A bennem rendszerint végleg elvesző konyhaművészből jellemzően a szükség hozza elő az ihletet, magyarul megkívánok valamit, amit nincs itthon, de a hozzávalói sem, úgyhogy gányolok valamit, ami csaknem mindenben eltér az eredetitől, de mégsem teljesen.
Minap épp fagyit kívántam, de azt elvetettem, gondoltam jó lesz egy kis vaníliapuding is, jól behűtve megteszi, pudingpor meg még pont van itthon. Merhogy én át nem megyek a boltba, ilyen időben az is szép tőlem, hogy itthon életben tartom magam. Ámde tej sem volt, pontosabban volt egy üres tejesdoboz a hűtőben, amit nyilván azért tettem vissza, miután a hűtő előtt állva kiittam belőle a maradékot, hogy majd kidobom később. Vagy hogy csak ne tűnjön olyan üresnek a hűtő, az lehangol.
Volt viszont eléggé zsíros-krémes natúr joghurtom, úgyhogy abból dolgoztam. Olyan tej sűrűségűre higítva tényleg úgy nézett ki, mint a tej, olyan állaga volt, mint a tejnek, hogy mindeközben milyen íze, azt tudja fene, nem mertem megkóstolni. Minden esetre a pudingot direkt több cukorral, és főleg édesítővel alkottam meg, mert rémlett, hogy a johurt magában savanykás. Legalább is így emlékeztem rá még az előző napról. Minden estre megfőztem, némi rossz érzéssel, hogy ez most ehető lesz-e egyáltalán. Amúgy majdnem mindent meg tudok enni, ha van benne vanília, hagyma vagy curry, de komolyan, ezek valamelyikével talán a párolt kartonpapírt is. (A háttérben halkan és szomorúan, bazmegelve üvöltözik egy picike Gordon Ramsay.)
Végül az egész olyan lett, mint valami vaníliás túrórudi. Csak egy kis étcsoki hiányzott a tetejéről, így nem pont olyan volt, no meg nem volt benne túró. Meg rudi, bár arról nem tudom micsoda, ha olyasmit eszek, igyekszem nem a szleng jelentésére gondolni. (Mert ugye annak semmi értelme egy édesség esetében, hogy becézgessük azt, hogy „rúd“. Elvégre mindenki látja, hogy kicsi, nem lehetne rá felhúzni, még félárbócra eresztve sem, semmilyen zászlót. Vagy lobogót, már ha a kettő nem ugyanaz. De ennyit a zászlókról.)
De egy desszertnek azért elment, sőt kettőnek, mert ugye másnapra is maradt egy adag, az valahogy jobban esett. Vagy csak kezdtem megszokni. Aztán még aznap, pakolászva a konyhai szekrényben, találtam egy doboz, még teljesen érvényes tartós tejet. Biztos a zűrlények tették oda, csak hogy bosszantsanak, de nekem ehhez már több kell.
ajánlott szakirodalom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése