Beszól a sztór

„ - Ha mi a feleségemmel elmegyünk otthonról, mindig kihúzzuk a hűtőt.

  - És nem romlik meg a kaja?

  - De, egy csomót ki is dobunk mindig.“

„ - Én spórolok a vízzel!

  - És hogyan? 

  - Csak akkor húzom le a vécét, ha már tele van.“

Ezek egy általam (eddig) nem kedvelt komédiasorozatból vannak, ez a Superstore, amit kezdek megszeretni. Nyilván öregszem, illetve a pár évvel ezelőtti koponyasérülésem okán már nem csak szaglásom nincs, de az ízlésem is ficam. Vagy mi...

Mozgó képek, álló oldalak

A lakónépesség álmatlanságban szenvedő és popkulturális ürességre fogékony része mára virradóra élvezhette az Oscar-gálát, a flitteresre dizájnolt közhelyek semmitmondásának nagyestélyis, vörös szőnyeges vonulását. Mondjuk nem lehettek túl sokan, ennek az izének a nézettsége évek óta vacak, igazából érdektelen már a cucc, úgy ahogy van, most is az volt a legnagyobb truváj, hogy Will Smith pofán vágta Chris Rockot. Aki nem tesz feljelentést, de miért is tenne, szerintem nyilvánvaló kamu volt az egész, ők akartak a címlapokon lenn holmi rendezők helyett, ahol sokkal nagyobb nézettséget érhetnek el, mint ezen a gálán valaha. A díjnak egyébként is egyre kevesebb súlya van, a közönség beárazza magának a filmeket, és hogy a hollywoodi "akadémia" bennfentesi mit gondolnak, milyen taktikai szavazatokkal tolják a filmeket, amikben valahogy érdekeltek, az egyre kevésbé számít.

Én is inkább neteztem hajnalban (mondjuk a tetszőleges hírportálokon is a oszkárügyi helyzetjelentéseket frissítgették tízpercenként), de ott legalább adódott néhány kellemes meglepetés. Előre mondjuk bosszantó volt, hogy nem jön be pl. mno.hu, azaz egykori Magyar Nemzet című lap utódpártjának oldala, de később kiderült, hogy a derék kormányhitű seggnyalók, jó eséllyel meg lettek hekkelve. Mert mondjuk a 888 nevű közéleti szemérmetlenség oldalán egy durván ellenzéki ízű üzenet volt, már amennyiben durván ellenzékinek számít, ha felhívják a figyelmet arra, hogy az orbánista média miket művel. (Ja, annak számít.)

telex.hu

Amúgy az akciót, ami jó pár portált érintett (ilyeneket, hogy Nemzeti Sport, Figyelő, Mandiner meg hasonlók) az Anonymous nevű nemzetközi hekkercsoport vállalta névvel, címmel... izé név nélkül, már ha az Anonymus nem számít névnek,de hát az meg ugye önellentmondás lenne.

Én csak azt nem értem, hogy miért csak most, de persze jobb ha a fagyi későn nyal vissza, mint ha soha. Hisz itt ez történt, ezek a jeles médiumok ("köz"médiástól) évek óta tolják a kormánypropagandába illeszkedő kreténségeket, melyek jobb esetben sima ferdítések, rosszabb esetben (a a kampányfinisben ezekből van több) ordas hazugságok.

A telex szerint az origót nem hekkelték, viszont az origó (mit tegyek, csak így tudom hívni, magukat névvel vállaló szerzők csak minden szökőévben akadnak, de csak ha keddre esik) hisztizett egy lendületeset, de mondjuk azt, hogy Anonymous nem írták le. Hisz nekik van egy saját magyar változatuk, aki az ellenzékre mond csúnya, de legalább kevéssé meglapozott dolgokat. Plusz, mivel tényleg nem vállalják az ottaniak saját nevükkel a "cikkeiket", igazából ők maguk is anonymusok, azaz kétszeresen is hülyén festene egy ilyen címzettű szidalmazás. Mondjuk ezt a reakciójukat én nem találtam, csak a szokásos, szigorúan monoton növekvő márkizajongás van, forma egy meg félpucér csajok, de lehet, hogy nem kerestem elég intenzíven. Azért mindenre én sem vagyok képes.

Persze nem gondolom, hogy ettől bármelyik békemenetelős rajongó a fejéhez kapna, hogy "Baszki, ehet hogy ezek tényleg hazudnak?", de ami jár az jár. jut eszembe, vennem kell mosogatószert is... Biztos a közbeszéd tisztasága miatt, bár ahhoz háztartási sósav kellene, vagy egy becsapódó üstökös, hogy kezdhessük elölről, valahol a barlangrajzoknál.

UPDATE: Varga Igazság juditügyi miniszter szerint, ezzel aztán megmutatkozott a híres baloldali sajtószabadság. No, az Anonymousról eddig nem tudtam hogy baloldaliak, de ha innentől az a baloldaliság definíciója, hogy valakinek tele lesz a hócipője a hazudozós uszítással, akkor engem is tessenek hozzájuk számolni. Meg Miniszer Asszony olyat is kérdez, álnaivan persze, hogy akkor portálok ellehetetlenítése és újságírók vegzálása belefér? Hát, nekik tizen éve belefér, tessék a csak a miniszteriális asszonyságnak megkérdeznie az egykori Népszabadság újságíróit, vagy épp az egykori Index mostani telexeseit. És nem, egy hekkelés nem lehetetleníti el a működést, ezek mennek tovább a mi pénzünkből, csak épp egy fél napra botot dugtak a küllőik közé, ami a pártvezér és kancellár szerint igen is belefér, akár uniós szinten is.

Szét-, meg-, fel- és át. Kúrták.

Jajj, nekem, tegnap este megnéztem az Antigyurcsányista Nemzeti Front propagandafilmjét, és mit ne mondjak, címéhez nomen est omen Elkúrták.  Nem kicsit, nagyon.

Az egy dolog, hogy ócska politikai propaganda az egész,  a szétcsúszott fejű, ám kormányhitű producertől (egyben a hiszti-marketing hazai apostolától) nem vártunk mást, és pont azt kaptuk, szóval a kampányfokozat kipipálva, bár ha valakit ez győz meg arról, hogy a felcsútok géniuszára szavazzon, az annyit is ér.

A baj inkább az, hogy ez a mozgóképipari hulladék filmnek is szar, de nagyon. Valami (nyilván hat feles után) összecsapott dramaturgia, minősíthetetlen párbeszédek (de tényleg, élő emberek egyszerűen nem beszélnek ilyen papírízű mondatokban, mintha valami fidelitászos beszédíróra bízták volna a cuccot), tizenöt fős tömegjelenetek (mint anno a Honfoglalásban, ahol szintén ekkora volt a honfoglaló sokaság) és papírból kivágott, hurkapálcára ragasztott karakterbábok, akiket harmadosztályú színészek nem bírnak legalább  minimális hitelességgel mozgatni.

Erre az izére tényleg nincsenek szavak, csak trágárságok jutnak az ember eszébe, részemről a fos-Niagara a legkevésbé vállalhatatlan. A "film" nézhető kordokumentumként, csak épp nem 2006-ot dokumentálja, hanem a jelenlegi rezsim szellemi leárnyékoltságát, különös tekintettel a rajongókra, akik úgy nézik ezt trágyahalmot, mint egy NatGeo-s dokumentumfilmet, hogy dehát a Klárika a patás ördögné, ez most már hivatalos, benne volt a tévében.

Ha viszont eltekintünk attól, hogy ez egy rendes, goebbelsi értelemben vett propaganda (amitől persze nem lehet eltekinteni), akkor politikai kriminek viszont kurva unalmas, kibaszott logikátlan, és annyira sablonos, hogy az már fáj. Sötét, füstös szobában, feltűrt ingujjú gyűrött alakok esküsznek össze a Nép ellen, épp csak azt nem látjuk, ahogy vért isznak, sátáni kacajok közepette, ja, pont ilyen világ, szinte várjuk, hogy betoppanjon Kun Béla, ürgebőrbe varrva.

Mindegy is, erre az izére nem éri meg több karaktert pazarolni. Ha valaki még nem látta, tartsa meg ezt a jó szokását, már csak a saját mentális egészsége érdekében is.

p.s. Megnéztem az IMDB-n, hogy is áll a cucc, nos örömmel jelenthetem, hogy 38 ezer szavazat alapján az átlagpontszáma 1,6. Egy 10-es skálán. Ezzel félhivatalosan is a világ legrosszabb filmjei közé tartozik.

A szív, az ész, meg a kivagyiság

Úgy tűnik, az agyhalálnak igenis vannak stádiumai, az nem csak úgy jön, és mindennek vége, sokan még közlekednek, gyereket nemzenek, posztolnak, kommentelnek és a fideszre szavaznak, miközben már. Azaz az agyhalál nem pontszerű esemény, hanem folyamat, kemény munka lehet lépésenként egyre előrébb küzdenie magát az embernek, de ennek a harcnak (hogy a főnök kedven retorikáját idézzük), fontos állomása leget az alábbi, autó sérelmére elkövetett optikai tuning:

azonnali.hu

A remek koncepciójú, ám jobb sorsra érdemes személygépjárművet az azonnali.hu újságírója szúrta ki, mondjuk nem volt nehéz dolga, mert a cikk szerint is hamar virálissá vált a négykerekű kampányeszköz. Én mondjuk hiányolok róla legalább egy Trump-arcképet, csak hogy megadja a pártszerű értelmezési keretet, a faszi "amerikai barátjának".

Mert a büszke tulaj nem politikus, sima rajongó, mondhatni szektatag, de mint ilyen, nyilván nem közvetlenül kapja a rogánügyi minisztériumtól a direktívákat, így kisssé le van maradva. Mert hát mi az, hogy amerikai barát? Éberség nertársak, éberség! Amerika nem a barátunk, hisz épp most támadta meg a nagy Oroszországot, mondjuk ukrán területen, de ezek a bunkó jenkik nem ismerik a eurázsiai földrajz finom árnyalatait. Ők még ott tartanak, hogy Szovjetunió, és akkor ugye tök mindegy, hogy Kijevben vagy Moszkvában provokálják háborúba azt a derék jó ex-KGB ügynököt. Mondjuk ezek arra is képesek, hogy Joe Biden-szerű demens vén faszt válasszanak elnöknek, aki ráadásul liberálnáci is, és a péntek eseti feketemisén protestáns fehér csecsemők vérével készíti a pászkát. (Nem vicc, ezt nagyon komoly névtelen feljelentések fészbuk-oldalak támasztják alá!)

Szóval kellene az ótóra még egy Trump-fej is, csak hogy értsük, ez az Amerika, nem az az Amerika, ezt a Corvettet még nyilván nem mostani demokratúra alatt gyártották. Mondjuk Mexikóban.

Ez a "Hallgass a szívedre" című egykori Roxette-sláger meg politikai kontextusban nettó baromság, az ember egy bármilyen választás esetén az eszére hallgasson, ha még maradt neki belőle valamennyi. De csak az után, hogy a "népszavazás" néven futó gusztustalan uszítás szavazólapját gondosan érvénytelenítette. Majakovszkij nyomán: nem kötelességből, szívből csupán. Aztán jöhet a tiszta ész kritikája.

A CC-problematika

Mindenoroszok Cárelnöke fontosnak érezte, hogy a helyzet van esetén is értekezzen kissé a hanyatló nyugati imperializmus kulturális minősíthetetlenségéről, melyhez képest természetesen a dinamikus keleti imperializmus, maga a tőről metszett tradicionális józan észen állás.

Mert hogy VV Putyin (mit tegyünk, ez a neve), a jelen kétségtelenül egyik legnagyobb reality-sztárja (Trampli exelnökkel együtt persze) egy sajtót tájokoztató alkalom alkalmával kiállt J.K. Rowling mellett. Szegény nőnek biztos pont ezt hiányzott, egy "Védjen meg téged a Putyin!" ma már igazán gonosz átoknak számít, nyilván nem boldog tőle, hogy ő lett az ürügy, aki kapcsán  cancel culture, az eltörléskultúra  kérdése előjött.

A téma, ami az utcán lever, arról szól, hogy igenis lehet, sokszor üdvös és néha kell a múltat végképp eltörölni, a jelen aktuális értékeinek, de még inkább érzékenységeinek és ízlésítéleteinek mentén. Írjuk át az Othellót, mert rasszista, döntsük le Thomas Jefferson szobrát mert rabszolgatartó volt etc.

Na ja, de attól mert ledöntjük, cenzúrázzuk, kihúzzuk, elfelejtjük, attól azok a dolgok akkor és ott úgy voltak. És elfelejteni ezeket, meg pont nem érdemes, mert ki nem tanul a történelemből, az majd jól megismétli blabla, viszont a másik ilyen közhellyel ellentétben a tragédiákat is rendszerint tragédiákként játsszuk újra, és csak kurva ritkán komédiákként.

Nekem erről a szobordöntős őrületről jutott eszembe példaként az, hogy nálunk  rendszerváltás környékén erre kitaláltak egy jó megoldást. A nemlézető szocializmus (vö. államkapitalizmus) emblematikus szobrait és kisebb emlékműveit nem hagyták az eredeti helyükön, de nem is robbantották szét azokat, hanem betették egy szoborparkba, a város szélén. Ahol ezek a művészileg amúgy elég vegyes értékű műdarabok egyfelől nincsenek direktben szem előtt, másfelől egymás társaságában egy sajátos kontextusba kerülnek, már nem azt jelentik, amire szánták őket, de nem is lett belőlük építési törmelék. Nem törölni kell a múlt ma már vállalhatatlan elemeit, hanem kontextusba helyezni.

hu.pinterest.com

De ez a bölcsészkedő okoskodás nyilván nem pálya VV-nél, ő simán csak azt hozta föl, hogy Oroszországot is el akarják törölni, naná az amerikaiak. Ócska egy csúsztatás, hisz egy országot, egy népet és annak komplett kultúráját nemigen lehet tokkal-vonóval eltörölni, de egy háborús  retorikához jól passzol. Hogy ja, mi bazi nagy nemzet vagyunk, a mi kultúránk a kultúra, épp ezért a világ ellenünk, mert irigyek, és kicsit félnek tőlünk, úgyhogy egy világhatalomnak pont azzal a lendülettel mennek neki a gonosz mindenki mások, mint mint egy írónak a popkultúra képmutatói, egy félreértett mondatért. (Ő arról beszélt, hogy számára igazából azok a nők, akik menstruálnak, mire lett belőle egy transzfób náci, miközben egy rossz szava nem volt  a transzneműekre. Csak szólt, hogy ők másképp nők, például mert hosszabb-rövidebb ideig, de férfiként nevelkedtek és éltek, vagy fordított esetben nőként, egy abban a testben.)

Na mos, ha Vlagyimir Vlagyimirovics szerint egy ilyen antiRowling-szintű kultúrkampffal , meg seregnyi trollkommentelővel el lehet törölni nemhogy az orosz kultúrát, de magát Oroszországot is, akkor Oroszország annyit is ér. De nyilván nem így érti. Ha viszont úgy, hogy a szemét jenkik ezzel a módszerrel akarják őket eltörölni, akkor hülye, mert durván lebecsüli az egyik rivális nagyhatalmat, ennyire hülyének nézve őket.

Persze a legvalószínűbb, hogy simán csak kellett valami elsőre jól hangzó baromságot mondania, hogy addig se lebombázott kórházakról, meg elaknásított menekülési útvonalakról legyen szó. Bár az orosz sajtó ilyenekről nyilván nem kérdezi, másoknak meg nem válaszol.

Közvetítés-frazeológia

Sportközvetítéseket tekinteni a médiában mindig élményszerű számba megy, a kommentátorok szakértenek, a szakértők kommentálnak, a kommentek szaglanak. Fölpróbálom megidézni a stílus hangulatát, ahogy a menők hasítanak az aszfaltcsíkon, akik jól választottak gumit a salakos borításra, főleg a második szett tekintetében. Az áramvonalas labdák oldalsó szárnya egy hajlított S betűre emlékeztet, hisz az S eredetileg szögletes, mint a kör négyszögesítése fából vaskarikával. A mezőny egészére nézve elmondható, hogy ketten már kiestek, a többiek még próbálnak tizedmásodperceket lopni, egy betyárosan jó második félidővel, természetes csak idézőjelben. Abszolút piszok leggyorsabb körön van a belga francia, ő egyébként már harmadik szezonjában az év újonca lett. A csapattársa már máshol versenyez, de ő még maradt az alakulatánál, csak a nevük meg a tulajdonos változott meg bőven, ami mindenképp egy pozitív hír. Közben egy balesetes ütközés, még nem tudni, hogy volt-e sérülés a körülményekhez képest, de a bajnokságot ez nem befolyásolja a tabellán.  A tizenhármas kanyarban jött a kerékvető-meglovaglás, az dobta meg a kapu előtt a betonfalat, külsővel. Nagy volt a küzdeni tudás a fiúkban, de sok volt a ki nem kényszerített hiba. Ha és amennyiben jól látom, állítólag az a hír terjed most, hogy a portugál szerződés-hosszabbítása a mai etapon fog múlni, ez a derbi, mondhatni sorsot döntő lehet számára. Sérülésileg rájár a rúd, de percek kérdése, és egy órán belül kiderül, lesz-e legrosszabb a forgatókönyv.

Группа Слот

Azért az oroszoknál is vannak jó dolgok, mostanában is. Régebben volt Dosztojevszkij, most van Pelevin (majdnem azt írtam, hogy Jerofejev, de őt már nem bírom), régebben volt borscs, most meg hirtelen lett egy McDonald's koppintás, a Ványa Bácsi gyorsétterem, régebben volt Sosztakovics, most van ezek az arcok:

en.wikipedia.org

Ők a Slot nevű tájjelegű metálbanda, vagy punk-metál, vagy valamizé-metál zenei együttes formáció, akik mint brand már húsz évesek, de annyi tagcserén estek által, hogy azért ez a zenekar nem pont a 2002-es, bár nyilván kell lennie valami személyi folytonosságnak is. De a zenéjük az tényleg jó, kár hogy nem tudok oroszul, de az alant következő műegész (az angol fordítás alapján) elég sablonos egy darab, a rockzenében nem szokatlan "magányos farkas" motívum eldalolása, hogy mennyire kreatív-költőien azt persze tudja a fene, mert ugye hat év orosztanulás után rendelni se tudnék, egy moszkvai étteremben. esetleg egy Ványa Bácsiban, ott biztos vannak képek is, amikre rá lehet bökni. 

p.s. És ja, megtaláltam közben a meki-koppintás étterem logóját is. (Szerintem még nem lánc, de szeretnék lecserélni az amerikai imperialistákat, így a szankciók okán, és tényleg annyira pofátlan a nyúlás, hogy a gonosz jenkiknek tuti a torkukon akad a McKrumpli, és lecsöpögtetik a kecsöpöt.)

444.hu

Úgy akarom, ahogy lesz!

Ez lehet az orosz főkatonák és mégfőbb politikusok jelmondata mostanában (nem is beszélve a Legfőbb Vezér mögöttük tornyosuló, agyonbtoxolt jelmondatairól), hisz a villámháború finoman szólva se jött be. Valami olyasmit terveltek ki ezek, hogy pár nap alatt lerohanják Ukrajnát, az ukrajnákok hevesen megadják magukat, az orosz többségű területeken meg eleve felszabadítóként üdvözlik a dicsőséges Vörös Hadsereg utódpártját. No igen, van az a mennyiségű vodka-kokain kombó, amitől ez életszerűnek látszhatott, a Kreml valamelyik dúsan aranyozott szalonjában legalább is. Ámde.

A blitzkrieg-ből lett ugye egy masszív ellenállás, nemzetközi szankciók, és kiderült, hogy a főleg messziről ágyúzásra alapozott harcmodor pusztító ugyan, de a győzelemhez kevés, ahhoz valószínűleg utcai gerillaharcokban kellene bevenni egyesével a városokat, amiben a ruszkik meg nem jók. Ők tényleg bombázásra és ágyúzásra alapoznak, meg arra, hogy a fél világ betojva találgatja, vajon remeg-e Vlagyimir Vlagyimirovics keze az atomrakéták indítógombja felett. De ez utóbbival is csak zsarolni lehet, atomfegyvert bevetni viszont nagyon nem lehet, mert abból jönne a harmadik világháború, azt meg nem nyerhetné meg senki.

Mondjuk ezt a mostanit sem. Moszkvában láthatóan már azon töprengenek, hogy lehet kihátrálni az egészből súlyos (otthoni) arcvesztés nélkül, hogy lehetőleg ne legyen lázadás a feláldozott életek, az elégetett csillió rubel, meg a mindennapokban is érezhető áruhiány, és persze a fokozódó elnyomás miatt. Már nem tudnak olyan statáriális törvényeket hozni, nem bírnak annyi ellenzékit lecsukni, hogy ne legyenek háborúellenes tüntetések, minél szarabb a helyzet, annál inkább.

Úgyhogy most szétcsapott tekintetű főkatonák előadják, hogy Nyugat-Ukrajnában akkor visszavesznek a tempóból, és koncentrálnak az amúgy is szakadárok által zaklatott keleti megyékre. Azokat (pláne, mert határosak Oroszországgal) könnyebb elfoglalni, egy koncentrált invázió ellen az ukránok se tudnának mit tenni, és ami a legfontosabb, ezt el lehetne adni otthon is győzelemként. Úgyhogy most arról szól a üresfejűeknek szánt propaganda, hogy nyugaton elérték amit akartak. Egy faszt, ez nyilvánvaló, egyszerűen nem bírták a többfrontos nyomulást, úgyhogy most azt mondják, eleve ez volt a cél. Pont mint a viccbeli részeg, aki kiszól az út menti árokból, hogy én így szoktam leszállni a bicikliről!

Utólag már tudják, hogy mindig is azt akarták, ami végül lett.

Névileg ijesztő izék

Egyszer régen, sok évvel ezelőtt, és tényleg nem tudom hogy pontosan mikor, olvastam egy nagyon vicces posztot a fészbukon, amit valami középkategóriás kádéenpé-csicska írt, naná, hogy nevét azóta már a feledés jótékony homálya fedi. (Hiába no, én mindenre ennyire pontosan emlékszem, mondjuk akkor is bajban lennék, ha megkérdezné valaki, mit ebédeltem két héttel ezelőtt ilyenkor... Bár asszem, ezzel a legtöbben bajban lennének. Hisz honnan is tudnák mit ebédeltem én, mikor én sem?)

De az emlékezetes bejegyzésnek (ami naná, hogy nem sokkal később eltűnt) nem a körülményei, a szerzője vagy a dátuma volt az érdekes, hanem tartalmának mérhetetlenül sötét ostobasága.

Ugyanis akkortájt futott az aktuális Sziget reklámja, meg tele volt kiplakátolva vele a város. És derék, ám jelentéktelen nemkeresztény nemdemokrata pasas, közösségi médiailag háborodott föl azon, hogy micsoda zenekarok jönnek már megint. Valami ilyesmit írt, hogy a Sziget egy morális fekete lyuk, mert a meghívottak közt vannak őrültek, gyilkosok és hitetlenek (ó, irgalom anyja!). Mert hogy az évben jött a világ egyik legjobb ska-bandája, a Madness, meg a Killers, plusz a Faithless is. A faszinak meg nyilván ismerős lehetett valamelyik név jelentése, a másik kettőt megnézte a szótárban, és elborzadt. (Győzikéül: felborzadt, de lehet hogy szét- vagy össze-.)

Jöhetett volna még a Stranglers is (igen, The Stranglers, csak úgy hülyén fest a magyar határozott névelővel), azaz A Fojtogatók, csak hogy jobban örüljön a borzadó feje. És persze lehet még számtalan zenekar nevével(!) ijesztegetni, butaságban megőszülni készülő önkormányzati képviselőket, mint például: Sodom, Stormwitch, Vendetta, Napalm Death, mint jellegzetes metálbandák (és ha hitetlenség, akkor még a Faith No More), vagy akár a kaliforniai indie-rock zenekar, a Fuck. Ezek az igazi tömegpusztító fegyverek, no meg a tömegkommunikáció, és legújabban a közösségi média.

p.s. Aki egy banda nevétől elrémül (át-, szét- és össze-), az olvasson Boris Vian borítókat, hisz mondjuk a Köpök a sírotokra vagy az Öljünk meg minden rohadékot! című regényekbe a cím alapján már úgysem merne beleolvasni.

Már az új sem a régi

Feszült unalomban várta az értő közönség az idei forma egyes szezont, de valójában - mint ahogy évek óta - érdektelen, akár egy napirend előtti hozzászólás, azaz nagyot akar mutatni, de három ócska közhelynél nem jut tovább. Az első verseny álmosító volt, a szokásos vonatozós körözés, legfeljebb kicsit más sorrendben, de a hú de várt forradalmi változásokból a magamfajta néző egyelőre annyit lát, hogy az autók az eddig megszokottnál is rondábbak.

Ezek jobban tetszettek... (crash.net)

Így aztán, sok-sok év valódi versenynézés után, pár  éve már csak háttértévézem a futamokat (meg nincs már Petra, akivel lehetett együtt nézni), de teljesen nem bírok lehasadni róla. Nosztalgia, vagy mi a frász, mikor '86-ban, 12 évesen egy balatoni nyaraló fekete-fehér tévéjén néztem az időmérőket (akkoriban kettő volt), meg az újságosnál megvetettem anyámékkal a vonatkozó színes magazint, a fene gondolta volna, hogy ez egy több, mint harminc évig tartó mánia lesz. Ami lassan elmúlik, de ennyi idő nem múlhat el büntetlenül.

Úgyhogy kicsit vártam, hogy hátha jobb lesz idén, mint az utóbbi pár évben (jó, tavaly nem volt annyira unalmas, csak eléggé), de ez nem látszik jönni. Ehhez képest megtekintettem, a laptop felett időnként átpillantva, a mai szabadedzést is, csak mert idegi alapon be van akadva, hogy bírom ha színes versenyautók köröznek a nagy képernyőn, ez olyan otthonos érzés.

Ehhez képest már nem is emlékszem az eredményekre, az egész keringve benzinégetés jelentéktelennek tűnt, ráadásul nincsenek már karizmatikus kommentátorok sem, csak ilyen unalmas "szakértők", de én a második " a hátsó segédszárny beállítása, a diffúzor szögéhez képest" típusú szövegnél kezdtem bealudni, a gumiválasztás taktikai és stratégiai kérdései kitárgyalásának harmadik percében pedig elkapcsoltam, a szomszéd mozicsatornán ugyanis épp reklámok mentek, és - borzasztó leírni is, de - üdítően hatottak rám.

Két mozzanat volt érdekes az egészben. Az egyik, hogy valami habszivacs-alapú jelzőtáblát nem szereltek fel (vagy nem eléggé), és az egyik autó elsodorta. Micsoda izgalom, micsoda dráma, gondoltam rögtön. Aztán végül lett némi igazi dráma is. A pálya közelében konkrétan felrobban egy olajtároló, és talán nem  magától, mert valami iráni finanszírozású jemeni terrorista sejt rögtön magára is vállalta, hogy ők voltak. Ha ez így van, akkor tényleg lett valami újdonság az idei forma egy egyformaságában, mert asszem olyan még nem volt, hogy merénylete elkövetését eszközöljék egy versenyhétvégén, a pálya közelében. Úgyhogy még az is lehet, hogy elmarad az egész cirkusz, ama másik cirkusz miatt, pedig már épp elhatároztam, hogy azért megnézem az időmérőt meg a versenyt. De ha nem lesz, nézhetek helyette valami filmet a kedvenc műfajaim (darabolós horror, dilemmázós kamaradráma, cselekményes pornó) valamelyikéből, majd a biztonság kedvéért töltök le valamit.

Kár hogy versenyautós-darabolós, lélektani kamarapornót, még nem forgatott senki. Pedig már sokat kerestem.

Ennek a szagát érezték a versenyzők is. (index.hu)

Fantomszál

Komolyan nem tudom már hol lakom, azt  meg pláne nem, hogy kivel, esetleg kikkel. Mert az összes program/alkalmazás, amelyik próbálja beazonosítani, merre is lehetek, határozottan tudni véli, hogy Dunaújvárosban. Általam sosem látogatott társkereső oldalak kéretlen hirdetési ablakai pattannak föl, hogy mondjuk valami Judit (esetleg Edit - hogy kellően csehtamásos legyen) nagyon magányosan itt van, tőlem párszáz méterre, naná, hogy az egykori Sztálinvárosban. Azt« csoda, hogy nem mozdulok rájuk?

Mert ha kinézek az ablakon, még mindig Kaposvár van odakint, persze lehet, hogy csak vetített kép az egész, vagy simán hiba van a Mátrixban, azaz én tényleg valahol vagyok, de az IP-címem tök máshol.

Ezt erősíti az is, hogy időnként levelet kap az általam nem ismert lakótársam, valami csaj, aki több cég, és néhány talán ismerőse szerint is nálam lakik, míg egy másik csajt, bizonyos Rékát rendszeresen keresnek a telefonszámomon, ami azért már kellően sok éve az enyém ahhoz, hogy gyanakodni kezdjek. Még szerencse, hogy a bankszámlám rendszerint üres, így egy harmadik némber már nem tud azzal visszaélni, pedig biztos szívesen rendelnék neki valami cuki táskát, vagy hajfestékkel kombinált arckrémet.

De tényleg, ha valaki még lakik itt, az jelentkezzen, de az is, aki esetleg Dunaújvárosban kapja meg a leveleimet. Egye fene, megadhat bankkártya-adatokat is.

A Nagy Piros Gomb, meg a hatósági közjavak

Matolcsy Jegybank györgyelnök szerint át kellene szervezni a wikipédiát, mert sok rajta a hamis információ, gondolom ezt úgy érti hogy főleg róla, tartótisztjeiről meg  drága fiacskája Porsche-gyűjteményéről. Amúgy pont róla semmi extra nincs, láthatóan valami beosztott rabszolgájával íratta ő maga. Sőt a wiki még a fiáról sem emlékezik meg (lehet, hogy pont ezt sérelmezi), ellenben rengeteg hírportál, blog meg egyéb annál inkább. Elképzelhető, hogy Elnö Kúr fejében a wiki az internet mint olyan, analóg módon azzal, ahogy elég sok Gézukámnak és Lujzikának a fészbuk egyenlő a nettel.

És hát tényleg micsoda dolog, hogy a hülye interneten bárki megírhatja azt az igazságot, ami nem az övé, hisz ő a maga részéről már rég egy post-truth valóságban él. A pöttyös seggű japán csecsemőktől a negatív növekedés is növekedésig bezárólag, azzal a kényszerképzetével együtt, hogy jegybanknak fő feladatai közé tartozik közepesen ismert művészektől vásárolni, kurva drágán, mert hát kell valami az irodája falára is.

Matolcsy nertárs igazából a nyilvánosságot mint olyat nem bírja, pontosabban csak az irányított, hatalmi magamutogatást szolgáló, a habermasi értelemben vett reprezentatív nyilvánosságot karmolja. Azt a változatot, amit Habermas egyszerűen csak polgárinak nevez, na azt már nem, elvégre nem azért ő a jegybanki bankjegyek ura, hogy mindenféle internetek csak úgy írogathassanak róla. Gondolom már írja valaki a százmilliós, kétoldalas tanulmányt arról, hol a faszba is van a nagy piros gomb, amivel le lehet kapcsolni az egészet a picsába (hú, ez elég pornós lett), elvégre ő is milyen jól megvolt internet nélkül. A mai gyerekek már nem is építenek székházat fakockákból, nem eregetnek sárkányt a Riviérán, csak ülnek a monitor előtt, pedig nincs kimehetnének játszani, meg kutyaszarba lépni a parkba, vagy bezacskózott döglött macskát találni a játszótéri homokozóban.

Szerinte amúgy a wiki az a közjavak közé tartozik, úgyhogy várható, hogy Semmilyen Zsolt nertárs hamarosan, éjjel fél tizenkettőkor, majd benyújt egy salátajavaslat-törvényt, miszerint államosítják a wikipédiát, egyelőre csak a határokon belül (az vicces lesz, mikor rájönnek, hogy nincs külön magyar internet, csak álmukban), valamint hatósági árassá teszik. Tekintve, hogy most ingyenes (de önként támogatható), az lesz az igazi csodafegyver, rögtön kevesebben fogják olvasni a sok hazudozást arról, hogy mi a világ állása, mármint Matolcsy kissé szétcsúszott elméjén kívül.

Melyhez erőt, egészséget kívánok, főleg nőnap alkalmából, visszamenőleges hatállyal.

Tammy Faye szemei

Nálunk nincs igazi hagyománya a tévés hittérítőknek, van a hitgyüli potrohos pszichopatája, oszt' jónapot. Bezzeg Ámerikában, úgy tenyésznek ezek az alakok, mint máshol a lábgomba, egyik rémesebb, mint a másik, de legalább alapvetően nem a lelkedet akarják, legalább is amíg a pénzed önként adod. 

Ez a tavalyi életrajzi film egy zavarbaejtő nőről szól (true story, naná), a címben emlegetett Tammy Faye-ről, aki élete során minden volt, és mindennek az ellenkezője is. Keresztény fundamentalista prédikátor (a férjével együtt, mint a Biblia-övezet Ken és Barbie-ja), aki közben úgy festett, mint egy melegbár szétplasztikázott drag queen-je, Jimmel, a férjjel lettek országos tévésztárok, alapítottak keresztény vidámparkot, és sikkasztották el a befolyó adományok egy jelentős részét. (Hisz Isten nem szereti azokat, akik szegények - hirdették mindig.) Minek következtében Jim a börtönben kötött ki, Tammy meg egy másik pasi oldalán. Amíg el nem vitte a vastagbélrák.

theguardian.com

A film maga elég pontosan végigmegy egy korábbi, nem mellesleg ugyanezt a címet viselő dokumentumfilm sorvezetőjén. Igazából nem sok eredetiség van benne, felmondja az életrajzot, de ez innen, Európából nézve azért önmagában is elég sokkoló bír lenni. 

Csak egy példa: gyerekkorában nem járhatott a családdal a templomba, mert az anyja korábban elvált, ami ugye egy ősbűn, ő meg az első házasságából származott. Igazából a muttert is csak azért tűrték meg a gyülekezetben, mert más nem tudott zongorázni... Aztán mikor elment, hirtelen megszállta a szent szellem, nyelveken halandzsázott és bepisilt kissé, amit a helyi zsírfejű lelkész persze isteni megnyilvánulásnak vett. (Az egész templomi gyüli hangulata egyébként olyan, mint anno a Kingsman-ben, csak ott Colin Firth kiirtotta az egész bagázst.)

Amúgy tényleg rémes látni  a hatvanas-hetvenes évek amerikai tévés kultúráját, pontosabban a pénzre hajtó prédikátorok cinizmusát, akik egy koktélpartin beszélik meg, hogy mennyi volt mostanában a cash, és hány piacon vannak már jelen. Jézus ebben a kontextusban nem érdekes, de a bankszámlának halleluja, a nézettségnek meg ámen.

Hogy maga Tammy mennyire vette komolyan az egész evangelizációs a dumát, azt ebből a filmből sem tudjuk meg, hiszen igazából máig sem tudja senki, az nyilvánvaló, hogy a férje egy cinikus, fehérgalléros bűnöző volt, de ő inkább tűnik naivnak, mint pénzéhesnek. Legalább is eleinte. De az biztos, hogy a naivság látszatát egész életében igyekezett fenntartani, akkor is, amikor a talk-showja vendége egy meleg, AIDS-es lelkész volt, vagy amikor egy órát értekezett a péniszpumpálásról. Hogy hát a fasz is csak a teremtett világ része, tudni kell jól használni. Meg hát egy jó péniszpumpa házasságokat menthet meg.

Ez a - jobb híján nevezzük így - kiszeltündei hozzáállás persze azzal járt, hogy vele voltak tele a bulvárlapok is (reakció: „A szekuláris sajtó utál minket, mert több millió lelket nyerünk meg Jézusnak!“), sokan rajongtak érte, és legalább ennyien gyűlölték a vélt képmutatását. Ez mondjuk kívülről nézve nemigen zavarta, énekesi karrierjét is nyugodtan építgette mellette, és láthatóan élvezte a gazdagságot. És lehet, hogy tényleg naiv volt, de annyira, hogy meg sem kellett bűnhődnie az amerikai kultúra ellen elkövetett merényleteiért, már ha a végül halálos betegségét nem tekintjük annak. De az megnyugtató, hogy az általa, meg a hozzá hasonlók által képviselt minta felénk nem lett általános, hisz hozzá képest egy Vidám Vasárnap is visszafogott, decens teológia halandzsázás, a különösen undorító külsőségek nélkül. (Na nem mintha ettől sokkal kevésbé lenne káros, csak hát a kulturális komfortérzetünknek sokkal elviselhetőbb.)

Jessica Chastain meglepően jó a címszerepben (pedig amúgy nem tartom sokra a színművészetét), Andrew Garfield meg eléggé semmilyen, mint Jim Faye, de neki mintha elfelejtettek volna egy rendes karaktert írni. Vagy egyszerűen csak ő a valódi személyiség nélküli kaméleon, a nagy manipulátor, és akkor viszont szándékos, hogy itt egy színtelen, szagtalan, átlátszó folyadék, akinél a karizma is csak egy felvett szerep. (Minden esetre egy pillanatig sem sajnáljuk, mikor Tammy megcsalja őt, mondhatni rendszerszerűen.)

Összességében jó kis film ez, de hát én mindig bírtam az életrajzi darabokat. Mondjuk lehetett volna kicsit abszurdabb, kicsit kreatívabb, ha már krea-cionistákról szól. Na jó, ez ócska egy szóvicc, abba is hagyom...

Le, vereségre!

Oké tudom, március 15 már elmúlt, de nekem csak most jött szembe a pártvezér és kancellár szónoklata. Mert rendszerint nem vagyok abban a hangulatban, hogy a felcsúti ostoba közhely-öblögetését hallgassam, van nekem elég bajon rajta kívül is. Miután azonban terminátorozott egy ízléstelent a fészbuk oldalán, a 444 megint beidézte az "ünnepi" beszédét. Úgyhogy most utólag meghallgattam, részletekben persze, mert ehhez a szarhoz nincs idegrendszerem. És hát ja, ez nem ünnepi beszéd volt, konkrétan 1848 szóba sem került, sehol egy Petőfi, egy Kossuth (pláne nem egy Táncsics, az mondjuk már mindenen túlmenően szánalmas lett volna), 12 pont, mifene. 

Helyette az országos derékbőségű döbrögi előadott egy nettó polgárháborús uszítást. Pont akkor, mikor a közelben egy valódi háború zajlik, nemzetközi fórumokon már ő sem mer keménykedni, behúzott farokkal megszavaz bármit, de itthon úgy beszél, mintha mindjárt nálunk rendeznék a harmadik világháborút. Mondjuk olimpia helyett. Ilyet szólt ez az egyre inkább falusi tanácselnök alakú, véletlenül sem államférfi:

„Ezt a választást meg kell és meg is fogjuk nyerni. Megnyerjük, és akkor béke, biztonság és nyugalom lesz Magyarországon. A mai napon a tanácsot megtartottuk, most befordulunk a célegyenesbe. 19 nap menetelés vár ránk, és a végén, április 3-án megvívunk velük. Induljunk hát, és nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját! Adjuk meg nekik, ami jár, és védjük meg Magyarországot! Mi, magyarok együtt, nem másért, hanem egymásért. Magasba a zászlókat! Fel, győzelemre! A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!”

Ennek a baromnak már húsz éve minden időközi választás az utolsó nagy csata (a rendes parlamentiekről nem is szólva), hogy még csak ezt kell megnyerniük, és soha többet nem lehet majd őket kibaszni a hatalomból, aztán persze mindig jön a következő utolsó nagy csata. Mert mindig rájön de, ki lehet őket.

És különösen szép az a fordulat, hogy "a mai napon a tanácsot megtartottuk". Mi a frász? Szerinte az, hogy a szektája fanatikusai előtt szónokol, az tanácskozás? Ennyire elmentek már neki otthonról? Avagy csak legújabb autokráciája lassan Tanácsköztársaság lesz, népbiztosokkal meg minden, bár kissé történelmietlen módon ő itt most nem vörös- hanem fehérterrorra buzdít. Szimbolikusan persze, de hát a politikai szónoklat esetében legtöbbször (úgy minimum tíz éve) maga a hadüzenet, a háború meg ehhez képest a mindenen és mindenkin átgázoló, önkényes jogalkotás. Csak mert a hatalomból sose lehet elég, és mert megteheti.

A jóistenezésről meg annyit, hogy a faszi annyira tűnik kereszténynek, mint a macska, aki a templom egerére vadászik. Szóval vagy Isten van fölötte, csak nem jó, vagy valaki más, csak akkor nem Isten. A kettő együtt nekem nem jön össze. Persze én már csak egy szánnivaló agnosztikus vagyok, bár ha lenne Isten, én hinnék benne. A felcsúti meg szerintem a saját egójának árnyékában él, az az ami már túlnőtt rajta, nem valami természetfeletti.

Lakhatási entrópia II.

Mikor unom a kampányt, a járványt, a klímaváltozást (nincs is klímám) vagy épp a háborút (hát igen, bármilyen rémes is az egész, nem lehet hetekig szétlőtt házakról, meg tömegsírokról olvasni, abba is belefásul az ember), akkor rámegyek az ilyen életmód-tanácsokra, amik néha elég szórakoztatóak. Mondjuk a hüvelygomba, a szőrtelenítés, vagy a tökéletes muffin receptje még annyira sem érdekel, hogy megálljak a címnél lefelé görgetés közben, de néha kiszúrok valami súlyosabb marhaságot, amin legalább röhöghetek egyet, különösen a saját élete kontextusában.

Most egy ilyen volt a "8 teendő, amit a profi takarítók naponta elvégeznek az otthonukban" címre, és muszáj volt belenéznem. Elvégre nekem természetes a lakhatási entrópia, nem tudok annyit pakolni, vagy annyi kacatot kiszórni, hogy ne érezzem rendetlennek a lakást, miként nem tudok annyit takarítani, hogy ne találjak állandóan valami koszt, valahol, de leginkább szerteszét. (Ezért lenne jó egy lakókocsiban lakni, azt még talán át tudnám tekinteni, plusz eleve nem lehetne benne felesleges vackokat felhalmozni.)

Viszont a nyolc teendő az tényleg röhejes, ha körbenézek itthon. Meg hát a címben azt írják, hogy a "profi" takarítók, márpedig szerintem azok olyanok, akik pénzért takarítanak, mert ez a szakmájuk/megélhetésük, de hogy otthon is? És ki fizet nekik? Gondolom nem ők maguknak, az hülyén nézne ki, hanem mondjuk a velük egy háztartásban szenvedők, házastárs, gyerek, kutya, ilyesmi. Én így eleve nem lehetek profi, mert nekem nem fizetne senki azért, mert a saját lakásomat takarítom, így mondjuk nem is vagyok olyan lelkes, de hát pont ez az entrópia, azaz a rendszerekben lévő rendezetlenség lényege. Hogy takarítani bármikor lehet, kitakarítani meg gyakorlatilag lehetetlen.

Na de a teendők:

- Bevetni az ágyat: Hát, tudja fene, de én már jó ideje nem vetettem be az ágyam, nem volt kivel, egyedül alszok benne. Néha szívesen mennék bevetésre az ágyban, de így csak az ágyneműt szoktam elpakolni reggelente.

- Elpakoltatni a gyerekekkel a játékokat: Ez pipa, nálam az összes gyerek (mind a nulla) rendes, sosem hagynak szét játékokat, bár a múltkor találtam két matchboxot egy sarokban, de azt még én hagyhattam ott a nyolcvanas években. (Jut eszembe, gyakrabban kellene a sarkokban takarítani.)

- Letörölni a rozsdamentes acélgépeket: Ezt nem értem, nem tartok itthon mondjuk traktort vagy toronydarut, és ha tartanék, akkor sem lennék biztos benne, hogy rozsdamentesek. Ha viszont háztartási gépekre gondolnak, összesen van egy botmixerem ami szerintem rozsdamentes acél, mert ugye kemény, és eddig még nem rozsdásodott egyáltalán. De azt meg törölgesse a frász naponta, jó ha hetente egyszer használom.

- Tisztán tartani a mosdót: Ez OK, rendszerint domesztosszal mosok fogat, azt mindig kulturáltan szétköpködöm, miközben az orromat is tisztíccsa.

- Fertőtleníteni a gyakran használt felületeket: Mondom, domesztosz, de most hogy mondják, legközelebb a konyhapultra is köpök majd egy keveset. Meg állítólag érdemes naponta fertőtleníteni a távirányítókat, mert azt mindenki összetapogatja, folytatólagosan. Hát, ez ügyben nem érzem érintettnek magam, a teknős, meg az egyetlen túlélő szobanövényem szerintem nem szokta kapcsolgatni a tévét, bár ki tudja, a trópusi növények és szubtrópusi hüllők néha furcsa dolgokra képesek.

- Felkészülni a másnapra: Aszpirin, sok víz, alvás, így a másnap is elviselhetőbb, persze egyszerűbb nem inni. Mondjuk itt úgy értik, hogy esete pakoljuk tele a mosogatógépet, és majd reggel csak a gombot kell nyomni. Na, ez nem működik, nincs mosogatógépem, a mosógépbe meg eddig még nem mertem porcelán tányérokat pakolni. Esetleg valami rozsdamenteset... Az viszont nem tiszta, hogy miért számít profi takarítónak, aki a koszos edényeket egész éjszakára a gépben hagyja pácolódni, mert esete már lusta megnyomni a start gombot.

- Mindennek legyen meg a helye: Ez stimmel, egyszer már írtam, hogy van például a borsörlő, amit nyolc éve letettem a konyhapult egy bizonyos pontjára, és annak azóta ott van a helye, pont.

-  Megszabadulni a pókhálóktól és porcicáktól: Azoktól meg szoktam szabadulni, meg az ideájuktól is, mikor szándékosan nem nézek oda, de azt viszont nem értem, hogy miért kell cicázni a sarokban megülő vegyes szöszmöszt. Nem aranyos, nem dorombol, és nem kell neki alomtálca, szóval ez nettó ostobaság.

Szóval már csak a fentiek miatt sem vagyok profi takarító, bár ép tegnap találtam ötven forintot porszívózás közben, szóval azért fizettem magamnak,de húsz perc viszonylatában azért ez nagyon szar órabérre jön ki.

Az utódok földje

Szóval ott hagytam abba tegnapelőtt, hogy jön a világvége, amit mindenféle tudatmódosító bulikkal ünnepelnek. Amerikában, ahol egy üstökösre várnak, legalább is a Mielőtt mindennek vége kissé abszurd világában.

Mostanra azonban eljött a világvége, de sehol semmi üstökös, páran életben is maradtak, elvégre az olaszoknál csak háború volt, tömeges, de nem teljes kihalást okozó mérgekkel. Így aztán Az utódok földje egy fokkal rosszabb hely, mintha mindenki meghalt volna, mert a túlélők összehozzák maguknak a poklot, elkárhoznak még életükben, vagy legalább is erősen dolgoznak rajta.

Na most, itt aztán semmiféle humor sincs. Fekete sem. Itt sár van, vér és halál. Állatias kegyetlenség, rabszolgaság, kannibalizmus, színes szélesvásznon elővezetve.Egy fokkal torokszorítóbb még Az út című jenki nyomasztásnál is, pedig az ember azt hinné, annál lehangolóbb, kilátástalanabb posztapokaliptikus mozit már nem lehet csinálni. De itt sikerül.

Szóval annyi az alaphelyzet, hogy vannak a szerencsés hullák (ők legalább máma már nem hasadnak tovább), meg a szerencsétlen, megnyomorodott túlélők, például a főszereplő srác, aki ráadásul már a széleskörű pusztulat után született. Így aztán nem is ismer más világot, mint a mocsárban rozsdásodó roncsok és mocskos kunyhók lehangoló vidékét. Eredetileg az apjával küzd az életben maradásért, aztán a fater is meghal, ő meg elindul a folyó mentén egy ócska csónakkal, hogy akkor majd. Felfedezi a világot, vagy ilyesmi, hátha van olyan hely, ahol nem döglött kutya a vacsora. E helyett egy olyan világot talál, ahol belőle lehet a vacsora, meg abból a csajból akit alkalmi házigazdái egy ketrecben tartanak meztelenül, és moslékkal etetnek, hogy vágósúlyban maradjon, mire jönnek érte a vevők.

Hősünknek meg egyetlen célja van, találni valakit, aki még tud olvasni (ő sosem tudott), és elolvasná neki az apja naplóját. Amiben persze - mint a végére kiderül - semmi feloldozás nincs, csak még egy kis elszenvedni való trauma. És egy ilyen darab végén nyilván nincs happy end, legfeljebb egy apró és időleges megkönnyebbülés, hogy legalább még életben van, ő meg a lány is akit megszöktetett. De  jó dolgok ettől még nem várnak rájuk, ez mondjuk furcsa is lenne, úgy húsz évvel a világvége után.

Megrázó egy darab, tényleg látszik rajta, hogy ez bizony európai film. Az alkotókról őszintén szólva semmit sem tudok, ideguglizhatnék néhány infót a rendezőről meg a színészekről, de ezt mindenki megteheti magának is. (Azért itt egy link. Meg egy másik.) És egyébként is, minden rettenete ellenére tényleg érdemes rászánni azt a közel két órát, mert mondhatni tanulságos egy film. És elég megindító is, már ha valaki bírja az ilyesmit.

Bulvárpszicho

Már most tele van a hócipőm töke azzal, hogy legújabban az aktuális háború kapcsán indulnak be a mindenféle hátterű hírportálok önjelölt pszichológusai. Ilyen címekkel, hogy "Mit tegyünk, ha pszichésen megvisel minket az ukrajnai háború?" Vegyetek drogot, hülyék!

De most komolyabban: Nemrég még a covid-cucc volt, ami mindenkit megviselt, előtte meg a klímaszorongás, egyéni sorstragédiákról már nem is beszélve - de a milliónyi önjelölt filmesztéta országában tízezerszám vannak autodidakta pszichológusok, akik kétezer karakterben fejtik meg a lélek rejtelmeit, gondokkal, megoldásokkal és reklámszünettel, meg stockfotókkal együtt. Amúgy utóbbiak a világ legértelmetlenebb illusztrációi, például mikor arról írnak, hogy az emberek szoronganak a háború miatt, közben meg a képen egy felső-középosztálybeli fotómodell bámul aggodalmasan a félmillás laptopjába, egy ikeás nappaliban. Ez annyira, de annyira hiteles, miszerint megragadó, hogy én is mindjárt átstrukturálom a depressziómat tőle, már csak egy dizájn-nappalit kéne lopnom hozzá, 

Ez úgy van, hogy egy közeli háború miatt az emberek szoronganak. És ebben kurvára nem a szorongás a probléma, hanem a háború, azzal kellene kezdeni valamit. Na ja, ez nekünk nem megy, olyan kicsi krumplik vagyunk, de akkor meg tessék csak szorongani, elvégre van miért. És igen, az is egy érzelem, és nem, nem lehet mindig pozitívnak, boldognak, meg optimistának lenni. Egyrészt mert nem vagyunk robotok, másrészt megvilágosodott buddhista szerzetesek sem, és ha mindig minden szuper lenne, lószart se csinálnánk a világgal, csak feküdnénk a barlangunkban, hogy ez itt minden világok legjobbika.

Viszont én tényleg nem akarok itt és most pszichologizálni, de legalább van ötletem a következő szociálpszichológia cikkemhez. Ami nem kettő, hanem tízezer karakter lesz, feltéve, hogy beleférek egy részbe. És persze issszonyúúan tuddományoss!

Én kit választanék? ...nák?

Na most, ez úgy van nálam, hogy nem tudom, kire szavazok fogni majd, de azt már pláne, hogy kire nem:

- Szemüvegesre nem szavazok, azok olyan értelmiségiek, okoskodnak meg minden, de nekem egy politikus ne okoskodjon, hanem csinálja a dolgát.

- A szakállasok meg vagy zsidók, vagy liberális nyákok (asszem, ezt így mondják), de főleg mind a három egyszerre, olyanoknál meg csak arra szavaznék, hogy húzzanak a faszba. Komolyan, utálom a szakállasokat, minden reggel lepofán köpöm magamat a tükör által hatályosan, ha nem lenne ilyen nagy fejem, meg tokám, már rég a borotvához kaptam volna.

- Ezen kívül nem szavazok nőkre sem, semmiképp, a nők helye a szülőszobában van, hogy ott főzzenek lecsót, sörrel.

- A fiatalok szóba sem jöhetnek, nekem egy taknyos harmincöt éves ne akarjon dirigálni, én már rég szerelmes voltam a' Ágiba, mikor az ilyenek megszülettek. Ráadásul ezek már úttörők se voltak, pedig mi még szívtunk vele, ha nem is olyan sokat, de engem még hurcoltak el úttörőlágerba, egyszer egy teljes hétre. Kirándulások voltak meg efféle borzalmak.

- Öreg az nyilván semmiképpen se legyen, ezek a mai nyuggerek régen Illéskoncertre jártak, meg hasonló izékre, akinek nincs minimum egy kedvenc Ájron Méden száma, vagy nem volt legalább punk, az máma már komolyan vehetetlen. (Pedig az Ájron Méden is lassan nyuggerek...)

- Ja, azt mondtam már, hogy a buzik szóba se jöhetnek? Menjenek szülni, vagy mi... (Elembétékúba, ahol ezek állítólag laknak.)

Szóval az ideális jelölt talán mégis olyan fogna lenni, leginkább, úgy értem, hogy középkorú, alulképzett, kopasz, borotvált, heteroszekszuális, fodbalhuligán csillagjegyű pasas, enyhe neonáci aszcendenssel. Kár, hogy az ilyeneket is utálom.

Nagyon Hazafias Nép Front! (444.hu)

Kontrasztanyag

Van az úgy olykor, hogy valami indiai kultúrára vágyom, de már fárasztanak a puránák vagy az upanisadok és egyéb vallásos tartalmak, valami rendesen szekulráris indiaira vágyom. Ez időnként kompenzálható például főzéssel (bár feléjük az sem feltétlenül szekulráis), a Disney-techniocolor látványvilágú festményekkel, de semmiképp sem a bollywoodi filmekkel, azoktól tényleg frászt kapok, vérnyomást meg idegállapotot.

Ilyenkor jön jól valami rendes zúzós zene, ami azért elég helyi ahhoz, hogy tőlem párezer kilométerre essen, meg legalább részleges pótolja a reggeli kávét, ha már előző este nem főztem, reggel meg lusta vagyok kivárni, mire ihatóra hűl.

És ha ebből már elég nagy dózist kaptam, már akár jöhet valami szentimentálisabb, akár vallásos cucc is. Mondjuk valami ilyen hangulatban, mint ez az alábbi, ami ha jól látom egyszer Mahashivaratri alkalmából került ki, de csak mérsékelten népszerű, eddig alig két és fél millió lájkot kapott. (Vonatkozó ünnep - magyarul: Siva Nagy Éjszakája - amúgy jó három hete volt, akkor még fel is tűnt, de hát én már a karácsonyt se igen ünneplem, az idei húsvétról meg azt sem tudom, mikor esedékes. Sivának amúgy minden holdhónapban van egy éjszakája, mikor mint Natraja, azaz a Tánc Ura, hát meglepő módon, táncol a mennyekben, és van évente egy Nagy Éjszaka. Csak hogy kontextusba legyen ez a lelkes dalolászás.) Az előzőhöz képest, ez tényleg kontrasztos:

Mielőtt mindennek vége

Ez is egy filmcím, mondjuk az eredeti tömörebb (How It Ends - csak ez tavalyi, miközben volt valami akciószar is ugyanezzel a címmel, még 2018-ban), de maga a film is tömör. Nem túl hosszú, kevés szereplő a kihalt utcákon, valami furcsa, lebegő hangulat, de hát ilyen a világvége, mikor valami kedvesen barkácshangulatú fekete komédiában köszönt be.

Na ja, nagyjából évente érkezik egy-egy üstökös Hollywoodba, és ehhez képest még sajnálatos módon itt vagyunk, és ez itt pont (az egyik) tavalyi darab. Csak míg mondjuk a Ne nézz fel! úgy vicces, hogy közben fúde társadalom- és kultúrkritikus, ez úgy vicces, hogy közben eléggé, de nem csöpögősen melankolikus.

Ez az üstökös, ez olyan, hogy nem kegyelmez, nincs esély, senki nem akarja megmenteni már az emberiséget, mindenki az utolsó napra készül, világvége-bulikkal, egy utolsó nagy kicsapongásra, ha már úgyis minden mindegy. Így tesz Liza is, a főszereplő, akinek eredetileg annyi terve van, hogy rohadtul beszív, aztán mindenkivel együtt elhalálozik. Ráadásul - ha már egy kissé abszurd az egész - tekernek egyet a sztorin azzal, hogy nem egyedül töltené, ezt az utolsó napot, hanem a fiatalkori énjével, aki nem valós személy, de ehhez képest elég nagydumás egy csaj, és meglehetős lelkesen sminkel.

mafab.hu

Mert a világvége buli helyett igazából elindulnak, hogy mindenféle exekkel meg rokonokkal rendezzék vitás ügyeiket, bár néha nem kifejezetten azt szeretnék elmondani valakinek, hogy szereti(k), hanem hogy rohadjon meg, csak ez eddig valahogy nem jött elő ilyen explicit módon. Az autójukat ellopják, a kevés alak, akikbe egyáltalán belefutnak meg egyre furábbak.

A film nagy részében egyébként ketten sétálnak mindenféle kertvárosi utcákon, ahol már autók sem járnak, szóval már megint az egyik kedvenc műfajomnál, az ironikusra hangszerelt kamaradrámánál tartunk.

Ez egy two-women-show, aminek fő alkotója Zoe Lister-Jones (ő az idősebb Liza), aki egy Daryl Wein nevű fickóval együtt jegyzi a forgatókönyvet, ők ketten a rendezők és producerek, Wein az operatőr, szóval tényleg szerzői filmmel van dolgunk. És ott van még Cailee Spaeny, akiről eddig kevesen hallottak, de ha mégsem jön az üstökös, azért még biztos sokan fognak.

Kivéve, ha a film valós eseményeken alapul, mert ez esetben a saját fiatalabb énjeink vagyunk már csupán, akik valahogy itt ragadtak egy szétfüvezett apokalipszis szánalmas maradékaiként.

Aggyatok neki pénzet, különben pofoz!

A felcsútok géniusza most mégis kéri az EU-tól azt a kedvezményes hitelt, ami tavaly még kurucos lendülettel nem kellett neki. Van ilyen, az országnak nyilván jól jött volna, de személy szerint a pártvezér kancellár, meg az ő rokonai, barátai és üzletfelei még elvoltak nélküle, gondolom bemérték, hogy kurva nehéz lenne ellopni, akkor meg ugye minek?

De most kampány van, és ha kampány van az asszükségképpen durvul is, a kassza meg ürül, de elég látványosan, és mióta farháttal is kezdünk mondatot a benzinárról, le kell hajolni inden osztogatható euróért. Márpedig itt kábé 5000 milliárd forintnak megfelelő összegről van szó, aminek kevesebb mint a fele sima támogatás (azt nem kell majd visszafizetni, de ellopni sem érdemes, eddig pont azért nem lehetett lehívni, mert a Brüsszelék komolyan tartottak tőle, hogy lenyúlják), ami másik meg a kedvezményes hitel.

De döbrögiéknek már mindegy is, ők még valami antikorrupciós izét is összedobnának, csak utaljanak már végre, és most "remek" hivatkozási alap a háború (eredetileg mondjuk a Covid miatti gazdasági megroggyanás volt az ok), úgyhogy már arról delirál a doktorminiszterelnök, hogy a a dellát az orosz energiafüggőség csökkentésére költenénk. Pedig nemrég még szó sem volt ilyesmiről, azért ment a stratégiai kussolás, hogy Vologya Führer küldjön gázt, a szankciókkal meg hátha lez valami okosba'.

De ártunk és ormányunk sosem a következetességéről volt híres, holnap délelőtt is jöhet egy olyan nem publikus közvélemény-kutatás, amitől 180 fokos fordulattal írják át a ma délután még hosszútávú stratégiájukat. Van az a pénz, van az a szavazat. És most megint csak azt a lehet leírni, mint a múltkor, hogy pávatánc, bazmeg! Az legalább állandó...

Amíg nem vérzünk

Tegnap vettem észre, szinte véletlenül, hogy ma van Lykke Li (eredetileg: Li Lykke Timotej Zachrisson - nem mintha nem lenne mindegy) születésnapja. Szóval csak hogy tiszta legyen: nem Nem Mintha Nem Lenne Mindegy születésnapja esik (és kel) mára.

Ő amúgy egy svéd énekesnő (és némileg színésznő), immár 36 éve. Vagyis dehogy, pont 36 éves, de gondolom a csecsemőkori gőgicsélését még nem számolhatjuk a zenei karrierjéhez, az nagyjából 15 éve tart, akkor jelentkezett az első EP-jével.

Nyavalygós, belassult skandináv popzenét csinál, főleg a világfájdalom jegyében, ami olyan, mintha egy Jo Nesbo-regény vagy egy Ingmar Bergman-film megzenésítése lenne. Olyan címekkel, hogy A szomorúság áldás, Kemény eső vagy az alant hallható Amíg nem vérzünk. Néha kifejezetten elektronikus prüntyögésekkel jelentkezik, amiket én nem bírok, de hát pár évvel ezelőttig  Björkön kívül a skandináv nyavalygósat sem karmoltam. (Ceterum censeo: a skandinávok csináljanak sátánista black metalt. Az áll jól nekik.) A csaj apja egyébként szintén zenélt, csak ő valami punk-reggae zenekarban tolta.

De egyszer halottam őt a Tilos rádióban, és akkor valahogy eltalált ez a szplín, pedig akkoriban nem voltam fogékony rá (bezzeg mostanában), és azóta kedvelem. Illetve jobbára kedvelem, mert azért van amit nem igen bírok elviselni tőle, de ez itt például remek, még a klipje is. (Amúgy egy Kleerup művésznevű szintén svéd fickó a szerző, ő csak elénekli. Illetve dehogy csak...)

p.s. És közben rákerestem a fater zenekarára is, ami a Vag Dag (Homályos Nap) névre hallgatott, úgyhogy bonus track jelleggel ideszúrok tőlük is egy számot, ami a google fordító szerint azt a címet viseli, hogy Soha nem kapsz eleget. Hát tőlük mondjuk tényleg nem.

Belesodrás

Időnként szeretem felcseszni magam az origón, ez amolyan perverzió lehet nálam, de ha okoskodni akarok (akar már a fene), akkor az narratíva, hogy szeretek kinézni a véleménybuborékomból. Azaz olvasok kormányhitű sajtót is, pontosabban propagandát, mert sajtónak nevezni az ilyesmit azért nem kis túlzás. És mostanában különösen érdekes látni, hogy mit kezdenek a háborús helyzettel, ha eddig Putyint támogatták, meg hogy hogyan lesz a komplett Felcsúti Uradalom (régi nevén: fideszkádéenpé) hirtelen békepárti, ennyi év harc után. Gondlom most békeharcosok épp, de jövő hónapban hadat üzenhetnek Brüsszelnek (ami persze még mindig egy város, de legalább viccesen a NATO központja is), ha úgy állnak a számok. Meg ha a nemzetközi helyzet arrafelé fokozódik.

Most ugye az a brossúra, hogy a baloldal háborúba akarja sodorni az országot. A baloldal egyébként mindenki, aki nem ők, például a rosszabbik Jobbik, ami legalább is abszurd. (Ez a Mi Hazánk nevű náculó társaság viszont ők, igazából a fidesz folytatása más eszközökkel. De csak kicsit más eszközökkel.)

A háborúba sodrást egyébként úgy kell elképzelni, hogy többek szerint fegyvert kellene szállítani az ukránoknak, mint az Egybesült Állatok és megannyi európai ország. E retorika szerint például Hollandia vagy Belgium már bele is van sodródva a háborúba. (Persze mi is, ennyi menekült fogdása már maga a sodródás, szóval ha tetszik, ha nem a méltóságos döbrögieknek, részei vagyunk az egésznek.)

Most épp az napi uszítás, hogy Iványi Gábor is háborúba sodorna minket, mert szerinte is segíthetnénk fegyverekkel a megtámadott szomszédnak. Ezt persze úgy adják elő, hogy Iványi fegyvert szállítana Ukrajnának. Na ja, hajléktalanszállót, iskolát és kórházat működtető keresztény közösségek vezető lelkészei általában is fegyverszállításban utaznak, régi rossz szokásuk ez nekik.

Ráadásul ott a Nagy Leleplező Fotó, amin az illető lelkész, keresztény létére (dehogy az, álkeresztény úgycsináló csupán) magával a Sátán földi helytartójával beszélget (leánykori nevén Gyurcsány). Ez veszélyes! Vagy alkalmatlan... mindegy, valami ilyen egyszavas üzenet.

És közben nem hogy nem segítünk az ukránoknak, azt sem hagyjuk (izé hagyják, azok ott fönn), hogy felettünk repüljenek át nyugatról a szállítmányok. Ezt a sunyi lapítást pedig nevezik "stratégiai nyugalomnak", a pártvezér és kancellár legújabb ostoba retorikája szerint. Pávatánc, bazmeg!

Legalább vicces (képmutatás)

A következő képeket véletlenül találtam, valami cikk alatti ajánlóban, amúgy a flights10.com oldalról származnak.

Egyszer utaztam egyedi festésű repülőn, valami tizensok éve, de az csak annyiban volt egyedi, hogy valami szépségkirálynő feje volt ráfestve, hogy pontosan miért is, az viszont már akkor is homályos volt. A légitársaságot reklámozta a csaj, vagy őt a légimanók? Minden esetre kissé bizarr volt, bár nem a legrosszabb értelemben.

Viszont nem volt kreatív, ellenben az alábbiakkal:

Ezt állítólag Jackson Pollock festészete ihlette, bár nem vagyok biztos benne, hogy a művésznek volt takonyzöld korszaka. Kaotikus monokróm, vagy kaotikus mindenszínű az igen. A lényeg annyi volt, hogy a képek lehetőleg ne ábrázoljanak semmit, de ez nem jött be, hisz jól láthatóan ott van rajtuk a káosz, de - ellentétben Kurt Vonnegut Kékszakáll című regényével - Pollock mégsem kérte vissza őket átfestésre, mondván, hogy a káosznak sem szabadna ott lennie. A repülő festése azért vagány.

ivorypress.com

Ez meg itt a kreatív céges reklám mintapéldánya, ami persze akkor lett volna igazán menő, ha egy elemes nyuszinak öltözött pilóta vezeti, bár ez igazán nem valószínű. Egyfelől mert a nyuszijelmez tipikusan nem a pilóták egyenruhája, másfelől meg leszállás után egy rózsaszín szőrős cuccban kiszállni elég kínos  lenne, miközben folyton átöltözni meg problémás. És egyáltalán, a flaszterról úgysem látja senki, hogy répás szendvicset vittek-e az útra.

Ez viszont kreatív de giccses, arra viszont jó lehet, hogy terminálon várakozó  kisgyerekekre ráhozza a frászt. Mert bár láthatóan próbálták cukira venni a figurát, de lássuk be, egy tigris lehet félelmetes, lehet fenséges, de cuki nem lehet. (Ja, és lehet egy kretén, mint a Micimackóban, de ő eleve egy játéktigris infantilis személyiséggel.)

Na, ez már ijesztő, bár az nem világos, hogy milyen állat akar lenni, talán valami vámpirikus csókszörny-angolna, minden esetre nem találkoznék vele egy sötét sikátorban. Ami persze nem valószínű, mert felénk nincsenek sikátorok, de ha lennének, ez a dög nem férne el bennük.

És utolsónak a kedvencem, ez a harci kakas tényleg zseniális, mondjuk kell hozzá ez a sajátos formájú  gép, ami úgy néz ki, mintha egyszer már becsapódott volna valahová.

Felborzadás

Gáspár Győző (győzikézze az, akinek két anyja van) elment a Birkamenetre, mert nagyon szereti Doktorminiszterelnök Urat. Meg a Kakadu Pétert. És hát menetelhetett a békéért, ami igen fontos dolog, és olyan száraz, meleg érzés.  És milyen eredményesen menetelt, hisz kérdem én, van nálunk háború? Na, ugye!

Jó, mondjuk a néhai Hruscsovnak tulajdonított bon mot szerint lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marasd.

Az Azonnali idézi is jeles, bár minden művészi értéket nélkülöző előadót, és ezen én is felborzadtam, pedig eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen szó. (Akkor nyilván lehet feléborzadni, visszaborzadni, aláborzadni, igekötők kérdése az egész.)

De akkor most az idézet:

„Én forgattam a Való Villában, Enrique Iglesiasszal is találkoztam már, de az sem volt ilyen élmény. Amikor miniszterelnök úr kijött, én felborzadtam, majdnem elsírtam magam, nagyon jól éreztem magam. Amikor mentem az autóhoz, sokan megköszönték, hogy eljöttem. Simogattak, nagyon jól esett, és senki nem volt ellenséges velem, pedig féltem kicsit. Művészúrnak hívtak és simogatták az autómat. A bakancslistámon még rajta van egy fotó Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel, őket nagyon szeretem” 

Mondanám, hogy no comment, a szöveg önmagáért beszél, egy nagyon buta és nagyon  öntudatos faszi ostobaságának tükre, aki szerint ők családilag is kőkemény fideszesek. Hát, ez látszik is, mit ne mondjak, igazi szektás duma ez.

De a felborzadáson azért fennakadtam, meg hogy az autóját simogatták Na ez utóbbit például nem hiszem el, alsó kategóriás celebek autóit nem szokták simogatni, de valószínűleg Brad Pitt limuzinját sem gyakran.Ráadásul Gáspár nertárs eleve sosem volt művész úr, egy szar popzenei vállalkozó csupán, rémes ízléssel. Meg valóságsó-hős, ahol egy fél ország borzadt el a szellemi sötétségétől, míg a másik fele felhőtlenül röhögött. Nem vele, rajta. Ő a butaság, a műveletlenség, és az ízléstelenség két lábon járó ikonja volt, és hát ma is az.

A politikai szervilizmus már csak hab a torkán. Felborzasztó, de tényleg.

A kérdés csak, hogy mennyire?

Egy ideje azt találgatja a fél világ, hogy Putyin megzakkant-e, mert ez az az egész háborúsdi nem tűnik túl racionálisnak orosz szemszögből. És akkor jönnek a megfigyelések, hogy milyen szürkés és puffadt a feje, hogy már a legközelebbi embereivel sem ül egy asztalhoz (az a csatahajó, aminek a végéből tárgyalt a kabinetjével, az nem asztal, hanem védvonal).

És hát nyilván megzakkant az elvtárs, nem lehet huszonévig úgy diktátorkodni, hogy közben normális és racionális marad. Ráadásul a diktátorok függők, hatalomfüggők, azaz hajlamosak elveszíteni a kontrollt. Mint egy rendes heroinista, aki mindig csak a következő adagra gondol, akinek az életét már a szer vezeti.

A diktátorok számára pedig nem létezik elég sok hatalom, mindig lehet találni valami leuralni való területet, és hát a legjobb egy győztes háborút megvívni. Vlagyimir Vlagyimirovics, úgy is mint ex-KGB-s, pedig eleve hajlamos lehet hinni mindenféle háttérhatalmi játszmában, miközben világhatalmi tényezőként a történelemkönyvek fényesebb lapjaira vágyik. És ez már nem racionális döntéseken múlik, úgyhogy hazardírozik egy nagyot, miközben folyamatosan nácizza az ukrán vezetést. Akik persze nem szentek Például Zelenszkij egy nettó populista, sőt nacionalista-populista, aki úgy lett elnök, hogy még programja sem volt, csak kihasználta hogy táncos-komikusként ismert volt, az előző rezsimet meg már úgyis utálta mindenki. de nácinak nem nácik, csak a hosszú szovjet uralom után nemigen találták az utat. (Juscsenko, Janukovics, Timosenko - emlékszik még valaki ezekre az arcokra?)

De ezt bombázással nem lehet megoldani. Putyinnál meg nem az a kérdés, hogy normális-e, hanem hogy mennyire borult meg mentálisan.

origo.hu

Világössze, mimegszét

Namost. A' amerikai nácik, már előbb voltak, mint Hitler, mer má' a első világ hábórút ki robbantották. Tök egyedül a zsidókkal, monta Rovar Bogár Professzor Úr, a Műsorban. A tévében benne, értitek? Tök benne. Tök magától, mongyuk kimenne vitatkozni egy vele?

Szerinte ugyanis mert. A háborúnak több szintye van, a fölső a lövések bárhonnan. De az alsó, hogy a USA usáskodik a világ fölött (alatt-fölött-közben), ami főleg Eurázsija, mer az a világ ami nem ők. Na.innentől fejthető, hogy az első, a második és  harmadik Világ Háborút az usákok vívták a maguk elleni ellenségeivel!!!

Akinek ez nem világos, az igyon többet!

Szerintem amúgy Hitlert a putyinék klónozták a szíjájénál, csak hogy legyen kit nácizni, a szíjájáét a kágébé klózózta, csak mert viccből sok volt a vodka, a vodkát meg valami viking törzsfőnök, mer' gyenge vót neki a sör.

A vikingek meg egyiptomiak, így együtt, magyarul beszéltek (mer az a' ősnyelv), a cigányok zsidók, a zsidók egyiptomiak, az egyiptomiak cigányok, de a cigányok meg nem vikingek, bazmeg bonyolult ez. Geanalo... genelogo... valami lógia bazmeg, az van!

Az összeesküvés-elméletekben az a szép.hogy bármikor bárkire. Aki ma cigányozik, zsidózik, az holnap a kopaszodó kékszeműekre mondja ki a fatvát, azt' annyi lesz nekem, utcai harcban mondhatni szar vagyok.

Láttál valaha szentjánosbogarakat?

Elég kevés török filmet láttam valaha, mondhatni egy kezemen meg tudnám számolni, már ha eszembe jutna legalább egy, így per pillanat kéz sem kell hozzá. Mármint a számoláshoz, ami a fenti című film főhősének fejben is elképesztően megy, töredék másodpercek alatt szoroz össze négyjegyű számokat, gyakorlatilag fotografikus memóriája van, miközben egy gondosan egy fotóalbumba gyűjtögeti élete megsárgult emlékeit.

A Láttál valaha szentjánosbogarakat? valóban bájos egy darab, egy furcsán lebegő történet, kicsit meseszerű és nagyon színes látványvilággal, erős érzelmi töltettel, de az érzelgősségtől távolságot tartva, főleg a humor irónia nevű alegységének rendszeres bevetésével. (Jesszusom, már belőlem is ez katonás retorika szivárog?)

imdb.com

Főszereplője Gülseren, a kerettörténetben már néni, aki egy kissé elmegyógyintézetre hajazó idősek otthona lakójaként mesél két Jutyúber csávónak, főleg a fiatal koráról. Ő a háború utáni első generáció tagja, 1948-ban születik egy elég jómódú család tagjaként, egy csicsás udvarházba, és elég korán kiderül róla hogy zseni. De a Kemál Atatürk által a két világháború közt megalkotott Törökország (ami már nem az Oszmán Birodalom) sem kedvez a nőknek, mindegy mennyire okosak. Így neki is csak annyi jut, hogy az anyja időnként leüvölti a fejét, az iskolában meg állandóan az igazgatói iroda szőnyegének szélén áll. Amúgy az egyik kedvenc jelenetem pont az, mikor egy tanárnő feleltetni akarja, e helyett ő csinál belőle lelki roncsot, mikor azzal támad vissza, hogy csak azért zaklatja őt a háromszög belső szögeinek összegével, mert frusztrált amiatt. hogy a férje megcsalja. Amúgy a belső szögek összegén saját bevallása szerint már kábé háromévesen túl volt.

Nőként nagyjából háziasszony lehet belőle, és lesz is, bár aztán időben kiszáll a mérgező házasságából, és mikor végre lehet, még munkát is igyekszik szerezni, hogy aztán előadjon egy abszurd állásinterjút.

És bár Gülseren egy alapvetően pozitív személyiség, vidám és nyitott, szép lassan azért megkoptatja, bár meg nem töri az élet, pontosabban a halál, ahogy szép sorban el kell temetnie mindenkit, akihez kötődik. Például a szerelmét, akivel épp csak összejönnek, de azt már be is sorozzák katonának, hogy nem sokkal később lelőjék az aktuális konfliktusban. De ez a szál sem megy át túlzott drámázásba, hősünk egy kesrű félmosollyal két mondatban zárja rövidre a sztorit.

A film nagyjából olyan, mintha Wes Anderson leforgatott volna egy feminista, török Forrest Gump-ot. Itt is a történelmi események keretezik a főhős életét, aki szintén egy különc (bár az intelligenciája pont felfelé lóg ki az átlagból), de nem hagyja magát.

A főszereplő Ecem Erkek abszolút uralja az egészet, rém tehetséges a csaj, ő játssza a tizenhét meg a hetven éves Gülserent is, igaz utóbbi esetben nagyon látszik, hogy valójában egy kora harmincas van az öreg smink mögött, de szerintem ez szándékos, a meseszerűség része.

Asszem délután megnézem még egyszer...