Aktuálisan William S. Burroughs munkásságához találok vissza, tétova mozdulatokkal, de a hétvégén valahogy arra ébredtem, hogy újra akarom olvasni A vörös éjszaka városai című örökbecsűjét. (Ami egyébként egy trilógia eleje, a második A halott utak vidéke is megvan, anno olvastam is, de hogy mi lehet a harmadik, azt a manó tudja, guglizni meg épp lusta vagyok.)
Burroughs valahogy kellően szétesett és apokaliptikus szövegeket gyártott, nyilván mert életének egy jelentős (és termékeny) szakaszában elég szétesett volt ahhoz, hogy apokaliptikus legyen. Regényeinek a cselekményét gyakorlatilag lehetetlen elspoilerezni, mert olyanjuk rendszerint nincs is, sőt van olyan híres műve, konkrétan a Meztelen ebéd, amit úgy írt, hogy nem is igen tudott róla. A legendárium szerint a papírkosarából meg a szerteszét heverő mindenféle kupacok alól bányászták össze a kéziratot az irodalmi haverok, egyben csak ő is kinyomtatva látta. Ettől olyan mozaikszerű az egész, és innentől a fene se tudja, hogy eleve ez volt a terv, vagy csak észrevette, hogy fú öcsém, ez tök jó, és aztán a kési könyveiben is ezt a technikát követte.
1914-1997 (npr.org)
Nem mellékszál, hogy szerzőnk életének egy részében szoros barátságot ápolt az ópiummal, szóval lehet, hogy nem is bírt volna összedobni egy hagyományos narratív szerkezetű regényt. Meg eleve ki akar olyat, ha naponta belőheti magát? (Mint a Trainspotting híres nyitómonológjában, hogy nem kell a karrier, a nagyképernyős tévé vagy a lakásbiztosítás, ha az ember keményen és őszintén drogfüggő.) Később már csak a pia maradt, no meg a sajátos stílus, ami nagyjából fél oldal után pontosan beazonosíthatóvá teszi az elkövetőt.
Így aztán A vörös éjszaka városai is tipikus Burroughs, bár ez már egy kései darab, 67 éves volt, mikor megjelent. (És 83 évet élt, ami ifjú és középkorát tekintve, igazán szép teljesítmény.)
A szöveg a legtöbbek számára valami fura homoerotikus mozaik, kulturális meg politikai utalásokkal megtűzdelve, de tekintettel arra, hogy 1981-ben jelent meg, azért olvasható erős társadalomkritikaként is, bár annak nem adja könnyen magát. Meg nézhetjük valami delíriumos mesének is, ahol azért a mese a hangsúlyos.
A címbeli városoknak már a neveik is tiszta Ezeregyéjszaka: Tamaghisz, Ba'dan, Yassz-Waddah, Waghdasz, Naufana, Ghadisz... És mindegyik másról híres, az egyik valami fura amazon-autokrácia, a szexuális identitások összes lehetséges változatát felvonultatva (vö. fiúfejű lányok, lányfejű fiúk), a másik kortárs amerikai kapitalizmus mintaképe, a harmadik egy ultraliberális egyetemi központ, a negyedik meg a bandaháborúk nyílt terepe, és a többi. Ezeket végigjárni állítólag több életen át tart, szóval az utazónak nem árt vigyázni a karmájára, mert ha mondjuk tölgyfaként reinkarnálódik, hosszú időt elcseszhet egy helyben.
De mindegy is, ezt elmesélni nagyjából lehetetlen, elolvasni meg érdemes, már ha valakinek van hozzá türelme. És némileg gyomra.
antikvarium.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése