Sokáig abban a hitben éltem létezni (izé, voltam lenni), hogy a főzős műsoroknál unalmasabb tartalmat a hagyományos tévék (de a jutyúb is se) bír előállítani. Hisz az ember vagy éhes, és akkor elkapcsol, mert csak idegesíti a vércukrát a pinceszinten, vagy nem éhes, és akkor elkapcsol, mert unalmas azt nézni, hogy valaki lassan, de határozott mozdulatokkal leégeti a mártást, illetve emfatikus nyögdécselések közepette gesztikulálja lelkesre magát, hogy emmberekk, ez a cukkíni, ez fantassztikuss!
Ennek alváltozata a süti-konteszt kontent, amikor javarészt brit kontextusban, unatkozó egyetemisták, kapuzárási pánikban szenvedő pasik, és nyugdíjas háziasszonyok versengenek, hogy ki tud rondább tortát sütni, ami aztán szétesik, amint valaki villával illeti. Teszik ezt valami festőien unalmas vidéki környezetben, miközben szálkásra aszalódott nénik és ijesztő celebek szakértő zsűriként olyanokat mondanak, hogy "hát nem tudom, de ennek a piskótának a textúrája lehetett volna kicsit közelebb a gipszkartonhoz... így nem lehet vele szigetelni a tetőteret" Múltkor belenéztem egy ilyenbe, és komolyan csodálkoztam, hogy nincs náluk ilyen köpővödör, amit a borkóstolókon használnak, hogy abba köpjék vissza a tejszínes epret, miután jól megforgatták a szájukban nekik.
Viszont rájöttem, hogy a sütiműsorok kész akciófilmek a kertészkedős izékhez képest, amik persze szintén nagybritán médiahulladékok. (Nemtom, biztos van arra a valami az ivóvízben, mikor sokszor arra bóklásztam, már második naptól kezdtem indokolatlanul bírni kezdtem az egészen unalmas parkokat is, többször jártam a Kew Gardensben, sőt egyszer még a kertészeti múzeumban is. Egy én!)
De itthonról nézve még háttértévézésnek is vacak egy ilyen műsor, ahol nyugdíjas nénik, meg egy-egy műsorvezető (akinek már az óvodában is a sótlan volt a jele) egy órán lelkesednek visszafogottan, hogy milyen érdekes pázsitfüvek is nőnek a néni hátsó kertjében, elöl meg jé, virágok vannak, ami egy előkerttől ugye teljesen szokatlan.
Néha komolyan az az érzésem (abban az öt percben, míg keresem a távirányítót), hogy ezek nem csak beszélnek a fűről, de szívják is, ezért van, hogy olyan mosolygós belassultsággal tudnak lelkesedni azért, hogy kék a fű és zöld az ég, vagy valami hasonló. A minap az egyik Sótlan Pasas például attól esett katatón extázisba (csak semmi szex, angolok vagyunk!), hogy egy csapat kivezényelt iskolás elültetett néhány csúnya gazt valami park szélén (nyilván, hogy azért ne legyenek feltűnőek), és belevigyorogta a kamerába, hogy fú, most biztos szerzett néhány ifjú rajongót magának(!), meg a cserjéknek...
Na, itt találtam meg végre a távirányítót.
Jó, hát hobbinak biztos érdekes... (kertesz.blog.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése