Az volt ma. Lesz holnap. Gondolom. Merthogy a délelőttös műszak szépségének keretében, nem láttam az ablakon át, hogy nem kelt fel a nap. Lett valami taknyos, sötét izé, de a belső neonfény mellett úgy tűnt, kint még sötét van.
Hazafelé meg esett, de nagyon, ronggyá áztam, a buszmegálló felé begörcsölt a lábam, élni még annyiban van kedvem, hogy végre alhatok egy jót.
Négy őra múlt, kint már este van, de a közvilágítás még nem világít, pedig a Sötétség délben valójában egy Arthur Koestler-regény. De most nem olvasom újra, épp elég nekem ez a világnak nevezett izé, a nyomasztáshoz nem vágyom szakirodalomra. (Jó, most volt meg hangöskönyvebn újra Szolzsenyicintől a Ivan Gyeniszovics egy napja, és jellemző, hogy már majdnem lelkesítőnek találtam. Magamhoz képrest.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése