2024. január 4., csütörtök

Valami nemigen bűzlik Dániában

Azon hüppög fél Dánia, ahol valami nyilván megint bűzlik, hogy lemond a trónról a királynő, a fia jellegű trónörökös javára. Merthát náluk ilyen eddig nem volt szokásban, egy uralgó királynak tessék csak szépen belehalnia a trónba, ahogy a brit kolléganő is tette, egy király vagy pápa ne legyen nyugdíjas, ha már amúgy se dolgozott egy percet se életében, csak kastélyokban teázott bálokon, ginnel és pezsgővel. (Plusz a második dán Margit még a közelmúltig, azaz nyolcvanpár éves koráig volt erős dohányos, tehát simán csak örüljön hogy nem halt meg bele, hanem.)

Pedig egy király igen is sokat dolgozik, pont mint egy fotómodell manöken, hisz rohadt sok ideje megy el arra, hogy nézzen ki a valahogy, meg gyakorolni kell hogyan vegyen nagyon udvariasan semmibe másokat, plusz az a rengeteg fogadás, jótékonykodás, és dísztribünön unatkozás igen is megviseli az embert. Meg hát az a helyzet, hogy egy későközépkorból örökölt aranyozott hintó akkor is kurvára ráz, ha aranyozott.

Azért a látszatra adni kell... (index.hu)

És ahogy amúgy legtöbb alattvalója, egy uralkodó sem magának választotta a szakmáját (jó, ez a Margit néni speciel kissé, ő a trónról is díszlettervezett meg illusztrált, ha jött az ihlet), és nem azért trónolt mert ezt szerette csinálni, csak muszáj volt. (Bár jobban belegondolva mindannyian így vagyunk ezzel, például reggelente...) Úgyhogy valóbán jár a nyugdíj egy királyi alakú über-állampolgárnak is, ha már elpazarolta az életét.

Mert a királyságnak egy demokráciában annyi értelme van, hogy nincs. Ha valaki nem gyakorolja a hatalmat, csak szimbolizálja, viszont ez kurva sokba kerül, akkor nehéz érvelni mellette, miért kell egy palotában ülnie bárkinek is közpénzen. Ideértve természetesen a kancellári modellben működő államok teljesen felesleges köztársasági elnökeit is. Mint nálunk Sándor, a Katalin-palotában, vagy fordítva. De neki legalább elvileg lenne némi jogköre und beleszólása a politikának nevezett hatalomtechnikai manipulációkba, bár pont úgy nem él vele, mint elődje, a legendásan semmilyen Bajszos Szar, vagy a legendásan szánalmas Pali Bá'. (Igaz elődeik még csináltak valamit az automatikus aláírásokon kívül is, de az az idő már elmúlt.)

Egy alkotmányos monarchia viszont legfeljebb turista-látványosságnak jó, pont mint a nagybritánok és északírek egybesültjében, am így legalább termel némi bevételt, a Bözsi nénis bögrék és a dájánás  házioltárok révén. De például pont a dánoknál, miként a norvégoknál vagy a svédeknél is, annyira polgári a királyság, hogy a Család tagjaival össze lehet futni a piacon, ahogy biciklivel káposztáért érkeznek épp. Margit királynőnek, aki a sorban a második volt, és nagyjából annyi előjoga lehetett, hogy rágyújthatott gyakorlatilag bárhol, mert igazából nem szólt rá senki. És nem félelemből, csak udvariasságból.
Ilyen szempontból a finnek a legjózanabb skandinávok (a vodkafogyasztás szempontjából persze nem), hisz ők legalább köztársaság. És bár elnöke annak is van, de nemrég még egy jó csaj volt a miniszterelnök, ami nálunk háát... nagyon nem így van, így a haza fényre sem derül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése