Hadinapló op. 2.

Hát, a támadás nem igazán jött össze. Csak nem tudtuk, hogy háromra és vagy hogy háromra aztán... Így aztán heten néztünk egymásra a lövészárokban, bután, de megkönnyebbültem, hogy ma se leszünk halottak. Hisz van még pár nap meghalni, ilyenkor az is számít.

Nem, nincs jó nap a halálra, legfeljebb alkalmasabb, de az meg a fasznak se kell, de most komolyan, ki akar alkalmas pillanatban meghalni bele?

Tudjuk, hogy az élet a halál felé vezető út, miszerint a megdöglünk egyszer beüt. Csajok laknak pasiknál, és pasik fordítva, de innen nézve nem jelent semmit az egész.

Minden pillanatban várjuk a becsapódást, ami véget vet, már megint megittuk az utolsó, könyvek mögé dugott whiskyt, valami Dalmore volt, szerettük, de gondolkodni kezdtünk tőle.

Miszerint, mivégre vagyunk mi e világban? Vagyunk-e végre? Vagymi?

Még jó, hogy egy lövészárokban nem ilyeneken agyal az ember. Hanem hogy húskonzervvel hogy állunk. Ha a lábam csak kék, de még nem fekete, az még okés? Ha, hétfő van, de csütörtöknek érzem, az rendben van? Ilyenek....

Minden esetre a lövészárok egy hülye szó, egész ritkán lövöldözünk csak ki belőle, amúgy sem lövészek vagyunk. Van itt  klasszika-filológus meg hentes és mészáros, de lövész, az mondjuk pont nincs. Támadni így nehéz. Pláne, mert nem tudjuk kiért harcolunk.

Annyival jobb lenne ez itt, mint valami elképzelt szellemvilág? Folyik a vér és bél, világít a tévé, de most tényleg, ez lenne a jobb? 

Nem látszani kéne bazmeg, hanem győzni!

(Na most hagyom abba.)

Hadinapló op.1.

A világháború elkerülésének egyetlen lehetősége látszott: hívjuk máshogy! Így is lett, úgyhogy magam az Első Majdnem Globális Háború veteránja leszek, ha túlélem, ha nem, akkor viszont a hősi halottja. Még nem látom át, melyik lenne jobb, mert ugye a hősi halottakról dolgokat neveznek el, a veteránok meg tolókocsis alkoholisták lesznek, már ha nem hazudik minden film. A tolókocsi meg pont nem hiányzik.

Ugyanakkor itt a front mögött egy kicsivel, már nem is tűnik olyan rossz ötletnek a hősi halottság, csak az a rohadt életösztön ne baszkurálná folyton az embert. Emlékszem, egy világgal ezelőtt, mikor még jártam egyetemre meg ilyen helyekre csajozni, olvastam valamit a Frajd nevű pszicholélekbúvártól, hogy azért a halálösztön is elég erős. Na, az itt nincs, mikor az ember századának nagy részét a levegőből pépesíti a Luke és Leia repülőgéphordozó vadászbombázó-köteléke, akkor valahogy nem érzi magában azt a kurva nagy halálösztönt. (Amúgy a hordozótól mi kértünk légicsapást, csak nem gondoltuk, hogy külön kell szólni, hogy nem magunkra.)

De mióta állóháborúvá változott körülöttünk a világ, azóta csak a napi rutin robotpilótájával létezünk, nekem például minden nap ugyanakkor jut eszembe zuhanyozni. Zuhany persze nincs, ha lenne sem pazarolnánk rá a a vizet, de az fontos, hogy eszembe jusson, elvégre az elme fegyelme a tisztaság alapja, és hogy minden nap pontban hatkor nem zuhanyozok, az ad némi tartást a fizikai hanyatlásomnak. Ja, mert vitamin sincs, bab van zabbal, esetleg zabos bab, bár Turtletime őrvezetővel tegnap elfeleztünk egy árokban talált leveskockát. Víz nélkül fura volt elrágni, de abban legalább egyetértettünk, hogy az íze... nos, az íze az intenzív.

