mélységét, magasságát és egyéb szellemi kiterjedéseit. Ki mennyire szédült.

Ám eljött a nap, mert el kellett jönnie, amikor Fülig Alfréd végleg levált arról a kvázi-Rejtő hősről, aki álmaiban mindig se szeretett volna lenni. Történt ugyanis, hogy egy verőfényes téli éjszakán épp hazafelé tartott, édes kettesben jól megérdemelt delíriumos vízióival, mikor váratlanul valami váratlan történt: kijózanodott. Tudta, hogy ez nem lehet véletlen, de szándékos sem, több évtizednyi kemény munkája volt abban, hogy elkerülje e kényelmetlen helyzetet, azaz csakis valami földöntúli, temészetinneni beavatkozásról lehetett szó.

Az Égi Hatalmak, más néven a Nagy Szürkészöld Emberkék biztos úgy gondolták, ideje hogy szintet lépjen, és a brendi ízű szeszesital, amey eddig hű segítője volt a spirituális önmegvalósításban, innentől már csak akadály, ezért a józanság kártyáját bocsátották rá, vagy hogy mondják ez szerepjátékosul. Mert sok részleges tanítása (pl. "minden a kicseszett pénzről szól", "jobban esik a sör ha isszuk is, nem csak beszélünk róla" vagy a mára klasszikus "valami dánokat érzek a bűzben") után ideje lett a fogak csikorgatásának és annak, hogy minden egybe' legyen, hogy eljöjjön a megvilágosodás a Ködharapó Borbár Ésatöbbi bennfenteseinek, a Fekvehányás utca még ébren lévő lakóinak és a közelben lerobbant kamionosoknak. Is végre.

Ezért hát megállt egy misztikus percre, és némi öklendezés után stabil oldalfekvést vett fel, egyúttal (és erről csak a történelemkönyvek írtak majd fogni sokkal később egykor - de hát a kinyilatkoztatás nincs tekintettel az igeidőkre vagy a földhözragadt logikára) tudtán kívül létrehozta a Nihillel a Nirvánába gerillaegyházat, mely számos hívet gyűjtött, egymás után több este is.

Mielőtt betolták a mentőbe, az volt az utolsó üzenete követőinek (kik a sarokról figyelték):

"Most mit izgulunk itt az egész miatt, meg minden. Láthatóan szart sem ér. Isten igen is kockajátékot játszik, ami szép tőle ha már nem is létezik. De legalább nem rajtunk múlik..."