Becsapódás

Rémisztő jóslat: Belecsapódik a Napba a Föld! - ezetet írja a legszarabb magyar hírportál, címlapon. Hú de be vagyok én rezelve ezen, elvégre pont a múlt héten vettem tartós tejet. Meg is ittam mind a hír hatására, úgyhogy most nem tudom mitől fosok jobban. Még szerencse, hogy nem olvasok bele a cikkeknek nevezett izéikbe, így aztán nem kell szembesülnöm vele, hogy ez pár milliárd év múlva várható, már ha egyáltalán.

Én már gyerekként úgy gondoltam, hogy nem akarok gyereket, mert úgyis elpusztul a Föld. Oké, a milliárdról annyit tudtam, hogy sok, de azt észrevettem, hogy egy év gyorsan elmúlik. Úgy lettem nyolcéves, hogy szinte fel se tűnt. Plusz ugye úgyis ledobják az atomot. Aztán jött a kémiaóra, ahol meg olyanokat mondtak, hogy de mindannyian atomokból vagyunk. Csoda hogy vártam a közeli világvégét?

A baj az, hogy azóta is atomokból vagyok, és ezt egyre inkább érzem magamon. A lábamat alkotó atomok egy része például visszerekké állt össze. A központi idegrendszeremet alkotó atomok meg pánikrohammá.

Nem lehetne feltölteni a tudatom valami felhőbe, hogy csak okos legyek?

A befejezésen gondolkodom

Ja, ez egy elég jó film címe, de most azont töprengek, hogy ennyi volt a blog. Nem az első eset, de lehet hgy az utolsó, a grafománia csak egy pontig érdekes, viszont szerintem mostanában már egyáltalán nem voltam vicces, elég szellemes vagy olvasmányos, csak egy nyavajgó faszi, aki meg kit érdekel?

Törölni nem fogom az elmúlt több mint tizenegy évet (a kis híján két és fél ezer (tejóég!) posztot), néha még olvasom magam, hisz ki tudja, mit írtam mondjuk nyolc éve ilyenkor. Hát, a minőség elegyes, főleg mióta háttal is kezdünk mondatot.

A Költői Én nem mindig én voltam, de egyre inkább főleg, ahogy görbíteni próbálom a nyelvet az amúgy szánalmas, de némileg élvezhető.

És mivel az egyetlen visszejelzés arról, hogy érdekel-e ez bárkit is, a látogtószám (naponta csinálok egy rendes színháznyi telt házat, ami nem sok, de például az egyetemi előadásaimra soem jártak ennyien), valaki kommenteljen már ide, írjam-e tovább, vagy tényleg érdemes az enyivoltban gondolkodni.

Oké, írhat ímélt is. Vagy dísztáviratot.

Sötétség délben

Az volt ma. Lesz holnap. Gondolom. Merthogy a délelőttös műszak szépségének keretében, nem láttam az ablakon át, hogy nem kelt fel a nap. Lett valami taknyos, sötét izé, de a belső neonfény mellett úgy tűnt, kint még sötét van.

Hazafelé meg esett, de nagyon, ronggyá áztam, a buszmegálló felé begörcsölt a lábam, élni még annyiban van kedvem, hogy végre alhatok egy jót.

Négy őra múlt, kint már este van, de a közvilágítás még nem világít, pedig a Sötétség délben valójában egy Arthur Koestler-regény. De most nem olvasom újra, épp elég nekem ez a világnak nevezett izé, a nyomasztáshoz nem vágyom szakirodalomra. (Jó, most volt meg hangöskönyvebn újra Szolzsenyicintől a Ivan Gyeniszovics egy napja, és jellemző, hogy már majdnem lelkesítőnek találtam. Magamhoz képrest.)

Dühös

Olyanokat olvasok mindenhol, hogy Magyarország vétózott az Ukrajnának folyósítandó uniós hitel ügyében. Pedig ez nem igaz. A felcsúti döbrögi udvartartása vétózott, Agyarország nevében, ami persze rém kellemetlen az agyaroknak, de én már hadd ne számoljam közéjük magamat. (Not in my name, sosem szavaztam rájuk, a pártvezér és kancellár nem nekem miniszterelnök, hanem sérelmemre.)

És bár mindig azt hisszük, hogy ennél aztán már nincs lejjebb, igazából már rég tudjuk, hogy de,  mindig tudnak egy fokkal önzőbben bunkók lenni, nem csak itthon, de világszerte. Amitől persze a szekta tagjai már világpolitikai tényezőnek látják az ártányos főminisztert, ami akár igaz is lehet, csak épp annyiban kell árnyalni, hogy a faszi egyre inkább a Kim Dzsongun-i értelemben nemzetközi spíler, mínusz atomfegyver-program, és hülye frizura, bár a testalkati hasonulás adott.

Én már azt se hittem volna, hogy keresztbe fekszenek a finn és svéd NATO-csatlakozásnak, pontosabban tudtam, csak nem sejtettem. Ez tipikusan a pávatáncnak nevezett, Moszkva felé való gusztustalan seggrázás következménye, elvégre belföldi használatra egy nap alatt átnyomnak bármilyen törvényt a tévesen képviselőknek nevezett szavazógépeikkel, de egy nemzetközileg is fontos und sürgős ügyet még napirendre sem veszenek, hisz akkor mikor szavaznának az Aranybulla Évéről?

A felcsútok géniusza gyakorlatilag egy politikai gengszter, amennyiben zsarolásban utazik a nemzetközi vizeken, és megfélemlítésben itthon (lásd tanárok), természetesen arccal a Család bankszámlája felé. A vétó esetükben ugyanis eddig mindig a zsarolást, az unió alapelveinek cinikus semmibevételét jelentette, miközben folyton a magyar érdekekre hivatkoznak. Hisztisen toporzékolva, bár hogy közben mi zajlik egy-egy lélektelen szociopata agyában, azt tudja a franc. (Ja, nincs lelkük a szó hagyományos értelmében, nekik egójuk van, de akkora, hogy lassan már az űrből is látszik.)

A magyar érdekekre amúgy szarnak magasról, ők agyarok és az Agyarság érdekeit képviselik, miközben hatalmas ívben kerülik el a racionalitás látszatát is. Az összes kibaszott újbeszél szövegükre jellemző, hogy nyomokban sem tartalmaz logikát, amit  mondanak annak nincs külső referenciája (saját magukra hivatkoznak), nincs időbelisége (tök mindegy, mit mondtak tegnap), nincs kontextusa (a tőmondatos "üzenetek" el sem bírnák), a fogalmakat kisajátítják, és aztán egyetlen helyes jelentést aggatnak rájuk (migráns, liberális, nemzeti), és egyáltalán, nem egyszerűen építenek maguknak egy alternatív (és nem mellesleg virtuáis) valóságot, hanem elvárják, hogy onnantól mindenki abban lakjon.

Hát, részemről kösz nem, de a felmenőiteket főleg a prostitúció kontextusában emlegetem majd, basszátok meg.

Csúszásgátlástalanság

Azt kárálta a minap az undorító néni a buszmegállóban, hogy minek söprik el, meg pláne szedik össze a lehullott leveleket a járdáról, hát kit zavar az? Engem mondjuk mától nagyon. Eddig csak annyi volt a gond, hogy a lakásban random helyeken találtam leveleket, gondolom a cipőtalpamon hoztam be őket (őket? halott növényi alkatrészek...), de nem érdekeltek, nem vagyok botanikus, a környékbeli fákból is csak a kidobott műfenyőt ismerem. Ma viszont végigcuppogtam a környéket egy erre alkalmatlan félcipőben, és a közeli templom előtt még el is csúsztam. Ami persze ironikus, hogy épp ott esek térdre, mert bár nem vagyok római kaotikus, de a jobb térdem konkrétan püspöklila kissé, úgyhogy kenegetem. Szóval kenetteljes is, miközben gőzöm sincs a fekete nadálytő kenőcs teológiai jelentőségéről.

A cuppogás és csúszkálás pedig pont azért van, mert vagy senkinek sem dolga eltakarítani a leveleket a járdáról, vagy akinek mégis, az magasról tesz rá. És pár esős nap elég ahhoz, hogy a cucc valami barnás-nyálkás felületté álljon össze, ami aztán csuppog és cúszik, bónuszként pedig megkülönböztethetetlen a lakótelepi generál kutyaszartól, amibe aztán gyanútlanul és halkan belelépek, vagy nem olyan halkan beletérdelek. És aztán hazaérvén, a lépcsőházban már hiába vizsgálom a cipőtalpam, a barna trutymó az barna trutymó, nem tudom hogy sár, növényi rohadék vagy szar (abban sem vagyok biztos, hogy számítana a különbség), szagról nyilván meg lehetne különböztetni, de nekem évek óta nincs szaglásom, a szembe jövő szomszéd csajt meg mégsem kérhetem meg arra, hogy szagolja meg a cipőmet. Így aztán lerúgom a lábbelit az ajtó előtt, kézben viszem át a lakáson, és kivágom az erkélyre, biztos ami biztos.

Majd ha rászáradt, cipővel a kezemen fogok nagyokat (de korántsem lelkesen) tapsolni az erkélyen, csak hogy röhögjenek a járókelők, de addig is a térdemmel foglalkozom, ám továbbra sem hiszek az égi jelekben.

Ezek meg itt nem a mi környékünk, csak a példa kedvéért:

              

Ilyennek képzeljük..                                           az ilyet. 

Összehúzódás

Aszonta valami államtitkár-alakú seggfej, hogy hát ugye vészhelyzet van, a háztartásoknak is össze kell húzniuk magukat, húzzák már össze magukat a hajléktalanellátó intézmények is. Jó nekik a kevesebb négyzetméter, kevesebb ember, gondolom fűteni sem kell olyan nagyon, elvégre még így is melegebb lesz bent mint kint. Hisz közismert, hogy a hajléktalanszállók régóta a felelőtlen pénzszórás fészkeinek melegágyai, ahol a sok luxushajléktalannak egyszerűen annyira jó dolga van, hogy igazából már nem is akar lakni, hisz pont így szeret élősködni a keményen drogozó kisemberek vérén és verítékén és taknyán. Ja, az utóbbi nem, azt megoldja saját erőből is. Szóval megy a rongyrázás a hajléktalan-hotelekben, meg klubokban, sokszor mondjuk szó szerint.

Ezzel szemben gondolom, hogy a szokás szerint egy téeszelnök stílusában megnyilvánuló kormányzati kiafasz (már a neve sem érdekes, de tényleg, ezeknek csak impakt-faktoruk van, ami úgy jön ki, hogy hány felügyelőbizottságban vesznek fel mennyi indokolatlan fizetést, és ehhez mérten mekkora a korrupciós együtthatójuk) már rég összébb húzta magát, például ádvent (ezt így mondják arrafelé) becsapódásának alkalmából lemondott egyhavi fizetéséről valami jótékonysági szervezet javára. Csak is így lehet, különben honnan ez a nagy löttyös, más szemében a szálkát hozzáállás?

De ha már a hajléktalanokon (és persze a hajléktalanoknak is) spórolni kell, lenne még néhány ötletem. A kutyamenhelyeken az erősebb kutyákkal etessék fel a gyengébbeket, elvégre lehet nem természetes kiválasztódás is, így spórolhatnak a kaján, a kórházakban meg az orvos végzettségű betegek műthetnének is, ha már jobban vannak.

Valamint a fűtetlen, vagy alig fűtött lakásokban fázó nyugdíjasokat vezényeljék ki a legközelebbi stadion-építkezésre, majd a mozgástól átmelegszenek, plusz az idő is jobban telik. A munka amúgy is szabaddá tesz, nem?

spiegel.de

Villámkérdés

„Orbán fogadta a fenyőjét az országnak felajánló házaspárt, és adott cserébe egy másikat“ Országot? Mert akkor szerzek gyorsan egy fenyőt.

p.s. Most ilyen rövid vagyok. A prüsszeli szankciók miatt.

Mi kulás?

Mindjárt jön a Mikulás, a kérdés csak az, hogy honnan. Hogy miért, az nem kérdés, ijedt gyerekeket akar zaklatni plázákban, meg szankciós szaloncukorral dobálózni. De a származása kétséges, a finn lappok például leginkább maguknak követelik, pedig oda is csak úgy érkezett a valahonnanból. Vej Ling mester tantásai szerint a mikulás az eredetileg Aghia Csang volt, a középkori nagy szent láma, a története pedig a következő:

Csang mester véletlenül részegen halt meg, miután kicsit iszonyúan berúgott Szörnyenló rinpócse gyászszertartásásán. (Örömében, mert utálta az elhunytat, és a buddhistáknál nem kötelező mindenkit szeretni.). Amikor viszont arccal előre landolt a jakitatóban, senki nem húzta ki, azt hitték ez valami misztikus gyakorlat, így Csang ittasan eltévedt a bardóban, a köztes létben (kétszer is rosszfelé fordult fel), és a Himalája helyett a skót felföldön született újjá, mint egy vándor birkaherélő segédje.

Mivel korábban eléggé önmegvalósított személy volt, csak két fokozatra egy B-kategóriás megvilágosodástól, érezte hogy nincs jó helyen, úgyhogy északkeletnek indult. Hát, Lappföldig jutott, ott már elég hideg volt, bár a kurva nagy hegyek még mindig hiányoztak, de megállt, mivel hirtelen felindulásból megnősült, beszállta a jávorszarvas-üzletbe, és rászokott a dán vajas kekszre, amit akkor persze még viking vajas keksznek hívtak, és birkabőrben párolva sütötték. 

Alapvetően jól érezte magát, bár időnként nagyobb kirándulásokat tett, hogy valahogy visszajusson a karmájához, de mindig  Európában kötött ki, ami meg annyira nem volt Tibet, hogy akkor már inkább rendre visszament északra. De a helyeik elkezdték valami fura csodatevő figurának látni, pedig csak keleties módon részegeskedett, amennyiben a késelés utáni asztalra borulva alvás helyett inkább vörös fejjel, nagy vidáman csajokat és gyerekeket kergetett a fogadók udvarain. Nem ajándékot akart adni, bántani akarta őket, mint egy rendes helybéli, csak ugye a sok vajas keksztől már kövér volt, úgyhogy nemigen érte utol őket.

A néphagyomány aztán kissé tovább színezte az alakját, pedig két-három újjászületés után újra tibeti tulku lett, manapság pedig sales-es egy maláj papírgyárban, bár még mindig buddhista, csak épp a maga módján. Azaz sztreccsnadrágos csajoknak tart jógaórákat, különös tekintettel a hajlításokra.

A keresztényeket mindez persze már nem érdekli, ők rég rácsavartak a néphitre valami közel-keleti püspököt, aki állítólag szintén hátrányos helyzetű gyerekeket zaklatott ablakon át,. Pedig az eredti ugye Tibeti volt korábban, sőt később is.

Egyébként történelmileg mindenki tibeti, kivéve a görög rómaiakat, ők csak unokatestvéri ágon. Ezért ők főleg olaszokban reinkarnálódnak, meg argentinokban, de az utóbbi igazából rendszerhiba a szamszárában. Ami a Mikulás szempontjából persze lényegtelen irrelevancia, nála a decemberi zaklatásturné üzlet- és sorsszerű. Volt valaha.

Tudatos

Mostanában annyira környezettudatos vagyok! Folyamatosan tudok a környezetemről, érdekes módon még akkor is, mikor a környezet épp tudomást sem vesz rólam. Néha persze elbambulok, de olyankor befelé figyelek nyilván, szóval öntudatos vagyok, és állítólag az is fontos, öntudatlanul viszonylag nehéz bevásárolni, jó buszra szállni vagy pizzát sütni, szóval nem lehet mindig mindenki teljesen környezettudatos.

De attól még figyelek a környezetre, nem védem, nem azt mondom, de figyelek rá. Például szelektíven gyűjtöm a műanyag zacskókat (nem dobom ki azokat, gyűjtöm!), aztán más zacskókat tartok bennük, mert ugye üres zacskókat felhalmozni a szekrényben az hülyeség, plusz akkora az ökológiai lábnyoma, hogy elpirul tőle a széndioxid-kibocsátás. Néha - véletlenül - lenyelem a fogkrémet, ami a környezetnek jó, mert a nem a lefolyóba kerül a sok vegyszer, amit előtte már amúgy is a mindenféle baktériumokkal szennyezett szánkba vettünk, és bár nem vagyok érintett a szekszoldalakon tárgyalt "lenyelni, vagy nem lenyelni?" kérdésben, de tapasztalataim szerint, egy kis fogkrémtől nem lesz sok bajunk. (Én gyerekkoromban direkt ettem az egyik márkát, fene tudja már hogy hívták, de rózsaszín volt, és jobb híján tutti-frutti ízű.)

Sőt spórolok a papírral is, nincs nyomtatóm, kifogyott az utolsó tollam, és egy teljes hónapig használok egy buszbérletet. Elvégre nem vagyok sznob, hogy kétnaponta újat vegyek. Vécére leginkább a melóhelyen megyek, így csökken a lakásom szennyvíz-kibocsátása, a cégnek meg már úgyis mindegy, a mosogatószerem újratöltős, bár nem sokat mosogatok, hisz a helyett hogy mindenféle vegyszereket eregessek a csatornába, megvehetek mindent kis műanyag dobozokba, amiket aztán elmosok, és a többi dobozt tartom bennük, meg néha zacskókat. Mert ennyire figyelek rá, hogy a gyerekeimnek is maradjon valami a Földből. Izé... a gyerekeiteknek. De ha eddig nem volt gyerek, most már inkább ne is legyen, mert bolygó még biztos lesz alatta, mire hetven lesz, valamennyire talán élhető is, de nyugdíja az például már nem lesz, esetleg egy hűtősdoboza egy híd alatt. Ami viszont rém környezetszennyező.

Pofán

A pártvezér és kancellár megtartotta rendes heti igehirdetését a tévesen közrádiónak nevezett izében. Ezt a cuccot arrafelé valamiért még mindig "interjúnak" nevezik, pedig mikor a vezér szól az ő népéhez, az nem pont a polgári nyilvánosságban amúgy bevett műfaj, miként persze nem újságíró a mikrofonállvány szerepét betöltő fószer sem (tényleg, hol a szokásos régi néni?), feudális viszonyok közt maga a polgári nyilvánosság értelmezhetetlen. (Habermas bácsi az ilyesmit reprezentatív nyilvánosságnak hívta, ahol a lényeg, hogy az uralkodó időnként megmutatja magát a népnek, hogy az csodálja fényességét, okosságát és egyáltalán, hatalmas hatalmasságát.)

Nade, a heti kinyilatkoztatásban szót sem vesztegetett arra a Felcsútok Géniusza, hogy mennyi sok tanár sztrájkol már, mennyit is fenyegetnek kirúgással a tankerületi alispánok (igazából deresre húznák őket, csak annak jogáért még csapataik harcban állnak Brüsszelben), meg hogy mennyi diák szolidáris velük. Ez egyszerűen nem téma az ő fejében neki.

Mert a felcsúti jó ideje már egyslágeres sztár, van neki egy kislemeze, amin van a Szankciós dal, meg a Jönnek a migránsok, kurvára jönnek!, és ennyi, amíg nem íratnak neki újat a propagandaminisztériumban, addig nem tud mást előadni. Amúgy pedig a rajongók még bírják, mondhatni mindkét dal jól áll még a toplistákon, győztes csapaton meg ne változtass, legfeljebb akkor, ha valaki saját szólamot akar.

Úgyhogy ha a főnök bemegy a saját rádiója műsorába, akkor is csak a jól ismert számait tudja vinni, elvégre ő a hatalmi szórakoztatóiparban dolgozik, nem holmi államférfi, akinek a valósággal kell foglalkoznia. Problémákkal, feszültségekkel babrálni, érintettekkel egyeztetni, szövetségesekkel együttműködni, az mind olyan unalmas dolog, az meghagyja a hanyatló nyugati demokráciáknak, hisz mennyivel viccesebb arról posztolgatni, ahogy botot dug a küllők közé, és közben lelkesen visít, hogy kaki, pisi, fing! Fütyi! Punci! Pláne mindezt egy focimeccs szünetében... Plusz kurva jól lehet keresni vele, a családnak is.

Ez az igazi politika, nem a kibaszott unalmas tárgyalgatás, amúgy is ki volt a hülye, aki azt mondta, hogy a politika a kompromisszumok művészete? Látott az már rendes, szőrös tökű kétharmadot? Na, ugye! (Max Webernek lehetett igaza, akinek tömör definíciója szerint a politika a hatalomért folytatott harc. Pont.)

Szóval tüntessenek csak a tanárok (kormányhitű dialektusban: tüntikézzenek), majd jól pofán lesznek baszva, ha csak nem unják meg előbb, és nem mennek haza. Akkor csak kicsit lesznek pofánbaszva. Elvégre ilyen ez a popszakma.

Öntámadó védelem

Mindig szórakoztatóak a zorigó "rendkívüli hírei" amit tipikusan többedik átvételek tegnapelőttről, valami orosz vagy jellegű hírportálról. De ez van, nem főztem kávét, úgyhogy most ezekkel lehet vérnyomást helyre tolni, szigorúan csak egészségügyi célból.

Épp azt írja az újság lujza, hogy Putyin keményen üzent a Nyugatnak. Hát ja, putyin amúgy lágyan szokott üzenni, biztos gyakran kemény a reggeli széklete, úgyhogy olyankor már legalább az üzeneti lágyak, de ha épp fosik, akkor keményen üzen. (És tényleg, milyen szép már, mikor egy metaforának indulás szó szerintiségben végződik, vagy valami ilyesmi. Mert most kissé fosik.)

És most nyilván fosik, hisz olyan keményeket szól be a nemtom mér' nagybetűs Nyugatnak, hogy az hiába próbálja meg eltörölni az orosz kultúrát, nem fog sikerülni. Mert ők (a ruszkik) okosak, a világ maradék része meg hülye, hisz ha nem lenne hülye, nem akarná eltörölni az okosok kultúráját. 

Ebben a hülyeségben amúgy van rendszer, hisz javarészt a hülyék akarják eltörölni az okosok bármijét, azért hülyék, de a szereposztás ez esetben nem tűnik jogosnak.

Mert:

- A fene sem akarja eltörölni az orosz kultúrát, de elvenni az oroszoktól sem. Mert mondjuk Dosztojevszkij, Sosztakovics, Puskin, Pelevin vagy Kandinszkij már rég nem az oroszoké, az ő életművük úgy generálisan az emberi kultúra része. (Írhatnám hogy az egyetemes kultúráé, de olyan szerintem nincs, főiskolás maximum.) És mint ilyen, nem eltörölhető, csak egészen hülyék gondolnak/mondanak ilyeneket, pláne ha közben okosnak tartják magukat.

- Ami el kéne törölni, az Vlagyimir Vlagyimirovics mocskos diktatúrája, azt tényleg egy fekély az emberi civilizáción (mondjuk egy a sok közül), de eltörlésben egyelőre Pszichopatov bácsi utazik, aki tankokkkal és bombázásokkal védi a kultúráját, speciel épp egy másik országban. 

- Amely viszont kulturálisan közelebb áll hozzá, mint bármelyik másik, szóval ez most akkor, amit épp látunk, az öntökönbökés hősies aktusa talán?

Mindegy is, a diktátor baromságokat beszél, ez esetében szakmai minimum, vagyis hogy találj ki valami ótvar nagy fenyegetést, amely egész népedet nem középiskolás fokon, de egyenesen létében fenyegeti, és támadd meg a jól az ellent, megelőző védelmet kiáltva.

Ehhez képest a helyzet az, hogy a kurva anyját! Meg azoknak is, akik ezt szar fasisztoid propagandát terjesztik, sérelmünkre.