A hadműveletek egyébként folyamatosan zajlanak, a gond annyi, hogy egy nagyjából kétszáz méteres sávon belül, úgy hat hónapja, ezerkétszáz halott ehhez képest szerintem sok. És ez csak a mi oldalunk, hogy az ellenségből (akik most vagy a lizerinek vagy a rohadárok, nem tudom, nem olvastam mostanában híreket) mennyien vannak a közeli tömegsírban, azt tudja fene, de őszintén szólva ott már nehéz szétválogatni a kezeket a lábaktól, az egyenruhákra meg mi sem fordítunk akkora gondot, hogy megismerjük egymást haló porainkban. Meg akkor már minek?

Minden esetre holnapra várható a mindent elsöprő támadásunk, az ugyan még nem tiszta, hogy így heten hogy fogjuk megcsinálni a tartalék lőszer felével, de Grouppensmith generális üzent a Főhadiszállásról (ez valahol a Bahamákon van), hogy hisz bennünk, szóval már csak a kedvéért is meg kell csinálni a fényes győzelmet, olyan kedvesen agresszív egy pszichopata!

Majd a diadal után írok még, de most át kell kötnöm a lábszárfekélyem, nehogy ezen múljon már.

hu.wikipedia.org

Extrém agresszió

Az Uefa nevű valami fodbalszövetség, több mint egy év után megbüntette az ukrán futsal szövetséget. (Közben meggugliztam rá, a futsal az olyan fodbal, amit terembe játszanak kevesebben, de pont olyan unalmasan.) Méghozzá azért büntettet Uefa (mi lehet a keresztneve? Géza?), mer' a ukránokoknak a drukkereik nekik, azok úgy szurkoltak, mit ad isten, épp egy orosz-ukrán meccsen, hogy azzal sértették az oroszokat. Provokatív, sértő és tiltott éneklést folytattak. (Nyilván ha provokatív, sértő és engedélyezett éneklést folytattak volna, azzal nem lett volna baj.) Ráadásul az orosz szövetségi elnök (nem, nem az) szerint leplezetlen agresszióról volt szó.

Mi meg majdnem egy évig nem tudtuk, pontosan miért is kellett VV Pszichopatának nehézfegyverzettel lerohannia Ukrajnát. De most már napnál világosabb, hogy nem kéne sértő rigmusokat skandálni mindenféle lelátókon, azt' nem lenne ekkora baj, hogy tömegsírok, szarrá bombázott városokkal a háttérben, meg menekültek milliószám. Csak mi ezt innen, a Gonosz Birodalmából (lánykori nevén Európai Unió), avagy a történelem "legembertelenebb zsarnokságából" nem látjuk, mert agyba vagyunk mosva Sorossal.

Szóval a tanulság: legközelebb tessenek majd a drukkerek szurkolói provokatív, sértő és engedélyezett éneklést folytatni, és akkor hátha nem lesz háború. Mert az orosz főkutyák azért mélységesen jogkövetők, szóval ha engedélyezett, a provokációt is lenyelik, akkora kibaszott nagy úriemberek.

Windows 23

Kiesett az ablakon egy orosz katonai tisztviselő. Ami fura, eddig csak cégvezetők és nagytőkések estek ki ablakokon arrafelé, igaz, ők az elmúlt egy évben váratlan sűrűséggel. De hát ez van, az ember bevodkázva, felelőtlenül szellőztet, azt jön a huzat, és már repteti is ki őket a nagy orosz télbe. Persze csak miután hátba lőtték magukat. Hát komolyan, ezeknek a gazdag ruszkiknak nem telik egy nyomorult légkondira? Ha szaunázni akarnak, akkor sem bérelnek űrhajót, hogy belerepüljenek a Napba!

De ez a sorozatos ablakon kiesés, ez már komolyan aggasztó. Lehet, hogy valami járvány, hogy vírusos vagy bakteriális azt tudja fene, de erre bezzeg nem fejleszt vakcinát a Fájzer, pedig egy komolyabb átoltottság után biztos nyugodtabban aludnának az Urálon túli iparmágnások. Persze lehet, hogy Moszkva (az is olyan, mint Brüsszel, nem egy város, hanem egy gonosz akarat) természetes nyájimmunitásra törekszik, és időnként maga nyitogatja az ablakokat, aztán a sarokból figyeli, hogy kiesik-e rajta delikvens, mielőtt begyűjt egy végzetes tüdőgyulladáshoz vezető megfázást.

De ha mindez nem szándékos, és én jóindulatúan gondolom, hogy á dehogy, akkor Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov elvtárs igazán betilthatná már az ablakokat a picsába. Elvégre ő mindent és bármit az ő szeretett népéért (és az ukrán nácik ellen), szóval félthetné már kissé az alatta meggazdagodottakat.

Mint nálunk a Felcsútok Géniusza, aki például a tizenkilenc kovid alatt végig hihetetlen elánnal védekezett. Míg mindenki csak így lustult, hogy kijárási tilalom, meg hómofisz, közben ő, csak ő állt egyedül a vártán (bármi is legyen az), így aztán világszinten is az elsők között végeztünk. Na jó, a halálozási arányban, de ha negatív növekedés is növekedés, akkor... A lényeg, hogy megküzdött a vírussal, horkolásgátló lélegeztetőgépek beszerzése és ostoba propaganda által főleg, senki nem esett ki közben ablakon, vagy nem sokan, és egyáltalán: volt elég óriásplakát ahhoz, hogy mi például túléljük, hát nem?

És akkor most mondja bárki, hogy a propaganda nem hatásos. VV Putyin is kirakhatna néhány ezer ablak-elleneset, hátha javulna a helyzet, meg Ukrajnában is NATO-elleneseket, elvégre lehet, hogy csak egy félreértés, miszerint a háborút fegyverekkel vívják.

Ma már más a zeitgeist, mint a lovagkorban, a karmelita döbrögi sem karddal, hanem demagóg uszítással vívja csatáit, persze ő főleg hasban és tokában daliás, úgy meg nehéz is lenne másképp.

God bless you, Mrs. Robinson!

Nna, (háttal ugye nem kezdünk mondatot) megtekintettem nézni végre a Minden jót Leo Grande című filmes mozgóképet, ami háromnegyed részt egy hotelszobában játszódik, összesen két szereplővel (és csak egy harmadiknak jut érdemi szöveg egy rövid jelenetben), szóval kamaraszínházi előadásnak is vékony lenne, de mégis remekül működik filmként. Na ja, a két szereplőből az egyik Emma Thompson, aki miatt megnéztem az egész cuccot, ha ugyanis lefilmeznék ahogy ebédel, én valszeg azt is letölteném.

Itt egy elvileg 55 éves hit- és erkölcsrendészt, akarom mondani tanárt ad (nem mellesleg 63 évesen), akinek két éve meghalt a férje, a felnőtt fiát unja, a lánya meg izgalmas alak, de hülye. No és soha életében nem volt még orgazmusa. Harminc év házasság alatt sem, mindig ugyanaz a póz ugyanolyan időközönként, szóval a szexről annyit tud, hogy az mások nemi életének a része. Vagy mi is...

De némi tipródás után csak vesz magának a neten egy férfiprostit, aki okos, fiatal és szép, meg kibérel egy szobát valami puccos hotelben, és akkor kezdődik a meccs. Nem a lepedőn (ott csak később és részlegesen), hanem verbálisan, ami elég élvezetes párbeszédeket jelent, az önmagában bizonytalan (és ezért nyilván mereven rendmániás) öregedő tanerő, meg a magát kiadni nem akaró (mert magát adott helyzetben egy terméknek, szolgáltatásnak tekintő) selyemfiú között.

Lesz aztán szex is, fokozatosan, néhol megható, néhol humoros lépéseken át, és ahogy pár "randi" alatt egyre inkább elengedi magát Nancy (azaz Susan, jut eszembe: Mrs. Robinson, ha mond ez még valakinek valamit), úgy lesz egyre szabadszájúbb is, annak bizonyítékaképp, hogy ötven fölött is bepótolható, ami addig kimaradt. (Nos, nekem nincs ilyen gondom, én nagyjából életem első negyven évében úgy hatvanat éltem, de mióta a B-oldal forog, csak hányni jár belém a lélek.)

A fenti műegész egy meglepően jól megírt, remekül megszínészkedett kis darab, nem fárasztóan hosszú (azaz nem néznénk már tovább, de nem is nézzük az órát a közepétől), és a két tényleges szereplő remekül elcipeli a hátán az egészet. (Ja, a fickóról gőzöm sincs kicsoda, állítólag mindenféle sorozatokból lehetne ismerős, amiket én nem néztem, nem nézek, és jó eséllyel nem fogni nézni, de itt minden esetre rendben van.)

És akkor végezetül az indokolt Simon&Garfunkel-hivatkozás:

Pitiáner

Reggeli közben nem láttam jönni a nap cikkét. Ami arról van szólva, hogy az egri városfejlesztési cég bűnszervezetben elkövetés törzsfőnöke, alig kinevezése után vett az irodájába egy közel egymilliós kanapét,. Ez már önmagában gáz, mi a fasznak az oda, vagy már kell (oké, lehet), miért ennyiért? De a legszebb az, hogy a faszi hazavitte a cuccot, a céghez meg behozta az otthoni használt kanapéját, mondván, hogy darab-darab, mint az ugyebár közismert.

Mikor meg rákérdez nála az újságíró, hogy akkor ez most hogy, meg hol van a drágán vett új kanapé, akkor azt mondja, hogy majd válaszol, csak előbb jogilag kell tanulmányoznia a kérdést. Én javasolnám még  a közgazdasági, szociálantropológiai és pszichopatológiai tanulmányozásokat is, tudományos vizsgálódások esetén nem a kevesebb a több, hanem a több, legfeljebb egy része már felesleges. Itt például világos, hogy kanapé, amit a bútorboltban vett kinéz valahogy, ami meg az irodájában van, az teljesen máshogy, bár kétségtelen, jogilag mindkettő kanapé, ha esetleg csak ennyi számítana.

Amúgy egyszerre pitiáner, röhejes és gyomorforgató a történet, de jól jelzi a felcsútista hierarchiát. Mert a legnagyobb vadak (mint pénztáros Lőrinc barát, vagy Récsöl saját lábon álló férje) komplett gazdasági ágazatokat tesznek el, meg fél megyéket, egy szinttel lejjebb már csak nyomorult milliárdokat közbe-szereznek. Aztán jönnek a százmilliókkal megdobott holdudvariak, legalul, helyi szinten meg lehajolnak egy drágább szobabútorért is. De most tényleg, egy ilyen Városfejlesztés Címén Lopunk Kft. is fizet annyit a vezetőnek, hogy ne legyen rászorulva. Persze Lölö sincs rászorulva a fél Balatonra, csak tetszik neki, és nem bírja otthagyni, a lopás nem rászorultsági, hanem lehetőség alapon működik. Ha le lehet nyúlni, nyúld le, azé a gyár aki csavaronként hazaviszi, hülye lúzer az irodista, aki boltban veszi a vécépapírt.

Jelszavaink valának haza és alakokoskodás!

Banksy Valentine és az Aggódnivalók

A többé-kevésbé rejtélyes személyazonosságú Banksy is falra hányta a borsó helyett, a maga Valentin-napi üzenetét. Kétirányú családon belüli erőszak, valahol egy kelet-angliai falon, avagy tessék vigyázni a párkapcsolatokkal, mert gyakran sírás lesz a végük, és nem feltétlen a meghatottságtól.

hvg.hu

Tudom, tudom, nem kellene ennyire kiábrándultnak lennem, csak nem megy máshogy, meg egyébként is aggódom a világ állása miatt, innentől a világ végéig. (Ami hol késik már megint?) Olvasom például, hogy Csutiék (asszem ezek nem a felcsútiék) nyaralni mennek, és bár faszom se tudja, ki a rák az a Csuti, de szétvet az ideg, hogy mi lesz ha ezek véletlenül egy akkumulátorgyárba  akarnak nyaralni, hisz .

Úgy hallottam ezek veszélyes helyek, meg környezettel szennyezik a levegő vizeit, ettől aztán velük van tele a sajtó, ami egy átlagos agyatlan (és még mindig ismeretlen, guglizzon rá, akinek két anyja van) celebnek akár vonzó is lehet. D a párkapcsolatának tuti nem tesz jót.

Plusz aggódom, hogy Freddi Merkjuri már tök rég halott, és még mindig, hogy időnként leesik valami nagyobb kínai kémműhold, és mi lesz ha a sarki boltra, hogy nem láttam az idei Super Bowlt, mert nem is érdekelt, hogy a teknős valamit rágcsál az ágy alatt, és hátha valami kábel, hogy vérzik a szakállam és aggasztó módon kecsapszagú, hogy soha nem tanulok már meg portugálul kötélre mászni.

Nehéz az élet na, miközben nekem a boldogság szociálpszichológiájáról kéne cikket írom. Mindegy, megoldom, majd megnézem egymás után hat romantikus vígjáték végét.

Valentájm

Mav van Bálint-nap, azaz újbeszélül Valentin. Sznob újbeszélülmeg Velenentájn.

De nekem egyik sincs, nem vagyok Bálint, nincs párkapcsolatom (úgy nagyjából három éve, ami viszont olyan régen volt, hogy szinte már nem is vágyom rá. De rémlik, hogy harmincegy éve épp ezen a napon volt a középiskolai szalagavatóm. Aznap mentem át szóbeli angol nyelvvizsgán, hogy aztán Erikával végre a bálon (igazából második kísérletre) végre összejöjjünk. Hogy aztán majdnem pontosan négy évik maradjunk együtt, nem zökkentőmentesen, de kitartóan.

Amúgy én akkor hallottam először Valentin-napról, meg hogy az mi, aztán jó sokáig emlékeztem rá, ahogy mára már eszembe se jusson. Csak szembejött valami hírportálon. Ja, meg tévéreklámokban, de a dátumra csak úgy két órája néztem rá ma először.

Áltimét Fájt Valami

Liam Neeson utálja az MMA-t, ami ez esetben nem valami köztestület, miszerint magyar  művészeti akadémia (csak azért is csupa kisbetűvel), hanem Mixed Martial Arts. Vagyis

 kevert harcművészet. Nos én is utálom, ez igazából a kocsmai verekedés nyereségvágból elkövetett leglizálása, és kábé annyira művészet, mint a nehézfiúk közti leszámolás egy súlyosabb börtönben. Aki ezt élvezettel nézi, az járjon el valami önsegítő csoportba, hisz az egész lényege a teljesen indokolatlan brutalitás.

Én már  bokszot sem szeretem, nálunk Kokó Istvánok, meg Erdei Madarak játszották el nagy bajnokot, miközben legfeljebb középszerek voltak bármikor is. És egyáltalán, mikor van három-négy "világszervezet" és mindnek van saját világbajnoka, akkkor most ki is a Jani? (Kokónak meg állatkerti gorillákat szoktak hívni. Meg Kokó Sanelt.)

És hát Mr. Neeson maga is leginkább akcióhősként nem tündökölt mostanában, pontosabban próbálkozott ő, csak szar színész, nagyjából egy figurát tud, de azt egy messzi-messzi galaxisban is.

Én ellenben szép vagyok, okos, rendkívül kifinomult ízlésű, és  végtelenül szerény. Vagy csak egy rosszul öregedő faszi, aki szeret dolgokat utálni, ha már kívül rekedt a hagyományos értelemben vett életen.

És megnézem a Minden jót, Leo Grande című fimet, mert tematikusan passzol hozzám, plusz Emma Thompson az egyik főszereplő, ami önmagában indok a tekintésre. (Bár fél órája töltöm lefelé és most jár 40 százaléknál. Mi van, hirtelen mindenki onnan akar letölteni, ahonnan én szoktam?)