2026. február 27., péntek

Nemkutat, nemvitázik, nemvéd

Pár napja már az az egyik közéleti téma, hogy  a Medián mérése szerint nagyon fúde vezet a Tisza, mert ennyire még sosem, a Dagadt meg (szerintem kínjában) röhögni próbál, de lelki sebtapaszként érkezik a szektának, órákon belül a Nézőpont „kutatásának“ eredménye, hogy á dehogy, a fideszes utódpárt vezet fölényesen, ez még Felcsútról is látszik!

Nem tudom a nézőpontos kormánycsávók mennyire komoly kutatók, mert egy-két számot belemondani a nyilvánosságba nem kerül semmibe, minek kérdőíveket szerkeszteni, meg mintát, mikor úgyis annak kell kijönnie, hogy magabiztosan vezet a Hatalmi Főpárt. No meg módszertanilag is kérdőjeles a nézőpontjuk, mert ők már saját (időnként láthatóan vágybeteljesítő) értelmezésület is mérésnek akarják eladni, csak ezt én nem veszem be. Kevés dologhoz értek, de ehhez véletlenül egy kicsit.

Viszont egy ilyen kamu vagy nemkamu „mérés“ jó lehet arra, hogy relativizálja a valóban független és szakmai alapú kutatásokat, és ki lehessen írni a Zindex címlapjára, erős kampányhangulatban, hogy:

„Eljött a kampány fontos fordulópontja, miközben kirobbant a vita a Medián méréséről“

Nos, semmilyen vita nem robbant ki. Van a Deák nevű Dániel, a faszméregetős, sokat látott „szakértő“, aki kitett egy videót, hogy de ő tudja, mit is mért még januárban a Medián, mindegy is honnan, de így van, neki ez az állítása, tessék cáfolni! Ami ugye eleve egy csapdahelyzet, mert erre lehet azt mondani, hogy de tényleg azt mérték, amit közzétettek, amire jön a laza felcsútista fölényeskedés, hogy dehát hazudnak. Hazudtak már régebben is, most meg a hazugságukról naná hogy hazudnak.
Ez nem vita, ez szardobálás. Nem érvek vannak, hanem megsemmisítőnek szánt beszólások, így nem az nyer, akinek igaza van, ne adj isten jobban érvel, hanem aki hangosabban kiabál, abban meg a Párt kis harcosai vethetetlenek. Ha már az okosság vagy a megértés képessége nem alapbeállításuk nekik.

- O -
 
És mindeközben Agyarországban vérszagra gyűl a sereg, amennyiben a pártvezér és kancellár kivezényelte a katonaságot a népség elé, hogy ők most akkor nagyon védik az energetikai mindenféléket, mert annyira ukrán támadástól tartanak, hogy főleg csak ők.
Maximumra tekerik a háborús pszichózist, ez bejött négy éve is, most meg hátha, nagyon más esélyük nem maradt.

Az egészben pedig az a szánalmasan vicces, hogy a felcsúti döbrögi, aki nagyon utálja az ukrán elnököt, ádáz ellensége neki, most épp egyfajta Zelenszkijt próbál eljátszani, megkésve bár, de törve is.
Ugyanis Z. annak idején outsiderként úgy került a nagypolitikába (hogy eljátszott egy sorozatban egy vidéki tanárt aki elnök lesz), illetve hogy majd ő leszámol a rendszerszintű, állami megakorrupcióval. Ez nem igen akart aztán sikerülni, de jött a háború, ő beleállt a honvédő népvezér szerepébe, és azóta se ment ötven százalék alá a népszerűsége, a legrosszabb pillanataiban se.

Most meg a Dagadt próbálja magára igazítani a „csak én védhetlek meg benneteket, parasztok!“ narratívát, de belül szerintem tényleg hozzáteszi a parasztokat is, ami viszont kilátszik. Hogy nincs ebben a szánalmassá kopott alakban semmi nagyság, csak a hatalom görcsös, és nagyon is érdekvezérelt akarása, mint egy kövér Gollam, de tényleg, aki beleőrül a drágaszágába. (Oké, tényleg nem érdekel a Gyűrűkúra, de ennyit még én is tudok belőle róla.) 
Úgyhogy megy csapatokat szemlélni, katonailag helikopterezik, mintha ő lenne az egyik pocakos tábornok, akiket amúgy lenéz.

Én meg nem vagyok biztos benne, hogy pont az növeli a lakónépesség biztonságérzetét és jövőbe vetett hitének pozitivitását, hogy terepszínű páncélautókat lát az utcán, meg rohamsisakos katonákat. Erről az emberek többsége ritkán asszociál a békére. Persze a Főpárt már eddig is azzal ordította tele az országot, hogy Háború, Háború, Háború, és ehhez képest egyre kevésbé hallatszik mögötte az, hogy „ellenesség“. Az ellenség szó viszont egyre gyakrabban, a béke jegyében persze...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése