2026. november 22., vasárnap

Ide majd kell valami cím, legyen benne, hogy hányás

Mindig is el akartam jutni valami olyan fesztiválra, ahol az a műsor, hogy a nagyszínpadon Neil Young alszik a foteljében egy tévé előtt. Ezt valami Family Guy epizódban láttam, de jól hangzott, mint anno a Frank Zappa összegyűjtött hallgatásai című lemez, az igazi művészet ugyanis öncélú, így alapvetően felesleges, a pillanatnak szól, és nem törekszik az örökkévalóságra. 

Amelyik arra törekszik, az üres lesz, formális, unalmas és dagályos, a kívánt rész törlendő, a legszánalmasabban kiskaliberű költők azok, akik eleve a halahatatlanságba karták költeni magukat örökérvényű soraikkal, aztán lett belőlük egy Szabolcska Mihály, akinek végül annyira telt, hogy Karinthy csuklóból írjon róla paródiát. (Viszont saját jogán csupán hallhatatlan.) Vagy Kovács Akosh dalszerző Úr, akiről meg talán a Bödőcs mondta, hogy ő a popzene augusztus huszadikája, azaz igényes, profi és szar. 

Egyre erősebb a gyanúm, hogy az igazi művészetet habzsolni kell hányásig, aztán utána diszkréten arrébb lépni kettőt, hogy ez a disznó ki lehetett? Volt idő mikor egyfolytában Iain M. Banks-et vagy Salman Rushdie-t olvastam (a Vonnegut-, Pelevin- és Burgess-korszakaim után), most meg csak néha veszem elő a dolgaikat, kis nosztalgia, kis olvasgatás, ilyesmik. Mint a minap, mikor az orvosi váróban Bukowskit olvastam, és pont annál novellánál nyílt ki a kötet, amiben az egykor nagy író épp összehugyozza magát, miközben sikertelenül próbálja nem a nyakába önteni a bort, ivás közben. Nekem meg kicsivel később vizeletmintát is kellett adnom, de kissé röhögtem közben, hogy fél liter lesz, maradhat? 

De egymás után három Bukowski-novellával már telítődöm, miközben több mint huszonöt év után rohamban olvasom újra a Steinbeck-életművet, egy Interrupters-koncertbe húsz perc után már kezdek belepörgetni, de két Wet Leg full performance közt még megnézek három Rhian Teasdale-interjút, mert épp a habzsolási szakaszban vagyok. Később nyilván kihányom és arrébb lépek, aztán már csak néha egy-egy számot, mert a habzsolás az akkori pillanat számomra művészetének lesz fenntartva. Ilyen ez a telítődés-esztétika, amit ha kémiai vegyületekkel közelít meg az ember, akkor azt már nem ízlésnek, hanem durva szerfüggőségnek hívják majd a hozzáértők. Pedig a kettő lényegét tekintve ugyanaz, összesen három-négy dalt hallgatni (novellát olvasni, filmet nézni) napokon át mindig, az is egyfajta hányásig ivás/zabálás, csak más eszközökkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése